Nagyterem, étkező

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-16, 11:35 pm

*Az óra utáni nyugodt falatozás nem tart sokáig, mikor egy szemlátomást rossz bőrben lévő lány érkezik a nagyterembe s ez magára vonja a fiú figyelmét és joggal, mert a másik hamarost rosszul is lesz. Ez azt vonja maga után, hogy Lucius feláll az asztaltól és azonnal a másikhoz siet, hogy segítsen. A másik hirtelen mozdulatai meglepik s ő is elkapja kezét, mintha megégette volna. Egyszerűen nem akart a másiknak kényelmetlenséget okozni közeledésével, ezért reagált ő is ily hirtelen módon. A felé nyújtott kezet viszont megfogja, hosszú, vékony ujjaival erősen fogja, de arra vigyáz, hogy a másiknak ne okozzon ezzel fájdalmat, de mégis valahogy segítenie kell a másiknak felállni. Nem tudja a lánynak mennyi ereje van, így nem csak támaszt nyújt kezével, de rá is segít. De nem engedi el rögtön, mikor felállt, a legközelebbi székhez vezeti s csak akkor engedi el, mikor már az biztosan ül. Lucius is helyet foglal mellette, közben a pálcáját is előveszi és begyűjtő bűbájjal a füzetét és a táskáját magához hívja, itt ne felejtse, amilyen lyukas néha az esze...*
-Ugyan, ne is foglalkozz vele, mással is megesik az ilyen... *legyint, mert tényleg így gondolja és komolyabb baj is lehetett volna, azon lehetne esetleg sajnálkozni... De a másik rá is mosolyog halványan, amit a fiú viszonoz, majd jön a bemutatkozás ideje.*
-Én pedig Lucius Rufinus vagyok. *azt, hogy örvendek, nem teszi hozzá, mert elég furcsán hangzana.*
-Egyél kérlek, mert nem lesz ennek jó vége! *biztatja a lányt, de nem tukmálja azért az ételt, fölöslegesnek érzi. Meg nem is tenne jót a friss ismeretségnek. *
-Egyébként hányadikos vagy? *kérdezi, hogy valamerre a társalgás is haladjon, meg ez elég semleges kérdés, cseppet sem lehet kényelmetlen.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-16, 11:42 pm

*Nem szeretek gyengének látszani, mert bár tudom, hogy az vagyok, ezt mégis magamban tartanám, sokáig, akár örök időkre. A fiú viszont, ki észreveszi csúnya esésemet, már a segítségemre is siet és bár tudom, hogy nem akar ő rosszat, én mégis félek az érintésektől, mert valahogy, soha életemben nem voltam még ilyen helyzetben, mint itt, a Mysterioban. Aki burokban éli életét, az teljesen más lesz, mint a többség. Szép szemeim viszont rá merednek, majd mégis én kérem sajnálatos módon a segítő kezeket, melyeket miután megkapok, hideg mancsaim már a fiúéba is kerülnek, így leszek elkísérve egy asztalhoz, ahol miután sikeresen leültem, már meg is törölhetem térdeimet és jöhet is a szabadkozásom, mert kellemetlen ám a számomra ez a helyzet.*
- Nem tudom, lehet... de nekem nem szabadna. Én... én nem hozhatok szégyent a családomra, most pedig mégis, amit teszek. *ahj, nem tudom már, hogy mi lenne a jó vagy a rossz, így inkább próbálok nem is rá gondolni, ezért is ejtem meg a bemutatkozást, melyet bár kézfogás most nem követ, remélem, hogy nem fogom megsérteni ezzel a fiút. *
- Enni? Igen... kéne, de mégis, annyira nem akarok. *de agyam győzedelmeskedik most minden felett, így végül kezeimmel egy kis petrezselymes krumplit veszek magamhoz, méghozzá egy kevéske rántott gombával és lassan eszegetni kezdem, de fél szemmel a fiút figyelem.*
- Elsős. És te? *kérdezek is rá kíváncsian, mivel az előbbi lebegtetésre bárki képes, ránézésre pedig nem érzem úgy, hogy meg tudnám állapítani Lucius korát.*
- Mondd csak, te találkoztál Seolon már vámpírral? *muszáj, egyszerűen úgy érzem, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül mindezt, meg kell kérdeznem tőle, tudnom kell. Egy a villa egy picit a tányérban pihen, én pedig ismét ezüstös szemekkel nézek a helyes arc irányába, próbálva megtudni a választ... *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-17, 12:00 am

*Segített a lánynak, hiszen közvetlen stílusa ezt diktálja, meg ő nem olyan, aki hagyja a másikat szó nélkül szenvedni. Vannak itt olyan egyéniségek akik ezt gyengeségnek ítélik meg, pedig nem az, nem valami önfeláldozás szüli az ilyen viselkedést Luciusnál, egyszerűen legbelül egy számító ember következetességével bír, aki az ilyen helyzetekben önzetlennek látszik, de tudja, hogy ez a jövőben még kifizetődő lesz. És valóban, a sok jó ismerős és barát komoly erőt, akár hatalmat is képviselhet, ha ott van az ember háta mögött. Ezért nem tudta Hannibál sem megtörni Rómát, a szövetségesek kitartottak. Ez a példa lebeg Lucius előtt is, nagyban meghatározva társas interakciói egy részét. Most éppen egy elesett lányon segített, holnap ki tudja, nem-e neki kell majd segítség...
Nem tudja, hogy a másik háttere milyen, de az, hogy érintése elől még ilyen helyzetben is elhúzódott azonnal elárulja a fiúnak, hogy egy zárkózott lánnyal sodorta egy helyre a sors. Figyel a másik minden szavára s a magyarázkodást se hagyja szó nélkül.*
~Tehát aranyvérű!~ *vonja le a következtetést, hiszen az említett csoport tagjai szoktak a családra hivatkozni.*
-Nyugalom, lehet tartozol a vérednek, de az nem azt jelenti, hogy soha nem lehet hullámvölgyed! Akkor hoznál szégyent, ha most nem tudnál felül emelkedni! Ehhez pedig enned kell! *úgy érzi a szavak majd megteszik a magukét. Meg a lány amúgy is rájön magától, hogy mit kell tennie, így enni kezd. Szerencsére nem kapkod, az éhezés után kapkodva enni a legnagyobb hiba.*
-Én is elsős vagyok. Exortusos. *teszi hozzá, kicsit több információval ellátva a másikat, mivel ez egyfajta adok-kapok játék.*
-Nem, a Seolon még nem, csak odahaza, Walesben, a szüleim egyik ügyfelével... *merengően emlékszik vissza az említett dolgokra, majd folytatja.*
-Nekik ügyfelük volt, nekem pedig oktatóm lett, egy ideig trenírozott fegyveres harcra, vívásra. Apa valahogy nem érezte magát elég jónak ehhez és Giacomora bízott. *sejti, hogy miért kérdi a lány, arra gondol, hogy nemrég őt használta táplálékforrásnak egy éjszakai lény. Azért nem néz a lány nyaka felé, majd az elmondja, hogy mi volt, ha akarja.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-17, 12:12 am

*Nem szeretek segítséget kérni és elfogadni se igazán, még akkor se, hogyha nő létemre mindez egyértelmű lehetne, de most mégis muszáj lesz és botor módon úgy érzem, hogy mindezt önzetlenül teszi most meg Lucius, hogy nem vár semmit se cserébe. Ha pedig igen, majd elő fog hozakodni vele idővel, de ha mégsem, akkor egy pozitív csalódásomnak hála talán a Mysterioban az első normális ismerősömet is meg tudom szerezni. Furcsa belegondolni, hogy egy ideje már ide járok, de Azraelen kívül nincs senkim, egyetlen barátom se. Túl sok időmet ölelte már fel a vámpírral való találkozgatások és a mérge is oly hatással volt rám, mely miatt nem kívántam más társaságát, de most már nyílni szeretnék, ismerkedni és azt, hogy valaki elfogadjon. *
- Tudom, nem lesz gondom, csak a szüleim, annyira mást akarnának, én pedig olyan gyenge vagyok. *sóhajtok is fel, majd csillogó szemeimet Luciusra emelem.* - Úgy szeretnék erősebb lenni, de... egyszerűen nem megy. *nincs elég kitartásom talán? Hogy juthatnék többre? Elhatárolódtam a vámpírtól, már több hete nem mozdulok ki éjszaka, de ez se normális, én is tudom, hogy beszélnem kell vele, főleg, mert belül hiányzik, de mégis, ezt el kell rejtenem magamba és megölni. Szerencsére ez a beszélgetés most eltereli egy kis időre róla a figyelmem, így felelek is neki, majd mosolyodom el ismételten.*
- Én az Inflatus házba járok, de szerintem nem számít. Vagy neked igen? *kérdezek is vissza, majd jöhet a következő kérdés, mely már egy vámpírhoz kapcsolódik és ahogy hallom, otthon egy ügyfelük volt, majd tanára lett.*
- Hogy oktatód? Mégis mi java származott egy vámpírnak a te oktatásodban? Én ilyenről még soha nem hallottam. *teszem is fel most már az őszinte kérdést és az evésről is megfeledkezem egy pillanatra, de mivel tudom, hogy azért is vagyok itt, vissza is fordulok az asztal felé pár másodperc elteltével, majd újabb falatok kerülnek a gyomromba, melyeket egy kis ásványvízzel öblítek le.*
- Én... én itt ismertem meg egy vámpírt, Seolon... De szerintem őt csak önmaga érdekli és kihasznál mindenkit. Megvetem ezeket a lényeket! *kis kezeim ismét eleresztik az evőeszközöket és ökölbe szorulnak, majd fejem is lehajtom egy pici időre.*
- Félek kimenni éjszaka... félek, hogy rám talál, hogy bántani fog vagy ismét befolyásolni. *nem is tudom, hogy miért mondom el most mindezt Luciusnak, de annyira meg szeretnék nyílni valakinek és megbeszélni valakivel a problémáimat, ő pedig most itt van. Mégha valószínűleg tisztel is egy vámpírt, Lucius is tudhatja, hogy nem mind egyforma, hogy vannak más jellegű élőhalottak is.*
- Szerinted gyávaság ez? *nézek is most rá, szép szemeimmel a másik arcát fürkészve, próbálva választ kapni, egy tanácsot, akármit, amibe kapaszkodhatom.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-17, 12:39 am

