A szakház

Tárgy: A szakház 2012-12-28, 3:26 pm

Cruoris szakház

A szakház Cruo

//A Mysterio épületével ellentétben itt, az egyetemi körletekben nem lesznek külön létrehozva a helyszínek, mivel kevés diák jár még egy szakra, ezért felesleges lenne. Ezért a megadott helyszíneket kapcsos zárójelbe vagy off jelbe kell beírni, hogy ki hol játszik és így nem lesz kavarodás egyik helyen sem.
A szakházban lévő helyszínek: aula, társalgó, konyha, koedukált fürdő, gyakorlóterem, kis könyvtár, játékterem. Ha egyéb helyszínötlet van, akkor azt csak úgy játszhatjátok ki, hogyha előtte engedélyt kértek a házatok magiszterétől, hogy lehet-e. Ha ő rábólint, akkor kijátszható (pl. nekromantáknál egy kripta), ha pedig nem, mert nem érzi reálisnak, akkor az ötletet el kell vetni. De nyugodtan lehet javaslatokat tenni és ha elfogadásra kerül, bekerül majd az adott hely a felsorolt helyszínekhez.

A szakházakba minden diáknak, aki az adott szakra jár, külön szobája lesz, tehát senkivel se kell osztozkodni, erre pedig majd minden karakter egy új témaként hozhatja létre az adott helyet a szobáját, de csak akkor, hogyha játszik is ott. Tehát addig ne hozzon létre senki se saját hálót, amíg nincs ott játék, csakis a játék kezdete előtt, mert sok felesleges témának nincs értelme.

Ha bármi kérdés felmerül bennetek, akkor megtaláltok minket a fórumon és MSN-en is, jó játékot! //

Tárgy: Re: A szakház 2013-09-17, 3:05 pm

//NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.//

[Aula]

*Az ősz egyre jobban érezteti hatását, napról napra távolodik a nyár, s erre a mai napi eső még egy lapáttal rápakol. Az embernek ilyenkor sokszor semmihez nincs kedve, legszívesebben csak átlapozna a következő napra, hátha az jobb lesz. Ezt viszont senki nem tudja megtenni, így Josh sem, ehelyett inkább a könyvében lapoz a következő oldalra. Az legalább tartogat némi izgalmakat, hála King sötét, borzongató elméjének, aminek oly sok ember kellemes perceket köszönhet. Előreláthatólag ma semmi extra nem fog történni, így a könyv tökéletes elfoglaltságnak bizonyul lassan már egy órája. Mivel azonban a srácnak nincs kedve egész nap csak a szobájában kuksolnia, főleg, ha sokkal tágasabb terek is vannak ebben a kastélyban, így hát nem is ott, hanem az aulában foglal most helyett. Hanyatt fekszik az egyik kanapén, jobb karja a feje alatt a tarkóját támasztja, míg baljában a könyvet tartja maga előtt, már-már profi szinten művelve a hüvelykujjal való lapozást. Öltözékét tekintve amúgy a szokásos szerelés van rajta, egy koponyás fekete póló, egy ugyanilyen színű farmer, lábait pedig csak egy pár zokni fedi, hisz cipőre idebent nincs szükség.*
~ Csak tudnám, hogy tud ilyeneket kitalálni. ~ *mosolyodik el az egyik izgalmas fejezet végére érve, ami után egy pillanatig a könyv a mellkasán pihen, míg a kanapé melletti asztalról felveszi a poharat egy korty vízért, majd ismét belemerül a sötét világba. Nem mondhatni, hogy bármi zavarná most ebben az olvasgatásban, hisz a szakházban csak ketten laknak, így akkora jövés-menésre itt nem kell számítania, mint korábban a Mysterio épületében, de nem is baj. Néha kell egy kis nyugi, pár pihis óra, bár tény és való, manapság jóval több jut ki ebből, mint pár évvel ezelőtt. Úgy tűnik, a rosszfiúk rájöttek, hogy ezt a sulit nem lehet csak úgy leigázni vagy elpusztítani. Bár az is igaz, hogy nézőpont kérdése, hogy ki is a rosszfiú, hisz az iskola és a campus épp a feketemágusok melegágya.
A nyugodt olvasgatást viszont hamarosan egy hatalmas csattanás és csörömpölés töri meg, mire a srác azonnal fel is pattan, s a hang irányába pillant. A függőny erősen lebeg befelé a vihar által bevágott ablak előtt, úgy tűnik, valaki rosszul csukta be azt. A könyvet félredobva Josh azonnal fel is pattan, hogy bezárja azt, de nem figyel eléggé, s pár láthatatlanul meglapuló üvegszilánkba lép, amik azonnal bele is állnak talpába.*
- Ááá, b@ssza meg! *kiált fel hirtelen a fájdalomtól a fiú, s arrébb is tántorog a szilánkokról, de már hiába, már beleálltak a lábába, így szép kis vértócsa kezd gyűlni talpa alatt. Gyorsan az ablakhoz lép -ügyelve a szilánkokra-, hogy becsukja azt, de csak akkor látja, hogy felesleges, hisz az üvegek teljesen áttörtek, így is úgy is befúj a szél, most pedig nem az az elsődleges, így az egyik székre huppan le, s lekapja jobb lábáról a véres zoknit, hogy megnézze sérülését.*
- Ezt nem hiszem el. Rohadt vihar! *morogja, miközben az egyik üvegszilánkot kihúzza a sebből, még több vért engedve ezzel szabadjára, s lesz még pár szilánk, ez már most látszik.*

Tárgy: Re: A szakház 2013-09-17, 7:23 pm

//NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.--> Aula//

*Továbbra se vagyok oda a viharokért, ezért talán nem meglepő az sem, hogy mivel jobb dolgom amúgy sincs, eszemben sincs kitenni innen a lábam. A szobámban döglődöm és jelen pillanatban éppen egy jegyzetet készítek, amelyet a jövőben talán még sikeresen fel tudok használni a tanulmányaim során, amikor meghallom lentről azt a bizonyos csörömpölést. Fejem azonnal felkapom és automatikusan nézek az ajtó felé, majd rázom is meg utána, melynek hatására fekete tincseim édes táncba kezdenek csinos arcom előtt.*
~ Mi a fene van már megint? ~ *mostanában nem vagyok túl türelmes, túl sok minden összejött és nem viselek mindent jól, így dühösen pattanok fel székemből, hogy ez után egyszerű ember módjára sétáljak le a lépcsőkön az aula felé, ahonnan az előbb azt a furcsa zajt hallottam. Ahogy pár lépést teszek, már hallom is a jól ismert hangot, mely káromkodással van megfűszerezve, én pedig kissé felvont szemöldökkel gyorsítok tempómon, hogy nemsokára már Josht látva figyelhessem meg, hogy pontosan mi történt.*
- Hé, mi a fenét csinálsz? Valaki tanulna. *kérdezek rá morgolódva, de ez után mérem fel a helyzetet. Az ablak üvege kitörött, a földön egy kisebb halomban vér található, a srác pedig éppen egy üvegszilánkot halászik ki a talpából. Halkan felsóhajtok, majd lassan a másikhoz sétálok, de én azért kellően odafigyelek arra, hogy még véletlenül se lépjek bele egyetlen egy szilánkba se.*
- Mi történt? Haragudtál az ablakra? *kérdezek rá most már egy kisebb mosollyal, miközben a másikhoz is érek, így ő is megcsodálhat teljes életnagyságban. Egy fekete melegítő nadrágot viselek, hófehér színű, rövid ujjú pólóval, hiszen itthon vagyok, itt nem kell kiöltöznöm, lábaimon pedig fekete zokni pihen. Hajam kibontva, most kissé hullámosan omlik végig a hátamon, szép szemeim körül pedig kevéske, fekete smink található. *
- Hagyd csak, segítek. Így csak tovább fogsz vérezni. *rázom is meg cseppet a fejem, miközben a fiú lába felé irányítom tekintetem, amelyből hirtelen repül ki minden üvegszilánk, mely bizonyára nem kellemes érzés, de legalább hamar túl van rajta Josh. A szilánkokat a földre ejtem, a többi közé, ez után pedig kezem a másik talpa fölé emelem.*
- Gondolom nem akarjuk mugli módszerrel csinálni, mert akkor napokig nem tudsz majd ráállni. *fél térdre ereszkedem mellette és a magnetizációval hamar rendbe is szedem a lábát, hogy ez után már felkelve, elégedetten vizsgálhassam őt meg.*
- Szerintem mosd le a vért, addig én rendbe rakom az aulát. Te pedig jössz nekem eggyel! *kacsintok is rá, majd ha Josh valahogy kimászik innen, az üvegszilánkok felé fordulok és már pálcámat elő is veszem.*
- Reparo! *teszem is vissza az ablak üvegjeit a helyére, majd ez után meg is nézem, hogy jól be van-e az zárva, tehát ráerősítek, hogyha szükséges, majd jöhet a következő varázslat.* - Suvickus. *tisztítom meg az ablakot, majd ez után ugyanezt a varázsigét megismétlem a szőnyeggel is, amelyről így eltűnik a vérfolt és ismét olyan lesz, mint újkorában. Dolgom végeztével viszont lassan elteszem a pálcámat, majd a srác után sétálok, tehát be a fürdőbe, mivel valószínűleg még mindig ott van, így annak ajtajában megállok és neki is dőlök a hűvös falnak.*
- Na, kell még segítség? *kérdezek rá kíváncsian, kedvesen pislogva a fiú felé. Furcsa azért, hogy pont mi ketten élünk itt, együtt, ebben a szakházban, de mostanra már megszoktam a dolgot és végre úgy tekintek Josh-ra, mint bármelyik másik srácra. Felfogtam a dolgokat vele szemben, így tőlem aztán nem kell már tartania, úgyse érdeklem, ahogy Nilt se. Még mindig bánt annak a másik fiúnak a tette, de bele kell törődnöm abba is, ez van, nincs mese.*

