A szükség szobája

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 11:12 pm

- Hát, nekem is azt kellene, de el kell fogadniuk, hogy sok minden ide köt, az iskolát pedig nem hagyhatom itt. Hiába vagyok nagykorú, azért ezt be kéne fejeznem, nincs mese. * gondolkozom tovább hangosan, s ahogy hallom, bármikor szívesenelkísér, ami azért örömmel tölt el, nem zárkózik el a dologtól, ez már magában pozitív, csak ilyen is maradjon a hozzáállása és nem lesz gond. Ez az újabb hiszti viszont olyan édes, tényleg kezdem látni azt az oldalát, amit eddig nem igen mutatott meg még nekem sem, bár mikor ott, a gyengélkedőn befeküdt mellém az ágyba és dúdolt valami kellemes dallamot, talán akkor volt a legközelebb hozzám, lélekben. *
- De jól áll, nem tudom, mit duzzogsz rajta. * tárom szét vigyorogva kezeimet, s meg is mondom neki az őszintét, iszonyúan aranyosan tud puffogni, ez pedig engem is jobb kedvre derít. Tényleg nem akarok jelen pillanatban tőle semmit, de azért segítek kibontani a fűzőt, na meg persze a kívánt pólót is megkapja. *
- Nincs mit. * válaszolom kedvesen, majd már megyek is a zuhany alá, hol kicsit felfrissülök, de így is kezdem fáradtnak érezni magam, nem töltök bent hát sok időt, minden másodperc számít, amit vele töldhetek, szóval usgyi kifelé, immár jó illatúan, és látszólag kicsit frissebben, még a tévét is megérdeklődöm, mivel nem látom sehol. *
- Oké, nekem mindegy, én általában amúgy se nagyon nézek semmit. * jelentem ki cseppet elgondolkozva, s látom azért, hogy megnéz magának, persze én is így vagyok ezzel, ha már egymás mellett döntöttünk, akkor ezt talán szabad. *
- Még a végén elbízom magam. * vigyorgom egyet, még nyújtózkodom is egy nagyobbat, ásítva méghozzá, viszont az ágy vonzóbb, s most nem is állok le ölelgetni, se csókolgatni a szépséget, az egész éjjel előttünk van, tehát inkább a kényelmes ágyban várok most rá. Nem is húzza sokáig a dolgot, puszikat követelve bújik hozzám, én pedig már csak arra eszmélek, hogy némán teljesítem kívánságát, s még a húzásnak is engedek, tehát felé kerülök, nem teljesen ráfeküdve, azért össze nem akarom nyomni. Egyik kezemmel feje mellett támaszkodom, s egy hosszabb, lágy csókot indítok meg, másik kezemmel arcát cirógatva, majd nyakát, végül kezem lesiklik oldaláig, hol most én nyúlok a póló alá, s érintem a finom bőrt a nagy hévben, de nem megy fentebb kezem, épp az imént nyugtattam meg, nem fogom én itt megrontani őt. *
- Nem is kell, mivel érzem. De ha ilyen kis vadmacska leszel, nehezemre fog esni, hogy megálljam, ne essek neked, bármennyire is jófiú vagyok. * szólalok meg halkan, apró puszikat lehelve ajkaira, majd hintve ezekkel álla élét és nyakát is, fülére is rátérve, kényeztetni akarom, és ezt érezheti is, éppen ez a cél. Bár furcsa.. nem akarok belegondolni állításába ismételten, de nem érdekel most senki és semmi, csak ő, és kész. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 11:21 pm

*Miután a fűzős része a felsőmnek szét lesz szedve, elengedem hát, hogy fürdöjön le bátran, én pedig addig csak körbenézek, lekötöm magam, amíg várakozom. Szerencsére mindez nem tart túl sokáig, így hamarosan már meg is dícsérem helyes külsejét, hiszen ez a boxer is jól mutat ám rajta, akár csak a felső, bár nélküle jobb lenne.*
- Szerintem tisztában vagy azzal, hogy mennyire jó pasi is vagy. *döntöm meg cseppet a fejemet is, majd bújok be mellé én magam is. Úgy érzem, hogy megérdemlem őt, mivel én magam is csinos vagyok és szép, tehát talán megfelelek őfelségének is. Viszont muszáj puszikat kapnom tőle, annyira vágyom rá, így húzom hát gyengéden magamra, miközben kezeim a felsője alá merészkednek, hogy izmos hátát és oldalát cirógathassák, miközben halkan sóhajtok is párat a csókjain közben. Fejemet is úgy hajtom, hogy elérjen mindenhol és egyre inkább beleremegek az oldalamnál ért simogatásba. A felső is annyira csúszott csak fel, hogy a pocakom kilátszódjon, de mivel a takaró fölöttünk van, fölöttem pedig Tak, ő se láthat semmit és most már hirtelen nem is érdekel. *
- Vedd le a felsőd... *kérem halkan, de kezeim már segítenek is neki, hogy leszedjem róla azt a zavaró ruhadarabot és hogyha nincs ellenkezés, most már felső testén simítok végig, még ismeretlenül, picit félénken, majd emelkedem feljebb, hogy mellkasát csókolgathassam, kényeztethessem, annyira akarom, annyira szeretném boldoggá tenni, hogy érezze, hogy szeretem és kell nekem. Bár ő neki így még nem mondtam ki, tudja jól, hogy mit érzek, ahogy én is azt, hogy ő mit és az is egyértelmű, hogy nem a külsőnk miatt vagyunk most ilyen helyzetben, de most mégis annak engedem a főszerepet és a csókolgatások közepette azért kibököm ám azt ismét, hogy milyen iszonyatosan helyesnek és tökéletesnek tartom.*
- Nem is vagyok most vadmacska. *dőlök vissza az ágyamra, de végül kezeimet felemelem, így jelezve, hogy akkor nincs tapi, nem érek én hozzá, hogyha ezt akarja.*
- Így jó? Hozzád se érek... *csak fejemet emelem feljebb, hogy ajkam az övét érinthesse, kezeimmel pedig próbálok fent maradni és jó kislány lenni, hogyha már ezt kérte tőlem, de egyre forróbb lesz a testem, minden izzani kezd, a szívemet pedig már szinte hallom, oly nagyon dobog és félő, hogy ezt talán az indián uraság is észreveszi. Nem akarom még, hogy aludjunk, még egy kis ideig érezni akarom őt így, ahogy most, bár lehet, hogy igaza van és le kéne állni, még mielőtt túl sokat akarunk... Mert sajnos jelen pillanatban én se tudok nemet mondani, főleg így, hogy ilyen testtel rendelkezik és azok a kék szemek... *

//fagy//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-14, 7:52 pm

//olvad//

- Tisztában, de nem igen élek általában ezzel az adottságommal, vissza pedig főleg nem szoktam. * döntöm oldalra fejem, szavaim ismételten őszinték, de hamarosan már az ágyban is vagyunk, ahol szépen magára húz a leányzó, engem pedig lassacskán el is kap a hév, fel tudnám falni minden porcikáját, de vissza kell fognom magam, így óvatos puszikkal kényeztetem ezt a szépséget, magát a tiltott gyümölcsöt, aki viszonozni sem rest kedveskedő gesztusaimat. Kérése persze először fura, így kékségeimmel kutatok zöld tekintete után. *
- Ha ezt szeretnéd, ám legyen. * tornázom fel magam térdelő helyzetbe, könnyű szerrel válva meg pólómtól igen gyors ütemben méghozzá, s máris ismét felé kerekedem, hagyva, hagy ismerkedjen azzal, amit lát és érint. Az előbb pontosan azt ecsetelte, nem kicsi zavarában, hogy egyelőre ilyesmire nem képes, de hát ahogy ő kívánja, én semmi jónak nem leszek elrontója, s egyébként is, hagyom, hogy ő diktálja a tempót, egyelőre nem kezdeményezek a továbbiakban semmit, bár most, hogy ujjaim hasát cirógatják, cukkolásként mégis megfogalmazódik bennem valami. *
- De ha itt mínusz egy ruhadarab, akkor nálad is. Így korrekt. * súgom fülébe, picit megharapva fülcimpáját, de csak finoman és aranyosan, na meg hangomon is hallhatja, hogy nem kötelezem erre a tettre, csupán csak merészségének határait feszegetem, illetve próbálgatom, az pedig már rajta áll, hogy megteszi-e, amit megemlítettem neki. Ám de tényleg túlságosan is izgató ez a helyzet, én pedig félő, hogy egy idő után nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak, de attól jobban tartok, hogy ő sem, s nem szeretném, ha bármit is megbánna, még idő előtt. Meg is jegyzem ezt, ő pedig nem durcázva, de mégis aranyosan tiltakozik, kezeit levéve rólam akarja mutatni, mennyire tudja kordában tartani vágyait. *
- Á, nem. Inkább csak csináld. * mondom kis gondolkodás után vigyorogva, egy puszit is lehelve ajkaira, majd egy újabb csókot kap a kicsike, és igen, érezhetően forr a levegő köztünk, így hát most ismét próbára téve őt dőlök el én mellette, s derekánál fogva húzom magamra, hagy lássam teljes valójában. Különös érzések kavarognak bennem, kívánom őt, de nem csak fizikailag érzem, hogy szükségem van rá, hanem a lelkét is akarom, a szívét.. közelebb húzva magamhoz, hogy ebben a félhomályban is szemeibe tudjak nézni, egy tincsével kezdek játszadozni, így intézek pár szót felé, halkan, mintha titkot mondanék, amihez senkinek semmi köze. *
- Azt hiszem, beléd szerettem. Ez van. * jelentem ki mosolyogva, vállam is megvonva egy pillanatra, reakciójától pedig nem félek, nem hinném, hogy megijed attól, amit hall, bár azért mégis kíváncsi vagyok, mit is mond majd erre, vagy éppen tesz. Ez már csak rajta múlik. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-14, 8:07 pm