*A mai jó cselekedet is megvolt, így ma is épült valamit Lucius önképe pozitív értelemben. Szívesen segített, a lány rászorult, ő meg itt volt. Most az asztalnál ülnek és próbál az evés mellé jó beszélgetőtárs lenni, hátha a másiknak is jobb így, esetleg szívesebben eszik a beszélgetésbe feledkezve.*
-Róma sem egy nap alatt épült, az erő se rögtön lesz az ember sajátja, van akinek veleszületett tulajdonság, de azért sokan vagyunk, akiknek meg kell dolgozni ezért. Nem a végeredmény az igazi erő, hanem az, hogy az oda vezető utat végig tudod járni. *mélyen a másik csillogó szemeibe néz és folytatja is a beszédet, úgy érzi értelmes tanáccsal tud fordulni a másikhoz.*
-Én most egy lányt látok magam előtt, aki elég erős ahhoz, hogy hibáit beismerje s ha ehhez van ereje, akkor a változáshoz is lesz. Félig győztél, azzal, hogy ráébredtél a gyengeségre. Innen már csak felfelé mehetsz. *a bukás lehetőségét nem említi, ha sikert akar, eszébe se szabad jutnia ilyesminek, csak a szent célnak.*
-Legfeljebb annyiban számít a ház, hogy ha netán a másik társaságát keresnénk, könnyebb lesz ráakadni, ha tudjuk, hol keressük. *és ezt komolyan is gondolja, bár tény, hogy jellembeli eltérések is vannak a házak közt, ez nem frekventált számára most. Majd a vámpír kérdés kerül szóba. Lucius tud egy kicsit mesélni.*
-Tudod az üzleti kapcsolat folyamatos volt, és ez az üzlet elég volt neki, hogy ezt az apróságot vállalja, még jól is szórakozott. Tudod mielőtt az lett ami, vívótanár volt, mestersége szenvedélyes szeretője, így kifejezetten pozitív meló volt számra ez, na meg minden szükséges mérget és egyéb bájitalt, ritka komponenst, miegymást ingyen meg tudott szerezni... Az a kis idő, amit rám szánt, igazán nem volt nagy áldozat. A közeli városban meg jól tudott vadászni... *ezt követően Aideen beszámolóját hallgatja, minden részletre figyelve.*
-Meg tudlak érteni, elvégre az élők vérén élnek, tulajdonképpen mint a paraziták. Teljesen érthető, hogy személyiségük is ehhez alakul sokszor. Megértem a félelmeidet, teljesen jogosak. De azért itt a kastélyban nyugodtan lehetsz, itt nem kell tartanod szerintem ilyesmitől. Várj türelemmel, idővel talál magának mást, akivel játszhat, te meg egyelőre inkább nappal menj ki. *majd a kérdésre is válaszol, miután kicsit összeszedte gondolatait.*
-Ez semmiféleképpen nem gyávaság, a félelem nem egyezik a gyávasággal. Ez nem oktalan rettegés valamitől, itt azért potenciális veszélyforrásról van szó, ha azt nézem. "Homo sum, nihil humani a me alienum puto.-Ember vagyok és semmi emberi nem idegen tőlem" ez így is van: a félelem emberi és természetes érzés. De le lehet küzdeni, csak akarat és idő kérdése. *folyamatosan tartani igyekszik a szemkontaktust, ami nem nehéz, hiszen a másik is gyakran pillant felé.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-17, 1:01 am

*Nem is tudom, hogy mi lelt, de egyszerűen csak előtörnek belőlem a szavak, őszinteség roham lenne? Áh, nekem olyan soha nem volt, nincs is rá szükségem, de most jól esik valakinek kibeszélni a dolgokat, még akkor is, hogyha Luciust esetleg ez nem érdekli, a fejemben pedig meg se fordul az, hogy esetleg kihasználhatja mindezt vagy kifecsegheti másoknak. Segített nekem, egy alap bizalmat kap is érte cserébe.*
- Én mindig gyenge voltam, de ott tettem meg az első lépést, hogy ide jöttem tanulni, a Mysterioba. Tudod, a nagybátyám nem akarta, hogy elhagyjam a családi birtokot, mivel a szüleimet megölték, de valakinek bosszút kell állnia és az a valaki én leszek. *keményednek is meg szép vonásaim, majd végül elmosolyodva hallgatom tovább a szavait is, melyek jól esnek ám, melengetik a szívemet.*
- Nagyon kedves vagy, de azért gondolni kell a negatív dolgokra is. *teszem is hozzá halkan és végül egy másik témát vetünk fel, mely most már a házakkal kapcsolatos. Nem tartozunk egy helyre, de ez engem nem zavar, semmivel se vagyok több nála és ő se én nálam ez miatt.*
- Igen, igazad van. Bár ezek után nem hiszem, hogy pont egy olyan lány társaságát keresnéd, mint amilyen én vagyok. Bizonyára sokkal kellemesebb társaságod akadhatna, ha szeretnéd. *hiszen látom rajta, hogy helyes srác és nagyon kedves is, bizonyára mindenki próbál a közelébe férkőzni, de hát én nem vagyok olyan, soha nem lennék ilyesmire képes, nekem ahhoz idő kell és nem is gondolok semmit se túl ebbe az egészbe. Inkább terelem a témát, szóba hozva a vámpírokat is, de amikor meghallom, hogy egy ilyen lény tanította Luciust, igen csak meglepődöm és szemeim is elkerekednek közben.*
- Oh értem, hát akkor bizonyára megérte. És soha nem harapott meg vagy nem akart? *kérdezek is rá kíváncsian erre a dologra, bár nem biztos, hogy sok közöm van hozzá, de mégis, tudni szeretném. Egyébként ha a testemre néz, nem láthat rajtam harapásnyomot, ami volt, már rég nem látszik, tiszta a szervezetem a méregtől. Viszont félek, még mindig Azraeltől és ezt el is mondom a fiúnak, ki oly kedves most is, annyira megértő.*
- Már több hónapja nem mozdultam ki éjszaka, de már nem bírom a bezártságot, Lucius. Te is értheted, hogy milyen nehéz nekem. *sóhajtok is fel picit, de amikor tovább folytatja, hogy majd talál mást, picit megijedek, nem tudom, hogy akarom-e, hogy mással is olyan legyen, mint velem. Ambivalens, de odi et amo... Annyira gyűlölöm, de mégis, oly fontossá vált nekem, nem tudom, hogy el bírnám-e viselni, hogyha elveszíteném őt, örökre, de ezt mégse mondhatom most el a fiúnak. Ha lenne más, akiért megérné, akkor talán Azraelt is elfelejthetném, de még mindig ő tartja bennem a lelket, méreg nélkül is.*
- A küzdés... igen. Te neked van célod, amiért küzdesz? *teszem is fel a következő kérdésemet, mely oly személyes ismételten, de ha Lucius nem akar róla beszélni, akkor úgyis hallgat, de én remélem, hogy nem sértem meg.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-17, 1:34 am

*Örül, hogy a másik valamelyest jobban van, szavai is megerednek és táplálkozik is. Így már sokkal jobb, nem látja szenvedni értelmetlenül a másikat, a bizalma ráadásul megtiszteli Luciust. Épp ezért viselkedik úgy ahogy: semmit sem hagy viszonzatlanul. Olyan ő, akár a kút, az ember beledob valamit, a víz pedig fodrozódik és ha szerencséje van az illetőnek, ebből ki is olvashat valamit. A srác sztoikus, így tökéletes lelki szemetesláda, korábbi ismerősei is használták erre a célra. Ő pedig mindenkinek mondott valamit, ami vagy hasznos volt, vagy nem, ezt az idő bizonyította be mindig.*
-Látod, már el is indultál az úton... Viszont fogadd őszinte részvétemet, ami a szüleidet illeti. És szívből remélem, hogy célod siker koronázza. Magam is ezt tenném, és nem csak azért, mert a pietas kötelez rá... *kicsit ökölbe szorul a keze. Éppenséggel nekik is vannak ellenségeik, de eddig nem jártak sok sikerrel.*
-Természetesen fontos a korrekt és tiszta önkép, és reális életszemlélet minden jó és rossz dologgal. *bólint megengedően. Ahhoz, hogy kedves lenne, nem is szól hozzá, nem tudna rá mit mondani, csak zavartan igazít a haján, bár teljesen fölöslegesen.*
-Ó azt sose tudhatod! Kezdjük ott: miért ne lennél kellemes társaság? Meg szerinted ennyi elég ahhoz, hogy ne keressem a társaságod? Hogy egyszer láttalak a mélyponton? Persze nem ismersz, de én se teljesen magam, így ez érthető. *újabb szép mosoly társul ehhez. A természetében benne van a "könnyebb legyet fogni kanál mézzel, mint hordó ecettel" gondolkodásmód, így próbál minél több jó ismerősre szert tenni. De van emellett másik oldala is, mivel elég ambivalens személyiség, csak a sztoicizmus és az apátia segít ezen uralkodni.*
-Hát ami azt illeti mindig volt köztünk egy kardnyi távolság... na jó, nem mindig, de valahogy sose nézett ételnek. De volt egy csinos szobalány, azt inkább tekintette ételnek, mint engem. Kicsit válogatós volt... De annyi év után ez nem meglepő. *nem keresi szemével a harapásnyomot, csak a másika arcára, szemeire koncentrál tekintetével.*
-Figyelj, ha ezen múlik, szívesen elkísérlek, ha menni akarsz, csak szólj. Bár megvédeni nem tudnálak, minden bizonnyal a delikvens elbírna velem, mindazonáltal lehet így nem környékezne meg... *majd rákérdeznek a céljára, amire nem tud egykönnyen válaszolni, így hát kicsit az állát vakargatja, majd megszólal.*
-Tudni. Lehet furcsán hangzik, de a tudás a célom. Tanulni, ismeretet szerezni, gyakorolni és minél jobbá válni mindenben. És ez a cél mindig több kis harcra ad okot, minden lépcsőfok, mellékág új meglepetést és célt, új értelmet ad. Ez mozgat, úgy érzem... *folytatni nem folytatja a mondatot, mert ásít egyet, ami azt jelzi, lassan ideje menni.*
-Jobban vagy már? Mert akkor mehetnénk lassan. Elkísérlek egy darabon jó? *kérdezi, s ha megegyeztek, bedobja füzetét a táskába, majd feláll és távoznak, vagy távozik, de a táskát biztos viszi, nem akarja itt hagyni. Út közben még beszélgethetnek, majd elbúcsúznak és mindenki mehet pihenni.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-17, 1:48 am