Tárgy: Re: A szakház 2013-09-21, 11:22 pm

//NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.--> Aula//

*A vihar önmagában nem nagyon foglalkoztatja a srácot, nem éppen egy megrögzött viharimádó, na meg amúgy is bent van a jó meleg, szélcsendes szakházban. Az ágyban fekve, kényelmesen olvasgat, épp egy izgalmas részbe kezdve, mikor a szél hirtelen bevágja az ablakot, apró szilánkjaira törve benne az üveget. A fiú gyorsan fel is pattan, hogy becsukja azt, nem figyelve eléggé, aminek hamar meg is lesz a böjtje. Káromkodva sétál ki az üvegszilánkok közül, néhányat be is gyűjtve talpába, s némi néma szitkozódás mellett vágódik le az egyik székre, hogy kioperálja magából az éles darabkákat, mikor egyszercsak Daph is megjelenik, s egy kis beszólással emeli tovább a hangulatot.*
- Oh, ne haragudj, én meg épp rituális öngyilkosságot hajtanék végre. *morog vissza, mivel kisebb baja is nagyobb most annál, mint hogy kit miben zavart meg, ráadásul a fejmosásra sem épp ez a megfelelő pillanat. De nem foglalkozik most ezzel tovább, inkább megfogja az egyik szilánkot, s arcán torz grimasszal lassan kihúzza azt talpából, mire újabb kis csíkban ered meg a vére a föld felé.*
- Rohadt üveg. *vágja mérgesen a földhöz a darabkát, de mikor a lány közelebb sétál, óvatosságra intve emelei fel jobb kezét.*
- Vigyázz, hová lépsz! Minden csupa szilánk. *nem szeretné, ha Daph is hasonló helyzetbe kerülne, de úgy tűnik a lány körültekintőbb, így hamarosan közelebb is ér, méghozzá teljesen sértetlenül, s kicsit heccelni kezdi Josht.*
- Nem, csak nagyon unatkoztam, és új hobbit találtam. Éljen az öncsonkítás. *ajka keserű mosolyra húzódik, miközben egy újabb darabkát bányászik ki lábából. Most nem is figyel a lány öltözékére, fontosabb dolga van, de mikor Daphne ismét megszólal, csak félig felé fordítja fejét, kérdőn tekintve a másikra.*
- Mire ké... *kezdene bele kérdésébe, de ekkor a pszichokinézisnek hála egyszerre szakad ki az összes szilánk a talpából, mire olyan erősen markol rá a szék karfáira, hogy szinte hallani, ahogy ropog a fa. Mély morranás halltszik még, s egy hatalmas levegőt is vesz a srác, de csak összeszorítja száját, majd végül pár másodperc múlva leheli ki a levegőt a kérdés maradék részével.*
- ...szülsz. Ez... marhára... nem volt... kellemes. *vesz mély levegőket, miközben tagolva ejti ki a szavakat, s talpáról egyre több vér folyik a padlóra. Daph viszont máris a segítségére siet, közelebb lép, kezét a másik lába fölé helyezi, s féltérde ereszkedik előtte, így Josh most közel egy magasságban pillanthat a csinos arcra.*
- Még csak az kéne... *csóválja meg a fejét a mugli módszereket illetően, s miközben Daph az ő lábát gyógyítja, ismét meg kell állapítania, hogy mennyire dögös is ez a lány. Főleg, így féltérdre ereszkedve előtte. Önkéntelenül is régi, kellemes emlékeket idéz fel benne, így le is süti szemeit, s inkább a gyógyuló sebére pillant, amire hamarosan már csak a vére emlékezteti.*
- Köszi! Életet mentettél! *mosolyog a lányra, némi túlzással élve, hisz azért ő is elboldogult volna könnyedén a sérüléssel, de tény és való, hogy jól eső érzés, hogy volt más, aki megtette ezt, ráadásul magától és azonnal.*
- Nem hiszem el, hogy sikerült ezt összehoznom. *csóválja meg a fejét, majd miután Daph felkelt előle, az ötletre csak biccent egyet.*
- Rendben, jövök neked eggyel. *mosolyodik el ő is, majd ügyelve a szilánkokra a fürdő felé sétál, próbálva nem összevérezni mindent, bár ez pillanatnyilag kicsit nehézkesen megy. Tisztára olyan most az aula és a fürdő közti rész, mint valami horrorfilmben. Ahogy viszont a csaphoz ér, hogy lemossa a vért a lábáról, megérzi, hogy az már átitatta a nadrágja szárát is, így hát ki is gombolja a farmert, amiből hamar ki is bújik, s először annak a szárát mossa át a vízzel, majd csak ez után emeli be talpát is. Nem is számít rá, hogy most Daph utána jönne, így mikor meghallja a lány hangját, alsógatyában, fél lábbal a csapban pillant a másik felé.*
- Miért, meg is akarsz még fürdetni? *kérdi nevetve, kicsit ugratva most a másikat, bár szó mi szó, nem biztos, hogy vissza lenne utasítva a másik felől egy ilyen ajánlat. A vér azonban végül eltűnik a srác lábáról, így magához véve egy törölközőt hajol le megtörölni magát, miközben felsandít a felé tekintgető lányra.*
- Jó nézni ahogy bénázok? *vigyorodik el, majd végül a törölközőt a helyére dobva lép a nadrágjához, ami a csapon lóg, s kicsavarja belőle a vizet.*
- Asszem felugrok egy másikért. *lép a fürdő ajtajához, karjára vetve a nadrágot, nem szégyenkezve cseppet sem, hisz van rajta boxer, és amúgy is látták már egymást ruha nélkül is. Ahogy viszont kipillant az aulába, elmosolyodva pillant vissza a lányra.*
- Hű, milyen szép rendet csináltál. Szobában is vállalsz rendrakást? *játszik ismét kicsit a másikkal, mert bár nem éppen egy trehány srác, tény és való, hogy azért némi pakolás nem ártana meg a szobájában pillanatnyilag.*

Tárgy: Re: A szakház 2013-09-25, 12:09 pm

//NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.--> Aula//

*Nem mondhatni, hogy örülök annak, hogy megzavarnak a tanulás közben, de természetesen rögtön tudom, hogy ki a tettes. Nem sok ember lehet itt, főleg nem állandó lakója a háznak, így hát már össze is kapom magam, hogy lefelé igyekezzek a lépcsőkön, egyenesen az aulába, ahol meg is látom a felfordulást. Kitört ablak, süvítő szél, vér a padlón és Josh szitkozódó szavai, amint éppen a lábából halássza ki a szilánkokat. Azért szavaim megelőztek, így történt meg a beszólás is, amelyre olyan választ kapok, amin kénytelen vagyok elmosolyodni.*
- Érdekesen csinálod, az már biztos. *válik vigyor a kezdetleges mosolyból, miközben teljesen felmérem a terepet és hamarosan már a srác felé kezdek el lépkedni. *
- Nem mondod? Én nem te vagyok, tehát figyelek. *kacsintok is rá a cukkolására, és így érkezem meg épségben a másik elé, miközben jobban megfigyelem a kissé megkínzott talpat. Az a testrész alapjáraton nagyon érzékeny, így meg tudom érteni, hogy mit érezhet most.*
- Jajmár, ne hisztizz, ennél sokkal keményebb sebeket is átéltél már. *csóválom meg kissé a fejem, majd ez után nem törődve azzal a kérdéssel, mely megfogalmazódni látszik, már be is vetem a pszichokinézist, hogy egyszerre szabadítsam meg a srácot a sebeitől. Látom ám rajta, hogy szenved közben és még morog is, mint valami vadmacska, de nem nagyon törődöm most ezzel, a lényeg az, hogy minden egyes nem oda illő darab eltávolodjon a testéből.*
- Meglehet, de legalább nem kell egy órán keresztül ezzel szenvedned és máris túl vagy rajta. *jegyzem is meg arcát figyelve és ez után térdelek le elé, hogy meg is gyógyítsam a meggyötört talpat. Mivel ez a szakom tárgyra, így én is tökéletesen művelem, nem véletlenül vettem fel egyetemi szinten a spirituális ismereteket, tehát elég hamar rendbe jön a fiú, de a vért azért most nem tűntetem el róla, azt megoldhatja ő maga is.*
- Nincs mit! *mosolyodom el, majd kelek fel és ez után küldöm el a fürdőbe, hogy legyen valami kevésbé veszélyes helyen, amíg én itt rendbe szedek mindent. Figyelem, ahogy elsétál a környékről, majd ez után folytatom az aula rendberakásával a mai napot. Nem éppen ezt terveztem, de oly sok mindenre jó a mágia, így elég hamar túl leszek az egészen és sétálhatok én is a fürdő irányába. Az ajtónak dőlök kissé, amikor megérkezek az említett helyszínre, majd már jöhet is felőlem az újabb kérdés, miközben az igen csak érdekes pózban lévő boxeres fiút figyelgetem.*
- Megfürdetni? *kérdezek vissza azonnal, cseppet meglepetten, majd rázom is meg ez után a fejemet.* - Nem terveztem, de ha szeretnéd… Én nekem nem probléma. *valóban nem az, hiszen nincs pasim, azt teszek, amit csak akarok, de szerintem kettőnk közül Josh bánná jobban azt a tettemet. *
- És igen, meglepően izgalmas az, ahogy így szerencsétlenkedsz. *pillantok is talpa irányába, majd amikor látom, hogy már végzett és felém tart, akkor húzódom csak kissé arrébb, hogy nyugodtan el tudjon sétálni mellettem, mivel láthatóan nem akar így maradni. Amikor viszont az aulába pillant, csak felvont szemöldökkel hallgatom megjegyzését és ez után csípem meg cseppet oldalát. Úgyis mellettem áll, szóval miért ne?*
- Hogyne! Neked se tart ám semeddig elmondani néhány varázsigét. Régen nem voltál ilyen lusta, biztos Michelle elkényeztet. *jegyzem is meg, mindenféle rossz szó nélkül, majd ez után lépek el az ajtóból. Nincs értelme tovább itt ácsorogni, így inkább ismét az aula felé veszem az irányt, ahol el is helyezkedem, félig fekve az egyik kényelmes kanapéban.*
- Lejössz kicsit még dumálni? Úgyis rég beszélgettünk. *kérdezek is rá, hiszen előbb még nadrágot szeretne váltani a fiú, azt pedig természetesen megvárom. Szavaimból pedig leszűrheti, hogy nincs konkrét téma, amiről társalogni szeretnék vele, egyszerűen jó lenne csak simán dumálni. Régen is mindig jókat beszélgettünk.*