- Tudom, észrevettem már rajtad. *mondom kedvesen, még mindig mosolyogva a fiúnak és nemsokára már mind a ketten az ágyba kerülünk. Nem vagyok hajlandó még aludni, ezért is húzom magamra és kérek tőle apróka puszikat és csókokat, melyeket meg is kapok, én pedig már a felsőjét szeretném levenni róla. *
- Bizony, ezt szeretném. *ismételgetem szavait jókedvűen, piciket bólogatva is hozzá, majd ahogy meglátom a tökéletes testet, rögtön ismerkedni kezdek vele. Eleinte kissé félénkek a mozdulataim, ahogy az izmos hason és melleken simítok végig, de aztán ajkam is odafészkelődik, hogy apró csókokat adhassak neki egész testére. Amikor viszont fejem ismég a párnán van és Takoda egy kéréssel áll elő, csak kissé meglepetten pislogok szép szemeibe, igen csak fontolgatva az ajánlatát. A fülem viszont érzékeny, így remegek meg ismét, majd végül csak lassan kezecskéim a fiú felsője alá nyúlnak, így húzom egyre feljebb és feljebb a fekete pólót, egészen addig, amíg át nem bújtatom a fejemen. Már csak szőke tincseim takarják el kissé nem túl nagy, de mégis formás kebleimet, én pedig csak aprókat pislogva nézek rá.*
- Tetszik, amit látsz? *igen, mellette nem félek, teljesen fel vagyok bátorodva és ez így is van jól úgy hiszem. Csak egy ideig hagyom, hogy nézzen, hogyha szeretne vagy érintsen, de nemsokára ismét lecsapok ajkaira és izmos testére, így húzva magamra, tehát mellkasunk is minden bizonnyal érintkezni fog. De ahogy a kis beszólást hallom, kezeimet felemelem, hogy akkor én nem nyúlok hozzá, de amikor hallom a továbbiakat, halkan felnevetek.*
- Hát jó! *kezeim ismét bejárják testét, egészen a boxer aljáig, majd csókolgatom tovább a vállait is, egészen addig, amíg el nem dől, majd húz magára, én pedig csak kissé meglepetten fekszem rá hirtelen, majd utána tartom ki magam kissé.*
- Jó veled lenni... *suttogom halkan, majd amikor a szemeibe tekint és szőke tincseimmel játszadozik, igen csak meglepnek szavai. Ismét megdobban a szívem, még jó, hogy ki nem ugrik a helyéről, én pedig csak aprókat nyelek hozzá.*
- Én is hasonlóan hiszek. És ahogy mondod, ez van bizony. *csókolom meg lágyan ajkát, miközben kezeim közül az egyikkel most már támaszkodom fölötte, de a másikkal nyakát és selymes arcát cirógatom.*
- De én cseppet se bánom és soha nem is fogom. Még akkor se, hogyha ez miatt furcsán fognak ránk nézni. *bizonyára leesik majd másnak is a két egyforma vezetéknév... de én nem fogom letagadni őt, se azt, hogy a testvérem, se pedig azt, hogy a szerelmem. Így csókolom hát hosszan, majd térek rá nyakára és ez után ismét a csodálatos felső testre, melyen néha kissé végig is karcolok fogammal. Na nem durván, csak érzékien.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-14, 8:32 pm

* Nem is vagyok én olyan, és soha nem is voltam az a fajta, aki csak úgy játszadozik akárkivel, pedig néha igazán nagy a kísértés, de mégsem teszem. Kérésének viszont mégis eleget teszek, bár eleinte tétován, hiszen tényleg nem akarok semmit siettetni, bár ennyiből még nem feltétlen kell akárminek is megtörténnie, szóval le azzal a pólóval, amúgy is kezd melegem lenni, bizony nagyon is fűt a vágy, hogy az enyém legyen.. de még mindig tartom magam, nem kell megtörténnie, ha nem akarja, persze egy kis kényeztetést elbír a kicsike, éppen ezért halmozom el csókjaimmal, ha pedig jó helyre talál be az érintés vagy a csók, az én testem is reagál mindezekre a cselekedetekre. Szám viszont nem tudom befogni, egy ötlettel állok elő, s hozzá kap még egy kis vágyfokozó harapdálást is, de arra nem igazán gondoltam, hogy meg is teszi.. mármint nyílván jó volna látnom, érintenem, kényeztetnem ezt a tökéletesnek vélt testet, mégis meglep kicsit, amint fészkelődni kezd alattam. Elválnak az övétől ajkaim, feljebb emelkedem picit, s csak nézem a mozdulatsort, végül lassan vetül alább tekintetem egészen a szép mellekig, kérdésére pedig mosolyogva nézek szemeibe, bár alig állom meg most már, hogy tényleg ne essek neki. *
- Ezt ugye nem kérdezted komolyan? * indulnak meg ujjaim állától, le a nyakán, keresztül mellei között, pocijáig, ott cirógatom tovább, mert hát ha már így felfedte magát előttem, az a minimum, hogy uralkodom magamon, de azért nézni, és kényeztetni mégis szabad. Nem is engedem hát, hogy ő is leálljon ezzel, de végül újból összeforrnak ajkaink, s érezni kicsiny testét az enyémhez érni, kebleiről nem is beszélve.. egy apró remegés most felőlem is kijár a helyzetnek, kezem pedig háta alá csúszik, úgy húzom magamhoz mégjobban, el sem eresztve, csupán csak hátamra fordulva, hogy most ő kerüljön felülre, s hogy így is megcsodálhassam kicsit, no meg egy vallomással is tartozom neki. *
- Veled is, és hát nem tudom. Ilyet már régen éreztem, és nem is akarok máshogy mostantól. Csak téged akarlak, és kész. * szögezem le ismét, közben derekát simogatom lágyan, néhol popójára is lecsúsznak ujjaim, persze a csókot is viszonozom, ez most a legédesebb. Ám szavait hallva nem hogy elkomorodnék, inkább elvigyorodom, ami igen érdekes reakció, de kit izgat? *
- Mondtam már neked, nem akarom ezt tudomásul venni. És ha meg mégis testvérek vagyunk.. nem érdekel. Most van értelme annak igazán, hogy akkor eldobtak a szüleink, rád már megérte várni eddig. * ha nagyon figyel, most mondtam ki talán először, minden ideg, görcs és düh nélkül azt, hogy a mi szüleinkről van itt szó.. * - Így hát még egyszer meg is fogom nekik köszönni, hogy ezt tették. * vonom meg ismét vállam, de újra lecsap rám, én pedig egy darabig élvezem is a helyzetet, kapja a puszikat oda, ahol éri, majd egyszeriben ismét alattam érezheti magát, fordítottam a helyzeten, úgy tűnik, elkapott a hév, csókjaimmal halmozom finom ajkait, nyakát, az íves vállakat, közben egyik kezem már a formás kebleket kényezteti, lassanként pedig ajkaim is célt érnek. De még mielőtt teljesen elveszteném az eszem, egy hangos szusszanással, lehunyt szemekkel fordítom el fejem teste felől, végül kinyitva kékségeimet, szép arcán simítva végig, egy óvatos puszit lehelve ajkaira. *
- Ne haragudj, de nem bírok magammal, és nem tudom, hogy később meg tudnék-e állni.. nem akarom, hogy a szükség szobájában történjen meg először, ne itt, ne illúzió legyen, hanem valóság, minden. * nyelek is egy nagyot a végén, majd hangomból hallhatja, hogy vigyorogva folytatom: * - Na meg félő, hogy ekkora hévvel nem tudnék túl gyengéd lenni, és nem akarom elrontani az első alkalmat egyikünknek sem, ha már nekem jutott a megtiszteltetés. * mosolygom most már csak, burkoltan megfogalmaztam, hogy nem kéne megerőszakoljam véletlenül se, tényleg nem bírnék magammal, ezért pedig kár lenne, bántani, fájdalmat okozni neki nem akarok, bár mindez csak ösztön, nem lenne tudatos. Remélem megérti, okos lány, nem fog megsértődni, én pedig remélem, hogy elfogadja mindezt, különben tényleg bajok lesznek.. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-14, 8:46 pm