*Tényleg jobban érzem magam, az étel is használ, mely lassan, de mégis biztosan kezd el fogyni a tányéromból. Csak folytatjuk a társalgást, így hozva szóba oly sok mindent, a szüleimet is és a lelkemet is kissé kiöntöm neki, melyet remélem, hogy nem fogok megbánni.*
- Köszönöm... Igyekszem majd mindent megtenni, hogy a gyilkosaik halállal lakoljanak, ezért kell erősebbnek lennem, nem maradhatok gyenge. *kis kezem ismét ökölbe szorul, de próbálok lazítani, tovább jutni ezen a témán és inkább a saját társaságomat elemezzük, mely Lucius szerint még nem feltétlen rossz. Hihetetlen, hogy milyen kedves ez a fiú, annyira jól esik.*
- Máskor se vagyok sokkal jobb társaság, de örülnék, hogyha a jövőben még összefutnánk. Talán akkor én is tudok majd segíteni neked. *nem akarom, hogy bajba kerüljön vagy esetleg rosszul legyen, de mégis, szeretném, ha tudná, hogy viszonoznám ezt a mai szívességet neki. Ez után a vámpírok is szóba kerülnek, így tudom hát meg, hogy volt egy vámpír náluk is, ki tanította Luciust, amely számomra igen értelmetlen, de ő más lehetett, mint az itteniek.*
- Oh értem... *bólintok is rá, próbálva ezzel eltávolodni a témától, majd végül előtör belőlem ismét a félsz, az, hogy nem merek egyedül kimenni és ekkor ajánlja fel azt is, hogy szívesen kijön velem, de most, hogy ezt mondja, Tom ugrik be. Ő is szenvedett, amikor Azrael ránk talált, nem akarnám, hogy ezt Lucius is átélje.*
- Már egyszer volt ilyen. Hogy egy másik ismerősöm meg akart védeni, de Azrael ránk talált és bántotta... Tény, hogy elmehetett volna, de nem tette. Nem akarom, hogy te is erre a sorsra juss, tehát vissza kell utasítanom ezt az ajánlatod, de azért hálás vagyok. *biccentek is felé, mégsem akarom, hogy baja essen, miattam, kit még alig ismer. Mivel érdekelne az ő életének a célja, ezért erre is rákérdezek, de ekkor hallom, hogy tanulni szeretne, jobb lenne, ő is, akár csak én, mely most már megmosolyogtat.*
- Bizonyára sikerülni fog, hiszen ha ennyire akarod, nem fogsz csalódni! *ekkor jön az ásítás, én pedig az evőeszközöket letéve bólintok a kérdésre is, mi szerint már jobban érzem magam.*
- Rendben és köszönöm. Mehetünk felőlem is. *fel is kelek és mivel most már a színem is jobb, a szédülést sem érzem. Még menet közben egy almát magamhoz veszek és így hagyjuk el Luciussal az aulát, hogy egy ideig még velem tartson az úton, de aztán elválunk egymástól és én magam is nyugovóra térek.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 1:33 pm

* Rosszul aludtam, egész éjjel csak forgolódtam ágyamban, talán ez a folyamatos időváltozás kifog a szervezetemen, vagy esetleg a lelkiismeret furdalás, és az, hogy halogatok bizonyos dolgokat, menekülök olyasmik elől, amik elől nem kellene. Hajam kócosan meredezik mindenfelé, arcom gyűrött, tekintetem mogorva, semmi kedvem az emberekhez most, és éhes is vagyok, gyomrom korgása ezt támasztja alá teljes mértékben. Famulusommal, Oginnal indulunk útnak a Nyugati főtoronyból, most egy térdig érő, több zsebes, világosabb nadrág van rajtam, felül egy fehér póló, izmaimat szépen kiemeli, lábaimon tornacipő, melynek fűtője hanyagul betűrve a cipőbe, se megkötve, se semmi. Pálcám kezemben, Ogin pedig mellettem sétál, sem szárnyait, sem egyéb képességét nem használja most, neki is szüksége van az ilyen jellegű mozgásra természetesen. Az aulába érve a famulus viszont leválik tőlem, ő nem itt fog étkezni, hanem a szemközti szigeten, tehát már fel is röppen mellőlem, hogy átjutva az aulában lézengők feje felett végül kiérhessen a szabadba, s onnan indulhasson útnak. *
- Remek, te is egyedül hagysz. * vetek még pár pillantást morogva a bejárat felé, majd hátat fordítva mindennek térek be végül a nagyterembe. Az első szabad asztalhoz ülök, nem is nézve azt, hogy melyik házé, tök mindegy, csak kaja legyen előttem. Szétnézve a választékok közül, egy jó nagy adag tojásrántotta mellett döntök, amihez legalább három szelet kenyeret is magamhoz veszek. Bögrémbe gőzölgő tea kerül, hiába van már fél egy, nekem még reggeli idő van, ezért sem eszem semmi főttet. *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 1:51 pm

*A hajnali levél óta mit sem tudtam aludni. Mostanság furcsa levelek érkeznek feladó és aláírás nélkül. Már egy egész stóc van belőle. Valamelyik kedves és barátságos, mondhatni hívogató, másszor pedig goromba és sértő, mintha csak megbántottam volna. Biztos hogy megbántottam, mert az elmúlt pár napban nincsen jó hangulatom, amolyan elvonási tünetektől szenvedek és az alváshiány sem segít a dolgon. A levél érkezte óta egy percnyit sem aludtam, már jó ideje bolyongok a kastélyban csak úgy, céltalan. Semmihez sincs kedvem és eddig igyekeztem elkerülni minden egyéb élőlényt, hogy ne keveredjek összetűzésbe, mert most elég lenne az is, hogy rám néz. Egy ideje már megfordult a fejemben, hogy le kéne menni a nagyterembe, mivel a gyomrom erős korgása arra késztet, hogy magamhoz vegyek valami harapnivalót, de a tornyokból nehéz volt a lejutás, minden sarkon állt egy idétlen diák vagy a bugyuta famulusuk, így nagy kerülő árán sikerült leérnem. Ma volt rá időm, hogy rendbe szedjem magam, ezért most egy fehér, ezüstszélű ing van rajtam, melyet nem gomboltam be, de lazán betűrtem fekete farmernadrágomba, ami élére vasalt, térdeinél koptatott, jobb szárán egy sárkány motívum fut végig és végül egy edzőcipőt húztam lábaimra, így teljes az összkép. Némi hajzselét nyomtam a hajamra, ezért az enyhén felzselézett, de szélfútta kinézete van az egésznek. Egyéb kiegészítők nincsenek, nem vagyok csaj, hacsak a mellkasomon domborodó tetoválás nem számít annak. Már látom a Nagyterem ajtaját, nagyjából 10 méterre lehetek tőle amikor a fejem felett elsuhan valami szárnyas dög s én morgolódva figyelem végig amint távozik.*
~Már megint egy!Esküszöm az összeset megfojtom..~ *Gondolataim közt pillantom meg a srácot, kihez a dög tartozhat -gondolom én- de már nincsen időm odakiáltani neki, mert betér a terembe, eltűnve előlem. Lépteimet szaporázva követem, elég volt belőlük s ideges vagyok, fáradt és nyűgös, épp ezért ne repkedjen semmilyen rusnya dög a fejem felett csak úgy, vagy én ne lássam. Feltépem az ajtót, mely hangosan csapódik ki, ezáltal meglátom a srácot, aki már nyugodtan eszegeti a kajáját. Lazán, zsebre dugott kézzel állok az ajtóban, végül nagyot fújtatva lépek hozzá közelebb, fél méterre megállva mellette.*
- Tiéd volt az a dög? *Kérdem flegmán és pimaszul, bele se gondolva hogy esetleg egy akadékoskodó, nálam idősebb srácba kötöttem éppen bele.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 2:06 pm

* Egyikünk sem egy tipikus bajnok búcsúzkodásból, és nem is féltem az állatot, tehát csak had menjen, ha menni akar, élnie kell, ebben nem korlátozhatom. Az aulában így ketté válnak útjaink, s én is végre hozzá juthatok ahhoz a bizonyos reggelihez. Olyan mértékű éhséget érzek magamban, hogy szinte már testem is legyengül tőle, pedig azért én jó evő vagyok, valljuk be, este későn még becsaptam jó pár melegszendvicset.. vagy az már éjszaka volt? Nem tudom, de mindegy is, végre itt vagyok, itt ülök az asztalnál, tányéromban ott a kaja, sőt mi több, a finom tojásrántotta felét már el is pusztítottam, úgy hiszem, fel sem tűnik ez a gyorsaság, ahogyan magamhoz veszem az ételt. Így ücsörgök egyelőre csendes magányomban, kezd telni gyomrom, s már épp örülnék, hogy ma sem talál meg senki értelmes a sok hülyeségével, mikor is egy ismeretlen hangot hallok magamhoz közel, tőlem féloldalasan. Szemöldökeim ráncolva, értetlenül teszem le a villát tányéromba, s nyelem is le a még számban lévő falatot, majd így pillantok kékségeimmel az ismeretlenre. *
- Tessék? Te meg ki a fene vagy? * nézem végig egyszer tetőtől talpig, nem ismerős az arca, biztos vagyok benne, hogy nem az én házamba jár, de csak úgy forog az agyam. vonásai fiatalabbak, mint az enyémek, de ahogy eljut most tudatomig, feldolgozta agyam, "dög" alatt kiről beszélt, hirtelen nyúlok pálcámért, mely tányérom mellett pihen az asztalon, s azonnal felpattanva a székről ragadom meg vállánál, s lököm a falnak, karomat mellkasának szegezve, nyaka alatt szorítva így méghozzá a falhoz, pálcám pedig torkának szegeződik. *
- Mit tettél vele? * sziszegem egészen közel hajolva arcához, egyértelműen úgy érzékelem a helyzetet, ezek ketten egymásra találtak odakint, így logikus, famulusom épsége pedig gyenge pont számomra. Izmos alkarommal kicsit erősebben tolom meg mellkasánál, nem érdekel, ha fáj neki, s ha van esze, nem felesel vissza.. nagyon rossz passzban kapott el, szóval itt ő most csak pórul járhat, ha a válasz, amit kapok nem megfelelő, főleg mert jelentős testi fölénnyel is rendelkezem. *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 2:24 pm

*Bal lábbal keltem, két nap alatt aludtam három órát, Daphot is régen láttam és hiányzik, a házik felével sem vagyok kész és mostanság nem igen vagyok emberbarát hangulatban, egyszóval aki megtalál, vagy akit én találok meg az igencsak rosszul fog járni, mert nem biztos hogy annyival megúszná, mint mondjuk Brian. Fogalmam sincs mi bajom, meglehet csak fáradt vagyok és nehezen viselem a magányt, de mostanság igen-igen goromba és bunkó vagyok, nem számít hogy az illető lány-e vagy fiú, felnőtt vagy diák, ha úgy van, én kötegszem. Épp ezért, mert tudom milyen vagyok jelenleg, megpróbáltam elkerülni mindenkit a délelőtt folyamán, de az éhség nagyúr, épp ezért lejöttem a nagyterembe harapni valamit, de az utolsó csepp a pohárban az a rusnya dög, aki elszárnyal a fejem felett, s én látom is a gazdáját, vagyis akit én annak vélek. Sosem szerettem őket, mármint a famulusokat, egyikkel sem ápolok jó kapcsolatot, meglehetősen taszítanak és ez most sincs másként. A srác után sietek, hogy kérdőre vonhassam mégis miért engedi csak úgy szabadjára. Meglátva oda is sietek, minden köszönés nélkül rögtön neki is támadok a kérdésemmel. Számomra egészen vicces és bohókás a helyzet, nem érzem úgy, hogy bármi veszteni valóm van, vagy félnem kéne. Eddig senki nem győzött le, a puszta erejével semmi képpen, de a pálcát nem láttam, hogy az asztalon van, csak akkor amikor már magához veszi némi reakciókéséssel, mintha csak most fogná fel mit is kérdeztem. Válaszolni se tudok, egyből nekem szegezi a pálcát és a falnak dönt, mellkasomnak feszülve.*
- Meglehet..márh.. nehm repül thöbbéé.. *Sziszegem kárörvendően, számomra a legtermészetesebb dolog lenne, ha meghalna az a dög, s mivel nem tudja hogy él-e vagy hal, így egyből kapok az alkalmon, hogy kicsit játszhassak az érzelmeivel. Egyébiránt nem tűröm senkitől sem, hogy csak úgy pálcát szegezzen rám, bár ezt még eltudnám viselni, azt viszont már nem, hogy a falnak nyomjon, így rúgom egyből gyomorszájon, hogy kicsit engedjen a szorításból, s már csavarom is ki karját, helyzeti előnyhöz jutva ezzel.*
- A dögöd éppen rosszkor volt rossz helyen s még egy lépés és azt se mondom el, hova ástam... *Köpöm a szavakat, vigyorral képemen, így tartva őt sakkban, szabad kezemmel pálcám után nyúlva zsebembe, amit rá is szegezek.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 2:45 pm

