A szükség szobája

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-05, 10:29 pm

//Ő mondta, én nem raktam ki. Bocs.//

//Akkor máskor tessék erre figyelni, szerintem tudod jól, hogy fagyni kell. Smile

Főleg ha fel is hívják rá a figyelmed. - Sid voltam//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-10, 3:53 pm

//olvadunk Mordreddel//

*Nem gondoltam volna, hogy egy szobába se lehet nyugodtan belépni, mert persze hogy Mordred pont itt van. Így zuhanok hát lefelé és igen csak kétségbeesetten, miközben kezeimet szépen be is ütöm, de ahogy érzem, hogy elkapnak, majd földet érek, rögtön el is húzódom a fiútól, akit szinte azon nyomban felismerek.*
- Hogy te milyen undorító vagy. Ennyire azért ne akarj elképzelni holtan. *húzom el a számat és kissé ki is nyílik a csipám rögtön. Nem fogok én félni tőle, azt elfelejtheti, nála ezerszer rosszabbakkal is találkoztam már. *
- Nem gondoltad? Mordred, ez egy nyílvános hely... *rázom meg a fejemet is kissé, de végül csak sebes kezeimre nézek és a fájdalom is hamar hasít belém, így kezdenek el potyogni könnyeim is. Nyelek egy aprót, majd végül ahogy hallom a szavakat, úgy szipogok tovább és nézek fel a fiúra.*
- Nem állsz jót magadért? Akkor gyerünk, mutasd meg, hogy milyen erős vagy, ha neked attól jobb lesz... Minta-sentinel... *az utolsó szót már csak magam elé motyogom, de amikor tovább beszél, picit már összerezzenek. Nem tetszik nekem ez a hangnem, amivel most előjött, így emelem fel a fejemet is és nézek bele sötét szemeibe.*
- Akkor emelj fel és engedj el! *engem ne fenyegessen már, mert tényleg kihúzza a gyufát. Nem tudom, hogy miért érzi magát ennyivel jobbnak. Ahogy viszont elkapja az egyik kezem, csak felszisszenek, de nemsokára már tapasztalom az ismerős érzést, tehát ahogy begyógyítja, majd ha visszakapom, akkor a másikat is odanyújtom felé, hogy azt is tegye csak rendbe.*
- Semmit, csak sétáltam, de már itt se vagyok... *a szárnyakat is kiszúrom, amely igen csak fura, de nem fogok rákérdezni, már csak az kéne... Még azt hinné, hogy ismét érdekel, de én már rég tovább léptem rajta.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-10, 4:10 pm

*Ahogy hallom a sikolyt, rögtön meg is indulok lefelé, bizony ez rám is veszélyes hiszen nem sokat látok a lefele menő sziklákból, de aki lezuhan annak biztos, hogy nem lenne jó vége. Így kapom el a kezét, s csak ezután jövök rá, hogy kinek mentettem meg a becses életét. Hecate... na igen ezzel a csajjal sose jöttem ki jól, és ahogy annak lennie kell, most is vissza szól. A szavaira csak egy groteszk mosolyt ejtek, miközben fejem is bal oldalam felé billen, én pedig hűvös hangon válaszolok az engem ért "dícsérő szavakra"*
-Csupán csak lefestettem miként végezted volna, ha nem mentelek meg, amúgy is te kezdtél el feleselni, legalább köszönted volna meg..*húzom el a számat, de olybá tűnik a témánk kicsit hosszabb lesz. Nem érdekel, hogy nem veszi észre a szárnyam, nem magamutogatásból vagyok így, hanem egyszerű edzés miatt, a következő szavakra viszont csak vállat rántok.*
-Nyilvános igen, de attól még hogy valami nyilvános nem eszetlenül kéne berontani, éppen azért mert talán te is tudod mire jó ez a szoba.*nézek a szemeibe keményen, hiszen van egy olyan érzésem, nem csak én használom ki ennek a helységnek az előnyeit. Amikor azonban sírni kezd, már végképp nem bírom és egy kis fenyegetés is elhangzik tőlem. A lány csipája viszont úgy tűnik ismét kinyílik s meg is kezdődik a vissza vágás, az utolsó szavakra viszont nagyot villannak a szemeim, miközben fürkészően figyelem az arcát, s közelebb hajolva jeges hangon folytatom.*
-Mielőtt folytatnád, csak úgy miheztartás végett.. Nem én akartam az lenni, de ha így akarod máskor hagyom hogy lezuhanj, és majd lerendezem a vezetőséggel egy "véletlen" szóval mit szólsz hozzá?*kérdezem miközben azért meggyógyítom a kezeit, hiszen azért annyi van bennem, hogy ha miattam van akkor segítek, az utolsó szavak viszont végképp feltolják bennem a pumpát, így aztán a másik kezét már el se engedem, sőt a szavait se hallgatom végig hanem pár szárnycsapással feljebb emelem, jó pár méter magasba. Úgy lehet hat- hét méter is, fő hogy lássa azt ahova zuhanna.*
-Szóval azt akarod hogy engedjelek el? Tényleg ezt akarod kislány? Az előbb megmentettelek, de ha ennyire össze akarod zúzni magad, próbálkozhatsz..*engedek kicsit a kezemmel rajta, ijesztés képen. Lehet hogy félre értettem az "emelj fel, engedj el" szavakat, de úgy érzem nem árt egy kis nevelés ennek a kis fruskának.*

//Fagy//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 12:00 am

//olvadás//

*Nem számítottam ilyen találkozásra, sőt, arra se, hogy nem leszek egyedül a szükség szobájában, így amikor már kissé összetöröm magam, de hála Mordrednek talajt érnek lábaim, egyértelműen kicsapontok, hiszen megijedtem, ez tény és való és talán még arcomon is látszana, hogyha nem durcáskodnék ennyire.*
- Cöh... még hogy én köszönjem meg... *morgolódok kicsit, majd mondom ám neki tovább a magamét, nem is figyelve arra, amit ő mond, egészen addig, amíg közel nem hajol hozzá és ahogy rám néz... Az ereimben is meg kellene fagynia a vérnek, de én csak elhallgatok, úgy hallgatva hát tovább most már normálisan Mordredet és kékségeimet le se veszem róla.*
- Nem örülnék neki... amúgy is, szerintem a magisztered kedvel engem, tehát nem tudom, hogy melyikünk járna rosszabbul... Úgy hallottam, hogy képes visszahozni a holtakat. *teszek egy kis megjegyzést is neki, így szólva vissza, miközben kezeimet is meggyógyítja, de ahogy hirtelen emel fel és repülök a magasban, úgy sikkantok fel és nézek rá, majd lefelé kissé kétségbeesetten, de amikor odafent megáll és játszani kezd azzal, hogy elereszt, hirtelen kapom el másik kezemmel a lábát, valahol comb környékén és kezdek el bele kapaszkodni.*
- Mordred... *szólalok meg már félénkebben, hiszen vagy felnyársalnám magam vagy tényleg összetörném és azt nem kéne. Nyelek is egy aprót, miközben érzem, hogy még mindig játszik ezzel a fajta engedéssel a kezemnél, de jobbnak látom most már visszafogni magam.*
- Ne haragudj! Bocsánatot kérek! Ne... ne engedj el! *nézek fel rá igen szépen, hiszen valahol kedvelem ám, valamiért, amit magam se értek. Annyira mások vagyunk, de mégis tud normális is lenni ez a srác, tehát csak eleresztem lassan a combját, úgy várva, hogy akkor eldöntse, megúszom-e ma élve vagy sem.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 12:17 am