*Úgy hiszem, hogy nem szükséges elutasítónak lennem vele szembe, hiszen azt letisztáztuk már, hogy nem most fogom odaadni magam neki, tehát lekerülhet rólam a felső. Had lásson, neki szabad, mindig is szabad volt, így hát hamarosan a póló kissé arrébb kerül az ágyban, én pedig teljesen fedetlen felső testtel figyelek rá, érdeklődve téve fel egy furcsa kérdést, de úgy hiszem, hogy hallani szeretném a választ.*
- Igen, komolyan! *bólogatok rá aprókat, de ahogy érzékelem simogató kezeit, picit megremegek alatta, de jó látni, hogy ennyire végignéz, jó érezni, hogy így kíván és tetszem neki. Igen, érzem, hogy kíván és ez most rettenetesen jó érzés, így csókolózunk hát tovább, egymáshoz simulva, amíg felülre nem kerülök. Élvezem a helyzetet, hogy most én irányítok, hogy én simogatom és csókolgatom a testét, mert nem vagyok ám rest adni neki azt, amit megérdemel, amit talán még soha, senkitől se kapott meg ennyire szabadon, ennyire csodálatosan, mert én szeretnék neki más lenni, mint amilyenek az eddigi barátnői voltak és talán el fogom majd mindezt érni nála. *
- Én se akarok mást, miattad se véletlenül jöttem ide, de szerintem ezt már eleget hangoztattam! *csókolgatom tovább, élvezve a simogatását, ahogy a fenekemmel ismerkedik, mely nagyon is formás ám és a picinyke tanga nem sok mindent gátol meg ebben. Na de azért még a családról is beszélünk picit és kihallom ám szavaiból, hogy közösként említi szüleinket, de most nem reagálok rá, csak aprókat bólintok és egy kis puszival hallgattatom el.*
- Most ne róluk beszéljünk! *suttogom ajka elé, de ekkor már csak azt érzem, hogy ismét alulra kerülök és a fiú csókjai érnek, ajkamon, nyakamon, sőt, már a mellemet is masszírozza, mely most cseppet se zavar, csak halkan sóhajtozok a kezei alatt, miközben fejét és vállait simogatom, izmos kezeit, melyek engem kényeztetnek és engem akranak, egészen addig, amíg egy puszi után beszélni nem kezd.*
- Én se akartam tovább menni... csak jó volt érezni, hogy szabad mindez és hogy egymást kényeztettük. Nem akartam többet, ne félj. *simogatom meg helyes pofiját, majd amikor tovább beszél, csak lágyan elmosolyodom és egy gyengéd csókkal adom tudtára, hogy nem bánom.*
- Akkor aludjunk. *tanácsolom neki, de azért még egy ölelés és egy hosszabb csók belefér mindebbe. Ahogy véget ér, csak kibújok alóla és inkább felhúzom a felsőjét is, mielőtt esetleg túl nagy lenne a kísértés, majd hozzá is bújok édesen, fejem pedig a mellkasára kerül, de kócos, szőke tincseim bizonyára arcát is simogatják.*
- Jó éjt Tak! *puszilom még meg szíve körül, majd boldogan bújok még picit, simogatva a szeretett testet és bár nehéz lenyugodni, de szívdobogásom is kezd visszaállni a rendes kerékvágásba és talán az elalvással se lesz már túl sok gond.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-14, 9:05 pm

* Ha már felfedte bájait előttem, még szép, hogy jól megnézem magamnak, csodás a látvány, nem is tudnám letagadni tetszésem irányába, de nem is akarom, így van ez jól. Vissza is kérdezek, pimaszul simítva végig testén, mellyel egyre jobban felhúzom, úgy érzem, de helyeslése egy újabb csókba kell torkolljon, nem hagyom ám annyiban az újabb lehetőséget sem. Átadva neki az irányítást alakítom úgy a helyzetet, hogy most ő kerülhessen felém, ismét megcsodálom hát őkelmét, meg persze hogy rendesen szemeibe nézhessek, és elmondhassak pár dolgot, amit tudom, hogy érez szavak nélkül is, de mégis fontosnak tartom az említésüket. *
- Igen, de tudod, jó hallani és mondani. Egyszerűen jól esik, hogy valaki fontos nekem és ez viszonzásra talált. * fűzöm még hozzá, közben itt-ott simogatva a számomra tényleg tökéletes testet és formákat, na meg persze azokat az embereket sem hagyom ki mondókámból, akiknek az életem köszönhetem, s mindenképp hálás lehetek nekik, amit ki is mondok. Csendre leszek viszont intve, én magam pedig szinte pillanatok alatt kezdem elveszíteni fejem, félek attól, hogy nem engedne megállnom, de én mégsem akarom, hogy mindez az ismerkedés bár olyan nagyon jó, hogy mégis tovább menjen. El is mondom neki aggályaim, s bár tudtam, éreztem, miként fog reagálni minderre, mégis hálás pillantásokat küldök felé, így már azért egészen biztos, hogy nem történik most semmi. Jó lenne, de nem akarom, így nem. *
- Oké, nem félek, inkább féltelek. * nevetek is egy aprót, bár nem vagyok egy vadállat, viszont mégis vigyázni szeretnék rá, ezt pedig csakis azért teszem, amit már az előbb is mondtam neki. Ajkait érezve teljesen le is nyugszom, bár azért így is nehéz lesz, de jóval könnyebb visszafogni magam ilyen szellemben, mintha most engedtem volna magunkat sodorni az árral. *
- Rendben, próbáljuk meg. * javaslom én is most már ezt, s a csók befejeztével, mely ismét megindít bennem pár dolgot, arrébb vonulok kicsivel, van ám hely az ágyon, de csak amíg felveszi vissza a pólót, ami igencsak jó ötlet, de ezután könyörtelenül húzom magamhoz, hagyva, hogy bújjon, én magam is ezt teszem, ölelem is, ahogyan a helyzet adja, el sem akarom ereszteni. Haja sem zavar, de azért kicsivel arrébb piszkálom illatos tincseit, egy puszit lehelve búbjára kívánok én is jó éjt. *
- Neked is, Jessie. * mondom halkan, arcomon pedig örömteli mosoly, hátát cirógatom még egy ideig. Boldog vagyok, legalábbis annak érzem magam. Vigyázni fogok erre a kincsre, az már egyszer biztos. Végre jól vagyok, és attól sem félek, mit szólnak majd az emberek. Akármennyire is furcsa, örülök ennek az egésznek, szorosabb kötelék nem lehetne közöttünk, és talán a sors akarta így. Tényleg boldog vagyok, de aludnom kell, ami hamarosan be is következik, ha végre sikerül gondolataimat és érzéseimet eltenni holnapra, elmém pedig az álmok mezejére küldeni. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 4:10 pm