* Eddig még viszonylag békés volt a reggelem, már amennyire az tőlem kitelik, de mihelyst beérek az étkezőbe, s enni kezdek, beindul a galiba. Nem tudom, mit képzel magáról ez a srác, hogy csak ide állít nekem, mintha valami nagy arc lenne, elsőre nem is igen értem, mit akar, ezért is próbálok nem rögtön nekiesni, hanem húzni a dolgot, hátha megmagyarázza. Viszont elér a felismerés, s máris cselekszem, olyan hirtelenséggel, főleg a viszonylag normális kezdetet követően, hogy ügyesen és határozottan szegezem a falnak, testemmel is tartva természetesen valamennyire, nem fog csak úgy elmenekülni. Ogin számomra nagy kincs, és ezt aki ismer, tudja, tisztelettel bánjon az állattal, különben nagyon pórul jár, de úgy tűnik, a srác még nem tudja ezt. *
- Te szemétláda. * közlöm nemes egyszerűséggel, s még mielőtt bármit cselekedhetne, pálcám nyakáról mellkasának szegeződik, én pedig csak úgy köpöm felé az igét, az sem érdekel, hogy ha a szó szoros értelmében véve leköpöm. Komolyan nem izgat, ahogyan az sem, hogy mi fog vele történni, ha bekapja kegyetlen átkom.. ebben az esetben felőlem itt is halhat.. *
- Aerisiccus! * ejtem ki az igét, és mivel a varázslat nem véletlenül az egyik legkegyetlenebb, így Félix agyában születhet meg maximum csak a gondolat, miszerint majd jól elnáspángol, vagy bármi. Az igét kiejtve ő máris érezheti a hatást, méghozzá egy lökéshullám érzetével vonódik el abban a pillanatban tüdejétől az összes oxigén. Levegője úgy érzi elfogy, mert hogy tényleg így történik, s azt érezheti, mintha minden oldalról szorítanák össze, csak úgy nyomnák a tüdejét. Hiába kapkodná a levegőt, hiszen ez a normális reakció, a helyzete egyre csak rosszabb és rosszabb. Nem hogy nem kerül levegő a tüdejébe, hanem egyre csak úgy érezheti, a levegő kapkodása is nehezebb, s ha így folytatja, légszomja eluralkodik testén. Én viszont nem lépek el tőle, jó pár másodpercig nézem, ahogy szenved, ami neki elég hosszú idő, de tudom, ennyibe még nem hal bele, majd némi opciót is adok arra, kikerüljön szánalmas helyzetéből, ha már így felhúzott.. *
- Ha nem akarsz meghalni, visszafogod magad, és kibírod tíz másodpercig levegő nélkül. Hajrá, ketyeg az időd.. utána meg szépen elmesélheted, mit csináltál a famulusommal. Ha pedig nem leszel kezesbárány, kicsinállak. És ígérem, nagyon fog fájni, ettől sokkal jobban. Élvezni fogom. * nyomom még szemétségből nyakának ismét izmos karom, nem volna reális kicsit sem, ha ebben a helyzetben még támadni akarna, hiszen agya minden részét lefoglalja a túlélés, és bizony azért egy ilyen mértékű átok, ha le is tudja küzdeni, végül jelentős testi fáradtságot is ad, szóval nem fog tudni közelharcba keveredni velem, ebben biztos vagyok. Testi gyengeség lesz úrrá rajta, mintha több km-t leúszott volna, vagy még annál is többet, viszont ha hallgat rám, és kibírja azt a bizonyos időt, tüdejébe orkánként süvít a levegő, innentől már szívhatja magába, bár eleinte maró az értés, és testileg továbbra is elég gyenge. *
- Most pedig meséld el szépen, mitől ekkora a szád? Tán a barátnődnek akarsz menőzni, hogy idősekbe kötsz bele, ahelyett, hogy tisztelnéd őket? He? * engedem el hirtelen őt, s lépek arrébb párat, bár szívem szerint kinyírnám, de ha van esze, lelép, és akkor minden meg van oldva.. legyen esze. *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 3:10 pm

*Eszembe sem jutott, hogy ebéd helyett épp bunyóba fogok keveredni, főként mert tényleg fáradt vagyok és éhes, de a famulus látványa elborítja az elmémet és igencsak felingerel arra, hogy végre kiadhassam magamból a dühöt és a haragot, még ha az nem is egészen a srácnak szól, babzsáknak tökéletes lesz, most rajta csattan minden. Vagyis ahogyan azt én elképzeltem, mert ahelyett hogy fülét-farkát behúzva esdekelne egyből pálcát ragad és már a falnak szorít. Látom rajta hogy fontos számára az állat, ez pedig tökéletesen sebezhető pont, miért ne használhatnám ki a helyzetet. Ahelyett, hogy békésen elmennék még provokálom is, amit nem kicsit élvezek. Mint mindig, nem tűröm, ha hozzám érnek, heves a vérmérsékletem és semmi joga hozzá, meg hát erősebbnek is hiszem magam. Ám a pálcámat már nem tudom elővenni és rúgni se tudok, mert valami számomra ismeretlen igét motyog én pedig úgy érzem magam, mint egy partra vetett hal oxigén nélkül. Kezemet a tüdőmhöz szorítom, erősen vágok rá kettőt, remélve ettől felszabadul az érzés mely borzalmasan rossz, tényleg semmi levegőm, tüdőmet egyre kisebbnek érzem én pedig önkéntelenül kapkodom levegő után, egyre gyorsabban és nehezebben. Szemem is könnybe lábad, kétség és fájdalom ül ki az arcomra, így nézve átkozómat. Még nem volt ilyennel dolgom, fogalmam sincs mit kéne tennem. Csak pár másodperc telik el, mégis perceknek érzem, a levegő pedig továbbra sem tódul tüdőmbe. Motyogni akarok, kérni hogy szüntesse meg, de csak esetlen tátogásnak tűnhet. Kibírni tíz másodpercig? Lehetetlen! Arra kér, hogy fojtsam vissza minden késztetésem, ellenkezőleg cselekedjek az ösztönnek, ami természetes amikor az ember nem kap levegőt. Nem tudom miért, de hiszek neki, más választásom egyébként sincs. Ha nem jön be, így is úgy is megfulladok. Könnyeim csorognak végig a fojtogató érzéstől, s erőt véve magamon csukom össze számat, szorítom, ahogyan minden porcikám görcsben van már én pedig visszafelé számolom azt a bizonyos tíz másodpercet. 10...9...8...7...6... fárasztó, fájdalmas, a víz alatt oxigénnel a tüdőmben sokkal egyszerűbb visszafojtani a levegőt, de így, hogy tüdőmben egy csepp levegő sem maradt borzalmasan hosszúnak tűnik. Látom a kárörvendő, elégedett arcot, mintha csak arra várna, hogy megfulladjak...5...4...3...2...1... térdre rogyok, kezeimet a földre támasztva magam elé, tüdőm felszabadul és kitágul én pedig hevesen kezdem el szívni a levegőt, még, még és még, mintha az utolsó levegőről lenne szó.*
- A döghöd kint az ösvényen.. oht.. hehever... *Suttogom magam elé, minden szót alig bírok kinyögni. Lassan tápászkodom fel a földről, fájdalmasan felegyenesedve a srác szemébe nézve. Szeretném megütni, egy hatalmasat bemosni neki, de olyan gyengének érzem magam, hogy képtelen lennék célba találni. Mégis a felismerés, hogy a barátnőmet vette a szájára tovább dühít és fokozza az ingert, hogy nekivessem magam.*
- Daphot hagyd ki ebből...neki ehhez semmi köze.. Tisztelni? Kit tisztelni? Notán téged? Nem hallottad.. a dögöd kint hever...*Sziszegem, nem az undortól vagy a megvetéstől, hanem a fájdalomtól. Kellemetlen érzés, fogalmam sincs mégis hogy volt képes ezt alkalmazni.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 3:29 pm