-Hát nem is más, elvégre a te életed forgott kockán nem az enyém...*válaszolok rögtön gépiesen , nem igaz hogy tud ennyire , de ennyire nagyszájú lenni? Néha ki tudnám tekerni a nyakát, és ha tovább szórakozik lehet nemsokára el is jön az a pillanat. Csak azt nem tudom eddig miért nem tettem? Fene se érti ezt, úgy tűnik a Mysterio puhít az ember könyörtelenségén. Nemsokára közelebb hajolok s hűvös hangon kezdek beszélni hozzá, remélve hogy talán megúszom annyival hogy ráijesztek, és nem kell a tettek mezejére lépni. Ahogy hallom a válaszát azonban szembogaraim csak össze szűkülnek és ajkaimon úgy jelenik meg amolyan felemás, ki ismerhetetlen mosoly.*
-Én se... de mindent ki kell próbálni, amúgy meg jól hallottad, vannak pletykák, hogy fuvarozott már oda vissza embereket a másvilágról, de szerintem ne akard kipróbálni..*mondom, miközben azért meggyógyítom a kezét, de úgy tűnik köszönömöt most sem kapok, csak további vissza szólásokat. Így elégelve meg a dolgot fogom meg s reppenek fel vele elég magasba, ahol aztán játszani is kezdek vele. Bizony a sikkanásból sejtem, hogy nem tetszik neki a dolog, amit el is hiszek hiszen nem olyan mint a hullámvasút, hogy befizet az ember egy körre, aztán kiszállhat.*
-Igen úgy hívnak... Most már megértetted miről beszéltem?*kérdezem, miközben egy pillanatra elengedem, de aztán ismét megfogom a kezét, kicsit csúsztatva, ő pedig a lábamba kezd el kapaszkodni. Csak azt nem tudom miért nem vagyok képes elengedni, lehet azért mert valahol belül sajnálnám szegény lányt, hiszen még mindig annyira nem hinném hogy tudja, hogy működik itt a mi világunkban... A következő szavak azonban zene fülemnek, így nyúlva le a másik kezemmel, elkapom az övét s feljebb húzom, most már magabiztosan tartva.*
-Na látod megy ez..... Kár hogy idáig tartott hogy megértsd végre... Azt hiszem kéne jó egy hónap velem, hogy megneveljelek a jómodorra.. Hasznodra válna..*Szólom kicsit le , majd le ereszkedve most már finoman a földre teszem..*
-Amúgy ha picit használtad volna a fejed, rájöhetnél hogy hol vagyunk, és magadat is megmenthetted volna..*hagyom hogy elgondolkozzon a titok nyitján, arcomon közben apró gonosz mosoly is megjelenik.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 12:27 am

*Eszem ágában sincs kipróbálni, hogy milyen lehet meghalni, majd visszatérni, annál rosszabb dolgot át se élhetnék, úgy hiszem. Persze van más is, ami rosszabb, de most nem jut eszembe és addig jó. Na de feleselni nem vagyok rest ám Mordreddel, viszont amikor tettlegességig fajul minden, csak nyelek egy aprót és sikkantok is, ahogy a magasba repül velem együtt, így nevezem rögtön nevét most már valamivel visszafogottabban.*
- Igen meg... Ne csináld ezt kérlek! *kezdek bele, de ő csak hirtelen ereszt el, majd kap el, ami kellemetlen és még a bőrömet is húzza. Eltorzul kissé az arcom, majd nemsokára bocsánatot is kérek tőle, teljesen visszafogva magam, így húz fel hamarosan már két kézzel, én pedig hirtelen ölelem át, kezeimmel nyakát szorongatva és még lábaimmal is átölelve őt, tehát teljesen rá másztam, mindenféle más gondolat nélkül, mindez a félelmemnek hála.*
- Régebben még örültem volna neki, de most inkább kihagynám. *emelem fel fejem, hogy a szemeibe nézhessek és halkan súgom ajkai elé a szavakat, majd végül lábaimmal engedek, így most már csak nyugodtan fogom, hogy leeresszen és utána el is lépek tőle. Ahogy viszont hallom utaló szavait sóhajtok fel kissé. Olyan ijedt helyzetben nem megy olyan egyszerűen a gondolkodás, de nemsokára csak lehunyom szemeimet és mire ismét kinyitom, már minden egy mezőre emlékeztet, néhány fával együtt...*
- Igazad van, de így már mindjárt jobb. Egyébként... hogy tudsz repülni? Szóval... azok a szárnyak! *mutatok most rá és a hangvételem is lényegesen normálisabb most már, semmi gúny vagy bunkózás nincs benne, láthatóan visszavettem, hiszen kezdek hinni neki, hogy én járnék rosszul.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 12:44 am

*Valahogy sejtettem, hogy nem kockáztatja meg, hogy véletlenül Mr Cornwlade "műtőasztalára" kerüljön, na nem mintha ezt furcsállnám, hiszen egy épelméjű ember sem akar meghalni. Amikor azonban csak tovább felesel, érzem, hogy móresre kéne tanítani, s mindjárt bele kezdve fel is repülök vele olyan magasra, ahonnan már kissé ő is másképp látja a saját, illetve az én helyzetemet. Ha máshogy nem megy akkor tetlegességre viszem a dolgot.*
-Mit ? Ne ejtselek le?*kérdezem még midig hűvös hangon, miközben megtörténik az engedés is, de amikor aztán Hecate bocsánatot kér, nemsokára érzékelheti, hogy két kézzel emelem feljebb. Én pedig azt érzékelhetem, ahogy a karok a nyakamra, sőt még a lábaival is belém kapaszkodik. Mondhatom igencsak körbe vagyok fogva, ami a földön idegesítene, és lehet már ellöktem volna magamtól, de ha itt fent teszem meg, lehet hogy ő is zuhanna lefele, megölni pedig nem akarom.*
-Ha egyszer úgy döntök, hogy megfoglak akkor nem hagylak le esni..*jelzem felé, még kissé hűvösen, hogy nem kell mitől tartania, "jó " kezekben van, a következő szavakra, amik azonban nem messze az ajkamtól hangzanak el, csupán csak fura fürkésző pillantással figyelem a másik mondani valóját, tekintetemben némi hűvösséget árasztva a másik felé.*
-Azt hiszem most tetted meg a legjobb választást..*válaszolom én is halkan, na de a földhöz érve el is engedem, majd még szólok hozzá pár szót. A szükség szobájában vagyunk, meg tudta volna menteni magát, de hát még itt is látszik hogy nincs túl nagy gyakorlata a lánynak. Csupán csak szétnézek az új helyszínen, miközben azon gondolkozok, kavarjak e be a látképbe egy temetővel, vagy valami más sötét dologgal, de úgy döntök megkímélem most ettől. Viszont amikor a szárnyaimra terelődik a szó, csupán csak kissé meglepetten nézem meg az egyiket, ami lassan ki is tárul, s bizony nem kis látványt nyújt.*
-Hogy ezek? Nem tudom pontosan én se, régebben volt egy fura kalandom ahol találkoztam két angyallal, elég hosszú történet, a lényeg hogy megöltem őket. Mire vissza tértem a suliba ezek már kinőttek a hátamból, és az idő múlásával megtanultam használni , és az előnyömre fordítani őket...*mondom miközben a szárnyak szép lassan össze is zárulnak a hátamon, én pedig Hecatere nézek.*
-Kevés dolgot tudsz, arról ami itt folyt, és ami bele csempésződött a mindennapjainkba, én itt vagyok a kezdetek óta, tudom mit beszélek..*teszem hozzá, ezt veheti afféle figyelmeztetésnek is, nem is értem miért teszek ilyesmit, végül tekintetem kérdővé válik.*
-Amikor felemeltelek mit hittél? Hogy megijesztelek, vagy elhitted azt is hogy ledoblak?*lehet fura kérdés, számomra azonban fontos, kérdés az hogy megválaszolja e.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 12:54 am