Tárgy: Re: A szakház 2013-11-03, 4:24 pm

// NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.--> Aula //

*Szerencsétlenül alakulnak a dolgok Josh számára, az már biztos, mivel nem elég, hogy olvasását megzavarja a bevágódó ablak, még a talpát is szétszabdalják az üvegszilánkok. És ha mindez még nem lenne elég, Daph is lecseszéssel jelenik meg az aulában, csak hogy teljes legyen a kép. Szerencsére a lány hamar megenyhül, s a kellemetlen vendégből segítőkész barátba vált át, de persze egy kis csipkelődés azért nem maradhat el. Hiába a kedves figyelmeztetés, a lány ismét csak cukkolja a másikat, mire csak egy kis grimaszt kap válaszul, miközben egy üvegszilánkkal kevesebb marad a srác talpában. Van még ott bőven, nem lesz kellemes feladat mindet kiszedegetni, főleg, ha ez a fekete démon továbbra is ilyen kedveskedő szavakkal segédkezik közben.*
- Ne hisztizzek? Bocs, meggondoltam magam, sétálj csak át rajta nyugodtan, majd meglátjuk, mennyire fog tetszeni. Ez nem hiszti... marhára fáj, még akkor is, ha tényleg volt már komolyabb bajom is. *rázza meg kicsit a fejét, mivel úgy tűnik, ma nem nagyon van együttérzés a lányban. Persze, igaza van a másiknak, bizonyos sérüléseihez képest mindez semmiség, de az ember általában olyan furcsa lény, hogy az aktuális dolgok fájnak neki, nem a múltbéliek. És ez most nagyon is aktuális, vagyis fájdalmas. A fiú tovább is szenvedne a szilánkok egyesével való kihalászásával, ami minden bizonnyal egy lassabb, elnyújtott fájdalmú művelet lenne, ha Daphne nem lépne közbe, s a varázserejét bevetne nem szakítaná ki egyszerre az összes darabkát Josh talpából. Kétségkívül gyorsabb megoldás, a fájdalom erősségét tekintve viszont mindenképp kegyetlenebb megoldásnak tűnik, még ha ugyanott is járna Josh is a saját megoldásával, csak lassabban. Na ezzel már sikerül tényleg emlékezetes fájdalmat okoznia Daphnak, még a lélegzete is elakad a fiúnak, s csak nyöszörögve tud kiejteni pár szót a száján.*
- Ja, meg majdnem a wc-zésen is. Máskor legalább szólhatnál, mielőtt megkínzol! *feleli a másik szavaira, miután a hirtelen támadt fájdalom alábbhagy, a vérzés viszont egyelőre nemhogy csillapodna, inkább jobban megindul, de nem sokáig, mivel Daph ezt illetően is hamar beveti magát. Pár pillanat múlva már térdre ereszkedve gyógyítja be a sok vágást Josh talpán. Ez a része már sokkal kellemesebb a dolgoknak, mivel ügyes és erős lányról van szó, így hamar rendbe is jön a srác lába, már-már jobb lesz, mint új korában. A sebek ugyan eltűnnek, de a vér megmarad, mind Joshon, mind a padlón, így hát némi köszönetnyilvánítás után Josh máris a fürdőbe megy, hogy rendbeszedje magát, míg a lány ugyanezt teszi az aulával. Josh először a nadrágjával bíbelődik, csak ezt követően kerül a lába is a csapba, ekkorra viszont már Daph is végez, így be is toppan ő maga is a fürdőbe, hogy folytatódhasson a beszélgetés. A további segítséget illetően most Josh cukkolja a másikat, de mikor meghallja a lány válaszát, csak elmosolyodva pillant fel a szép szemekbe.*
- Igen, azt rögtön sejtettem. *vigyorog tovább, hisz semmi értelme meg nem történtként tekinteni a múltjukra, s badarság lenne azt mondani, hogy sose tetszettek egymásnak... vagy hogy ne tetszenének a mai napig, csak máshogy alakult az életük.*
- Szerencsétlenkedek? Nagyon felvágták ma a nyelvedet! Jól vigyázz, nehogy elvesd a súlykot! *tekint kihívó mosollyal és pillantással a másik felé a srác, mert bár lehet, hogy most tényleg elég rosszul jöttek ki a dolgok neki, de azért nem nevezhető szerencsétlen kölöknek, és ezt Daph is tudhatja, és minden bizonnyal tudja is. Na de mivel a vértől sikerül megszabadulnia, ideje, hogy egy másik nadrág után nézzen, így sétál oda Daph mellé, s menne tovább is, ha nem lepődne meg a hirtelen tisztaságon, amit szinte másodpercek alatt varázsolt a lány. Meg is jegyzi neki, hogy besegíthetne kicsit a szobájában is, aminek meg is lesz az ára egy csípés formájában, így arrébb is húzódik, s nevetve lép ki a fürdőből.*
- Lehet. Bár ha annyira elkényeztetne, akkor mindig rend lenne nálam, és nem nekem kéne megcsinálni. Szóval annyira azért nem. *nevetgél tovább, bár azért meg kell hagyni, trehány továbbra sem lett, tehát nincs olyan nagy kupi a szobájában, de lenne mit összepakolni. Most viszont nincs meg az a késztető erő, hogy három másik sráccal kell megosztani egy szobát, így jobb, ha minden a helyén van, nem keveredik el semmi, s mindenki normálisan elfér. Ez most csak az ő vára, ahol kényelmesen elfér, és minden ott lehet, ahol éppen kedve van hozzá. A srác meg is indul hát a kis birodalma felé, hogy új nadrág után nézzen, miközben Daph is ismét az aulába sétál, de mikor Josh meghallja a másik szavait, még visszafordul a lépcsőkről, s a kanapén fekvő leányzó felé pillant.*
- Persze, szívesen. Csak felkapok valamit, de aztán jövök. Addig ne szökj el. *mosolyodik el, majd hála annak, hogy talpának már semmi baja, fel is siet a lépcsősoron, egyenesen a szobájába. Az első farmert már ki is veszi a szekrényből, ami a keze ügyébe keveredik, gyorsan bele is bújik, így két perc múlva már visszafelé tart a lányhoz. Mivel a kanapén, amin Daph eldőlt, még épp akad némi hely, így le is dobja magát mellé.*
- Megjöttem. *huppan le, kissé oldalra fordul a karfára, majd oldalra döntött fejjel néz a másikra.*
- Szóval... mit is tanultál éppen, amikor voltam olyan pofátlan, hogy majdnem elvéreztem, és ezzel megzavartalak? *kezdi meg a beszélgetést ő maga egy kérdéssel, hisz ő nem nagyon tud róla, hogy most pillanatnyilag bármit is kéne tanulniuk. Az egyetemen már máshogy mennek a dolgok, mint az elmúlt években, és bár a gyakorlás itt sem árt soha, s külön küldetéseket is kapnak, most mégsem tudja, mit nézhetett át a másik. Bár az is meglehet, hogy nem is közös tárgyról van szó, éppen ezért is érdeklődik.*

Tárgy: Re: A szakház 2013-11-09, 8:08 pm

/NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.--> Aula/

*Nem örülök annak, hogy Josh jelen pillanatban megzavart a tanulásban, de végülis, túl sokáig nem morgolódok ezen az egészen, mivel valahol cuki az, ahogy így morgolódik és szenved. Elég ügyetlen volt ma, ez nem igazán jellemző rá, de hát mindenkinek lehetnek ilyen napjai, még ennek az angol fiúnak is.*
- Jó-jó, értem én, hogy fáj, de azért nem kell ennyiszer ismételgetni. *sóhajtok is fel fejet csóválva, majd mutatok le a szilánkokra ez után. * - És még kevésbé kell rosszat akarni annak, aki azért jött ide, hogy segítsen. *oktatom ki egy picit, mert azért ez így mégse járja. Tehát még pár rossz szó és oldja meg maga a dolgait, nem fogom én itt rontani a levegőt, szóval semmi se kötelező. Ettől függetlenül azért csak odaérek hozzá, majd egy gyors – és igen, egyben kíméletlen -, megoldáshoz is folyamodok, így kerülnek ki pillanatok alatt az üvegszilánkok a másik talpából, de továbbra is csak a rosszallás van, hiába kezdem el rögtön a gyógyítás is.*
- Azt hittem, hogy sejted, hogy mire készülök. *pislogok is fel rá, majd már meg is kezdődik idő közben a gyógyítás is, amely azért nem tart ám sokáig, tehát bizonyára a fájdalom is hamar el fog múlni. Ideje viszont takarítani, tehát amíg Josh a saját lábát tisztogatja, én vagyok olyan jó fej, hogy összerámolom az aulát és mindent a helyére teszek. Még nincs Halloween, tehát ez a sok vér se szükségszerű. Ahogy kész vagyok mindennel, a másik után is megyek, hiszen jobb megnézni, hogy vajon él-e még és mint látom, csodák csodájára nem törte össze magát a fürdőben. A fürdéses ajánlat viszont nekem mindegy lenne, a másikkal ellentétben, de reakciója ismét meglepő a számomra.*
- Miből sejtetted? Már rég nem jössz ám be úgy, mint régen. *jegyzem is meg egyszerűen, mert nem tagadom azt, hogy egykor más volt a helyzet, ahogy azt sem, hogy jól esett annak idején, ahogy körülöttem legyeskedett. De sajnos mindent elrontottam, most már bánom, de hát mit lehet tenni? Semmit… Ő is boldog Michelle-el, én pedig elvagyok egyedül, olykor ideiglenes partnerekkel, ez van, ilyen Sors jutott. Nem lehet mindenki boldog. *
- Elvetni a sulykot? Miért, akkor mit csinálsz? *vonogatom fel szemöldökömet kíváncsian, mert ez már érdekesen hangzik. Nem hiszem, hogy bármi esélye is lenne velem szemben, de azért érdekes eljátszadozni a gondolattal, szóval tényleg érdekel, hogy most mivel is próbálna meg megfenyegetni engem. Szerintem semmi extrával se, ahhoz ő már túlságosan is óvatos, velem szemben persze. Na de ideje lassan tovább haladni, tehát a reakció után a csípés és némi kölcsönös beszólás is elhangzik, de erre a Michelle-es témára már nem mondok mást. Nem látom értelmét, nem az én dolgom, szóval jobb teljesen kizárnom magam abból az egészből, már nincs közöm Josh-hoz, ezt pedig el is kell fogadnom. Inkább visszamegyek az aulába, ahova ha a fiú is jön, akkor akár még dumálhatnánk is egyet. Ezt azért szóba hozom neki és mivel nincs ellenvetés, így én a kanapéhoz sétálok, hogy ott várjam meg a másikat.*
~ Elszökni? Vicces… ~ *vigyorodom is el kissé, majd türelmesen meg is várom, amíg a másik ismét megjelenik. Ahogy ez megtörténik, majd elhelyezkedik mellettem, csak arca felé tekintek, majd elő is állok én is egy kérdéssel.*
- Most komolyan az érdekel, hogy mit tanultam? *nem hiszem, szerintem ez csak egy tök átlagos kérdés. Tényleg idáig süllyedtünk volna?* - Amúgy átnéztem néhány dolgot egy küldetés miatt, ennyi az egész. Tudod, néha nem árt jobban beleásnunk magunkat néhány mágiaágba. *teszem hozzá és hát tessék, megkapja a válaszát is, hogyha már ennyire kíváncsi. Kissé arrébb húzódom, tehát ha szeretné, le tudja dobni magát most már normálisan is mellém, úgy pillantok felé.*
- És milyen volt a nyár? Gondolom voltatok nyaralni vagy valami ilyesmi? *oké, iszonyatosan kíváncsi és féltékeny vagyok arra, ami neki jutott és ettől nem tudok elhatárolódni. Én is szeretnék már boldog lenni végre és asszem most már tutira elég lenne nekem is egy srác… és Nil is nagyon hiányzik, de hát múltkor is tapasztaltam, hogy neki én már nem kellek, szóval… asszem ennyi. Maradtam magamnak, talán örök időkre. Jó, ennyire talán nem szar a helyzet, de most annak látom.*