* Magának főzte ebédjét a srác, tehát innentől vállalnia kell a következményeket, mert hogy bizony vannak, és lesznek is olyanok. Hepciáskodva állít ide nekem azzal, hogy zavarta a famulusom, én pedig gyakorlatilag pillanatok alatt teszem cselekvésképtelenné. Előbb az, hogy a falnak szegezem, s követelem, mondja el, mi a fene ez az egész helyzet, de mivel továbbra is csak pimaszkodást kapok, akkor már tanulja meg, kivel hogyan beszél és viselkedik. Nem arról vagyok híres, hogy megsimogassam a buksiját és elengedjem szó nélkül, nem, már messze nem vagyok az a kedves és normális srác, aki voltam. Megkeményedtem, tehát nem riadok vissza attól sem, hogy légszomj átokkal sújtsam tüdejét, és ezzel egész testét, kíméletlenül nézem csak őt, s ha még nem elég, karommal is rásegítek gondjára. Hagyom aztán, hogy összezuhanjon, egy darabig nézem is őt, de józan eszem azt diktálja, ne akarjak galibát egyik ház magiszterével sem. A családja nem érdekel, sőt semmi más, de az életem azért még fontos, a túlélésért pedig bármit. Így árulom el neki a titkát a varázslatnak, amennyiben képes vissza tartani lélegzetét, megmenekül, ha nem, hát nem. Övé a választás joga, de úgy tűnik, hallgat rám, arckifejezése és cselekedete ezt sugallja. *
- Okos. * vetem oda neki, magának kereste a bajt, ehhez kétség sem fér, na meg közben felszólítom ismét arra, mesélje csak el, mi a fenét műveltek ők ketten. Valami miatt azért sántít nekem ez a dolog, amíg ő kínlódik, nekem van időm mélyeket lélegezni és gondolkodni, s szavai is csak arról adnak tanúbizonyságot, más módszerhez kell folyamodnom. Kihasználva azt, hogy szemeimbe néz élek tehát most a szuggesztió képességével. *
- Akkor még egyszer mondom. Az igazat mond, mi történt közted és a famulusom között? * nézek rezzenéstelen arccal szemeibe, s érezheti, hogy erős mentális erővel rendelkezem, jó voltam spiritből, mostanra pedig csak erősödtem, nála pedig sokkalta erősebb vagyok, szóval beszélnie kell, méghozzá azonnal, és bár azzal tisztában van, nem akarja nekem elmondani, az lehetséges, de ráveszem elmémmel arra, hogy valljon. Dühösen távolodom tovább tőle, miközben újabb mérges, lekezelő szavakat hajigálok felé, s félreértés ne essék, nem tartom magam olyan nagyra, mint inkább tudom, mi az, hogy tisztelet és hogy az idősebb, tapasztaltabb emberekhez ezzel az érzéssel kell hozzá állnunk. Engem erre tanítottak, ettől lehetek én még bárki, de.. de álljon meg a menet. Én a barátnőjét emlegettem, ő pedig azt mondta.. *
- Daph? Daphne? Daphne Alucard? * meredek le értetlen arckifejezéssel, nem.. ez hazugság, de a pumpa olyan hévvel szalad fel testemben, hogy az a pár lépésnyi távolság gyorsan csökken köztünk, miközben egy félkört rajzolok pálcámmal Félix irányába, kezem pedig immár nyakát szorítva szegezi ismét a falhoz.. nem bánok vele kesztyűs kézzel, az is tuti. *
- Imperio. * hangzik fel a mozdulatsor közben az ige is, a düh adrenalint szül, koncentrálok tehát, evidens, hogy betalál varázslatom, s gondolatban már is utasítom. * ~ Mondj el mindent, az igazat, csakis az igazat a Daphneval való kapcsolatodról. Ha egy részletben is ferdítesz, vagy kiderül, hogy hazugság, meghalsz. Nem viccelek.. beszélj, mondj el mindent, mi történt köztetek. ~ * gondolataim is dühösek, ő pedig egyszerűen késztetést érez arra, hogy beszéljen. Ez is hasonló a szuggesztióhoz, de a hatás sokkal jobb. Pálcám sem kell rászegeznem tovább, egy darabig most uralmam alatt fog állni, egészen pontosan egy napig, mentális védekezésre pedig esélye sincs, ahogy nekem sem lett volna anno egy tőlem tapasztaltabb varázslóval szemben. *
- Gyerünk, beszélj! * ordítok rá dühvel teli hanggal, az sem érdekel, ha ez megijeszti, egész testem ráfeszül erre az egészre, ujjaim pedig nyakát szorítják, ami annyira nem durva, mint az előbbi átok volt, tehát kap levegőt, maximum csak nehezen fog tudni beszélni, hisz az előző utóhatásai is fennállnak még. *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 3:55 pm

*Ha tudom azt, hogy nálam valamivel idősebb srácba kötök bele, aki számomra ismeretlen eredetű varázsigét tud, mely ellen én még csak védekezni sem tudok akkor kétszer meggondolom magam, hogy egyáltalán megközelítsem. Ha valaki pálcát emel rám -ahogyan azt anno Brian is sokszor megtette-, legtöbbször mindig pépessé verem a képét, mert abban igenis jó vagyok, méghozzá túl jó, de a varázslatokban kevésbé, a felét nem is ismerem annak, ami a birtokomban lehetne, így afelől nincs kétségem hogyha pálcát ránt használni is tudja és fogja is, ha okot adok rá. Hamar megérzem tetteim következményét, tüdőmből az utolsó csepp oxigén is eltűnik, szorító érzéssel párosítva kapkodom levegőért, ami csak nem akar jönni én pedig kétségbeesve teljesítem a srác mondatát, miszerint ha visszatartom megmenekülök. Ez persze egyáltalán nem egyszerű. Hogyan is tudnám visszaszorítani, meg miért is tenném, amikor minden porcikám azt sugallja hogy kapkodjak levegő után. Kész téboly, de mégis engedelmeskedem és amint letelik az a fájdalmas tíz másodperc elmém újra felszabadul, kitisztul, eltűnik minden fájdalom és kétségbeesés, ahogyan tüdőm is megtelik friss, életet adó oxigénnel. Összeszedem minden erőmet, ami persze maradt és feltápászkodom tovább inzultálva támadómat. Azt hiszi ennyire könnyen megadom magam? Rendben van, hogy nem tudom megütni, idősebb és varázslattal erősebb, jelenleg minden tekintetben, de elfutni nem fogok. Válaszolok, számára nem igazán kellemes szavakat suttogva. A szemébe nézek, jelezve ezzel, hogy cseppet sem félek vagy tartok tőle csak azért, mert épp majdnem megölt. Ez volt talán a legrosszabb ötlet, a szemébe nézni, hiszen uralma alá kerít megint az az érzés, amit a legjobban gyűlölök mind közül, a szuggesztió, amit Daph is oly szeretettel tud alkalmazni rajtam. Próbálok ellenállni, de nem megy.*
- A közelébe se mentem, egyből utánad jöttem, amint megláttam hogy elrepül... *Válaszolok készséggel, persze szeretnék neki nemet mondani, hazudni, ezzel pedig megtéveszteni, de nem megy, nem vagyok olyan erős ebben, hogy mentálisan csak egy kicsit is távol tarthassam elmémtől. Látom, amint távolodik, így remélem hogy megszünteti ezt az áldatlan állapotot és amint ezt megteszi esküszöm nekiesem, nem kímélem, 'bizisten agyon ütöm, ha még egyszer pálcát vagy bármit mer velem szemben alkalmazni. Hirtelen mégis a távolság újból csökken, mintha megfagyott volna egy pillanatra. Fogalmam sincs mi lelte, de tudom, hogy mindjárt fény derül. Oooh, szóval ismeri Daphot. Ezen meg sem lepődöm, csak nem értem miért lett ennyire ideges, s már megint az az átkozott pálca én pedig a körből egyből tudom mit akar.*
- Nee! *Ellenkezni akarok, próbálok, de a falnak szorít ismét s cselekvésképtelenné tesz, utasít a válaszadásra, persze most másként. Nem ijedek meg tőle, nem félek, kicsit sem, mégis újból szóra nyitom a szám.*
- Mit vársz mit mondjak? Mit akarsz? Az igaza? A hazugsággal jobban járnál, hidd el! Megcsókoltam, együtt voltunk, velem töltött több éjszakát is, lefestettem félmeztelenül, enyém volt 24 órán át... fürödtünk, hajóztunk és velem lesz... *Szavaim őszinték, egy pillanatig sem fordul meg a fejemben, hogy hazudjak, mert tudom, hogy az igazság sokkal fájdalmasabb és mert mást úgysem tudok tenni, kényszerít.*
- Ordíthatsz, kiabálhatsz, kínozhatsz, akkor is ez az igazság és nem félek, nem tudsz megfélemlíteni. De hogy tudd, ezt még megkeserülöd... *Sziszegem tovább az őszinte szavakat. Látom, hogy ideges, hogy mindjárt felrobban és ez örömmel tölt el, annyira boldoggá tesz, hogy valósággal mosoly ül arcomra. A szívem mélyén persze magam is tombolok, most már tudom, összeállt a kép és hiába minden, Daph sem volt velem őszinte, ez pedig nem esik jól.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 4:25 pm

* Az átoknak köszönhetően a srác most átélheti pár másodperc erejéig a pokol egy bugyrát, vagy az előszobáját, tudom is én. Nem is lényeges mindez, nem érdekel, hogy mit érez, ki ő nekem, hogy rosszul érezzem amiatt, amit vele teszek? Ez a legkevesebb azok után, hogy szórakozik a famulussal és velem is. Hagy szenvedjen csak, mely nem tart sokáig, már ami a lényegi részt illeti, hiszen okosan hallgat is rám, szóval továbbra is kekeckedhet, de nem fogom én ezt hagyni. Főleg azért sem, mert ahogy párolog kifelé belőlem a düh, gondolkodásba kezdek, és ez a tökmag itt nem lehet idősebb elsősnél, Ogin meg lazán bealtatja.. a többire meg nem vagyok kíváncsi. A famulus is elbánna vele, de ettől még elszámolni valóval tartozik nekem, így kérem számon szuggesztió segítségével a srácon a dolgot. *
- Tévedtem, mégsem vagy okos. Ok nélkül belekötni másokba nem éppen célravezető, nem mondták még? * reagálom le ennyivel, kifelé bár nem látszik, de belül azért megkönnyebbülök. Nem, nem rohantam volna fejvesztve a cica után, de azért ez kicsit mégis felháborító, hogy itt pattog, teljesen jogtalanul. Persze igazat mond, hiszen kényszerítettem, tehát elhiszem minden egyes szavát, ám ezzel szemben, ha egy pillanatra is megfordult a fejemben az, hogy itt hagyom magára, nem is foglalkozom vele többet, félő, hogy egy bizonyos határ után nem tudnék leállni, nem tudom ezt megtenni, egy aprócska körülmény, egy név sikeresen eléri azt, hogy pillanatokra földbe gyökerezzen a lábam is. Lefövök gyakorlatilag azon, amit hallok, és amit összerakok fejemben, ez lehetetlen.. *
~ Nem lehet a barátnője.. ha az lenne, nem történt volna semmi köztünk... ~ * forognak agytekervényeim, innentől viszont már eltörlődik az a bizonyos piros vonal, a határ, amit eddig nem léptem túl, tehát most dühösen, nem érdekel az, hogy tiltakozik, nyaka után kapok, úgy szorítom megint a falhoz, imperius átkot szórva rá, melyről nem tudom, hogy tudja-e, hatása meddig tart, de én azt most az utolsó másodpercig ki fogom használni. *
- Az igazat! * válaszolok szavakkal is kérdésére, tekintetemben láthatja az elvetemült dühöt, azt, hogy nagyon nem tetszik az, amiket mond nekem, amiket hallok, és ahogyan azt előadja. De valahogy mégis homályos az egész, amiket köpköd magából, és bár feldühít, rá vagyok mérges nem Daphnera, egyáltalán nem, mégis próbálok tisztán gondolkodni. *
- Veled lesz? De hát nem szeret. Ezt valahogy kifelejtetted a történetből.. nem is ismered őt. * húzódik ajkam egy kegyetlen mosolyra, így összegzem a hallottakat, számomra ezt sugallják szavai, s akármit is mond erre, egy további utasítást kap. * ~ Eszedbe ne jusson megkeresni a közeljövőben! ~ * ez parancs, tehetetlen ellene, legalábbis amíg átkom hatása le nem jár. Örökké nem tilthatom el tőle, de most ez is bőven elég elégtételnek. De amiket hallok ezután, már épp távolodnék el is veszem bal kezem nyakáról, majd pálcás kezem is elhúzom, de eközben ökölbe is szorul, vissza kézből pedig kap egy akkora jobbost, hogy a horog erejénél fogva fejét a falnak vágja, halántéka valószínűleg fel is szakad egy helyen az ütéstől, s azon se csodálkoznék, ha még a falról a vakolat is leverődne. Kapott most tőlem egy szép kis monoklit, melyben az erő a düh és az adrenalin teng túl nem picit, szóval ha megszédül tőle és a földre kerül, az sem csoda. *
- Tudod ki fogja ezt megkeserülni? Te. És egyébként ha szerinted ez az az igazság, ami fáj, a hazugság pedig kellemesebb.. akkor még nem hallottad az én verzióm. Kerüld el Daphnet jó messzire, nem csak ma, hanem mindig. * sziszegem arcába még, hangom fenyegetően hangzik, tényleg komolyan gondolom én ezt, s az előbb érezhette ütésemből, testileg se kéne, hogy lebecsüljön. Ingje nyakánál kapom el eközben még, megrántva picit őt, majd hirtelen eresztem el, s fordítok neki hátat, hogy a már körénk gyűlt ujjal mutogatók között törjek utat magamnak, célom pedig nem más, mint Seol. Először is megkeresem Ogint, majd pedig irány az Árny hágó.. mire felérek, lenyugszom. De ahogy ezzel még ennek nincs vége, az is biztos.. *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-19, 5:07 pm