*Tegnap óta nem igazán érzem magamat teljesen nyugodtan, aminek megvan a maga oka. Megint a régi emlékek, és egy újabb probléma amiből nem tudom hogy fogok kiszállni, úgy hogy senkit ne áruljak el. Arcomon látszik is hogy kialvatlan vagyok, ami nem is fura hiszen pár órácskára tudtam csak lehunyni a szemem, de akkor se ment úgy hogy ne gondoltam volna Daphnera vagy Siderisre.. A mai nap viszont már nem bírtam tovább ülni és agyalni, így aztán pálcámmal illetve egy fekete farmerban, és világos pólóban a szükség szobája felé veszem az irányt. És ha valaki bejön most mit fog látni? Egy hosszú termet aminek a végén kerek céltáblák vannak mindegyik más és más távolságban. Nevezhető egy kisebb lőtérnek is, amit azért hoztam létre, hogy egyrészt gyakoroljak másrészt levezessem a feszültséget amit bizony már én is érzek , hogy felgyülemlett bennem. Nem igazán tudom van e kedvem most társasághoz, vagy éppen az lenne most a legjobb, valahogy most minden olyan kusza.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 4:21 pm

*Ismét egy párbaj szakkör, amire szeretek járni, de most igen csak bele kell húznom a felkészülésbe, mert most csöppet sem lesz könnyű dolgom. Már másod éves vagyok, így a versenyen is ott fogok szerepelni, de még közel sem tudok eleget. A pyromágia összes eddig tanult varázslatát gyakoroltam és megtanultam és a vérmágiával is bővebben ismerkedtem, de a többi…. főleg a tiltott mágiával vagyok lemaradva nekem az egy kicsit túl erőszakos. Ebben egy pár napban, viszont félretettem a másodikos tankönyveket és az elsősökkel foglalkoztam első sorban a toxicológiával, az árnymágiával és a halotti mágiával. Úgy érzem rám férne egy kis gyakorlás, mert még Naginivel sem voltunk még éles helyzetben. A hétköznapokban tökéletesen összedolgozunk kiegészítjük egymást külső szemlélő számára talán úgy is tűnhet, hogy már jó ideje együtt vagyunk, de ez nincs így. Most, hogy ismét felszabadultam egy kicsit a második emeleti folyosón sétálok végig, mert a könyvtárból jövök, amikor megjelenik a falon a szükség szobája. Kicsit meglepődök, mert én nem is kerestem, de a helyet ismerem, mert játszottam már itt Serafinával. Lenézek Naginire, aki egy kicsit meglepődött, de ennek ellenére kíváncsian mérlegeli a lehetőségeket. Mivel nincs jobb dolgom benyitok és körbe pillantok a céltáblákkal teli helységben. Úgy tűnik nem csak nekem fordult meg a fejemben a gyakorlás lehetősége. A létrehozót keresem sárga tekintetemmel, amikor meg is pillantom a Cruo egyik sentineljét. Belépünk a terembe mire az ajtó hangos nyikorgással becsukódik. Nyakamat behúzom a vállaim közé, mert a fülemet bántja az éles zaj. Miután a teremben ismét csend lesz ráköszönök a fiúra, akivel még soha nem beszéltem.*
- Szia! *Azt hiszem Nilnek hívják, de inkább nem kísértem szerencsémet.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 4:36 pm

*Elég jól belemerültem a dolgokba, különböző régi és új átkokat használok, amit persze itt tanultam, miközben már érzem magamon, hogy lassan be is melegedtem, a céltáblák pedig vagy darabokra szakadnak, vagy pedig ketté törnek, bár van néhány távolabbi célpont amit nem találok el rendesen. Az ajtó nyítódására szinte fel se eszmélek, csupán csak kezeimet X alakba teszem majd szétnyitva ki is ejtem az "ignis Pilas" igét amit aztán úgy használok fel, hogy 10 kisebb tűzgolyó jöjjön létre, s nem is várok sokat, hanem elég gyorsan félig meddig figyelve a célpontokra el is hajítok, aminek az eredménye, hogy jó néhány fel is gyullad. Ekkor hallom meg az ajtó becsukódását, s miután elhajítottam az utolsó tűzgolyót is, egy kissé felsóhajtva fordulok meg megnézni, hogy ki is az aki még rajtam kívül a terem előnyeit élvezi, s így veszem észre Mona-t. Valamennyire ismerem, legalábbis névről, hiszen ő is Sentinel csupán csak az Exortus házba, bár nem tudom mennyi kedvem van beszélgetni, s arcomon is látszik a fáradtság mögött hogy nem vagyok éppen a legjobb hangulatban, de egy próbát talán megtehetek.*
-Szia.. Hát te? Csak nem gyakorolni akarsz te is..*remélem hogy nem akarja átrendezni a szobát mássá, bár abba sem vagyok biztos, hogy túl sokáig maradok, nem mintha vele lenne bajom, csupán csak a történteket nézve ma nem vagyok annyira szociális, de próbálok azért barátságos lenni.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 5:04 pm

*Könyvtári magolások után úgy döntök, hogy ideje lenne gyakorolni valamit. Pontosan nem tudom, mit csak azt tudom, hogy nem ártana felfrissíteni tudásomat és a meglévőket gyarapítani. Először talán ennem is kellene, nem mintha éhes lennénk inkább csak azért, mert már elég későre jár. Éppen a folyosón sétálunk Naginival, amikor meg jeleneik a szükség szobájának ajtaja. Rövid ideig elgondolkodom, hogy belépjek-e végül úgy döntök igen, hisz lehet nem véletlenül jelent meg. Belépve a terembe az átalakított edzőtermet figyelek meg, minek kitalálója a szintén Sentinel Nil. Hangos nyikorgással csukódik be az ajtó. Meglepődök a kellemetlen zajtól, de illedelmesen köszöntöm a fiút, kinek arca kicsit nyúzottnak tűnik és szemei is elég beesettek.
- De én is éppen azon gondolkodtam, amikor megjelent az ajtó. Nem tudtam, hogy vannak bent nem akartalak megzavarni. *Harapok bele alsó ajkamba, mert a fiú arcvonásai egy kicsit elbizonytalanítanak. Tekintetem cikázik az arcán, ahogy a vonásait figyelek és a következő reakcióját próbálom kitalálni.*
- Ügyes varázslat. Jól sikerültek a tűzgolyók, ahogy látom, elég hatékonyan bánsz velük. *Célzok itt a teremben égő táblákra. Nagini felemeli orrát és a levegőbe szimatol, lehet, érez valamit én a füstön kívül más semmit. Még mindig az ajkamat rágom és azon töprengek mit is mondhatnék, de semmi nem jut az eszembe. Ettől a helyzettől egy kicsit feszélyezve érzem magam, amit bebarnuló hangulat körömlakkom is mutat. Idegesen a hajamba túrok, majd a másik lábamra teszem a testsúlyt.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 5:21 pm

*Nem túl sokáig maradok egyedül, hiszen hamarosan társaságom is akad Mona személyében, akit nem ismerek, de talán ez nem is annyira fontos, tudom amit tudok róla, hogy Sentinel és Exos egyenlőre elég ennyi, a többi meg majd úgy is kiderül ha beszélgetni kezdünk. Így aztán nemsokára megesik a köszönés is, a másik válaszát hallva viszont csak meg megrántom a vállamat.*
-Közös helyiség, nem csak az enyém, de nem zavartál meg, csak kicsit gyakorolni akartam...*mondom, el a fél igazságot, hiszen azt nem teszem hozzá, hogy igazából a gondolataimat akarom más vizekre csalni, de Alestor is mondta, hogy senkinek ne beszéljek, így egyenlőre jobbnak látom tartani a számat, főleg hogy ez már a mi ügyünk, ami bizony így bele gondolva elég nagy teher. Végül azonban csak elrakom a pálcámat, majd a szavakra, csupán csak a füstölgő táblák fele nézek, és oldalra döntöm a fejemet.*
-Pedig annyira nem vagyok jó pyromágiából, szerintem lehetséges hogy csak szerencsém volt..*mondom elgondolkozóan, de szó ami szó tényleg nem sikerült olyan rosszul mint hittem volna végül azonban csak a falnak dőlve kezeimet össze vetve a másik fele nézek.*
-Na és neked hogy megy? Mennyit tanultál eddig másidokba?*kérdezem néha néha a táblák felé nézve, ha mutat bemutató az se gáz, legalább lefoglalja a figyelmemet.*
-Amúgy ha gyakorolni akarsz szállj be nyugodtan, van elég hely.*teszem még hozzá jelezve hogy bár elég furán festek elküldeni azért nem akarom.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 5:46 pm