Tárgy: Re: A szakház 2013-11-20, 3:00 pm

/NRT: Josh és Daph - 2013.09.17.--> Aula/

*A fájdalom és a piszkálódás nem túl jó párosítás, így nem is csoda, hogy a srác is morgósabban reagál Daph szavaira, mint akarna, de mikor a lány kiböki, hogy csak segíteni akar, csak megcsóválja kicsit a fejét.*
- Tudom, ne haragudj. *pillant fel ismét a szép arcra, majd egy szilánkot még elkezd piszkálni, de ekkor már a lány is közbelép, s egyszerre tépi ki az összeset a talpából. Hirtelen a szava is eláll a srácnak a fájdalomtól, csak nyöszörögni tud. Daphne viszont hamar letérdel, s kezelésbe veszi a sérült testrészt, miközben kissé értetlenül pislog fel Joshra.*
- Igen, talán legbelül sejtettem is, de az agyamnak még nem volt ideje fel is fogni a dolgot. *húzódik most már mosolyra ajka, ahogy a fájdalom is egyre tompul, majd végleg el is tűnik. Erős lányról van szó, így hamar sikerül begyógyítani a sebeket, ami után jöhet a nyomok eltüntetése. Daph az aulát magára vállalja, így Joshnak csak magával kell foglalkoznia. A fürdőbe is sétál tehát, hogy nekiállhasson a vér eltávolításának, s bár Daphnak több dolga van az aulával, mégis előbb végez, így utól is éri a srácot még a fürdőben, ahol tovább folytatják egymás cukkolását. A fürdetést szóba hozva a közös múltjuk is kicsit előtérbe kerül, a lányka szavaira viszont Josh csak tovább vigyorog.*
- Hát persze, hogy nem. Ahogy már te se nekem. *sandít egy pillanatra a másik felé, majd ismét a lábával foglalatoskodik. Lassan teljesen eltűnik róla a vér, de így már egy törölközőért is nyúl a srác, hogy megtörölje az említett testrészt, de közben egy kis kihívás kezd kibontakozni.*
- Hogy mit? Majd meglátod. Ne feledd, hogy általában nem vagyok olyan béna, mint ahogy most tűnik. *vágja rá, egy kis önkritikát is belevíve szavaiba, de végül csak megvillannak szemei.*
- Szóval jól vigyázz! *vigyorog ismét a másikra, majd mivel végzett a fürdőben, meg is indul kifelé, ahol már minden csillog villog. Szép munkát végzett a lány, és gyorsan is, így Josh fel is veti, hogy nála is lehetne bejárónő a másik, de Daph ezt a melót meghagyja inkább Michellenek. Micsoda meglepetés. Na de ideje lenne felvenni egy másik nadrágot, így Josh már fel is szalad a lépcsőn, s pár perc múlva már úgy tér vissza, mintha az imént semmi sem történt volna az aulában. Mivel Daph mellett még épp van egy kis hely, gyorsan bevágódik mellé, majd már érdeklődni is kezd, vajon mi volt az a nagyon fontos tanulnivaló, amit meg mert zavarni. Daph visszakérdezése viszont meglepi, így láthatóan értetlenül pillant vissza a másikra.*
- Miért, talán baj? Vagy már annyira lustának nézel, hogy nem érdekelnek a tanulmányok? *nem nagyon érti, mi volt most rossz ebben a kérdésben, mindig is szorgos srác volt, ami a tanulást illeti, így nem csoda, hogy most is kíváncsi, vajon mit tanult a másik. De ezek szerint valami más témával kellett volna előállnia, de azért a lány csak felel, még ha nem is túl bően, így erre csak biccent egyet a fiú. Kicsit végül ő maga is arrébb fészkelődik, ha már több helyet kap, a következő témát viszont már Daph veti fel, mire először ismét csak bólogat a srác.*
- Jó volt, többnyire. Voltunk pár helyen, például elutaztunk Egyiptomba. Na nem mintha nem lettünk volna már ott párszor... *neveti el magát, hisz már csak a tanulmányok miatt is viszonylag sokszor jártak ott a diákok.* - de azt a helyet nem lehet megunni. *fejezi be végül a mondatot, de csak pár másodpercig marad csendben, aztán már folytatja is mondandóját.*
- De a legtöbb helyen mégiscsak külön voltunk. Elvégre a küldetések egyszemélyesek, nem páros feladatok. Azok izgalmasak voltak általában. *ezt minden bizonnyal a lány is jól tudja, hisz a nyár folyamán neki is biztos több feladatot is adtak a magiszterek, amiket el kellett végeznie. Na de nem akar csak ő maga mesélni, így vissza is dobja a kérdést.*
- Na és neked? Merre jártál a nagyvilágban? És hány rosszfiút rúgtál seggbe? *vigyorog a szép arcra, hisz kemény csajsziról van szó Daph személyében, nem egy elveszett lélek, mindig a sarkára tud állni, bármilyen helyzetről is legyen szó.*

Tárgy: Re: A szakház 2014-02-19, 8:58 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31.(Előzmény az erdőben) -> aula//

Nagyon jól esne most számomra az a masszír, amit Oliver ajánl, csak az a sajnálatos, hogy még egy picit se ismerem a fiút. Talán már láttam, de… tényleg nem nagyon ugrik be, és ezért is érzem azt, hogy kihasználnám a dolgokat. Vagy inkább szívességet tennék neki? Egyelőre inkább az elsőt érzem, mert ahogy folyamatosan zavarba jön, úgy tűnik, hogy bár külsőleg nagyon is helyes, sőt… uhh… belül egy félénkebb, visszahúzódó fiú. Bár… akkor furcsa, hogy fel merte nekem ezt az egészet ajánlani. De talán mégis élhetnék a lehetőséggel, így miután ezt sikerül megbeszélnünk, már majdnem rátérek arra, hogy térjünk át valahova, de ekkor teszi fel azt a kérdést, amelyet nagyon nem kellene. Ha barátok lennénk, akkor elmesélném neki, de első találkozásra ezt egyáltalán nem akarom, amit szerencsére megért, sőt, tovább is lép a témán. Bár visszavinném a Mysterioba, ő ezt nem igényli, még mindig velem szeretne maradni, amit nem tudok nem értékelni és bár tökéletesen tudok magamra vigyázni – amit azért neki is elmondok -, mégis engedek kérésének. Bár nem úgy kísér vissza, ahogy azt ő gondolja, mivel én fogom magunkat visszaszállítani a Cruoris szakházba, de ettől függetlenül velem tarthat és akkor már azt a bizonyos masszírt is behajtom rajta, már ha szívesen van még a társaságomban. Oda is sétálok hozzá, hogy puha kezem az övére tegyem és amikor látom azt a bizonyos pírt, kissé meg is csípem bőrét.
- Na, ne legyél már ennyire zavarban. Te mondtad a masszírt. – döntöm is meg fejem és amikor kiböki azt, hogy, hogy áll a szolgálatomra, akkor már érezheti is a köldökénél az ismerős húzást, mivel biztos vagyok benne, hogy tanórákon már ő is nem egyszer hoppanált, ha máshol eddig esetleg még nem és a következő pillanatban egy gyönyörű kastély elé kerülünk. Eleresztem kezét, majd előre is mutatok.
- Üdv a Cruoris szakháznál! – szerintem minden szakház nagyon gyönyörű a maga nemében, de mivel én itt élek, ezért ez a hely áll a szívemhez a legközelebb és még egy fenti szobát is tudtam szerezni magamnak. Meg is indulok a bejárat felé és remélhetőleg Oliver is követni fog, majd ha beérünk az aulába, akkor hirtelen fordulok szembe a sráccal.
- Fent van a fürdő, szóval valahogy óvatosan gyere fel, hogy ne koszolj össze mindent. Remélem nem gáz, hogy megkérlek egy lábmosásra. – szépen pislogok felé, miközben a lépcsők felé mutatok és szerintem elkísérnem nem kell. Eltévedni csak nem fog, szóval amíg ő esetleg megmosakszik, én leveszem cipőimet, pulcsimat, így most már egy hófehér színű trikóban várom az aula kényelmes kanapéján, hogy visszatérjen hozzám a srác.
- Ha kérsz valami kaját vagy inni, szólj ám. – természetesen ezt csak akkor mondom, amikor visszatér hozzám. Csak nem kezd el rögtön felfedezősdit játszani, ez nem az ő otthona – egyelőre, bár nem tudom, hogy melyik szakirány érdekli az egyetemen -, szóval senki se nézné jó szemmel, hogyha csak úgy bóklászna az épületben.

Tárgy: Re: A szakház 2014-02-19, 10:51 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. --> aula//

Lehet, hogy félénk vagyok, de ez ellen mit sem tehetek. Egész eddigi életemben elnyomásban éltem, amihez meglehetősen könnyű hozzászokni. Talán ezért van az, hogy inkább a sportot választom, mint bármi mást, vagy éppenséggel bárkit. Oda még Roki sem jön velem. Nincs zavarba ejtő jelenet, nincs olyan érzésem, hogy teljesen lejáratom magam, semmi egyéb. Ugyanakkor rá kell jönnöm, hogy ezzel együtt a jó dolgok is elmaradnak, mint például az a furcsa melengető érzés, amit most is tapasztalok. Ez a fajta, sokkalta másabb izgalom, mi szívemet gyors ütemre készteti. Csak figyelem a lányt, ki megfogta kezem. Nem sűrűn járok kéz a kézben lányokkal, pedig számomra annak idején szinte már előírás volt. Erősnek kellett lennem és ellenállhatatlannak, legalábbis apám szerint. Ezért is örülök, hogy most a közelemben sincs. Sehol az elnyomó uralom, kinek nem állna módomban ellent mondani, vagy cselekedni. Most a magam ura vagyok, legalábbis többnyire. Az irányítást így is mintha átadtam volna a mellettem lévő lánynak.
- S-sajnálom, én... Nemigen tudom irányítani ezt a dolgot - magyarázom.
Sokkal nehezebb kezelni a zavart, mint hinné. Ő bizonyára nem szokott ilyesmit érezni. Ő annyira más, mint én. Talán éppen ez vonz engem annyira, leszámítva külsejét és azt, hogy mennyire kedves. Az utazásra gyorsan rábólintok. Gondolkodnom sem kellett rajta, szinte már reflexből jött az egész. Meg is érzem a magával rántó erőt. Hamarosan már egy jókora épület előtt tudhatom magam, amit még életemben nem láttam. Bámulatos ez a hely. Csak állok előtte, gyökeret vert lábbal és csodálom.
- Minden szakház ilyen gyönyörű? - csúszik ki ajkaimon a kérdés.
Hangomból kicseng az ámulat. Tekintetem ragyog, ahogy végignézek az építményen, s a ragyogás akkor sem marad alább, mikor a látványt kiegészítő lányra nézek. Némileg lemaradva sikerül csak követnem őt, mikor viszont beérek, máris kapom az útbaigazítást. Semmi ellenvetésem az üggyel kapcsolatban, én magam sem szeretnék semmit összekoszolni. A kérdés viszont az, hogy hogy jussak el a fürdőig úgy, hogy házigazdámnak ne kelljen takarítani utánam. Vagy éppenséggel nekem, mert nem szeretném azzal húzni az időt és ha összekenek valamit, nem szeretném, ha Daph takarítana helyettem. Kabátomat leveszem, majd zsebéből két papírzsepit szedek elő. Fő a biztonság.
- Nem baj, ha ezt leteszem valahová? - kérdem, s ha engedélyt kapok rá, le is helyezem egy bútorra kabátom.
Ezt követően a zsepiket széthajtom és lábujjaim közé fogom, úgy, hogy ha leérne a lábam, akkor lehetőleg azokra álljak rá. A mutatvány neheze viszont csak most jön. Nem sűrűn gyakoroltam ezt a műveletet, de talán sikerülni fog, ha mégsem, akkor bebiztosítom magam. Egy pillanat alatt ugrom kezeimre. Azok nem koszosak, így nyugodtabban fogok rajtuk fellépkedni, még akkor is, ha valamivel lassabban. Minden bizonnyal furcsán festhetek. Nagyjából mint egy cirkuszi bohóc, már ha engem kérdez valaki. Nagy nehezen fel is megyek így, majd a fürdő előtt lábaimra fordulok, hogy be tudjak menni. Gyorsan végzek, nincs vele gond, majd igyekszem is lefelé, remélve, hogy ott találom a lányt. Elég szörnyű lenne, ha a mutatvány után bolondnak nézne és lelépne mielőtt még odaérek, de szerencsére ez nem fordul elő.
- Nem kérek semmit, köszönöm! - felelem egyszerűen kérdésére, majd mellé sétálok immár tiszta, nem mellesleg száraz lábaimon.