*Fogalma sincs kire szegezi pálcáját, tudom jól, hogy most hatalmasnak érzi magát azért, mert konkrétan mozgásképtelenné tett, de nem fogom én ezt annyiban hagyni, megfogja bánni előbb vagy utóbb. Azt még nem tudom miként vagy mikor, de egyszer mindenképp, akkor amikor a legkevésbé sem számít rá. Egyelőre csak abban vagyok biztos, hogy ki kell találnom valamit, hogy minden átkát visszaverhessem, valamit amitől nem lesz akkora arca, mint most. Már azt hiszem vége ennek az egésznek, mert egy időre elvette tőlem az oxigént, s szuggesztióval próbálja kicsikarni belőlem mit is tettem az átkozott famulusával. Hiába az erőfeszítés, nem tudok ellenállni, választ adok, miszerint egy ujjal sem nyúltam a dögjéhez, ami egyébként is elég nyilvánvaló volt, hiszen alig 20 másodpercre rá értem ide, ezalatt pedig egy repülő teremtményt elég nehéz megölni, persze lehetőség lett volna rá, de futni nem fogok utána, annyit nem ér az egész. Egyszóval, ha egy percig is tisztán gondolkodott volna ahelyett hogy letámadott volna megkímélhette volna magát egy ilyen helyzettől, nah meg magamat is, de nem gondolkodtam, tudta a fene hogy tud rám hatni.*
- Egyáltalán nem volt ok nélkül, de te sem vagy egy nagy észkombájn, hogy nem jöttél rá magadtól, hogy semmit nem csináltam a szerencsétlen dögöddel. Tudhattad volna, szerencsétlen pancser. Téged más sem vezérel, mint az agresszió, nem tudod kordában tartani a dühödet... *Fenyegetem, mintha én lennék erőfölényben, de egyébként se tudnék mást mondani, ezt gondolom és muszáj kimondanom. Az előbbi kérdésével csúnyán betalált, a barátnőmről kezdett el magyarázni, s nem hagyom senkinek sem, hogy még csak véletlenül is megkörnyékezze Daphot, akár szóban is, de arra nem számítottam, hogy ismeri, főleg nem arra, hogy így fog reagálni. Leblokkolt s szemlátomást teljesen megfagyott a nevet hallva, ami egyet jelent: túlságosan is sok köze van a lányhoz, s most már világos minden, a felismerés lever, így az újabb ige és a kényszerítés, hogy mondjak el mindent nem esik nehezemre, talán magamtól is beszéltem volna. Elmondom mi történt, hogy vele voltam, együtt voltunk, nem megyek bele a részletekbe, túl hosszú lenne és ő egyébként is csak a lényeget akarja. Tudom, én is ezt akarnám. Arcom eltorzul arra, amit mond, hogy nem szeret. S most igaza is van. Nem szeret, vagyis fogalmam sincs miként szeret. Néha úgy érzem csak játékszer vagyok a számára, másszor pedig mintha tényleg akarna, fontos vagyok a számára, kellek neki, de hogy, az rejtély még. Mit mondhatnék? Hogy igaza van? Nem, azt nem.*
- Dögölj meg, mit tudhatod te azt... *Hangomból nem szól a düh, egyszerűen csak közlöm vele, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vége, nem akarok én már tőle semmit, végülis rendesen elbánt velem és egyértelmű, hogy nem fogok tudni mit tenni ellene, de az utasítás amit kapok nem tudom elfogadni, szemem zöldje teljesen elsötétedik, agresszió és kellő adrenalin gyűlik fel bennem, hogy megrázzam a fejemet. Nem fogom teljesíteni, ha beledöglök akkor sem. Meg kell akadályoznom, valami megoldást kell rá kerítenem. Azt még nem tudom hogyan, de nem kerülhetem el. Rázom a fejem folyamatosan, mégis pontosan tudom, hogy teljesítenem kell a parancsát. Ekkor talál be az ütés is, falnak vágódik a fejem, érzem ahogy felszakad a fejbőröm amiből vér kezd el folyni. Felnézek rá, sötétzöld tekintetemmel méregetem. Jól tudom, hogy most nem fog menni a támadás, öngyilkosság lenne, ezért hagyom magam, meg sem mozdulok. Rendesen elbánt velem, szó se róla, de ez semmi ahhoz, amit tőlem fog majd kapni. Elégtételt kell vennem, ezt nem felejtem el. Fenyeget, másra nem képes, nem tud olyan sebet ejteni rajtam, vagy olyat tenni amit megbánna. Gyenge, gyenge ahhoz, csak a szája nagy, velem ellentétben. Lebecsül, de nem számít, jó ez így. Majd megtanulja kivel került összetűzésbe. Még megrángat, mint egy bábut, s ökölbe szorított kézzel viselem a megaláztatást, édesebb most a vereség, hiszen nem okoztam neki kellemes perceket. Rágódni fog mindezen...*
- Vissza se gyere... *Ezt már inkább magamnak nyögöm. Fáradtan, kimerülten rogyok le a fal mentén, segítséget nem kérek egyik bámészkodó diáktól sem, elhajtom őket seregestül. Kell jó bő negyed óra mire összeszedem magam ahhoz, hogy felálljak s távozzak a teremből. Bár kajáért jöttem, már nem vagyok éhes, most csak egy dolgon jár az eszem: Daph.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-27, 11:49 pm

*Nem számítottam társaságra, de ha már így alakul, hozzuk ki a legjobban a dologból: ismerkedjünk meg a leányzóval, ha akarja, ez a dolog nem csak egy személyen múlik, olyan mint a sakk, ketten sokkal jobb mint egyedül. De a chipses téma valóban elég érdekes, ennél azért érdekfeszítőbb témákat szoktam kitalálni, de most a fáradtság és az este hatására képtelen vagyok valami ésszerűbbet, és izgalmasabbat kitalálni, de a lány állapotából ítélve, neki most tök mindegy, hogy a párizsi divatról, vagy a chipsek ízesítéséről beszélek.*
-Én is egyszer szagoltam bele, de utána egy ideig gusztusom sem volt hozzá.*Húzom-vonom még mindig az orrocskámat, jelezve, hogy valóban undorító a szaga és hogy nem ajánlom senkinek. De aztán felmerül, hogy miért ilyen nyúzott, és kiderül, hogy Azrael őt is elkapta. Végre egy közös vonás a sajtos chipsen kívül, így egy kis gonosz mosolyt is varázsolok az arcomra, hogy lássa, komolyan gondolom én is.*
-Nos, kedves Chloe, én benne vagyok ebben a szövetségben. Ki kellene nyírni azt a mocskot, még a kardomat is ellopta.*A dühöm az egekig szárnyal, és vissza, hogy gondolatban lecsapjon a vámpírra, aki lecsapolta fenséges véremet. Ám a következő kíváncsiskodással nyilván elszúrtam a dolgot, hiszen nem akar válaszolni a dologra, és én nem is erőltetem.*
-Természetesen. De azért az unalmasnak is van határa, és én már átléptem. Ne félj, mellettem elaludnál.*Mosolygok rá barátságosan, nem vagyok én rossz fej, meg bunkó sem, ezt nyilván láthatja is, de ha valaki olyat tesz vagy mond rám, akkor olyat tudok mondani, hogy vérig sértem, ebben tehetséges vagyok, nem csak az árnymágiában. Ám az arckifejezésére nem reagálnék alaphelyzetben, ha ez lenne az első eset, hogy valamin fenn akad.*
-Valami problémád van ezzel? Figyelj, ahogy így elnéztem, te nem vagy olyan lány mint én, nem olyan környezetben nőttél fel, de én nem érzem úgy, hogy köteles legyek eltűrni, ha lenézel, amiért én nem aranycsaládban nőttem fel, mint az iskolában egyesek.*Most engem bántott meg az arckifejezésével, de mivel egy megbocsátó típus vagyok, ám most rossz szájízzel nézek rá. Az arcomon semmi sem tükröződik a belső gondolatmenetemből, sőt a hangomon sem lehet hallani a rosszallást.*
-Igen, ismételtem, mert nem tudom még, hogy mit kezdjek magammal, ha elvégzem az iskolát. Nem tudok semmit úgy igazán a varázsvilágról, bár elég sokat olvasok róla, de még nem döntöttem, hogy mi lesz a munkám utána... és gondoltam, hogy addig nem tengődök munkanélküli, hanem itt maradok, és addig képzem magamat, ameddig lehetséges.*Adom a legkimerítőbb válasz a kérdésre, amit csak el tud képzelni, ezt még így senkinek sem mondtam el, ennyire részletesen. Ki is húzom magamat, nem szégyellem én, hogy halasztottam egy... na jó két évet, de ha nem tudom, hogy mit kezdjek magammal, inkább itt dekkoljak, mint valami mocskos sikátorban Olaszországban. Aztán végül is kitaláljuk, hogy leugrunk az étkezőbe, hogy harapjunk valamit, bár én nem vagyok éhes, de egy kakaó jól esne. Ahogy hallgatom, ő valami zsíros, olajosat enne, ám az alakjából ítélve nem tűnik egy nagy zugevőnek, bár kitudja, lehet, hogy egy bulimiással állok szemben. Ahogy belépünk, máris az asztalok felé veszem az irányt, már megszoktam a menetrendet. Ki is keresem a zsíros részt, de én magamnak inkább a másik oldalról veszek egy kis salátát, meg némi kakaót a kannából öntök, aztán foglalom el a helyemet az asztal mellett.*
-Na és mondd csak, honnan jöttél?*Kérdezem két falat és kortyok közben, csak hogy ne együnk csendben.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-28, 12:13 am