*Már nagyon izgulok a holnapi nap miatt hiszen ebben a hónapban is megtartásra kerül a párbajszakkör ezért is merült fel bennem az ötlet, hogy néhány recepttel a hónom alatt egy szinttel lejjebb battyogok és keverek valami főzetet evés után, amikor a folyosón felbukkant a szükség szobájának bejárata. Furcsállom, mert nem akartam bemenni és csak úgy felfedni se szokta magát az ajtó minden esetre famulusommal az oldalamon benyitottam a terembe, ahol éppen Nil pár tűzgolyóval lőtte szét az általa felállított gyakorló céltáblákat. Az ajtó nyikorogva becsukódik mögöttem én meg köszöntöm a szintén senitnel fiút. Beszélgetésbe elegyedünk bár egy kicsit döcögős, mert nem bízok most magamban annyira. A Cruos diák nem fest túl jól, de én meg nem akarok bunkónak tűnni azzal, hogy egy gyors hátraarccal kifordulok a teremből. Jobb ötlet híján megdicsérem az eddigi munkásságát.*
- Ahogy gondolod, bár nekem többnek tűnik, mint szerencsének. *Nézem meg ismét a táblákat, majd azon kezdek el gondolkodni, hogy vajon nekem is sikerülne-e így a varázslat. Gyakoroltam már párszor és szerintem akkor egész jól ment.*
- Igazából nem tudom, hogy megy. Én személy szerint elégedett vagyok, bár bőven vannak hiányosságaim. Többet tudok, mint egy elsős, de sokkal kevesebbet, mint a ti. Eddig csak a pyromágiár és a vérmágiát vettem át úgy igazán meg a napokban pár hiányzó elsős anyagot, de nem mindent, mert közben gyakoroltam is, hogy ne csak elméleti szinten legyen meg. *Agyam egyből be is kapcsol egy igét méghozzá a tűzburok, de azt inkább most nem mutatnám be helyette a tüzes érintést, amit oly sokat gyakoroltam már. Szerintem ez egy nagyon egyszerű varázslat, bár hasznos is lehet. Bal kezembe veszem a pálcám és jobb kezemen aktiválva az igét. Egy picit vörösen felizzik, majd pálcámat leengedve a táblára helyezem a kezem és egy kicsit ott is hagyom, hogy ha leveszem, lehessen látni a nyomát.*
- Desiturus.. *Szűnik meg az ige, mire észrevehető lesz egy feketés rész a táblán.*
- Hát most ennyi, de a kedvencek közé tartozik még a vérköd is. *Lehet sokan gusztustalannak találják a varázslatot én még is sokat gyakoroltam és cseppet sem zavart, hogy véres lettem.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-17, 6:07 pm

*Nem igazán számítottam dicséretre, de nem esik rosszul csupán csak most nem tudom annyira átérezni se, a gond ugyanis ami miatt inkább gyakorlok jobban uralja a gondolataimat.*
-Nem szoktam elsunnyogni óráról, szóval lehet valami maradt bennem, szeretem a pyromágiát de nem az a kedvenc tantárgyam, bár Mr Fenris jól oktatja.*teszem még hozzá, hiszen egész jól tanít szerintem a férfi, az pedig hogy régen auror volt engem nem érdekel, amúgy se vagyok annyira olyan akit az érdekel ki milyen úton volt vagy van. A szavakra viszont csak lassan bólogatni kezdek.*
-A másodikos tantárgyak 90%a olyan hogy jobb ha gyakorlatba helyezed a hangsúlyt, és akkor könnyedén megtanulhatod, bár kérdés hogy milyen varázslatokat, van néhány amit nem éppen előnyös más emberen használni, kivéve ha nem akarod megölni.*mondom egy kisebb hamar eltűnő mosollyal az arcomon, majd figyelem a lány bemutatóját, amire csak oldalra döntöm a fejem.*
-Á Pyromágia, szóval akkor ez is érdekel, a vérköd amúgy engem is, szeretem Sideris tantárgyait..*mondom most a magiszteri szó nélkül, valahogy most ez jött a számra, talán ha másfél éve hívtam Ms Valbraith néven azóta pedig történt egy smás és én mást szoktam meg. Minden esetre a pálcámat kissé mélyebbre teszem, hiszen nem hinném hogy most akarnám használni, de talán majd még akad rá alkalom, bár lenne valaki akit szívesen elátkoznék, kár hogy ő most nincs itt.*
-Ha akarod egyszer párbajozhatunk is, a bábuk eléggé unalmasak lévén nem mozognak, nekem pedig kéne valaki aki vissza is tud támadni..*fordulok a másik felé, lehet hogy egy kis párbaj jól jönne gyakorlás miatt is, na meg a figyelmemet is elterelné, bár hogy a másik mit szólna hozzá az már más dolog, nem a sebesítésen van a lényeg inkább csak azon, hogy a támadás mellé gyakorolhatná az ember a védekezést is.*

//Fagy//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 1:26 am

*Csak egy apró mosollyal nyugtázom szavait, mivel teljesen igaza van. Személy szerint szépnek tartom magam és meg is vagyok elégedve azzal, amim van és bár a fiúkat olyan szinte messzire elkerülöm, de ettől függetlenül nagyon is számít nekem a külsőm. Viszont a történetet meghallva kicsúszik egy olyan mondat a számon, aminek nem kellene, és el is határoztam, hogy nem mondok ilyet de... egyszerűen kijött és amikor meghallom a morgolódó szavakat, csak sóhajtok egy aprót és fejet is csóválokhozzá.*
- Jól van - jól van, ne haragudj, nem kell leharapni rögtön a fejem. *durcáskodom ám én is, mivel az nem csak neki megy, hanem nekem is elég könnyedén. Viszont egy ötletet azért felvetek és el is vinném valahova, de amikor hallom a szavait, akkor most már csak kezeimet fűzöm össze magam előtt, úgy tekintek le rá, mivel állva végre én vagyok a magasabb és nem ő, tehát ezt most szépen ki is használom.*
- Egy szóval se mondtam, hogy legyünk barátok vagy bármi más... Tehát ha nem jössz, akkor nem jössz... *húzom fel picit az orromat is, de aztán mégis csak beleegyezik, így elégedetten rá is bólintok a dologra, tehát együtt fogjuk elhagyni a nagytermet, hogy hamarosan már a második emeleten ácsorogjunk egy bizonyos ajtó előtt.*
- A szükség szobája. *mutatom is be, majd nemsokára már elemezni is kezdem a helyet.* - Mindig azzá válik, amire éppen szükséged van. El kell képzelned a helyet és az olyan is lesz belül... Arra gondoltam, hogy megmutatom, hátha tetszik és nem azért, mert sajnállak... Végülis, ha visszagondolok erre az egész napra, rájövök, hogy téged aztán nem kell félteni. *dőlök neki a hűs falnak, hiszen igen csak határozott ez a srác és az is tény, hogy ott a medencében, amikor oly közel volt hozzám... Nem is tudom, olyan furcsa volt, de inkább csak elzárom ezen gondolatokat és át is adom neki a lehetőséget, hogy gondoljon.*
- Ha megvan, a hely, ahova mennél, akkor nyiss be! *teszem azért hozzá és természetesen megyek majd én is vele és bár tényleg álmoskás vagyok, ez most nem számít, még bírom ám, maximum elalszom, hát van ez így... Bár az mellette nehéz lenne, mivel egyáltalán nem tartom unalmas társaságnak.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 1:44 am