Tárgy: Re: A szakház 2014-02-20, 11:54 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Kicsit furcsa számomra, hogy egy ennyi idős srác ilyen könnyen zavarba jöjjön, bár tény, én mindig furcsa benyomást keltettem a férfiakra, már fiatalkoromtól kezdve, szóval bizonyára most is ez a helyzet, így mosolyodom el a másik zavarná és persze, nem zavar a dolog. Csak adja magát, jobb ez, mintha megjátszaná a menő srácot, aztán kiderülne egy idő után, hogy mindaz csak egy álca volt. Ideje viszont indulni most, hogy megkaptam az engedélyt, tehát nemsokára megtörténik a hoppanálás, mi pedig a szakházam elé kerülünk, mely jól láthatóan eléggé tetszik Olivernek is, akár csak én nekem.
- Igen, a többi is nagyon szép, bár mind különbözik egy kicsit a másiktól. Én nagyon szeretem ezt a helyet. – mesélek is picit róla, majd ez után befelé is invitálom a fiút, aki követ is természetesen. Nem akarok megbántani, de jó lenne, hogyha megmosná a lábait, mielőtt még úgy igazán körbenézne és szerencsére ez neki sincs ellenére, ami azért jól esik.
- Dehogy baj, érezd csak otthon magad! – mosolygok is rá kedvesen, majd kíváncsian figyelem, hogy mit is ügyködik, de arra azért nem gondoltam volna, hogy majd kézen állva kezd el felfelé sétálni a lépcsőkön, így elkerekedett szemekkel figyelem mozdulatait és miután felért szólalok csak meg, nehogy megzavarjam.
- Hű, nagyon ügyes vagy! – és milyen jól kirajzolódnak az izmai is. El tudnám nézegetni egy ideig, és azt is teszem, egészen addig, amíg el nem tűnik szemeim elől. Akkor lekerül rólam a pulóver, majd nemsokára már egy fehér trikóban várom, hogy csatlakozzon hozzám, ami szerencsére hamar megtörténik, de elfogadni nem fogad el semmit se.
- Ahogy gondolod. Na csüccs és akkor behajtom ám a masszírt. – paskolom meg magam mellett a kanapét, majd ha leül, akkor felhúzom most már csak zoknikba bújtatott lábaimat, hátammal a fiú felé fordulok, fekete tincseimet előre húzom és úgy várom, hogy elkezdjen nyomkodni.
- Te amúgy melyik szakon gondolkodsz? – természetesen az egyetemre utalok szavaimmal, mivel úgy hiszem, hogy a legtöbben azért szeretnének itt maradni, nem pedig lelépni a három éves képzés után.

Tárgy: Re: A szakház 2014-02-21, 1:01 am

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. --> aula//

Elég rövid idő alatt jutunk el a szakházhoz, bár tény, hogy varázslatot használt a lány, amivel valójában nem is akkora csoda az egész. Az épület viszont gyönyörű, ezt pedig szavaimmal is kifejezem. Tetszik a látvány és jó érzéssel tölt el, hogy itt állhatok előtte. Már alig várom, hogy én is itt legyek, az egyik ilyen remekműben. Szándékomban áll itt maradni, ez nem is kérdés, arról viszont gőzöm sincs, hogy utána mit szeretnék. Azt tudom, hogy mit nem, az pedig az, hogy nem szeretnék visszamenni a családomhoz. Elég volt belőlük az, amit eddig adtak, nem hiányzik, hogy a továbbiakban is elnyomásban éljek, úgy, hogy onnantól kezdve az egész az én hibám lenne, hiszen én mennék vissza. Ezt az örömet nem fogom nekik előidézni. A gondolkodást és a családot viszont most félresöpröm. Már csak azért is, mert Daph megindul, nekem pedig utána kellene mennem. Odabent gyorsan kapok egyfajta kérést. Szándékomban áll teljesíteni, most viszont nem csak azért, mert azt mondta nekem valaki, hogy tegyem meg, hanem azért, mert tényleg nem szeretnék összekenni semmit. Éppen ezért döntök amellett, hogy a kezeimet használva megyek el a fürdőig. Nem túl könnyű feladat. El is fáradnak karjaim rendesen, de nem zavar.Mindeddig szinte bőrömön érezhettem engem figyelő tekintetét, ami bár zavart kissé és nehezítette a koncentrációmat, jól is esett, ahogyan szavai is. Nem ezért folyamodtam ehhez a mutatványhoz, ennek ellenére tényleg jól esett, hogy figyel engem azokkal a gyönyörű szemekkel. Nem is húzom sokáig az időt odafent. Amint lehet elkészülök és le is sietek, hogy szolgálatára lehessek a lánynak. Leérve azért végignézek rajta. Feltűnik, hogy már nincs rajta a pulóver, a cipő viszont már csak akkor, mikor mellé sétálok.
- Azonnal nekikezdek - mosolyodom el.
Ha a másik kényelmesen elhelyezkedett, én is helyet foglalok mögötte. Lábaim úgy helyezem, hogy kényelmes is legyen de ne is zavarjon munkálkodásom során. Figyelem, hogy mit csinál. Szemeimmel végigmérem tagjait. Egy ideig csak nézem, nem merve hozzáérni, de végül nyugalmat erőltetek magamra és felé nyújtva kezeim megfogom vállait. Először nyakánál kezdem el masszírozni. Ujjaim a vállánál lévő kis gödröcskébe helyezem, kivéve hüvelykujjaimat, mert azokat nyakán húzom végig, csigolyái mentén, enyhén nyomva bőrét. Ezt csinálom eleinte, majd később társul hozzá tenyereim alsó felének nyomása, az viszont már a vállakat éri, miközben többi ujjam is munkálkodni kezd. Annyira belefeledkezem a selymes bőr nyomkodásába, hogy teljesen meglepődök kérdése hallatán.
- Hogy melyik szak? Még nemigen gondolkoztam ezen. Annyit tudok, hogy itt akarok maradni, ennyi, azt hiszem - felelem zavartan.
Lehet, hogy furcsa, hogy itt állok a választás küszöbén, mégsem tudom, hogy mit tanulnék a továbbiakban. Őszintén szólva, nincs kimondottan kedvenc tárgyam, így nincs mi segítse a döntést. Talán majd hamarosan, ki tudja?
- Kérlek szólj, ha valamit rosszul csinálnék - jegyzem meg úgy mellékesen.
- Egyébként... ha már így megkérdezted... te hogyhogy ezt a szakirányt választottad? - teszem fel a kérdést.
Tényleg érdekel. Lehet, hogy pont ez fog segíteni. Lehet, hogy egy olyan megvilágítást ad a dolgokra, ami alapján én még nem is néztem a helyzetet.

Tárgy: Re: A szakház 2014-02-25, 2:35 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Ha már Oliver így beleegyezik a dologba, akkor tényleg nem látom értelmét a további időhúzásnak az erdőben, ezért is hoppanálok vele szinte azonnal a szakházamhoz, amelyet hagyom azért, hogy megcsodáljon, eleinte még csak kívülről, majd nemsokára már belülről is. A mutatvány tetszik, bár ennyire azért nem kellett volna odafigyelnie a dolgoknak, mindenesetre nekem megérte, mivel láthattam így is és hát nah, a szemnek ez szép látvány, én már csak tudom. Nem vagyok türelmetlen, tehát teljes nyugalomban várom meg az aulában azt, hogy visszatérjen hozzám és amikor ez megtörténik, akkor csak elmosolyodva hívom fel a figyelmét arra, hogy most aztán be lesz ám hajtva az, amit ígért. Nem is ellenkezik, hanem rögtön elhelyezkedik mögöttem, én pedig kíváncsian várom, hogy vajon milyen finom is lesz érintése. Eleinte érzem még azért a feszültséget rajta, de hamarosan egyre jobban belemelegedik, így sóhajtok fel kissé jólesően.
- Nagyon finoman csinálod. – dicsérem is meg, majd csak ez után engedem meg magamnak, hogy ismét beszélgetést kezdeményezzek. El bírnám azért ez hosszú távon is viselni, de tudom, hogy csak ésszel szabad. Akad azért pont a vállamnál, ahol kissé fáj még az esés miatt, de nem szisszegek meg hisztizek, szóval nyugodtan tűröm, mivel ez után már csak jobb lesz.
- Még nem gondolkodtál rajta? Hmm, furcsa, a legtöbb embernek azért akad néhány ötlete. De te tudod, akkor majd jövőre megtudom. – nem tudok most hátranézni felé, mivel ugye még mindig engem nyomkod, szóval fel is hagyok most a dologgal. Azért tényleg meglep, hogy pár tippje sincs, biztos vannak kedvenc vagy utált tantárgyai… tényleg!
- És melyik a kedvenc tantárgyad eddig? – nem, nem hagyom békén. És hogy miért a sulis dolgokról kezdek el vele dumálni? Ez biztosan nem kényes téma nála, aztán majd ha úgy van, biztosan haladunk más felé is.
- Mindent szuperül csinálsz. – nyugtatom meg szavaira, majd amikor meghallom a kérdést, azonnal dumálni kezdek, mert hát nálam ez egyértelmű volt, nem kellett aggódnom.
- Egyszerűen úgy, hogy én vérbeli Cruosnak érzem magam. Imádom azokat a tárgyakat, amiket Ms. Valbraith tanít és mivel van két szabadon választható is, így dönthettem kissé más mellett is. Bár nálam az egyik szabadon választható tárgy is Cruos tantárgy, a másik pedig Exos. Én az Inflás tárgyaktól nem vagyok elájulva, egyáltalán nem érdekelnek a démoni, nekros dolgok. – vonom meg vállaimat automatikusan. Nem hiszem, hogy ez az aprócska cselekedet zavarná a másikat, de mivel egy ideje már nyomkod engem, így lassan végül úgy döntök, hogy miért ne próbálhatnék meg valamit? Szóval mivel ugye mögöttem van, így lazán most ölébe dőlök, így akadályozva meg ideiglenesen a további masszírozásban és pislogok is fel szépen szemeibe. Nem kérdezem meg, hogy zavarja-e tettem vagy sem, csak zöld szemeimmel vizslatom helyes pofiját, kíváncsian várva a reakciót. Vajon pirulás lesz vagy valami más?