* Nem tudok már sokat hozzá fűzni a sajtos finomsághoz, inkább csak kacagok még egyet mondatán, majd már a beszélgetés be is indul komolyabban, s hogy őszinte legyek, élvezem. Fura. Azraelről is szó esik, én pedig kapok a lehetőségen, a bosszú íze a számban.. Serafináéban is, ahogy érzékelem, tehát egy kis szövetségre lépést ajánlok neki, s bár nem hat meg a kardos sztori, picit felül kerekedik bennem az "úrihölgy", de minden esetre megjegyzem a dolgot. *
- Akkor erre még vissza térünk. * zárom is rövidre egyelőre a dolgot, nekem ezen még agyalnom kell, hogyan, és miként kellene Azraellel szembe szállnunk. Ehhez időre van szükségem, ő pedig kis kíváncsi, tehát tovább érdeklődik, én persze jelenleg hárítok, hiszen nem tartom szükségét annak, hogy valljak az alagsori incidensemről.. valahogy kísért engem az a hely, ez az. Bele sem gondolok inkább, szóval Serafinára figyelgetek a továbbiakban, és most sikerül elkapnom egy szócskát, egyetlen kis információtöredéket szavaiból, melyre ösztönös reakció érkezik felőlem, és kifejezetten meglepő az, ahogyan ő erre reagál. Csak pislogok egy darabig, akkor most vajon kimondtam azt is, amit gondolok? *
- Nem is kértem, hogy eltűrd, de ha jól gondolom, nem voltam veled bunkó eddig, ami már óriási teljesítmény tőlem, hidd el, szóval.. inkább ebbe ne is menjünk bele. Ami pedig a véredet illeti, és az életed.. csinálsz, amit akarsz. * mondom neki picit azért felcsattanva, tehát olyan stílusban, amit ő is megütött velem szemben még az előbb, és amúgy szavaimat igencsak nehezemre esik kibökni, de valami mégis azt súgja, ha jóban vagyok vele, az már fél siker. Hátsó szándék, Azrael miatt akár a hasznomra is válhat.. egyébként pedig én is ember vagyok, jólesik vele beszélgetni, jó, hogy nem vagyok msot egyedül a szobámban, ennyi. Szavai válaszként csengenek előbbi kérdésemre, csak bólogatok és bólogatok, próbálom visszafogni magam, csak semmi szemét arcvonás, semmi genya megszólalás. Jobb lesz nekem, ha többen vannak mellettem, mint ellenem, főleg mert ő őszintének is tűnik. *
- Tedd azt, amit jónak látsz, ami a legjobb neked. * mondom ezt olyan arckifejezéssel, mintha komolyan is gondolnám, mintha érdekelne a sorsa, hogy ezt most nekem fejtette ki.. és belül érdekel is, de kifelé tuti letagadnám. És hogy ne menjünk el nagyon nyál irányba, inkább az étkezőbe való lesétálást javaslom, miközben már azt is megbeszéljük, mit ennék most én, leérve pedig azonnal egy tányért kapok magam elé, melybe ténylegesen egy adag sült krumpli kerül, na meg némi ketchup is, ekkor érkezik csak kérdése. *
- Félig ír vagyok, félig pedig angol. Írországban élünk egyébként, ott van egy nagyobb birtokunk. És te? Jó étvágyat amúgy. * válaszolok büszkén, még ki is húzom magam picit, és vissza is kérdezek, na meg az evésbe is belekezdek, de valami még eszembe ötlik, amit meg kéne dumálnom vele, ha már szövetség a szövetség. *
- És figyelj csak, Serafina. Szerinted ketten el tudunk bánni azzal a pokolfajzattal? Szeretném megleckéztetni.. hogy szenvedjen egy kicsit. Hogyan tudnánk kiszúrni vele? * mártogatom is tovább a krumplijaimat a piros trutyiba, olyan nagyon jólesik most ez, közben pedig természetesen rá figyelek, kellünk mi egymásnak, úgy hiszem. *

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-28, 12:33 am

*Felmerül egy teljesen ártatlan téma, a chips,ami valóban érdekfeszítő, és még a nyuszis mamuszom is hidegrázást kap, de ettől függetlenül tovább lépünk, Azraelt is megemlítve. Csak bólintok, miszerint majd még visszatérünk erre, hiszen valóban meg kell kapnia a magáét, főleg mivel ártatlan emberek szipolyoz és kapdos el. Nos, tény és való hogy nem szárazra csapolja őket, de akkor is, létezik vérbank, meg nyilván a varázsvilágban nem egyedülálló a vámpír, lehet vannak önként jelentkezők is. De szégyellem magamat, hogy nem esett le hamarabb, hogy jééé, egy vámpírral dumálok a kamu családjáról, ám most már késő keseregni, most hogy már a szervezetében kering egy liternyi Serafina Damiana. Lehet, hogy az ezt követő témára nagyon durván reagálok, de nálam ez egy érzékeny pont, ezt nyilván ő nem tudhatja, hiszen még most ismert meg, de azért egy pillanatra elhúzom a számat, ez nem neki szól, hanem magamnak. Most nincs kedvem a bocsánatáért esedezni, másodjára ráadásul, így csak felé küldök egy mosolyt.*
-Szóval akkor te nem ilyen vagy? Pedig tök normálisnak tűnsz.*Döntöm el oldalra a fejemet, és ahogy kérte, nem is firtatom tovább a témát, de azért ahogy ő az előbb, most én is egy kis információtöredék után kapok, és ki is csomagolom, azaz remélem, hogy majd kifogom tudni bontakoztatni a témát. Aztán kifejtem neki, hogy miért is nem mentem mentem át a vizsgákon, azaz még a vizsgákra sem.*
-Hát az lesz.*Hagyom is annyiban a témát, hiszen ez valóban nem egy jó társalgási topik, mármint az évfolyam lépésem, de aztán felszedelődzködünk, és az étkező felé vesszük az irányt, ahol is becserkészünk a kívánt kajákból. Én éppen tojás salátát falatozom, mikor visszakérdez. Feltartott mutatóujjal jelzem, hogy pillanat, és még két kanállal betömök az ajkaim közé.*
-Olasz vagyok, tözsgyökeres. Szülök, nagyszülők, dédszülők... mindenki olasz nálunk, és még nem vándoroltunk szét, úgy hogy Damiana csak Olaszországban van.*Mondom, büszkén a családnevemre, bár az enyémnek nincs olyan múltja bizonyára, mint az övének, de azért mégiscsak olasz halászvér csörgedez az ereimben.*
-Neked is.* Viszonozom a jó kívánságát, miközben még egy pirítóst is megkenek, és még egy adagot szedek abból az isteni salátából, miközben gondolkodóba ejt a kérdése, így két falat között még a szememet is forgatni kezdem.*
-Nos... utána kellene nézni, hogy mi okoz nekik fájdalmat, mármint a karón kívül... de azért a karó is megfontolandó, mármint nem megölni, csak megkínozni. De szerintem a tűz az hatásos, valamint a szenteltvíz... hát Stroker vámpírjai is valami ilyesmitől nyiffantak ki nem?*Bár lehet, hogy Stroker is varázsvilágban élt és onnan ismert vámpírt, akkor hatásos ez a sok blabla, de ha csak kitalálta, akkor még egy liter vért veszítünk majd küldetésünk közben.*

//Fagy.//

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-07-31, 11:44 pm

*Nem igazán hat meg ezzel az ijesztéssel, ismerem magamat, ha akarnám egykettőre elérném hogy sírva menjen el ha meglát, de bármit is mondok azt hiszem tényleg elég nagy szája van a lánynak. Nemsokára megtudom hogy a szüleiről semmit se tud, kezd körvonalazódni előttem, hogy egy utcagyerekkel hozott össze a sors, nem mondom igazán remek.*
-Senki nem tart vissza, de azzal csak azt bizonyítanád be hogy gyenge vagy, és megijedsz az akadályoktól.*én aztán nem fogom maradásra bírni, de elmondom a véleményemet arról hogy mit képzelnék róla ha elmenne, bár egyenlőre még így se becsülöm, maximum csak azért mert mer még kekeckedni. Amikor azonban rágyújt rám fújja a füstöt, azt hiszem jó lenne békésen lerendezni, de azt hiszem elég nagyszájú és bátor lánnyal találkoztam, aki szeret játszani a tűzzel.*
-Nem piszkállak csak hátrébb toltalak.*mondom mogorván, majd jöhet az ígéret hogy mit is fogok tenni, ha még egyszer rámfújja. Nem viccelek komolyan bevágom egy szarkofágba ha tovább szórakozik velem, és azt hiszem ez már el ér felé.*
-Hű most megijedtem... Milyen jó hogy ennél nagyobb félemlítést nem tudsz, akkor valóban elgondolkodnék rajta hogy bedugjalak e, de így áll az ajánlatom. Még egy ilyen és ma a hullákkal alszol kislány..*mondom neki figyelmeztetőleg picit meg is emelve a hangomat, ezzel közelebb hajolva a fejéhez sötét tekintetemet pedig az övébe fúrom, és véleményt mondok a modoráról is, ami őt úgy tűnik hidegen hagyja.*
-Hát én legalább tudok, de legyen ha már ilyen szépen kérted. Első szabály, ne pofátlankodj olyannal aki ha akarná szívfájdalom nélkül megkínozhatna....*nézek komoran a szemébe jelezve hogy egy bizonyos szintig oké, de ne packázzon velem, mert nem állok jót magamért, végül azért magam oldalára felhozom hogy meg is büntethetném de nem teszem. Amikor azonban hallom a kekeckedést megint csak mélyet sóhajtok majd hirtelen nézek rá.*
-Ne szá-jalj-ve-lem te kis görcs...*morgok rá szépen tagolva a dolgokat, fura mód még nem kattant el az agyam lehet a belezés kidolgozta belőlem a fölös feszültségeté s még ezért nem kínoztam meg a lányt, sőt még kajálni is hívtam, szerintem ezzel magamnak tettem rosszat, mert ha végig cseszegetni fog azt hiszem nem fogom élvezni.*
-Ja leszámítva a vékony, gyenge csontozatot, törékeny alkatot, és a látszólagos alultápláltságot amin bár talán segítettél, de egyenlőre még mindig rí rólad hogy ha volt is pénzed inkább alkoholba vagy másba folytottad minthogy egyél...*mondom mintegy megfigyelés képen, hiszen szerencsére ehhez értek na meg nem nehéz megkülönböztetni egy egészséges jóltáplált embert egy olyantól akinek nem tellett rá, márpedig ahogy hallom nem lehetett a legjobb élete.*
-Azt nem tudom hogy te mit fogsz enni, de én vörösboros szarvasragut. Azt ehetsz amit akarsz, az étkezőben mindent megtlálsz.*mondom miközben megérkezve automatán a ház asztalomhoz ülök le ki is merve magamnak a kaját, persze néha néha figyelek rá hogy a másikra is.*
- Ehhez már csak valami félszáraz vörös kéne, és minden rendben lenne.. Jó étvágyat.*mondom miközben késsel és villával szépen aprítani kezdem az ételt, úgy ahogy azt kell, mozdulataimba benne van hogy ilyen szempontból is kultúrált vagyok, ha találtam netán valami hozzá illő italt amire ráillik az előbbi mondatom, a lány pohara felé nyújtom..*
-Kérsz? És mond csak mi a fenét keresel itt, ha úgy is el akarsz menni, ahogy nézem egy gólya vagy ennyi idő elég volt hogy inadba szálljon a bátorság?*kérdezem miközben egy darabka húst a villámra tolok és elgondolkodóan nézem a lányt.*