*Csak aprókat bólogatok még felfelé nézve a fiúra, hiszen eléggé egyértelmű, hogy mit akarok, hogy el ne engedjen, mert akkor szépen összetörném magam és akár baj is származhatna mindebből. Na de bocsánatot is kérek ám, így érzem meg a húzást, én pedig szépen rá is mászok, de mindez csak a félelmem miatt van, valahogy biztosat akarok érezni és nyelek is egy aprót, miközben őt figyelem.*
- O...oké... *eresztem el lábaimmal, majd nézek bele szemeibe, amikor az egy hónapos közös programot vesézgeti. Régebben tényleg másképp álltam volna mindehhez, de most már ott van nekem Scott, akit imádok és odáig vagyok érte és végre egy olyan fiút találtam, aki engem szeret. Bár ki még nem mondta, tudom, hogy nagyon fontos vagyok neki.*
- Akkor ugye nem bántasz? *ha már ilyen jó választ adtam, csak nem fog. Le is ereszt, ezt pedig pozitív reakciónak fogom fel és nemsokára már meg is változtatom a helyszínt, így kerülünk egy bizonyos mezőre és a látképet csak az ajtó csúfítja el, amin át ki tudnánk sétálni innen, mert azt bizony ott hagytam, hogyha menekülni kellene esetleg mégis, tudjak merre indulni. Viszont ha már így látom, érdeklődni kezdek, miközben meg is csodálom a szép szárnyakat és ahogy hallom, amit mesél, egyre inkább kerekednek el kékségeim.*
- Miért ölted meg őket? Egyébként... nagyon szépek, jól áll. *mosolyodom el lágyan és nem bókolni szeretnék, egyszerűen így gondolom és szerintem ennyit mondhatok neki az nélkül, hogy rossz néven venné. Bizonyára nem csak nekem tetszik, tehát talán tisztában van ő is vele, hogy mit visel a testén.*
- Szerintem több dolgot tudok, mint te hinnéd... *mesélem neki és ösztönösen simítok végig a nyakamon is, hiszen Victor ott harapott meg. Na de végül leeresztem kezem a karcolásról, mert nagyjából már csak annyi látszik ott és pillantok Mordredre.*
- Úgy hiszem, hogy képes lettél volna ledobni. Ahogy rám néztél, az arról árulkodott. *simítok ki egy fekete tincset arcomból, majd tekintek nemsokára az ajtó irányába.*
- De örülök, hogy nem tetted meg. Viszont akkor hagylak tovább gyakorolni és nem is zavarok. Keresek egy másik helyet, szia Mordred! *intek felé egy picit, mivel tényleg nem akarok itt maradni így, hogy tudom, hogy nem kedvel. Tehát majd talán máskor, ha úgy alakul, talán többet beszélünk, egyenlőre ez így nem igazán sikerült. Szóval ha minden igaz, ki fogok sétálni az ajtón és megyek arra, amerre a lábaim visznek.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 1:15 am

*Úgy tűnik, amikor már bizton tudhatja , hogy nem dobom le lassan le is ereszti a lábát. Tehát észre vette, mire céloztam, bizony közben meg is említem, hogy egy hónapot velem kéne töltenie, hogy megneveljem, bár hogy kinek lenne kellemetlenebb egy hónap nekem vagy neki, az már más kérdés, és persze lényegtelen is, hiszen csak megszólalás volt, komoly szándék nem állt mögötte. A kérdésre legszívesebben felnevetnék, az ilyet már szeretem, de valahogy most mégsem jön ki hang a torkomon, legalábbis nevető biztosan nem.*
-Ha bántani akarnálak, már rég megtehettem volna, szerintem te is tudod hogy ha egyszer már tartalak akkor nem szándékozlak bántani, ne kérdezz már butaságokat, ha a válasz a szemed előtt van...*igen vehet kis szídásnak is, de hát tőlem mire számíthat? Nem a tapintatosságomról vagyok híres, maximum Mordanaval szemben, de hát akkor én is teljesen más vagyok. Nemsokára azonban elérjük a földet, ahol elengedve Hecate egy új helyszínt képzel el, és bizony nemsokára rá is kérdez a szárnyamra. A meglepettségre csupán csak mosoly kúszik az arcomra, a kérdésre azonban csak lassan megemelem a vállaimat.*
-Nem szeretem ha kihasználnak. Az egyik azt akarta hogy öljem meg a másikat, ennyi, két tűz közé keveredtem. Az egyiket meg kellett ölnöm, különben nem juthattam haza, a másik viszont ezután egy csókot kért. Gyanítottam én is csak eszköz voltam a kezébe, és Mordanan kívül más embert nem csókolok meg megöltem...*felelem teljes nyugalommal hűvös hangomon,majd kissé oldalra döntöm a fejem.*
-Köszi.. most már én is így vagyok vele, de volt idő amikor nem így hittem, kevesen látták még...*célzok rá, hogy bizony ő is azon kevesek közé tartozik aki megpillanthatta szárnyaimat, majd a következőre kissé érdeklődőbben kezdem el követni kezének vonalát, majd térek vissza az arcára, még mindig komoly tekintettel.*
-Ez nagyon titokzatosan hangzott. Még egy kis gyakorlás és menni fog, amúgy kíváncsi vagyok mivel tudnál meglepni, szóval? Nyűgözz le..*lépek közelebb, miközben elképzelve a kabátomat várom is , hogy megjelenjen, s ha minden igaz nemsokára a hátamra is terítem azt, a válaszra azonban csak elmosolyodok.*
-Jó válasz. Kezdesz megismerni, akkor ennek tudatába remélem a következő időkbe elkerüljük az atrocitásokat..*nézek a szemébe komoly tekintettel, vajon ez valami sugallat akart lenni? Nem tudni, azonban mielőtt a lány elindulhatna suhanok el mellette az ajtó felé véve az irányt.*
-Ne fáradj. A terem a tied, úgy se terveztem hogy sokáig maradok... Még össze futunk..*lépek ki a teremből, egy pillanatra még vissza nézve, s ha minden igaz nemsokára a szobám felé is veszem az irányt.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 1:31 am