Tárgy: Re: A szakház 2014-02-28, 12:44 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. --> aula//

Eleinte eléggé feszült vagyok, mikor elkezdem a masszázst. El sem hiszem, hogy pont az ő vállait nyomogatom. Szívem veszettül kalapál. Olykor nem is tudom, hogy mit kellene csinálnom, de végül csak belejövök. Ekkor pedig hallom sóhaját és szavait, mik pírt csalnak az arcomra, ugyanakkor felettébb jó érzéssel töltenek el. Örülök, hogy tetszik neki. Akár örökké csinálnám ezt, vagy legalábbis addig, amíg csak bírják karom, na meg ő, de nem hiszem, hogy addig van rám szükség, legnagyobb sajnálatomra. Ennek ellenére arcomon lágy mosoly foglal helyet, miközben tevékenykedem. Jó érzés, hogy segíthetek neki, még akkor is, ha csak ilyen módon. Idővel pedig beszédbe is elegyedünk, ami tovább oldja feszültségemet. Nem okoz gondot egyszerre figyelni a két dologra. A masszírozás már ujjaimban van, így kezeim szinte maguktól teszik a dolgukat.
Ahogy az várható volt, meglepte, hogy még nem gondolkoztam szakválasztáson. Igazából az én drága famulusom mellett nagyon utánuk nézni sem volt időm, nemhogy elgondolkozni rajtuk. Milyen jó is, hogy most nincs itt. Lehet, hogy többször magára kellene hagynom, elvégre annak ellenére, hogy milyen kicsi, erős famulus, főleg akkor, ha átváltozik. Ha ahhoz van esze, hogy bajba keveredjen, akkor ahhoz is legyen, hogy kimásszon belőle. Minden bizonnyal meg is van, úgyhogy ezzel inkább most nem is foglalkozok. Szerencsére van is a közelben valaki, aki könnyűszerrel eltereli róla figyelmem.
- Nem mondanám, hogy van kedvenc. Azt tudom, hogy... a nekromantás dolgokat nem szeretem. Volt időm megutálni apám mellett - húzom el a szám.
Lehet, hogy ezt már nem kellett volna hozzátennem. Elvégre a suliról kérdezett, akkor mégis miért kevertem bele a családom? Arcom ismét elvörösödik.
- S-sajnálom, én... térjünk vissza a sulis dolgokhoz - szabadkozom máris, majd felvetem kérésem, miszerint jelezze, ha valamit rosszul csinálok.
A válasz igencsak megnyugtató, éppen ezért folytatom is, igyekezve, hogy még jobb legyen, mint eddig. Közben ha már így belelendültünk a tárgyak meg szakok világába, akkor én is rákérdezek, hogy ő miért pont ezt a szakot választotta. Neki nem okoz gondot mesélni róla, én pedig mosolyogva hallgatom minden egyes szavát. Mikor viszont megvonja vállát, egy pillanatra megállok, míg visszahelyezi. Több vállrángatás nincs, úgyhogy nyugodtan folytathatom tovább tevékenységem. Valamiért örömmel hallom, hogy neki sem jönnek be túlzottan a nekros dolgok. Ezek szerint az Infla nem az én helyem, máris okosabb lettem. Tudtam én, hogy jó ötlet rákérdezni és hogy segítségemre lesz. Bár ezt nyilván eddig is tudhattam volna. Na mindegy! Ami viszont ezután jön, arra kicsit sem számítok. Kezeimnek megálljt parancsol a hátra dőlő test. Ujjaim el is veszem vállairól, automatikusan hagyva, hogy ölembe dőljön. Így talán mégiscsak kényelmesebb, mint úgy, ha még mindig fogom a vállát. Kezeimmel viszont most nemigen tudok mit kezdeni. Zavartan figyelem az ölembe dőlő lányt, ki arcomat fürkészi. Karjaimat magam alá ejtem, miközben elpirult arccal figyelek szemeibe. Tekintetem levándorol a csábító ajkakra, de gyorsan eltépem onnan és visszatérek gyönyörű szemeire. Szívem közben majd' kiugrik helyéről. Nem is értem, hogy miért csinálta mindezt, de mégis... Annyira jó, még akkor is, ha ennyire zavarba hoz. Torkom egyik pillanatról a másikra szárad ki. Nyelek is egy nagyot, hátha az segít. Igazából semmi haszna. Én pedig néhány másodpercig csak csendben figyelem őt.
- Elég volt? - kérdem zavartan.
Remélem hogy nem, mert még szívesen folytatnám.
- Ha... ha akarod, megmasszírozhatok mást is - teszem meg azonnal ajánlatom, remélve, hogy még tényleg nem érnek véget boldog perceim.
- Vagy... Mit szeretnél?

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-01, 8:32 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Rettenetesen jól esik most ez a kis kényeztetés a sráctól. Furcsa, hogy ezt egy idegen ilyen kedvesen csinálja és még ő ajánlotta fel nekem. Tényleg meglepő a számomra, de nem tartom magam azért rossz embernek, mert elfogadtam ezt tőle. Viszont nem szeretném, hogyha ez az egész teljes csendességben telne, éppen ezért is kezdek el vele beszélgetni és mivel egy suliba járunk, így talán az se meglepő, hogy a fő téma most az iskola körül forog. Szakválasztás, kedvenc tantárgy, ilyesmik.
- Ezek szerint valamennyire hasonlítunk. – jutok is erre a következtetésre, amikor Oliver kijelenti, hogy ő se igazán bírja a nekros dolgokat. Akkor ha jól sejtem, jó pár Inflatusos tárgy az ő véleménye szerint is kiesik. Valszeg két szakot biztosan ki tudott már most zárni, aztán majd halad tovább. Az apjával kapcsolatos mondat viszont nagyon is felkelti az érdeklődésemet, és bár érzem az azonnal elnézést kérésén, hogy nem szeretne most erről beszélni, én mégse hagyom, hogy csak úgy tovább haladjunk, vagy esetleg visszatérjünk az iskolás témákhoz.
- Nem meséled el nekem, hogy miért? Érdekelne… Még úgyse tudok semmit se rólad, így a családodról sem. – nem fordulok hátra, hagyom, hogy nyugodtan masszírozzon közben és talán így neki is egyszerűbb ez a téma, hogy nem nézek a szemeibe, csak a hátamat és a fejemet látja, tehát nyugodtan beszélhet. Persze simán tévedhetek is, de most mégis remélem, hogy nem lesz számára túl nehéz ez az egész, max ha igen, akkor lerendez annyival, hogy nincs közöm hozzá vagy hogy esetleg nem akar róla beszélni. Nem sértődök meg egy könnyen, szóval ilyesmitől se lesz ám bajom. Ez után folytatom csak tovább a beszélgetést, így mesélve el azt, hogy én miért is választottam a Cruoris szakot, majd némi idő után egy kis változást eszközölök be a helyzetünkben. Jól esne egy kis ölelés, egy kis közelség, így lazán dőlök hátra, bele egészen a másik ölébe és szép szemeimmel arcát kezdem el pásztázni, kíváncsian várva, hogy mit is szól majd mindehhez.
- Nem is tudom, talán most igen. Köszönöm a masszírt. – végülis jól esne tovább is, de mégis, kicsikét tesztelni szeretném a srácot. Amikor viszont folytatja szavait, sikerül ám meglepnie, így vigyorodom el aranyosan.
- Mást? Mi másra gondolsz? – mondja csak ki, ha neki van ötlete, mert hát khm, én elég sok mindent el tudnék most hirtelen képzelni. Ahj, de rossz vagyok, hát tényleg nehezen bírok olykor a véremmel, szegény fiút is ki fogom készíteni, főleg, mivel jobb kezem finoman kezére csúszik és lágyan meg is cirógatom most kézfejét.
- Nem terveztem semmit se. Csak nem zavar a közelségem? – annyira aranyos, hogy arra már nincs szó. Mondjuk én a határozottabb srácokat szeretem, azokat, akikben akad némi rosszfiúság is, de néha tehetek kivételt és a szórakozás nekem is kijár, na meg Olivernek is. Amúgy tényleg nem tervezek ám semmit, csak az alkalomnak élek és teszem azt, amihez hirtelen kedvem támad.

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-04, 11:04 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Arcomra azonnal vörös pír szökik, amint kimondja, hogy valamiben hasonlítunk. Jó ezt tudni. Ha pedig tudná, hogy milyen jó ezt az ő hangján hallani, hát... Lehet, hogy azonnal elzavarna. Éppen ezért, eszem ágában sincs kimondani mindezt. Egyszerűen csak haladnék tovább a témával, rátérve, hogy ő mégis miért azt a szakot választotta, amin most is van, de esélyem sincs rá egyelőre. Beelőz. Amint felhoztam apámat, máris rákérdezett. Sejthettem volna, hogy ez lesz. Nem is azért akartam visszatérni a sulira, hogy ne kelljen beszélnem róla, sokkal inkább azért, mert zavart, hogy eltértem a témától. Most viszont, hogy rákérdezett, akár mesélhetnék is néhány szót, elvégre tényleg nem tud rólam semmit.
- Ez... azt hiszem, kölcsönös - jegyzem meg azért, elvégre én sem tudok róla szinte semmit.
Szinte? Nem, ez rossz kifejezés, bár jó, néhány dolgot már tudok, mint például hogy nagyon kedves, meg ilyenek, de az akkor is határozottan felér egy semmivel.
- Nos... Az apám... Szinte már túlontúl jó az ilyen nekros dolgokban. Nem mellesleg imádja is őket. Mikor gyerek voltam, elhatározta hogy ő majd keménnyé tesz, meg hasonlók. Ebből az lett, hogy állandóan szellemekkel meg feltámasztott emberekkel riogatott, mígnem hozzászoktam. Egyszerűen megszoktam a látványukat, a jelenlétüket... És rájöttem, hogy bár árthatnak nekem, azért mégiscsak túl lehet járni az eszükön. Szóval... ezért nem szeretem az ilyen dolgokat. Ennyi a történet - zárom rövidre.
A lényeget úgy érzem, elmondtam. Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni. Inkább visszatérek a sulis témához és végre rákérdezek arra, amire akartam. Meg is tudom azonnal, hogy mégis miért a Cruoris. Egész aranyos, amikor így beleéli magát a mesélésbe. Ajkaim mosolyra is húzódnak, utána viszont jön a váratlan fordulat, mikor is úgy dönt, hogy hátradől. Azonnal rosszra kezdek gondolni. Fel is hozom, hogy ha szeretné, szívesen megmasszírozom máshol is, erre viszont csak zavarba ejtően visszakérdez.
- Nos, mondjuk... A hátad, vagy... a lábad, esetleg... Mindegy, amit szeretnél - fejezem be végül, mert kezdek egyre vörösödni.
Az sem igazán segít, hogy elkezdi cirógatni kézfejem. Azonnal furcsa bizsergés áraszt el. Szívem vadabbul ver, mint korábban, miközben saját szívverésem hallgatva alig jutnak el hozzám szavai.
- Nem, dehogy! - vágom rá azonnal.
- Csak... egy pillanat - jegyzem meg, majd fészkelődni kezdek.
Karjaimmal átnyúlok karjai alatt, hogy melle alatt átölelve megemeljem kicsit. A kanapé belső fele felől lévő lábam kinyújtom a lány mellett, míg másik lábam, pontosabban talpam, a földre helyezem. Ezt követően húzok rajta egyet magam felé, hogy kényelmesen mellkasomra fektethessem, pontosabban egyik vállamra, hogy kissé oldalasan legyen, így tovább tudom nézni arcát, nem mellesleg ő is az enyémet, már amennyiben szeretné. Azon karommal, amelyiknek részben nekitámasztottam, szorgalmasan tartom. Ennek viszont az az eredménye, hogy az bizony derekán marad, mi újabb pírt juttat arcomra.
- Így már... jobb. Vagy... Mégsem? - kérdem kissé aggódva, mert hát neki is van ám beleszólása, sokkal több, mint nekem.
Mégiscsak ő a lány, én pedig nem szeretnék olyat tenni, amivel megsérthetem, vagy magamra haragíthatom. Nem akarok olyat tenni, ami neki rossz, vagy kényelmetlen.