* Gabriel elégedetten áll fel az asztaltól. *
- Az úgy rendben van. * nyugtázza. * - Mert egyáltalán nincs szükségem barátokra. * mondja meghazudtolva saját magát. Eleve már azzal is, hogy követi a lányt. Beletelik jó időbe mire elérnek oda ahová Vixi vinni akarta, történetesen a második emeletre. A Szükség Szobájához. Gabriel még sosem hallott róla, de Vixi azonnal belekezd a magyarázatba.
"Mindig azzá válik, amire éppen szükséged van. El kell képzelned a helyet és az olyan is lesz belül."
Gabriel izgatottan pillant a lányra. *
- Bármilyen helyet megmutat? Vagyis.... bármivé tud változni? * kérdezi a lányt, majd nagy sóhaj keretében elkezd járni az agya mi lenne az, ahová most szívesen belépne. Aztán megdöbbenve jön rá, hogy semmi. Az égvilágon semmi... Gabriel olyan búskomor lesz mint még eddig nem is látta a lány, ám ekkor eszébe jut valami. Bár nem egy virágos mező. Lassan lehunyja a szemét majd nagyot nyelve kinyitja, s megragadja a kilincset. Lassan kattan a zár, s nyílik az ajtó. Halvány holdfény szűrődik a folyosóra bentről, Gabriel pedig lassú, óvatos léptekben sétál be. Tágas szobában vannak. A falak komorak és sötétek, s a szekrények is mahagóniból vannak. Az ezüst gyertyatartós csilláron pár papír madár lóg felfüggesztve, mellette pedig egy toll és csontgubanc függ egykedvűen a levegőben, mint valami sajátos szélharang. Menet közben megérinti hosszú ujjaival őket, s különös, hátborzongató, földön túli hangot adnak ki, mégis halálosan gyönyörű. Egy sötét takarós baldachinos ágy mellett egy kis asztalon koponya van, tetején egy ráolvadt gyertyával, s a mögöttük lévő, az ajtó oldali falnál végig könyvek sorakoznak egy hosszú szekrénysoron. Gabriel megáll a fekete függönyös ablak előtt, és kibámul a holdvilágos tájra. Nem a birtokukat látja, hanem a Tengert. Ez véget vet a varázsnak.
Mikor megfordul a lány felé, szomorkás, mégis hálás mosolyt villant rá.*
- Hát nem éppen Csodaország. * mondja, majd elindul Vixi felé. * - Te biztos százszor jobbat is ki tudtál volna gondolni. * vonja meg a vállát. Nem árulja el, hogy tulajdonképpen ahol vannak az nem csak egy egyszerű szoba. *
- Köszönöm. * mondja egészen halkan, megállva a lány előtt és mélyen a szemébe nézve. Mondana még valamit, ebben a pillanatban sok mindent mondana, de nem jön ki több hang a torkán. Talán jobb is így. A végén még valami érzelgős fráternek gondolná őt a lány. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 1:56 am

- Oh hát hogyne, értem én Mr. magányos farkas uraság. *mosolyodom el kissé, hiszen én aztán nem akarok rajta lógni, ő jött el velem az uszodához is, na meg ő hívott a nagyterembe is enni, tehát akkor már kettőnk közül ő az, aki jobban keresi a társaságomat, mint sem én az övét. Na de azért megindulunk és ahogy felérünk a második emeletre, úgy állok meg egy bizonyos ajtó előtt és mondom is el neki a szoba funkcióját.*
- Igen, ahogy mondod, minden... Akármilyen lehet, tehát nyugodtan gondold ki. *hagyok is neki elég időt, így várva igen csak türelmesen, majd amikor végül kinyitja az ajtót és belép, csak nyugodtan sétálok be mögötte, be is csukva magam mögött az ajtót, de amit látok, az számomra annyira nem tetszetős. Biztosan sokan ebben a suliban oda lennének egy ilyen helyért, de nekem inkább a halált tükrözi és félelmet keltő ez a nagy feketeség, a koponyák... így egy cseppet végigfut a hátamon a hideg, de azért ahogy így jobban megnézem, ez a srác tökéletesen beleillik ebbe a környezetbe, tehát valószínűleg egy emlék lehet ez a hely, erre én magam is rájöttem, így lépkedek picit bizonytalanul az ágy melletti asztalhoz és nézem meg a koponyát, majd fordulok meg, hogy most már Gabrielt figyelhessem.*
- Mások vagyunk, más az ízlésünk. Neked lehet, hogy az nem tetszene... de egyébként otthonos és olyan, mint te ez a hely. *nem mintha annyira ismerném a fiút, de valahogy tényleg ide illik, tehát egy félszeg mosolyt is ejtek mindezek mellé, bár ez a nagy sötétség tényleg annyira furcsa, én még szerintem soha nem voltam ilyen helyen és ha egyedül lennék itt, még a kétségbeesés is megkörnyékezne, de így azért nem. Csak elém sétál, majd egy kedves köszönöm is elhangzik, amit most nem igazán tudok hova tenni, nem tettem én semmit.*
- Ugyan, nincs mit... Mesélsz erről a helyről? *ülök le végül az ágyra, hogy csináljak már akkor valamit és ne álljak csak úgy vele szembe, mert valahogy arra már rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok túl sokáig tartani vele a szemkontaktust, főleg amikor ilyen mélyen akar a szemeimbe nézni, tehát ahogy lehet, el is kerülöm azt és most éppen az üléssel teszem mindezt.*
- Csak nem a te szobádban vagyunk? *bukik ki belőlem a nagy kérdést, miközben lágyan végigsimítok az ágytakarón, melynek kellemes puhasága megmosolyogtat, de az a koponya oly nagyon fusztrál, hogy inkább vissza is tekintek gyorsan a fiúra.*
~ Vajon igazi? ~ *na igen, a gondolataimat nem annyira egyszerű elterelnem róla.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 2:15 am

- Nem tudhatod mi tetszik nekem és mi nem. * von vállat Gabriel mosolyogva, s még szélesebb lesz a mosolya amikor a lány kijelenti, hogy olyan ez a hely mint ő. El is fordul gyorsan a könyvespolc felé, majd amikor Vixi leül az ágyra, elindul, hogy szemügyre vegye a könyv gyűjteményt. Ujjait gyengéden végig futtatja a gerinceken, végül pedig találomra kihúz egyet a sok közül. *
" Rontások rontóknak, Átkok átkozottaknak "
* Széles vigyorral indul meg a könyvvel a lány felé. *
- Ez a hely a múltam. * mondja miközben Vixihez lép, és leül mellé az ágyra. Nem kerüli el a figyelmét, hogy a lány valamiért nem tud tartósan a szemébe nézni. De most nem is foglalkozik vele. Nem érti az okát, és amúgy is mindig bonyolult volt számára a női nem, még ha annyian oda is voltak érte már. Bár a legtöbb valószínűleg a pénze miatt. Fellapozza a könyvet, s egy igencsak mókás ártáson akad meg a tekintete, amivel óriási gumikacsává lehet változtatni az ember orrát. *
- Szerettem ezt a könyvet. A tizedik születésnapomra kaptam anyámtól. * mondja, majd leteszi az ágyra, s olyan széles vigyorral néz Vixire, amennyire csak lehet. *
- Ez egy tízből tíz pontos találat volt hölgyem. * válaszolja a lány kérdésére. Úgy érzi nincs értelme titkolóznia. Úgyis itt vannak ketten bezárva. Lassan feláll az ágyról, és a kis asztalon lévő koponyához sétál. *
- Itt éltem tizenhat évig. * magyarázza közben. * - És soha többé nem fogok ide visszatérni. Nem is akarok... most látom ezt a helyet utoljára. Úgy, hogy nem is igazi, és el se tudtam búcsúzni tőle igazán. * mondja inkább magának semmint a lánynak. Majd Vixire pillant, és ismét elmosolyodik.*
- Nem érzed itt jól magad igaz? * kérdezi csöndesen. * - Igazából meg tudom érteni. * simítja meg ujjával a koponyát, amely hátborzongatóan emberinek tűnik. * - Apám stílusa ez. Ha látsz benne ízlést, az csak anyámtól eredhet. * tréfálkozik, ám tekintete szomorú. Felsóhajt, és kinyújtja a kezét Vixi felé. *
- Gyere... menjünk innen valami jobb helyre. * mondja, majd ha a lány elfogadja a kezét és feláll, Gabriel hirtelen ötlettel ismét a koponyához fordul.*
- De előbb még.... hátha működik itt is... * motyogja. * - Csak utoljára...
* Lehajol a koponyához, s lágyan megfújja a ráolvadt gyertya kanócát. Az hirtelen ezüstös fénnyel lángra lobban... s ahogy ez megtörténik a szoba mindenféle, különböző pontján ugyanez történik. A levegőben a polcokon, a csillár mellett, mindenfelé apró ezüst fénypontocskák tűnnek fel. Olyan mintha hirtelenjében a világűrbe jutottak volna ezer meg ezer csillag közé. Fantasztikus látványt nyújt az egész, s Gabriel kedvtelve figyeli a fénypontocskákat. Majd néhány percnyi néma álldogálás után elindul az ajtó felé. *
- Azt hiszem elég is volt belőlem ennyi. * mondja a lánynak miközben lenyomja a kilincset. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 2:27 am