*Muszáj rátérnem erre a kérdésre, egyszerűen fogalmam sincs, hogy mikor képes engem bántani és mikor nem. Már volt velem durva is, tehát bármikor lehet még egyszer, én legalábbis így hiszem. Aki egyszer bánt, az máskor is képes megtenni és valahogy Sairus-ról is el tudom hinni, hogyha úgy alakul, még egyszer megkínoz. De nem félek tőle mégse, valahogy ez a kis veszély, mely mindig körülöttünk forog, teszi oly széppé és teljessé az egészet. Hiányzik már, jó lenne ismét látni, de ez nem annyira egyszerű. Írnom kell neki egy levelet, igen, eldöntöttem, hogy ez így lesz.*
- Jól van, ne szólj mindenért le, annyira már nem vagyok elveszett kislány, mint voltam. *pillantok a szemeibe és nemsokára már le is tesz a földre, ahol egy kis helyszínváltás következik, majd mindezek után pedig már rá is térünk a szárnyakra, amelyeket a testén visel. Ahogy viszont meghallom, hogy mást nem csókol meg, nyelek egy aprót, hiszen mi már kerültünk közel egymáshoz és sütöm le picit a szemeimet.*
- Ezek szerint az a csók után örülhetek, hogy élek. *tudom, hogy szájrapuszi volt csak, de mégis csóknak minősül valamilyen szinten. Megdícsérem viszont még a fekete szárnyakat is és elraktározom magamban a hallott információt, de mást most nem mondok, csak tovább folytatjuk a beszélgetést és ahogy odasétál elém, csak kissé elmosolyodom.*
- Egy démon által vagyok megpecsételve... *kezdek bele, miközben kezemet is felé nyújtom, hogy megmutassam neki a tetoválásomat.* - Egy vámpír által megjelölve. *húzom félre a hajam is, hogy lássa, nem viccelek, majd szorítom meg a medálomat is.* - Jelenj meg! *és nemsokára egy hatalmas oroszlánnal találhatja szembe magát Mordred.*
- Igazi és erős is, de egyben csodálatos! *pillantok a fiú szemeibe és sejtheti, hogy ezek mind-mind kalandok voltak, amelyeket túl is éltem. És hogy akad-e más is? Egyenlőre ennyit mesélek el neki, úgy figyelve hát sötét szemeit, majd megszorítom a medált, hogy visszakerüljön az oroszlán is és ez után mondom meg neki a kérdésére a választ.*
- Igen, én is úgy hiszem, hogy alakul az ismerettségünk, Mordred! *döntöm meg cseppet a fejem, majd ez után köszönnék el, de ahogy érzékelem, ő inkább átadná most nekem a helyet, így bólintok hát most már egy aprót.*
- Ez esetben jó éjt! *köszönök el tőle, majd most ha már itt lettem hagyva és megkaptam ezt a szobát, nemsokára újabb helyszínt képzelek el és élvezem az illúziót, amely körülvesz.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 1:53 am

-De még nem is vagy veterán...*vetem ellen, de nem áll szándékomban vitatkozni vele, így inkább csak lassan le eresztem a földre, s miután megvolt a helyíszín váltás, el is kezdünk beszélgetni a szárnyaimról. A kérdésére azonban csak egy pillanatig mereven figyelem, na igen tényleg örülhet, bár hozzá lehet tenni, hogy nem volt teljesen magánál se amikor tette.*
-Mondhatjuk úgy is, hogy igen. Szerencséd volt hogy ittas voltál, tehát akaratodon kívül cselekedtél, és gondolom több ilyen nem lesz igazam van?.*csupán csak ennyit mondok, jobb ha tart tőlem, minthogy még egyszer ilyennel próbálkozna, bár nem hinném hogy józanul erre vetemedne, hiszen annyira azért nem vagyunk jóba, na meg Mordanan kívül nincs másra szükségem. Ahogy azonban azt kérem nyűgözzön le, úgy tűnik bőségesen ellát információval, amik közül van ami jobban foglalkoztat van ami kevésbé..*
-Hm... lehet tényleg történt veled egy s más. Ahogy látom te is kezded élni az itteni életet. A démonokkal vigyázz mert fura lények, és hamar ölnek, ahogy a vámpírok is..*a vámpír szónál arcomon azonban fura fájdalmas torzulás keletkezik, amit nem tudok véka alá rejteni, végül pedig csak az oroszlánra pillantok. Nem tartok tőle, bár tény erős fegyvertény lehet, ha máskor megint feszült lesz a helyzet legalább tudom, hogy veszélyes is lehet újat húzni a lánnyal..*
-Azt nem tudom honnan szerezted, de ha vámpírral találkozol tartsd inkább magadnál.. Elhiheted ezeket vagy te ölöd meg vagy ők téged.*~tele van velük az egész sziget, honnan a bűbánatból jöttek ezek ide ilyen hirtelen..~*bizony ez a rész ami a legjobban zavar, talán a másik is kiérezheti belőlem, na de nemsokára úgy döntök a lány helyett én megyek el, eleget edzettem, és van még dolgom, jó lenne találkozni Mordanaval is, de hát hogy ez össze jön e mostanában még nem tudom, csak remélni tudom.*
-Tőled függ, miként alakul a kapcsolat. De ha elfogadsz egy jó tanácsot, ne akarj ellenségednek.. Erős fegyvertény vagyok barátként, de ellenségként is*ezt jó ha tudja, de fura mód most hangom nem fenyegető, így indulok kifele a folyosóra.*
-További szép estét Hecate.*köszönök el tőle, s nemsokára már se hírem se hamvam a környéken.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 2:00 am

*Ahogy a szárnyairól mesélget nekem, úgy térünk rá nemsokára a csókra és arra is, amit én adtam neki. Nem volt nyelves, de mégis kellően ledöbbent ahhoz, hogy engedje a tettem. Minden bizonnyal még senki se akarta így lekapni, na de sebaj, egyszer mindennek eljön az ideje. Ahogy viszont hallom a válaszát, csak huncutul elmosolyodom és közelebb lépek hozzá, kezecskéimet pedig hátam mögött össze is kulcsolom.*
- Összejöttem Scottal! *mesélem halkan, nagy örömmel teli hangon, tehát sejtheti a választ a kérdésére.* - Tehát eszem ágában sincs mást csókolgatni Mordred! *döntöm meg picit a fejemet is aranyosan, így tudatva vele, hogy ilyesmitől aztán nem kell már tartania, soha többé! Viszont a lenyűgözés azért megtörténik, így mondok hát el különféle dolgokat magamról, de amikor hallom, hogy figyelmeztet pár dologra, csak lágyan elkapom a kezét és a szemeibe nézem.*
- Valamit tudnod kell! *bukik ki belőlem ez a pár szó, majd halkan sóhajtok is.* - Joggal vagy mérges rájuk és... aki ivott belőlem, nem egyszer... Szóval... őt Victornak hívják és ő bántotta Mordanat is. Tudom, mert beszéltem a magisztereddel erről és megmutatta az emlékét, amikor rátalált a kedvesedre! *egy kis szünetet tartok, úgy figyelve az arcát, hogy vajon miféle érzelmeket válthatok ki belőle, de közben el is eresztem.*
- Engem nem bántott, velem nagyon kedves volt, de amióta tudom, hogy mit tett Mordanaval, messzire elkerülöm az olyan helyeket, ahol ott lehet. De tőle tudom, hogy aranyvérű vagyok! *mesélgetek egy picit, hiszen ha már így összefutottunk, akkor ezt elmondom neki. Lehet, hogy nem kéne, de mégis megteszem. Viszont ez után jön a tanács, amira most már csak lágyan elmosolyodom.*
- Nem hiszem, hogy mi ellenségek leszünk, mivel te is kedvelsz engem, úgy, ahogy vagyok! *pillantok rá most már sokkal boldogabban és intek is felé, amikor elhagyja a szobát...*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-08-16, 2:17 am