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-06, 12:31 am

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Szeretném egy kicsi jobban megismerni Olivert és hogyha már így elkotyogott néhány szót az apjáról, akkor akár mesélhetne is róla. Nem biztos, hogy ez most túl kedves lépés tőlem, hiszen szerintem nem szívesen mond el erről az egészről nekem bármit is, de talán nem fogja megtagadni tőlem a választ.
- Te is kérdezhetsz, és én is válaszolok majd. – eddig is megtehette és amikor kérdése volt, tényleg feleltem, egyetlen egy dolgot kivéve, de az szégyen a számomra, szóval az továbbra is tabu témának számít. Akad néhány fájó pont, amiről nem beszélek túl szívesen, de remélhetőleg nem fog pont rájuk tapintani… Lassan beszélni kezd, így én kíváncsian hallgatom a rövidke, de cseppet se kellemes történetet, így bár nem látja, mert háttal vagyok neki, de elhúzom számat is kissé.
- Kedves egy apukád van. – szólalok is meg irónikusan, mivel ez így tényleg nem túl frankó… Az én családom bezzeg összetart, bár Sirius óta talán nem is meglepő, hogy még erősebb ez a bizonyos családi kötelék. Kemény egy kölyökkora lehetett Olivernek, nem is értem, hogy egyes szülők mit élveznek gyermekük szadizásában, röhej. De nem mondok ki minden gondolatot, inkább tovább kérdezgetem.
- És anyukád mit szólt mindehhez? – megvédte vagy csak nézte a dolgokat? Ez még azért érdekelne, így pillantok időnként felé és lassan már neki is dőlök, hogy kényelmesebben folytathassuk tovább beszélgetésünket. A fiú viszont máshol is megmasszírozna, én pedig nem tudom megállni azt, hogy ne gonoszkodjak egy kicsikét vele, de azért a szavai mégse olyan határozatlanok ám.
- Talán picit később, most jó így. – ismerem is be, majd lassan kezem kezére kerül, hogy azt cirógathassam egy picit, ha már ő így kedveskedett nekem az előbb. Azt viszont nem tudom, hogy zavarja-e a közelségem, mert hát kicsit úgy tűnik, de még jól bírja a fiú. Amikor viszont fészkelődni kezd, kíváncsian várom, hogy mit tesz majd és kissé meglepődöm, amikor még inkább magához húz, de nem tagadom, hogy nagyon is kellemesen érint, főleg, hogy még keze is derekamnál marad.
- Nekem kényelmes. – végül az a kezem, amelyik az övét fogta még az előbb, most már combjára tér át, majd ha már itt tartunk, akkor azért egy kérdést még intézek felé. Nem mintha olyan fontos lenne a válasz, de azért nah.
- Amúgy van barátnőd? – tényleg nem hatna meg, ha lenne, de Oliver mégis olyan kis jófiúnak tűnik, nem biztos, hogy fájdalmat akarnék neki okozni. De ha nincs senkije, akkor aztán szabad az út a szórakozás felé. Lehet, hogy nem kellene, hiszen nem akarok tőle komolyan semmit – egyelőre legalábbis biztosan nem -, de már oly rég kapcsoltam ki és jól esik, hogy végre ismét jelentkezik a vonzó erőm, már egy ideje nem viselkedtek velem így férfiak és hiányzott, nagyon.

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-10, 6:00 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Lehet, hogy kérdezhetnék, de hirtelen egyetlen kérdés sem jut eszembe, annyira zavarban vagyok. Ilyenkor eléggé nehezen megy a gondolkodás, vagy bármi más. Irigylem is, hogy láthatóan neki nincs ilyen problémája. Én is szívesen lennék valamivel könnyedebb, azért viszont még küzdenem kell, pontosabban szoknom a társadalmi életet, azt, hogy nem vagyok elnyomva. Persze ezt neki nem kellene feltétlen tudnia, én viszont elszólom magam. Nem tudok neki nemet mondani. Meg hát annyira tényleg nem zavar a téma, csak nem szeretek másokat ilyesmivel untatni. Na meg úgy tűnhet, mintha sajnáltatnám magam, amit tényleg nem akarok. Nem kell engem sajnálni, túlélek én sok mindent. Túléltem azokat a napokat is, amikről persze tartok egy rövidebb összefoglalót, ha már rákérdezett. Az iskolai témáról tehát lassan áttérünk rám. Apám után pedig anyám következik. A kérdés jogos. Mégiscsak ott volt ő is, tehetett volna valamit, persze, ha lett volna rá lehetősége.
- Nem volt túl sok beleszólása, ő volt a gyengébb - felelem röviden.
Azt hiszem, ennyiből érthető a történet. Ha szólt is valamit, hamar elhallgatott. Inkább vigasztalt utána, már ha engedték neki, minthogy gátat szabjon a tetteknek. Nem volt hozzá elég ereje, ez így érthető is. Én is féltem az öregemtől, nemhogy ő, aki nem egy monoklit kapott az esetleges felszólalások jutalmául.
- Remélem te azért jobb családot fogtál ki! - mosolyodom el.
Mikor hátradől, igencsak zavarba hoz. Teljesen leblokkolok, az agyam pedig mintha elhagyta volna fejemet. Nem túl kellemes érzés, ugyanakkor semmire nem cserélném el, mert hát mégiscsak... Közelebb került hozzám, még ha csak fizikailag is. Azért meg is rémiszt, mert úgy érzem, talán kezdünk ismerkedésünk végéhez érni és el kell majd válnunk egymástól. Ezt nem akarván hozom fel az újabb masszázs ötletét, ami el lesz vetve. Kissé megfagyok ezek után. Az térít észhez, hogy elkezdi cirógatni kezem. Arcom el is árasztja a vörösség, mit attól tartok, lassan kezd természetes színemnek hinni, pedig nagyon nem az. A kérdése csak tovább fokozza mindezt, de nem tudom megállni, hogy azonnal rávágjam, hogy egyáltalán nem zavar. Kissé fészkelődni kezdek azért. Nem tudom, hogy neki mennyire kényelmes, éppen ezért, igyekszem jobbá tenni a helyzetet. Fel is húzom magamhoz, miközben kinyújtom lábaim. Örülök, hogy nincs ellenére, elvégre nekem sincs. Nagyon nincs, még akkor sem, ha csak magammal szúrtam ki még jobban.
- Akkor jó - jegyzem meg azért, majd elmosolyodom kissé.
Keze combomra téved. Szívem jókorát dobban, majd újra vadul kezd kalapálni. Remélem azért még nem hallja, hogy mennyire, bár fejemben üti a tamtamot rendesen. Úgy érzem nyelnem kell egyet, így meg is teszem azonnal. Nem értem, hogy miért reagálok mindig így. Pedig már volt barátnőm, még akkor is, ha jó időbe beletelt, míg végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak együtt vagyunk. Igaz, egyik sem tartott túl sokáig, tekintve, hogy mindegyik lecserélt valami szemét srácra. Nem tehetek róla, hogy én tisztelem a nőket. Arról meg végképp nem, hogy én nem akarok nekik ártani. Nem akarok olyan lenni, mint az öregem, aki mindig is csak kihasználta őket, mégis, sokaknak úgy tűnik, pont ez tetszik. Nekem azért kell némi idő, míg bátrabbá válok egy-egy lány társaságában. A következő kérdés viszont teljesen váratlanul ér. Nem hittem volna, hogy ilyesmin is gondolkozik. Most akkor... Mégis mit gondoljak? Vagy... mit válaszoljak? Az igazat, persze, csakis azt, de... Akkor mit fog gondolni? Vagy én mit merjek gondolni? Észhez kell térnem! Elvégre ez csak egy egyszerű kérdés, semmi több. Nem hiszem, hogy pont velem akarna kezdeni. Szép is lenne. Túl szép!
- Nem, nincs - felelem kissé elhalkulva, nem mellesleg elpirulva.
- És neked? Mármint... barátod? - kérdezek én is vissza, mert hát ezek után mégiscsak vissza kell kérdeznem, úgy érzem.

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-20, 11:42 am

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Én úgy érzem, hogy a mágia világában egy nő is simán ér annyit, mint egy férfi, sőt, sokkal erősebb is lehet, erre szerintem én vagyok az élő példa. A kérdésem tehát ez miatt fogalmazódik meg, mivel érdekelne, hogy vajon a kedves anyuci végignézte-e azt, ami Oliverrel történik a gyerekkorában vagy esetleg tett is valamit… de hát szomorúan hallom azt, hogy nem volt lehetősége, legalábbis a srác szerint.
~Mindig van beleszólásunk.~ - ezt inkább nem mondom ki hangosan, mivel nem szeretnék most rögtön fasírtba kerülni a másikkal, így csak kezeimet piszkálom, és csak egy idő után bökök ki valamiféle elfogadható választ.
- Sajnálom, hogy gyengébb… és hogy nem tesz érte, hogy erősebb legyen. – oké, csak kiböktem egy picike véleményt. Nem szabadna más szülőjéről így beszélni, nagyon nem, de max Oliver leállít, ha túlságosan is soknak tartja majd a dolgot. Az én családom is szóba jön, nem nagy meglepetésre, így mosolyodom el kissé, majd bólintok egy aprót.
- Igen, teljesen jó családom van. – hogyne… Siriusról egy szót se szólok, se az öngyilkossági kísérleteimről, se a haláláról. Az ikertestvérem volt, a másik felem, de már pár éve nem többé… itt halt meg, a Mysterioban és ez örök gyászom marad. Egyszer talán Oliver is megtudja, de nem akarok még neki erről se beszélni, így jobb az, ha nem tud semmit se bővebben, tehát nem hazudok én neki, egyszerűen nem adok neki plusz információkat. Hátradőlök, szépen rátelepedve a másikra és ennek hála talán sikerül végre magunk mögött hagyni a család témákat és bár érzékelem Oliver rezdülésein, hogy zavarban lehet, mégse lök el vagy utasít el, inkább helyezkedik egy kicsit és nemsokára már teljes lesz a kényelem, talán mindkettőnk számára. Mégse akarok így feküdni csak, teljes nyugalomban, de szegény fiút kezdem megsajnálni, nem nagyon bírja eddigi laza támadásaimat, de egy kérdésre azért még futja tőlem.
- Már nincs. Egy jó ideig volt, de szétmentünk… az én hibámból. De neki már jobb így. – és hogy nekem is jobb-e? Fogalmam sincs… Még mindig sokat gondolok Nilre, hiszen évekig együtt voltunk és nagyon kemény kötelék alakult ki közöttünk, de a szétválásunk óta folyamatosan bánt, én pedig felfogtam, hogy jobb lenne, ha békén hagynám. Fel is pattanok most Oliver öléből, majd lassan felé fordulok, miközben már a kanapén állok.
- Na mindegy, nem számít. Viszont kezd későre járni, én pedig majd lezuhanyoznék és aludnék lassan, ha nem bánod. – ha bánja, igazából az se számít. Nem is értem, hogy miért van még mindig ilyen hatással rám Nil, pedig már rég nem kéne, hogy érdekeljen… csak fáj, hogy én bántottam őt, nem is kicsit… nem ezt érdemelte volna tőlem, minden pasinak csak rosszat okozok, mint valami átok.