- Jogos, igazad van... én nem tudhatom. *vonok vállat, hiszen ez tényleg így van, nem is ellenkezek az állítás ellen, tehát csak szépen besétálok és nemsokára már le is csüccsenek az ágyra, onnan figyelgetve a fiút, miközben a könyveket kezdi el tanulmányozni, én pedig csak nyugodt tekintetemmel követem nyomon, egészen addig, amíg mellém nem csüccsen, én pedig csak kíváncsian hajolok közelebb hozzá, hogy megnézhessem a kivett könyvet. A hajam szerencsére már száraz, tehát nem a hideg vízcseppeket érezheti már a fiú, hanem a puha tincseket, amelyek valószínűleg azért elérik a kezét, mivel nem vagyok rest kukucskálni, ha már nekem mutatja.*
- Én nem igazán kaptam ilyen jellegű könyveket... a mai napig nem értik, hogy miért pont ide akartam jönni, miért a fekete mágiát akarom megismerni. *mesélgetek egy picikét én magam is, majd térek rá arra, hogy ez a szobája-e. Na igen, ismét sikerül leszólnia, mire már inkább nem mondok semmit, úgy érzem, kezdek immunis lenni a megjegyzésekre, melyek szerintem azért cseppet rossz indulatúak, de lehet, hogy én tévedek, tehát jobb most figyelmen kívül hagyni mindezt.*
- De az édesanyád miatt se akarsz oda egyszer visszatérni? Itt sokat tanulhatsz és a nevelőapádnál is erősebb mágus lehetsz... ha akarsz. Nem gondolkodtál még ezen? *pillantok bele a szemeibe, majd amikor hallom a kérdését, úgy érzem, hogy erre nem kéne őszintén felelnem, hiszen ez az ő szobája volt, de mégse vagyok egy hazug lány.*
- Számomra picit félelmetes ez az egész, sajnálom. *ismerem be, visszanézve az arcára, de ő már fel is kel mellőlem, majd nemsokára a felém nyújtott kezet veszem észre, így helyezem hát bele vékonyka kacsómat és állok fel én magam is, így lépve egy picit közelebb hozzá.*
- Rendben! *bólintok rá, hogyha menni akar, akkor hát menjünk. El is eresztem a kezét, így tekintve még egyszer körbe, de amikor hallom szavait, az ajtótól nem messze állok meg, úgy figyelve a koponya irányába.*
- Mit próbálsz ki? *teszem fel a nagy kérdést, de nemsokára már látom is az eredményt, mely igen csak tetszetős, szemeim is szépen felragyognak, ahogy körbenézek, majd elmosolyodva figyelem meg az egész szobát, teljes mértékben, egészen addig, amíg Gabriel már az ajtónál nem terem.*
- Ha szeretnéd, itt tudsz aludni és akkor talán el is tudsz búcsúzni mindettől... én nem foglak zavarni. *lépek utána lassan, tehát még nem lépek ki teljesen a szobából, mert hát ki tudja, talán itt maradna és az jó lenne neki, bár én nem értek hozzá, hogy pontosan milyen, még tényleg nem ismerem annyira, de talán majd a jövőben másképp lesz, már így is többet tudok róla, mint bárki másról az iskolában, ami kissé hátborzongató, de mégis jó érzés a számomra. Tehát lépek még pár lépést felé, hogy én szépen szolidan magára hagyjam, hogyha szeretné, hiszen mégse aludhatok vele, ha ő itt is akar maradni, még csak ma ismertem meg, na meg... az nem én lennék úgy hiszem, annál félősebb vagyok én és szerintem ő se akarná, tehát talán ki tudok lépni Gabriel mellett a folyosóra.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 2:41 am

* Gabriel mosolyogva nézi a lányt amikor Vixi megjegyzi, hogy nem kapott ilyen könyveket. Majd hirtelen elhatározással felé nyújtja az olvasmányt. *
- Bár nem tudom milyen hatással lesz a könyvre a mágia ha innen kiviszed, és ez igazából lehet, hogy nem is az enyém. * töpreng hangosan. * - De neked adom. Jó kis könyv. És most már elmondhatod, hogy kaptál ilyet is.
* Díjazza a lány őszinteségét amikor Vixi bevallja, hogy valóban kicsit félelmetes itt számára. Talán épp ez az egyik dolog ami arra készteti, hogy "elfújja a Csillagfényt" ahogy régen hívta. Látja is a lány arcán a lassú metamorfózist amint az iszonyat csodálattá válik, s kicsit az ő lelke is nyugodtabb lesz ettől. Egyrészt, hogy talán így ne fog Vixi ezzel rém álmodni, másrészt pedig, hogy még megtehette ezt egyszer. *
- Lehet, hogy egyszer visszatérek. * válaszol hirtelen a lány egy korábbi kérdésére miközben az ajtónál megáll. * - De ha így is lesz, nem úgy, mintha haza mennék Ott már nincs helyem. Sehogy sem.
* Számára is furcsa, hogy máris ennyi mindent megosztott a lánnyal, de úgy érzi, hogy nem tesz rosszat vele. Na meg Vixi is mondott neki azért pár dolgot magáról. Tehát kölcsönös, ami csakis pozitívum. A lány ajánlatára csak megrázza a fejét. *
- Nem akarok itt maradni. * jelenti ki. * - És nem is akarok visszajönni, még a Szükség Szobájának formájában sem ide. Az ember csak akkor tud tovább lépni a jövőjébe, és életben maradni a jelenében, ha képes elhagyni a múltat. * mondja, mintha nem is csak tizenhat éves lenne hanem már egy sokat tapasztalt öreg varázsló. Furcsa ezeket a szavakat egy hozzá hasonló fiú szájából hallani.
Végre kinyitja az ajtót, majd kilép rajta még egy utolsó pillantást vetve a csillagfényes szobára. Majd amikor Vixi is kijött, bezárja az ajtót, és tudja hogy mindaz ami bent volt már eltűnt. és nem jön vissza. Lassan ismét a lány felé fordul. *
- Fáradtnak tűnsz. És későre jár. Szeretnél visszamenni a szobádba? * kérdezi udvariasan. * - Nem is tudom van-e itt kijárási tilalom... * gondolkodik el hirtelen a dolgon, s képzeletben már látja is magát amint magisztere dühöng késői sétálgatása miatt. És rögtön az első napon. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 2:50 am

*Ha már ilyen őszinték vagyunk, akkor nem vagyok rest mesélni arról, hogy ilyen jellegű könyvet én személy szerint még nem kaptam senkitől se, de amikor meghallom, hogy a fiú ezt nekem szándékozik adni, picit meglepődöm és ez azért szép arcomon is láthatóvá válik ám. *
- Hát, nem is tudom mit mondjak, ez most hirtelen jött és nem hittem volna, hogy majd tőled kapok valamit. *mosolyodom el kissé, de természetesen ismét csak cukkolom, mivel a mai napunk igen csak furcsa volt egymással, de azért átveszem a könyvet és hirtelen hajolok közelebb hozzá, hogy az arcára nyomjak egy picinyke, puha puszit.*
- Köszönöm! *tekintek bele szemeibe, majd szépen kezeim közé is fogom az ereklyét, melyet meglehet, hogy már ma tanulmányozni kezdek. Viszont idő közben fel is kelünk az ágyról és egy szépséges csillag-játék után már meg is indulunk az ajtó irányába, ahol furcsa ötlet fordul meg a fejemben, melyet láthatóan nem óhajt megfogadni, de hát nekem mindegy, tiszteletben tartom én az akaratát.*
- Rendben, ahogy jobbnak érzed. *pilalntok fel rá, majd végül ki is lépek az ajtón és a könyv is velem marad, tehát szerencsére nem semmisül meg, hanem egy másolt példánya Gabriel könyvének a kezemben marad, úgy, ahogy azt a fiútól kaptam.*
- Kicsit az is vagyok, hosszú volt ez a nap... *vonok vállat is hozzá, majd ez után rázom meg cseppet a fejemet is.*
- Szerencsére itt nincsenek ilyen szabályok, de ha egy tanácsot megfogadsz, akkor nem jársz Seol szigetén túl késő éjszaka, mert veszélyes lehet. *harapok ajkamba, de többet nem mondok most neki. Nem szoktam mindenkit figyelmeztetni, de valahogy úgy érzem, hogy mivel még új itt, nem árt felhívnom a figyelmét a dolgokra. Ösztönösen simítom meg nyakamat, ott, ahol a vámpír megharapott és bár már nincs nyoma, számomra az az éjszaka örök emlékű marad és az egyik legrosszabb, ami valaha történt velem.*
- Akkor viszont, én nem is zavarlak ma már tovább, így is elég ideig lógtam a nyakadon. Örültem a megismerésnek és remélem, hogy majd néha összefutunk. *mosolygok rá kedvesen és tényleg remélem, hogy azért néha találkozunk majd, talán ő lesz az első barátaim egyike, mivel bármilyen furcsa és olykor idegesítő ez a srác, mégis megkedveltem. Tehát még biccentek felé, majd már meg is fordulok és a könyvvel a kezeim között kezdek el a keleti torony felé sétálni, ahol majd a Dália hálóban térek nyugovóra egy forró fürdő és egy kis olvasás után.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-23, 3:03 am