*A csók... na igen nem én vagyok az akivel meg kellett volna történnie, még ha tényleg mondhatni csak egy sima puszi volt kb, de akkor se néztem jó szemmel, hogy egy olyan lány tegye aki nem a párom. Ahogy viszont közelebb jön, és hátra kulcsolva a kezét újságolni kezd hűvös pillantásom csak nyugodtan figyeli az arcát, majd kezem félelmetes lassúsággal úgy derék magasságba helyezkedik, s lassan hüvelykujjamat felfele mutatva közelebb is hajolok.*
-F***a vagy...*halk, kissé reszelős suttogásomból bár csepnyi szkeptikusság hallatszik, ez tévedés ugyanis legalább annak örülhetek, hogy több ilyenre nem kerül sor, na meg nem vagyok az a fajta, akivel pasi, s nő ügyekről el lehet beszélgetni.*
-Ez számomra is megnyugtató.*teszem még hozzá, most már csak normális hangon, viszont amikor jön a lenyűgözés, ami valamilyen szinten sikerült is a lánynak, s távozni akarok érzem ahogy elkapják a kezemet, viszont a szavakra csak megvillannak a szemeim.*
-És aki ezt tette, meg fog dögleni ha addig élek is... Ha rajtam múlna már rég kivéreztettem volna, ehhez nem volt joga.*na igen most érezhető hangomban a töménytelen harag, s szemeibe is némi fény gyúlik, hiszen mai napig felzaklat, és dühvel tölt el az az esemény, és nem tudom reakció nélkül hagyni.*
-Áh.. szóval volt előnye is. Minden esetre jobban teszed ha kerülöd, gondolom akkor láttad mire képes, ne hidd hogy veled nem tenné meg..*csupán csak ennyit mondok , miközben elindulok az ajtó felé, de még szóba jön a bántás is. A válaszára azonban kissé meglepődve fordulok felé az ajtóból, s egy pillanatig úgy látszik arcomomon, mintha valamit nagyon akarnék mondani, s bizony morgós hangulatba, de pár pillanat múlva inkább gyorsan fordítok hátat, s robogok ki egy sóhajjal az ajtón. Lehet igaza van? Ennyire elgyengültem volna? Ááá az nem létezik ez fix.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-07, 10:23 pm

*Bár régebben többször jártam ide, de mostanában megcsappant ennek a helynek a látogatottsága részemről. Így kicsit fura is ismét itt lenni, magam sem tudom miért, de minden esetre jó emlékeket ébreszt bennem ez a hely, már csak Azaria miatt is, hiszen voltak nagyon jó idők amit itt eltöltöttünk, s bizony ezek az idők az eszembe is idézik a lányt, aki hiányzik nem is kicsit.. Mostanában viszont nem találkozunk annyit, amit sajnálok is, de nekem is meg kell érteni, hogy saját dolgaink is vannak, és nem vagyunk mindig egymáshoz kötve. Így aztán ismét ide hozott a lábam, de most némi edzés miatt. Nem nagyon vagyok bunyós típus, de néha nem esik rosszul csak úgy püfölni valamit, levezeti a fölös feszültséget, és még le is fárasztja az embert. Talán én is ebben reménykedek, hiszen amikor belépek a szobába, egy amolyan edző terem féleségbe kerülök, ahol vannak különböző méretben püfölő illetve bokszzsákok is, na meg felszerelés. Bandázs a kézre illetve egy bokszkesztyű is, amit most nem kívánok felrángatni a kezemre, inkább csak vékonyan feltekerem a bandázst rá, s úgy állok hozzá a zsákhoz, amit apró pofozgatásokkal öklelni is kezdek. Amúgy a ruházatom egy egyszerű fekete nadrág, illetve egy szintén fekete atléta, hajam pedig most kivételesen varkocsba kötve omlik a hátamra, hogy ne zavarja a látásomat. Nem tudom miért, de most jól esik kicsit mozogni, lehet be kéne iktatnom valami sportot is állandóra.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-07, 10:33 pm

*A mai napjaim teljesen mások, mint régebben voltak, visszaállt minden a régi kerékvágásba, úgy érzem és mindenki oda került, ahol a helye van. Nem vagyunk még együtt, de én úgy érzem, hogy már nem állunk messze attól, hogy Rózi és én ismét egy párt alkossunk. Én bizakodó vagyok és szerintem ezzel nincs is semmi gond, Rose is szeret, mégha nem is mondja ki, akár csak én is őt... mindig csak őt szerettem és őt is fogom. Volt egy kis félrelépésem az eltűnése miatt, de azóta azt a lányt sehol se látom és ha képes volt így eltűnni, hogy meg se beszéljük a dolgokat, hát akkor magára vessen, én aztán nem fogok utána futni, az is biztos... Viszont ne térjünk el a tárgytól, mivel éppen a második emeleten sétálgatok, pontosabban a szükség szobájához és hogy miféle célból? Ez maradjon egyenlőre csak az én titkom, így nyitok hát be, de még mielőtt bármit is elképzelhetnék, beléptemkor látom, hogy a szoba nem üres, már át van alakítva valaki ízlésének megfelelően és még Vargot is kiszúrom. Nem ismerem túl jól a srácot, csak annyit tudok, hogy inflás és hogy jelmágiából kitűnő lehet, ha már ő oktatta és oktatja még most is. Egy pici időre elidőzik rajta tekintetem, de aztán becsukom magam mögött az ajtót, melynek hangja talán a srác fülébe is eljuthat, jelezve, hogy már nincs egyedül, én pedig felé is indulok. Egy fekete nadrágot, sportcipőt és rövid ujjú inget viselek, tehát nem edzéshez készültem, ez tiszta sor.*
- Hali! *köszönök rá, majd lépek oda felé és kezemet is nyújtom neki, hogyha már így összefutottunk, akkor azért legalább kezet rázzunk egymással.*
- Öhm, mondd csak, meddig szándékozol itt lenni? Nem elküldeni akarlak, se semmi, csak szükségem van egy nyugis helyre és nem tudom, hogy mikor érkeztél, tehát visszajövök addigra vagy elmehetek máshová is... *nem fogom kitenni innen, azért annyira nem vagyok egy szemét srác, de jobbnak látom közölni vele, hogy nekem is szükségem van erre a helyre.*
- Egyébként fura, még nem igazán beszéltünk... hogy tetszik a második Varg? *próbálok valamiféle témát is találni, hogy legalább pár szót váltsak a sráccal. Na nem mintha annyira beszélgetni lenne kedvem, de ha már a sentinele vagyok, legalább valamit illene tudnom róla.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-07, 10:48 pm