//Fagy//

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-08-07, 6:02 pm

//olvadunk//

*Nem mondhatni, hogy a legjobb társaságot fogtam ki magamnak, de úgy érzem, hogy Sairusra tökéletesen illik az a mondás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Na, hát eddig nagyon is úgy néz ki, hogy ez igaz, mivel csak mondogatni tudja a magáét, meg ijesztgetni, de egyébként semmi mást, így le is pattan rólam minden, ahogy annak kell.*
- Megijedek? Már bocs, de nekem az nem normális, hogy a hullák mászkálnak és belém akarnak harapni, mint a zombis filmekben. *húzom is el a számat, mivel nem én érzem magam gyengének, hanem egyszerűen még mindig új az, amit nyújt ez a hely és nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jobban meg is szeretném ismerni. Inkább csak rágyújtok és nyugodtan fújom ki beszélgetőtársam felé a füstöt, de amikor kekeckedni kezd, szépen elkapom ujját és úgy tolom el magamtól, mert engem aztán nem fog böködni, ahhoz korábban kell felkelnie. Még egy adag füstöt kap a másik, de csak egy újabb fenyegetőzés jön, melyre igen aranyosan reagálok, nem is értem, hogy miért, de csak felhúzom orromat, nem látom értelmét tovább izélni ezen, annyit nem ér. Viszont ha már ennyire az illemre akar nevelni, akkor tegye is meg, ne csak mondogassa, így kérem is meg rá, hogy mondja csak a leckéit, én pedig mosolyogva hallgatom azt, amit mond és még fejemet is oldalra döntöm.*
- Szerintem te nem vagy olyan, csak próbálod olyannak beállítani magad. Szóval nem hiszem, hogy pont te kínoznál meg, nem tűnsz olyannak, hiába is akarod külsőre ezt mutatni. *mondom is neki vállaimat vonogatva és mivel még enni is elhív magával, ezért úgy érzem, hogy annyira nem vagyok én a számára rossz társaság, de előtte még a testalkatom is kitárgyalásra kerül, amibe már azért én is belekötök, mivel ennyire azért nem vészes a helyzet, de amikor végighallgatom a mondandóját, majd megtudom azt, hogy szerinte én kaja helyett másra költöttem a pénzem, eldurran az agyam és jobb kezem lendül is arca felé, hogy egy erős pofonnal jutalmazzam. Az utcán nőttem fel, szóval van bennem erő, így hajolok közelebb hozzá most már igen mérgesen.*
- Neked semmi jogod nincs felróni nekem azt, hogy mire költöttem azt, ami volt, de ha megnyugtat, ettem rendesen, mivel nem vagyok egy csontkollekció! Tudod, engem nem kényeztettek el, nem volt meg mindenem úgy, mint szerintem neked! *el is fordulok tőle és innentől már nem érdekel, hogy mit eszik vagy mit nem. Bár vele tartok, most már semmi kedvem sincs a társaságához, így miután felérünk az étkezőbe, csak körbenézek és bár a közelébe ülök le, egy üres széket kihagyok kettőnk között és egy kis rántott húst szedek magamnak krumplival, semmi extrábbat és bár látom, hogy az italt felém nyújtja, csak fejem fordítom el tőle, nem reagálva semmit. Ha tölt, akkor meg fogom inni a bort, az biztos, de ha nem, én ugyan ne kérek tőle.*
- Hagyjál békén! Semmi közöd hozzá! *morgom neki, felé pillantva egy kis időre, de ez után már vissza is térek az étkezéshez és eszek is tovább durcásan, mivel kissé elegem van ebből a stílusból, nem is értem, hogy mit képzel és még ez után várja el, hogy normálisan elcsevegjünk.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-08-07, 6:19 pm

*Nem hinném hogy túlságosan ismer engem ez a lány, és szerintem ha megismerne abba nem lesz köszönet. Van egy olyan érzésem, hogy hamar össze tudnánk tűzni ha arról lenne szó.*
-Ha megnyugtat te nem válasz zombivá, de mégis mit vártál, vidámparkot? *kérdezem enyhén megvető hanggal, hiszen ahogy látom ez a lány semmit nem tud még az itteni életről, legalábbis nekem ez az első benyomásom, bár nem kéne elsőre ítélnem, hiszen még okozhat talán pozitív meglepetéseket. A nyúlkapiszkát nem engedi, de amikor a fenyegetésre vissza szól, én csak egy hűvös mosollyal hajolok közelebb hozzá egyenesen a szemébe nézve.*
-Ha akarod tehetünk egy próbát, kíváncsi vagyok utána is ez lesz e a véleményed.*mondom teljesen magabiztos hangon, mint aki a következő pillanatban már el is kezdené a "játékot". Legszívesebben megmutatnám neki mire vagyok képes, de úgy érzem még bírom kicsit idegileg, viszont azt nem bírom ha valaki kétségbe vonná hogy mit tennék, és mit nem. De aztán a téma tovább terelődik, és meg is jegyzem hogy a lány elég soványka, és látszik is rajta hogy honnan jött. Szavaimat úgy is gondolom, meg tudom különböztetni az embereket a megfigyelés segítségével, és bizony lenne pár ötletem milyen helyeket is járt meg Rachel. Amikor azonban a pofon lendül egyik karommal a karjához nyúlok kissé erősebben megszorítva, ezzel remélve hogy megakadályozom a pofont, másik kezemet pedig a torkának szegezem, és meg is próbálom a falnak nyomni.*
-Még egy ilyen és garantálom hogy egyenként töröm el az ujjaidat megértettél? Ha pedig érdekel nem kényeztettek el bár igen nem vagyok szegény de nem csak te nőttél fel szülők nélkül, a kényeztetést pedig inkább hagyjuk.*mordulok fel, ezzel el is engedve. Végülis megálltam hogy bántsam, nemsokára pedig az étkezőbe folytatjuk az utunkat. Fura hogy mindezek után még velem jön, de eléggé unatkozhat ha még egy olyan szemétládát is elvisel mint én. Minden esetre amikor eszünk próbálok kissé "barátságosabb" lenni, de van egy olyan érzésem hogy ő már nem vevő erre.*
-Ahelyett hogy a sebeidet nyalogatnád, válaszolhatnál rendesen, ha ennyire nem bírod a kritikát, sokmindenkivel fog meggyűlni itt a bajod. Fojtsd el a dühödet, és ha alkalmad lesz rá állj bosszút ennyi, de ne játszd a sértődős kislányt, gondolom az utcán azzal nem maradtál életbe.*mondom miközben töltök neki egy pohárral, majd lassan én is inni kezdek.*
-Amúgy meg igazad van nincs közöm hozzá... De még is érdekel, szóval nem ilyesmire számítottál mi? Nem hitted volna hogy a mágia valóban létezik gondolom.*dőlök előre komolyan fürkészve az arcát, mintha nem is érdekelne hogy nem akar velem társalogni.*

Tárgy: Re: Nagyterem, étkező 2012-08-07, 6:36 pm

*Egyáltalán nem tartom normális dolognak azt, hogy órákon hullákat kell látnom, akik még mozognak is és valahogy meg kéne küzdenem velük. Ez nekem így sok és durva, a sárkányok ezerszer érdekesebbek és számomra barátságosabbak is voltak, mint ezek az egykor emberi lények.*
- Nem aggódom, hogy én is olyanná válnék és egyáltalán nem erről van szó. Soha életemben nem jártam vidámparkban, de nem is tud érdekelni. Egyszerűen nem erre gondoltam, de ez van. *vonok vállat, túllépve ezen, mert szerintem Sairusnak aztán magyarázhatom, fel se tűnik neki, hogy mire kéne értenie a dolgokat, mert szerintem nem is figyel rám igazán, csak átnéz rajtam, magába már leírt.*
- Nem leszel attól nagyobb legény, hogy fenyegetőzöl. Jóval fiatalabb vagyok nálad és tapasztalatlan, rettentő nagy kihívás lenne engem legyőznöd és hatalmas bátorságra vallana, gratulálok Sairus, igazán kemény vagy. *vigyorodom is el, mert ha ezzel akar ijesztgetni, akkor tegye csak, állok elébe, de nem fogok meghunyászkodni vagy visszább venni. Még úgy alakulna, hogy esetleg el is indulunk enni együtt valamit, amikor egy durva megjegyzéssel jön, én nekem pedig kezem már lendül is, de ekkor látom meg a reflexét és szépen karomat is elkapja, miközben másikkal a nyakamat fogja meg, hátam pedig már érzem, hogy a hűs falhoz nyomódik. Hörgök picit, miközben kezem megremeg, másikkal pedig teljes erőmből kezdem el püfölni Sairus engem fojtogató kezét, de megnyikkanni se tudok a szorítástól, így a szavaira se igazán figyelek, pont nem érdekel, hogy milyen élete volt, de mint hallom, rendesen volt pénze, és valószínűleg van is. Miután végül elereszt, előre görnyedek picit, úgy kapkodok levegő után, kezeimmel térdeimnél támaszkodva meg, majd lassan felemelem fejem és barna szemeim a másik rideg tekintetébe mélyednek.*
- Akkor törd el az ujjaimat, csavard ki a nyakam, hogyha attól neked jobb lesz. Szerinted van bármi vesztenivalóm is? Soha nem hatottak meg a fenyegetések és az se érdekel, hogy a szüleid már nem élnek! *végül el is távolodom a faltól, így indulva meg felfelé, az aulába, ahol aztán helyet is foglalunk és enni is kezdek. Jól esik most az étel, bár a nyakam még mindig fáj, így kezemmel picit meg is tapogatom és valószínűleg nemsokára lila zúzódás is látható lesz rajta, de nem baj, kibírom, de ezek után ne akarjon jópofizni velem.*
~ Hmm, álljak bosszút? Hát ezt szeretnéd? ~ *lassan fejem felé fordítom, miközben a kitöltött poharamra nézek, amit ajkamhoz emelek, megízlelek, de tovább hallgatom szavait, majd egy egyszerű mozdulattal arcába öntöm a bort és ez után kelek fel, kitolva a székem.*
- Szánalmas vagy, hogy ezek után még beszélgetni akarsz velem! Tudtam, amikor ide jöttem, hogy létezik mágia, nem lepett meg, egyszerűen nem vagyok ide való, de téged ez hol is érdekelne? *lépek lassan mellé, nem félve tőle továbbra sem, nem érdekel, hogy mit csinál, tényleg már hidegen hagy. Inkább lassan közelebb hajolok hozzá, teljesen arca elé, úgy suttogok ajkai elé tovább.*
- Ha egyszer undok vagy, akkor ne akarj velem jófejkedni, mert akkor már mindegy, nem fog meghatni, remélem, hogy megértetted! Nem szeretem a kétszínűséget! *és végül felegyenesedem és minden további étkem ott hagyva indulok el kifelé az étkezőből. Ez picit sok volt nekem, még ezek után is képes pofátlanul lehordani és kioktatni? Mire föl? Mivel több ő nálam? Egyelőre csak a szája jár, semmit se bizonyított, nem mondott magáról dolgokat, tehát előttem már leírta magát, egy picinyke tiszteletet se fog kapni tőlem.*