* A lány csodálkozására csak kacsint egyet. *
- Én sem hittem volna, hogy az egyik kedvenc könyvemet fogom odaadni neked. De én már úgyis betéve tudom. Leld örömödet benne. * mondja, ám amikor egy apró puszit kap a lánytól, az már tényleg olyan ami felülmúlja minden képzeletét. Ő azt nem hitte volna, hogy Vixi puszit nyom majd egyszer az életben az arcára. A kézfogás még elmegy, de ez...
Sokáig le van döbbenve, s csak akkor tér igazán magához amikor már elhagyták a szobát, és Vixi épp azt magyarázza, hogy nincsenek büntető szabályok az éjszakai kószálást illetően, de valami Seol szigetére nem menjen ha egy mód van rá. Gabriel bólint egyet, majd enyhén oldalra döntött fejjel hallgatja tovább a lányt. *
- Nem zavartál. Azért hívtalak el vacsorázni is. * mondja ki ismét nyíltan, mint a barlangrendszerben azt, hogy szimpatikus neki. * - Inkább én lógtam a Te nyakadon. * mosolyodik el, majd hirtelen mozdulattal előre nyúl és végig simít a lány arcán. *
- Rajtam nem múlik. Egyelőre nem örvendek egyetemes népszerűségnek. Könnyen előfordulhat, hogy rajtad kívül mindenki utálni fog. Ja bocs, te is utálsz. * vigyorodik el a medencés esetre célozva. Gondolkodik rajta, hogy mondja e, hogy a Mars hálóban lakik ha a lány esetleg üzenni akarna vagy valami, de aztán elveti az ötletet. Nem fog ráakaszkodni hiába az első és egyetlen ember akivel tényleg hosszabb időt töltött el fél óránál, és még jól is érezte magát. Így hát hagyja, hogy a lány szép lassan eltűnjön, majd ő is elindul vissza a déli torony felé. Igaz útközben jócskán eltéved erre arra, még nem ismeri a járást az iskolában, de jó félórás szenvedés után végre megleli a klubhelyiséget, majd amikor levetette még mindig hideg, itt ott nedves ruháit, bezuhan a Mars hálóbeli ágyába, és elkezdi hallgatni szobatársai egyenletes szuszogását végre hatalmába keríti a fáradtság. S most először nem azon töpreng, hogy miért és hogyan került ide... hanem, azon, hogy végül is...
... ez egy egész jó nap volt. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-10-16, 8:07 pm

*A leányzó felvonja fél szemöldökét, hogy miért kell így kiakadni ennyire egy cigin, de végül felemeli fél lábát, s a cipője talpán eloltja, majd a következő pillanatban a csikk el is tűnik a ruhája valamelyik zugában, mivel kukát sehol nem lát, akármennyire is emlegeti a másik, miközben szeme továbbra is a srácot fürkészi.*
-Ez csak egy cigi. Nem kell ennyire kikészülni.
*Végül tesz egy felfedezést is, de mielőtt ezt jobban kifejtené, a szükség szobája felé veszi az irányt, s hívja magával a másikat is. Ritkán ilyen kíváncsi, de ez a gyerek annyira furcsa, hogy már érdekes. Odabent egy bőrkanapé várja a fiatalokat, meg egy minibár, ahonnan a leányzó ki is vesz egy üveget és két poharat. Magának száraz vörösbort tölt, a másikra pedig kérdőn tekint.*
-Valamit?
*Nem tudja, kér e a másik, s hogy egyáltalán mit, így ha az közli kívánságát, akkor megkapja, Illya pedig a borát kortyolgatva letelepszik törökülésben a kanapéra.*
-Mindenkivel magázódik?
*Persze neki nem idegen, hisz annak idején akárkivel találkozott, mindenkivel magázódni kellett, de némileg furcsállja, hogy egy vele egykorú diák csak úgy jön és magázódik vele. Ezernyi további kérdés is akad a fejében, de nem akarja annyira lerohanni a másikat. Furamód még a flegma, pukkancs modorát is levetkőzi nagy kíváncsiságában. Továbbra sem veszi le tekintetét a jövevényről. Leginkább a vallásos szöveg verte ki nála a biztosítékot, hisz egy feketemágusképzőben csücsülnek. Az vajon nem bűn? És vajon mihez kezd majd a fiú tiltott mágia órákon?*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-10-16, 8:38 pm

*Ideje, hogy egy kicsit lazítson a fiú, mert ő nem szokta csak így fölkapni a vizet ráadásul ilyen apróságokon pláne nem. Miután elfogadta a meghívást és a kívánsága is teljesült két ujjával megdörzsöli a szemét, amit akkor szokott csinálni, ha fáradt, vagy ha gondolatai nincsenek a helyén.
Belépve a terembe egy privát bárban találja magát melynek középpontjában egy bőrkanapé és egy bárpult áll. Az ismeretlen diák egyből a pulthoz lép bort töltve magának, majd a válla felet hátrapillantva megkérdezi a fiút is.*
- Jó lesz az amit ön iszik. *A vallás nem tiltja az alkoholt ezért nyugodtan fogadhatja el az ajánlatot ráadásul most a bor is jól fog esni. Amíg a csajszi nem foglal helyet, addig Ambrus sem ül le, mert nem illik, így állva várja meg a leányzót. Amint az török ülésben megtalálta a maga helyét letelepszik elé, bár ő inkább hátra dől kezét a karfán pihenteti és ízlelgetve kóstolgatja a bort, majd az első kérdés hallatán felveszi a lánnyal a szemkontaktust.*
- Kérdez, felelek? Egyet, ön egyet én? *Húzza halvány mosolyra száját, majd ismét kortyolva felel a kérdésre.*
- Igen mindenkivel magázódom, akit futólag ismerek, mint önt. *A futólag szón van a hangsúly, hiszen nagynénjével, kivel közelebbi kapcsolatban ál tegezik egymást. Ha a lány bele ment a kérdez-felelek-be akkor most rajta a sor így ön kérdez.*
- Kicsoda magácska? *Kortyol ismét poharába, majd a lány kék tekintetébe veszik az övé.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-10-16, 8:46 pm

*Egy aprót bólint, majd a másik pohárba is tölt bort, s átadva azt a másiknak, letelepszik. Habár őt csak elragadta a hétv, a kérdésre egy pillanatra megtorpan, majd végül bólint egyet.*
-Legyen.
*Kíváncsian hallgatja a másikat, s közben kortyol a borból is, melyet nagyon szeret, habár ő mindent szeret, ami alkohol. Az már biztos, hogy állatira különböznek, de mégis érdekli valahogy egy a fura gyerek. Kissé ugyan meglepi, hogy csak így magázódik a kortársaival is, de hát ha neki így kényelmes, legyen, Illyának teljesen mindegy. Neki minden mindegy. A kérdésre egy halovány mosoly jelenik meg arcán, majd kinyújtja apró, fekete körmös kezét a srác felé.*
-Illya Imbecairwen másodéves, Inflatusos. *sorolja egy szuszra, majd ismét beleiszik az italba, s kissé elgondolkozva pillant fel.*
-Vallásos?
*Ugyan egy bizonyos mondat meglehetősen beszédes volt ezt illetően, jobb megkérdezni, mint hülyeségeket beszélni. Eljátszogat kissé a pohárral, majd tekintete a fiú kezére vándorol, el is időzik a gyűrűin, majd már szólna, de akkor hirtelen inkább becsukja a száját, hisz úgyis csak leintve lenne, hogy majd amikor rajta a sor. No igen, nem az erénye Illyának a türelem.*

» Ian Branson szobája
» Nikolai szobája
» Victoria szobája
» Azrael szobája
» Naomi Teigneux szobája