*Nem igazán figyelek, mondhatni talán teljesen bele élem magam abba amit csinálok, és ez nem sok mindenről mondható el, maximum a tanításról még, de úgy tűnik kellett már egy kis céltalan cséplés. Jó pár percig megállás nélkül bokszolom a zsákot, nem is számolom az időt, hiszen nem akarja senki magáénak tulajdonítani ezt a szobát, na meg elviekben teljesen publikus hely is. Pár perc múlva azonban meghallom az ajtó csapódást, s bár nem állok le azonnal, tudom hogy nem vagyok egyedül. Még ütök párat, s bár nem érzem fáradtnak magamat, mégis kicsit jó, amikor megállok, s a srác fele fordulok, és jobban szemügyre véve fel is fedezem Nathet. Nem dumáltam sokat a sráccal, bár régóta ismerem látásból. Tudok róla ezt azt, mint hogy Demien a gyámja, de nem sokat foglalkoztam a dologgal, főleg hogy közöm nincs hozzá, és nem vagyok az a fajta aki mások dolgain csámcsog.*
-Áh szervusz Nath... Nem igazán tudom, nem sokáig, csak lejöttem kicsit megmozgatni magamat, gondoltam eléggé lefáraszt hogy tudjak aludni, de más tervem nem volt a szobával, szóval szerintem arra az időre nem érdemes már elmenned.*ütök még egyet a zsákra, de közbe figyelek azért a fiúra is, a kérdésére azonban már teljesen felé fordulva kissé oldalra döntöm a fejem.*
-Fura, de nem annyira hihetetlen, eléggé más utakon járunk, és szerintem a múlt év nem volt éppen olyan hogy nagyon lett volna idő a barátkozásra vagy bármire.*mondom őszíntén, bár azért annyira nincs igazam, hiszen Azariaval is már több mint egy éve együtt vagyunk, és akkor is voltak már bajok, amik nem akadályozhatták meg a kapcsolatunkat, de tudjuk be annyival, hogy nem hozott minket egy útra a sors Nathaniellel.*
-Egész jó, bár nálam a Démonológia, Vérmágia, és a Pyromágia, vezet kb élmezőnyben. A többivel is megvagyok , szóval tetszik... Sok a tanulni való. És neked? Ahogy hallom egész jól mennek a dolgaid...*nem tudnék róla, hogy a fiú rossz lenne valamelyik tantárgyból, tehát merem következtetni, hogy jól megy neki.*
-Amúgy hogy hogy erre? Találkád van?*nem tolakodok a kérdéssel, inkább csak rákérdezek, de ha nem akarja elmondani, annyira nem érdekel, hogy kiszedjem belőle.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-07, 11:02 pm

*Egy ideje már felhívtam magamra a figyelmét, de sejtéseim szerint számolhatja az ütéseket, azért nem figyel még rám, tehát csak türelmesen odalépkedek hozzá, majd amikor figyelmét rám irányítja, akkor hallom meg a fura köszöntést. Szemeim kissé összébb szűkülnek, mert ez a "szerbuszozás" két egykorú srác között nekem buzis, de próbálom nem megemlíteni neki a dolgot, így nyújtom hát kezem felé, amely nem lesz elfogadva. Jöhet a vállrántás, nekem ugyan mindegy, ha nem, akkor hát nem, ez van. *
- Remek, akkor megvárlak... *dőlök neki féloldalasan a hideg falnak, mely forró testemnek nagyon is jót tesz most, így kezdek el vele beszélgetni, hagyva azért közben, hogy nyugodtan edzen, de nekem nincs szükségem hozzá csatlakozni, elég jó kondiban vagyok és minden nap edzek, most nem azért jöttem ide és a leizzadás se lenne most előny, se az, hogy lefáradjak... *
- Szerintem tévedsz! A múlt év mindenre alkalmas volt, önismeretre, barátok és ellenségek szerzésére, a tisztelet kiérdemlésére, mindenre... amire csak akartad, hogy időd legyen. Egyszerűen az az igazság, hogy nem keresem a társaságod, ahogy te sem az enyémet. *nem zavar a dolog, nem vagyunk rosszban, de a jótol még rohadt messze állunk és valahogy furának tartom ezt a srácot, tipikus jófiúnak, amely számomra nem valami pozitív... Inkább rátérek a tárgyakra, így hallgatva meg, hogy mik is érdeklik igazán, melyekre aprókat bólogatok, de a visszakérdezésre és az az utáni megjegyzésre most már kissé elmosolyodom.*
- Igen, jól mennek és mindegyiket kedvelem, talán a terramágia áll a legmesszebb tőlem, de az is megy. Tudod, jó a vérvonalam, gyorsan tanulok és igyekszem sokra vinni, de valamiért úgy érzem, hogy ezzel te is hasonlóan lehetsz. *a tanárság talán a célja, ha már két éve tanít... gondolom én, ehhez nem kell géniusznak lenni. *
- Találkám? Ugyan, dehogy... Ha találkozni akarnék valakivel, akkor azt nem itt tenném, nekem ez nem annyira szokásom... egyszerűen gyakorolni akarok, de akkor nem lehet senki se a közelemben, félő, hogy megsérülne... *nem fenyegetés, bár felőlem annak veszi, aminek akarja... fekete szemeim kissé meg is villannak felé, és hát tény, többnek hiszem magam nála. Lehet, hogy nem kellene, de az egoizmus Demien óta rám ragadt, egyszerűen a családi nevével jár vagy nem is tudom, túl sok mindent értem már el itt, sokat tettem az iskoláért és egyes emberekért is, tehát jónak tartom magam és veszélyesnek azt, amit szeretnék kipróbálni.*
- Te amúgy hogy-hogy nem vagy azzal a szemrevaló leányzóval? Azariával? Úgy tudom, hogy együtt vagytok és meg kell vallani, csinos teremtés. *döntöm meg cseppet a fejemet és természetesen nem akarok semmit se tőle, de felkeltette a figyelmemet. * - Bár úgy hallottam, hogy nem tiszta vérű, milyen kár érte... *sóhajtok fel kissé és nem provokálni akarom a fiút, egyszerűen csak az aranyvérűeké a jövő, ők az igazi mágusok, ők azok, akik megérdemlik a mágia hatalmát és bár volt idő, amikor nem így vélekedtem, azóta minden más lett.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-07, 11:31 pm