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-28, 10:16 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Nem esik nehezemre beszélni családomról. Már túl tette magam a történteken, melyben nagyon sokat segítettek az itt eltöltött évek. Jó, persze, legbelül azért nyomaszt még kicsit a dolog, de azért haszna is volt, be kell látnom. Legalább a holtaktól nem félek. Abból elég hamar kinőttem, hála a folytonos stresszhelyzetnek, miket a járó hullák okoztak. Mikor viszont meghallom Daph reakcióját, igencsak meglepődöm. Nem hittem volna, hogy ez jön le szavaimból. Én nem ezt akartam mondani. Fejem meg is rázom kissé, jelezve, hogy nem egészen úgy vannak a dolgok, ahogy hiszi.
- Tett érte, hogy erősebb legyen. Amikor tudott. Erre viszont kevés esélye volt az elnyomásban. Számtalanszor megvívott apámmal, de mindig ő veszített. Így értettem, hogy nem tehetett semmit, mert ő volt a gyengébb. Amíg nem tud győzni, esélye sincs - magyarázom, remélhetőleg most már érthetőbben.
Szerencsére viszont az ő családjával nincsenek gondok. Legalábbis abból, amit elmondott. Abból a... semmiből, jóformán. Nem kezdek el kérdezősködni, nem vallatás ez. Majd elmondja, ha szeretné. Én megadtam rá a lehetőséget, legalábbis úgy érzem. Ezen döntésemben pedig nagyon is segít a tény, hogy Daphne rám dől. Zavartságom leplezni sem tudnám. Képtelenség, azt hiszem. Ez némiképp mozdulataimon is megjelenik, persze, elvégre igencsak kihat rájuk ez az érzés, nem csak az arcomra kerít vörös pírt. Idővel azért helyezkedem egy keveset. Nem akarok kényelmetlenséget okozni neki, ugyanakkor úgy érzem, így sokkal kényelmesebb lesz számomra. Lábaimat is ki tudom nyújtani legalább. Ekkor viszont újabb támadásnak leszek áldozata. A lány lassan kikészít, legalábbis a szívemet biztosan. Nem tudom mire vélni az egészet. Nem tudom, hogy mit akar, ez pedig zavar, főleg így, hogy nagyon is tetszik nekem. Mint embert is kedvelem, bár ma beszélünk először. Eddig csak azt tudtam, hogy létezik és hogy gyönyörű, semmi többet. Remélni sem mertem, hogy ily közel kerülök hozzá, főleg nem fizikailag. Kérdése pedig csak tetőz mindent, melyre vissza is kérdezek, nyomban válaszom után. Ha már ő megkérdezte, én is így teszek, csak hogy tudjam, hol a helyem. Nem mintha eddig nem tudtam volna. Jelenleg itt a kanapén, azt hiszem, bár ebben igencsak kételkedem. Válaszát hallva azért elgondolkodom. Nem vagyok benne biztos, hogy mindkét félnek megfelelt az említett elválás. Mintha nyomot hagyott volna benne, erre adnak magyarázatot szavai is. Lehet, hogy csak beképzelem az egészet, nem tudom. Igazából nem ismerem még annyira a lányt. Arra viszont rájöttem, hogy bármennyire is nyílt, azért nem kicsit zárkózott személyiség. Mikor felkel, én is felkelek, viszont önkéntelenül is visszahúzom magamhoz, hogy megöleljem őt, amennyiben hagyja. Valamiért... bántanak szavai. Nem a távozásra való felszólítás, hanem az, amit előtte mondott.
- Egyáltalán... nem mindegy - suttogom.
Számomra legalábbis nagyon nem. Szavaim után azonban kissé zavartan eresztem el. Le is ugrom a bútorról, majd felkapom kabátom.
- Sajnálom, én... nem tudom mi ütött belém - motyogom, azért még hallhatóan, miközben tekintetét kerülve nézem őt.

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-28, 10:52 pm

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Tisztában vagyok vele, hogy nem a legjobb a véleményem Oliver anyjáról, de mégis én ezt érzem és szerintem őszinteséget vár tőlem a fiú, nem pedig hazugságot. Kimondom tehát azt, amit gondolok, és kissé meg is lep, hogy nem küld el a fenébe, nem sértődik meg szavaimon, hanem e helyett magyarázni kezd, én nekem pedig lassan azért összeáll ám a kép, mely szerint az anyja próbálkozott, de persze, a végtelenségig nem lehet. Vannak, akik gyengébbek, mint mások, szerencsére én nem tartozom az ilyen emberek közé.
- Sajnálom, hogy így alakult. – mást nem tudok mondani, inkább egy félmondatot ejtek a saját családomról, majd ez után pedig kényelembe is helyezem magam Oliver ölében. Nem szeretnék már tovább ilyen témákon lovagolni, így hát jöhetnek a lazább dolgok, mint a párkapcsolatok és eközben kezem is finoman a másikéra talál. Játszom vele, ez tény és való, pedig tudom én, hogy nem szép dolog, főleg, mivel érzem, hogy tetszem ám neki. Helyesnek tartom én is Olivert, de mégis, ő túl jó srác, túl jófiú, az pedig nem hozzám való, csak megégetné magát és ő nem ezt érdemli. Viszont amikor rám kerül a szó, egyértelműen nem szívesen beszélnék erről, de ha már ő válaszolt, akkor nekem is illene, így említem meg a Nillel való kapcsolatomat. Sokáig tartott, de már hónapok óta vége, vége, méghozzá én miattam. Miért fáj még mindig ez az egész? Miért képes még mindig fájdalmat okozni nekem és miért nem tudok már végre teljesen tovább lépni? Fel is pattanok nemsokára, egyszerűen nem akarok tovább ilyesmikről beszélgetni, talán most kéne véget vetni ennek a találkozásnak, és erre szépen utalok is, de amikor Oliveris felkel, majd magához ölel, nem kicsit lepődöm meg. Testem egy pillanatra megremeg, de nem húzódom el, mivel nagyon is jól esik kedvessége.
- Miért vagy ilyen kedves velem? Hiszen nem is ismersz… - tényleg nem értem, de azért lassan eltávolodom tőle, majd zöld szemeim az övébe fúrom, amikor sikerül megfordulnom. Nem tudom, hogy mi van velem, miért jött ki most ez az egész, de elsírni azért nem fogom magam, ennél keményebb csaj vagyok.
- Én sajnálom. De… most tényleg jobb lenne, ha mennél. Szeretnék picit egyedül maradni. – sajnálom, hogy elrontottam a jónak ígérkező esténket, de nincs mit tenni. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy most el tudnék már vele hülyülni, tehát szépen kipaterolom a másikat, és ha Oliver távozik, akkor tényleg jöhet a jól megérdemelt zuhany.

//Köszönöm a jáccit, nagyon jó volt ismételten! Very Happy

//

Tárgy: Re: A szakház 2014-03-29, 12:07 am

//NRT: Oliver és Daph – 2014.01.31. -> aula//

Történt egy s más ezen a napon, vagy jobban mondva, estén. Így kerülhetett sor a masszázsra is, mely alatt egy keveset beszélgettünk. Valamennyire sikerült megismernem a lányt. Kevésbé, mint szerettem volna, de ez is valami. Egyből nem lehet beleugrani a mély vízbe. Vagy mégis? Az egy dolog, hogy kitárgyaljuk az iskolát, meg a családomat. Nem zavar a dolog, bár némiképp módosítanom kell szavaimat, mikor anyámra térünk ki. Azt hiszem, most már tudja Daph is, hogy mi itt a helyzet. Néha ha akar sem tud változtatni az ember, bármennyire próbálkozik. Én viszont azért vagyok itt, hogy változtassak rajta. Idővel, ha sikerül erős varázslóvá válnom. Nem érdekel, ha valamennyire gonosszá kell válnom ahhoz, hogy legyőzzem őt. Semmi nem érdekel, ha elérhetem célomat, addig viszont nem áll szándékomban eldobni emberségem és saját magam. Ráérek akkor, ha már a siker elérésének kapujában állok. Addig viszont állandóan küzdenem kell azzal az érzéssel, hogy saját apám ellen akarok harcba vonulni, amint eljön annak az ideje. Ezt persze nem osztom meg vele. Felesleges lenne, így is eléggé lehangoltam kis történetemmel. Idővel viszont ez a lehangoltság teljesen másba csap át. Minden helyét átveszi az izgalom és a zavar, a hangokhoz pedig társul az az aprócska hang, mely szívverésem erőteljesebb ütemeit jelzi, mint valami dobszóló. Ez azonban nem vált ritmust. Egyszerűen ismétli önmagát, miközben idővel azért elhalkul az egész. Ez jelzi azt, hogy kezdek megnyugodni, még akkor is, ha csak rövid időre sikerül.
Némi helyezkedés után más téma is felvetül. Őszintének tartom őt, egyébként sincs titkolni valóm ilyen téren. Válaszolok is kérdésére, cserébe viszont én is választ várok. Valamennyire örülök a kapott híreknek, legalábbis legbelül, ugyanakkor elszomorít a tény, hogy úgy érzem, nem jó ez a helyzet a másiknak. Mikor felkelünk, meg is ölelem. Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen így érzem jónak. Így egy kicsit még érezhetem bőre melegét, bár nem emiatt történt, ezt bizton állíthatom. Inkább azt szerettem volna, ha neki teszek jót ezzel. Kérdése talán éppen ezért lep meg. Vagy csak azért, mert nekem ezen nem kellett gondolkoznom. Nem is tudtam volna rajta, jelen helyzetemben.
- Kell ahhoz ismernünk másokat, hogy kedvesek legyünk velük? - kérdem, enyhén elmosolyodva.
- Egyébként is ismerlek. Tudom a neved, hogy mit tanulsz és hol... Ismerlek, amennyire hagytad, hogy megismerjelek. Ez pedig így van jól, ha engem kérdezel - mondom, ezt követően azonban eltávolodom.
Az őszinteségrohamból azt hiszem, ennyi elég. Kabátomat össze is szedem, majd meg is indulok az ajtó felé. Még egy testfelmelegítést dobok magamra. Néhány pillanat az egész, ezzel is jelezve, hogy nem áll szándékomban ellenkezni és már itt sem vagyok. Gondolatban közben felidézem a szükséges útvonalat. Ha nem sikerül, hát csak találok valami más módot, hogy vissza kerüljek legalább az erdőbe, őt viszont nem fogom megkérni. Eleget akarok tenni kérésének és elmenni, bármennyire is nehéz most magára hagynom őt. Nem akarom, hogy szomorú legyen, de úgy érzem, én nem tudnám őt felvidítani, legnagyobb sajnálatomra.
- Nem... nem kell semmit sajnálnod! És... csak szólj, ha társaságra vágysz... majd... elküldöm Rokit - mosolyodom el.
- Vagy... jövök én - vonok vállat - bár ez a lazának való mutatkozás elég silányra sikerül, hála zavart ábrázatomnak - utána viszont el is megyek.

//Köszönöm a játékot! Nagyon élveztem! Very Happy

//

» A szakház
» A szakház
» A szakház
» A szakház
» A szakház