*Úgy tűnik ideig óráig társaságom is akad. Nem ismerem a srácot, csak annyit tudok róla, hogy voltak balhéi, legalábbis amiket a hírek mondanak, de nem foglalkozok igazán vele. A kézfogás nem lesz viszont elfogadva, s nemsokára felé nyújtva a tenyeremet felfelé, rá is jöhet, hogy miért, ugyanis a kezemen lévő szorító kötés tiszta egy kréta, amit már felfogott a boxzsákon lévő kosz és izzadság keveréke is.*
-Ahogy láttam nem éppen a mocskos dolgokhoz öltöztél, ez pedig eléggé az...*adok rövid magyarázatot a dolog miatt, hiszen nem flegmaságból nem fogtam vele kezet. Nemsokára megtudhatja hogy nem sokáig maradok, hiszen nekem nem kell sok idő, csupán egy kis mozgásra vágytam amit meg is kaptam, persze azért néha néha még ütök egyet a célpontra, de közben figyelek a srácra is.*
-Nincsenek igazán valódi barátaim, ahogy ellenségeim se, talán éppen így a legjobb, a túl sok barát sok felelősséggel jár, és sok embernek kell megfelelned, a túl sok ellenség pedig fölös energia pazarlás, azt meghagyom azoknak akik nem tudnak megülni a seggükön. Nekem elég ha az közel van hozzám akit szeretek..*teszem még hozzá, hiszen Azaria-t a világ minden kincséért se engedném el, de azt se mondanám hogy rajta kívül vannak e akik olyan közel állnak hozzám. Régen voltak a szüleim most már csak Azaria maradt, ő a családom.*
-Szerintem mi eléggé más utakat járunk, talán ez az oka..*állok meg, és lépve hozzá közelebb nézek a szemébe. Nincs vele bajom, egyszerűen tényleg mások, én a nyugodtabb természet vagyok, míg ő a makacs, harcias fiú, ezt már volt alkalmam megfigyelni pár órán. Nem vagyunk egyformák, de ez engem nem zavar.. A szavakra csupán csak egy fura elgondolkozó halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ami hamar tova is tűnik. Valahogy így lehet, bár én nem teljesen így érzem, de mégis hasonólan.*
-Azt észre vettem, nem igen volt rá panasz hogy rosszul tanulnál. Ami engem illet úgy vagyok hogy szeretem a kihívásokat, bár ezt sokkal inkább egyéni érdemnek tudom be mintsem vérvonalnak. Szerintem annak nem sok köze van ahhoz hogy az ember mennyire jó.*mondom teljesen nyugodt hangon, a következőre kissé elgondolkozok, érdekelne mire készül, de ha titokzatos akar maradni, megtarthatja a titkait.*
-Áh értem... azért a szoba maradjon a helyén...*mondom egy fura félmosollyal, s már éppen neki állnék a következő sorozatomnak, amikor hallom, hogy Azaria-t hozza szóba, így kezeim egy pillanatra megállnak, majd ismét kénytelen vagyok Nath fele fordulni.*
-Nem vagyunk össze nőve, de ezt a kérdést ma már én is feltettem magamnak, mindkettőnknek van más dolga is..*teszem hozzá, hiszen nincs sok köze hozzá, hogy miért nem vagyunk most együtt, még ha nincs is különösebb oka, de próbálom finoman a tudtára adni, amikor azonban a következők elhangoznak szemeim egy pillanatra össze szűkülnek. A dícséret még hagyján, hiszen tudtommal Nath nem próbálkozik Azarianal, na meg tudom hogy őt nem is érdekelné a srác, de amikor a vérről van szó az már nem tetszik, s ez most meg is látszik az arcomon.*
-Igen együtt vagyunk és tudom én is, hogy az..*mondom, még mindig a másikat figyelve, majd végül felsóhajtva a srác szemébe nézek.*
-Ezt el lehetne mondani pár aranyvérűről is. Ahogy nézem van a suliba elég sok a debill sznob fajtából, aki annyira el van telve magától mert aranyvérű... Én büszke vagyok rá, hogy ő a párom, ha sárvérű lenne akkor is az lennék, többre képes mint néhány olyan aki annyira büszke az aranyvérére...*találkoztam már jó néhány olyannal aki csak erre büszke, s talán ki is veheti a cseppnyi szánalmat, és mérget a hangomból, ami nem rá vonatkozik hiszen őt nem ismerem, így nem is állítok róla semmit.*
-Remélem te nem tartozol még a vérmániások közé... Nem úgy hallottam hogy annyira félvér utáló lennél..*nézek rá, persze ha azt mondja az akkor se tudok vele mit kezdeni.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-07, 11:51 pm

*A kézfogás nem arat sikert, amelyet én teljesen normális köszöntés miatt próbáltam meg, de ahogy jelzi felém Varg szavaival és tetteivel, hogy miért nem viszonozta, egy aprót bólintok minderre, jelezve felé most már én magam is, hogy értem a dolgot. Viszont a beszélgetésünk elég hamar elkezdődik, így figyelek hát rá, majd jelentem ki, hogy mi nem véletlenül nem tudunk egymásról semmit, más utakon járunk, nem keressük egymás társaságát és ahogy hallom, azért ő is egyetért velem.*
- Szerintem sose árt, hogyha vannak barátaid és ellenségeid, ez az élettel jár. Ha egyszer elhagy, akit szeretsz, egyedül maradsz és nem tudsz majd senkire se támaszkodni, tehát talán nem ártana egy kicsit megnyílnod az emberek felé, ahogy hallottam, kedvelnek téged, hiszen tanítasz vagy tanítottál itt mindenkit, ismernek, csak neked kellene egy kicsit engedned. *mondom én, aki olyan szuperül képes vagyok megválogatni a barátaimat, de ahhoz képest mégis szerintem több van nekem, mint Vargnak. Mondjuk ez az ő dolga, de attól még a véleményemet el fogom mondani neki, ha tetszik, ha nem. Na de egy kis témát váltok, így térve rá az órákra és a tanulásra is, ahogy viszont hallom, hogy hallása szerint nincs rám panasz, kissé elmosolyodom.*
- Szerintem azért a vértől is függ... Amúgy hol hallasz te olyat, hogy nincs rám panasz? Tudomásom szerint nincs a sulinak tanária, te pedig csak elsősöket okítasz, tehát... *hagyom nyitva a mondatot, fejezze be csak úgy, ahogy azt ő akarja. Viszont erre a szobára pályázom, méghozzá egy kis gyakorlás végett és amikor hallom a kis figyelmeztetést, megcsóválom cseppet a fejem.*
- Sentinel vagyok, egyértelműen vigyázok a Mysterio dolgaira. *vigyorodom most már el és térek rá arra, hogy miért nincs most a srác Azariával. Szép lány, tényleg szemrevaló és ezek a szemek... Igen, bár nem sokat beszéltem vele, feltűnt ám, hogy ő is ide jár, akármennyire meglepő is és ezt most már talán Varg is tudja. *
- És arra esetleg nem gondoltál, hogy direkt kerül? Szerintem ha látni akarod, tudsz tenni érte, de ha nem... Igazából ehhez nekem nem sok közöm van, a ti dolgotok. *vonok ismét vállat hanyagul, majd térek ki még Azaria vérére is, mely láthatóan nem tetszik Vargnak, de engem aztán nem hat meg semmiféle kemény nézéssel, én keményebb vagyok nála, már csak a vérfarkasságom miatt is, tehát esélye sincs, úgy vélem.*
- Igen, vannak eléggé undorító emberek itt, azokat egyszerűen csak meg kell leckéztetni... *bólogatok aprókat, de ahogy hallom a megállapítását, egy kis időre elhallgatok, úgy figyelve hát a szemeit.*
- Nem minden igaz, amit az ember hall... Én is fontosnak tartom, hogy aranyvérűek többsége járjon a Mysterioba és azon kevés félvér, akik ráérdemelnek. Azariával nincs baj, de akadnak olyanok, akikkel igen és a sárvérűeket viszont semmire se tartom... Muglik gyermekeként hogy kaphat valaki varázserőt? Förtelmes... *láthatóan feldühít a dolog és picit ide-oda kezdek el sétálni a fiú előtt, miközben elmondom neki a véleményemet. Nem titok, bárkinek elmondom. Tény, hogy a félvérekkel nem vagyok túl jóba, de ha megismerem őket és látom rajtuk, hogy megérdemlik, hogy ide járjanak, akkor a véleményem is átalakulhat.*

//fagy//

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 9:42 pm

* Egyre jobban tetszik ez a morgó stílus, s bár nem jó látni, hogy őt is megviseli ez az egész, magamban belül mégis mulatok picit a dolgon, de inkább egy csók lesz a leányzó jutalma, mi szerencsémre nem lesz visszautasítva, szóval minden rendben, legalábbis így érzem most. Viszont nem igazán füllik a fogam pont most múltam ecsetelgetéséhez, terelem is a témát, de persze nem hagyja annyiban a kicsike. *
- Igen, majd egyszer, de az nem most lesz. Ne legyél kíváncsi, nincs semmi gond. * koppintok orrára, s nem is vagyok ma hajlandó több szót ejteni erről. Mindent el fogok neki mesélni, a legnagyobb volumenű történet nyilván Daphne lesz, de már lezártam magamban a dolgot, az viszont biztos, hogy ugyanolyan hülye nem leszek még egyszer, Jessie-t nem fogom kiereszteni a kezeim közül, és a szívemből se, legalábbis nem tervezem. Azt viszont igen, hogy pulcsimat szépen ügyesen felveszi, majd pedig ha már rákérdez, akkor valami nyugis helyre irányítsam magunkat az este további részére. *
- Nagyon helyes. * húzom fel szemöldököm válaszként, majd bólogatok párat, igen, oda szeretnék menni, de fura most ez a tekintet, az imént még nem volt semmi gond. *
- Valami baj van? * pillantok most én őrá, feltűnt ám a hirtelen változás. Na de a révész előtt inkább nem firtatom tovább a dolgot, a csónakból való kiszállás után pedig természetesen a már említett szoba a cél, melynek ajtaja előtt megállunk, s ahogy hallom, gondolhatok. *
- Még szép, pontosan ez volt a terv.. és szerintem mehetsz is. Ha jól sejtem, az eredeti pontos mása lesz, talán ezt most illik megmutatnom, még ha nem is az igazi lesz. * titokzatoskodom kicsit, s kezem máris a kilincsen, tehát gondoltam, és nyitom is előtte az ajtót. Bepillantva már láthatom, hogy emlékezetemben még mindig tökéletesen él otthoni szobám képe, nem, ez nem az itteni, ez az a szoba, amely most az enyém, otthon a rezervátumban. Meglehetősen tágas és világos a helység, szemben a falnál egy sötét takaróval lefedett franica ágy, bal oldalt egy könyvespolc, mellette egy ruhakomód, a túloldalt pedig két ajtó egymás mellett, az egyik a fürdőé, a másik pedig természetesen a wc-é. A falakon mindenhol indián jelképek, pár bot a falnak támasztva, az ágy felett pedig egy ősrégi törzsfők által használatos fejdísz, ezt örököltem most elődömtől. Az ágy előtt kis asztal, két kényelmes fotel is társul hozzá, nos, ez volna az én birodalmam. *
- Szerintem tudod, hol vagyunk most, még ha csak illúzió, akkor is. * csukom be magam mögött az ajtót, s már bújok is ki cipőmből, hogy mellé érve újra derekán pihentessem kezem, s várjam reakcióit. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 9:56 pm

*Apró sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem most fogom megtudni a múltját, pedig nagyon is érdekelne, de nincs mit tenni, hogyha nem árulja most el a dolgot, akkor nem... Viszont most már kezd egyre sötétebb és hidegebb is lenni, így nem ártana hogyha megindulnánk valamerre és ahogy hallom Takoda szavait, már tudom is, hogy hová akar menni. Nincs ellenvetésem, bár fura gondolatok kavarognak a fejemben, így tekintek fel rá néha és ahogy hallom a kérdését, csak megrázom a fejemet, nemet intve vele.*
- Nem, dehogy van, minden rendben van. Örülök, hogy veled vagyok. *hazudok picit, mert hát ennyit azért most mégis kell, úgy hiszem. Így lépek be a révész csónakjába, ki könnyedén fuvaroz át minket a sulihoz és már meg sem állunk a második emeletig. A fiún a sor, hogy gondoljon, tehát érdeklődve várom, hogy vajon mit is tervez, de amikor kiböki, hogy már mehetek is, láthatóan meglepődöm.*
- Nocsak, ezek szerint már meg is van, na lássuk! *ahogy benyit a fiú, én magam is követem őt, ez után pedig behúzom magam után az ajtót, hogy senki se zavarjon meg minket a mai napon és hamarosan már csak ajkaim szétnyílása jelzi, hogy mennyire meglepődtem. *
- Azta... ez gyönyörű Tak! *igen, tudom, hogy hol vagyunk most, így teszem hát le az egyik fotelra a pulóverét, majd lépegetek körbe a szobába, néhány tárgyat még meg is tapizva. Lehet, hogy illúzió csupán, de majd talán egyszer láthatom az eredeti helyet is, bár ebbe nem vagyok sajnos biztos.*
- Nagyon tetszik! *jelentem ki jókedvűen és már felé is fordulok, ekkor érzem meg, hogy kezei a derekamra kerülnek, én pedig cseppet elpirulva sütöm le szemeimet.*
- Figyelj... én még... még nem érzem úgy, hogy... szóval hogy oda tudnám adni magam neked. Ez most elég hülyén jön ki, hiszen már nagylány vagyok meg minden, de... *motyogok össze-vissza, majd végül határozottan nézek fel a szemeibe.*
- Oké, nem nyavajgok tovább! Még szűz vagyok és számomra ez túl gyors lenne... *egyértelműen félreértem a helyzetet és azt hiszem, hogy csak azért hívott fel pont ide, hogy együtt is legyünk, ha már olyan szerencsésen összejöttünk - vagy mégse? -, nem is olyan régen. Nem tudom, hogy erre mit fog mondani, de inkább még most kiböktem, mint hogy késő legyen... Tehát ha majd minden jól megy, nekem bizony ő lesz az első.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 10:08 pm

* Egy pillanatra aggódni kezdem, az előbb még azt leszámítva, hogy dühösen próbált püfölni, egészen jó kedve volt, tehát nem igazán értem ezt a váltást, de ha ő mondja.. ám legyen. *
- Oké, de ne maradjon tüske odabent. * fűzök hozzá ennyit a dologhoz, bár érzem, valami nem stimmel még sem, de nem fogom erőltetni, hogy mondja el, előbb vagy utóbb úgy is kiböki, ha tényleg nyomja valami a lelkét, ha pedig nem, akkor tévedtem, és téma lezárva. Rövid az út viszont Mystraltól a szükség szobájáig, ahol meg is beszéljük, illetve leszögezem, én gondolnék, ha nem gond, de már mehet is a leányzó, megtekintheti saját kis birodalmam, mi sajnos nem valós, de talán sort kerítünk majd arra is, hogy azt láthassa. *
- Ugye? Szeretem ezt a helyet, csak az enyém. Itt mindenki békén hagy, ha úgy akarom. * sóhajtok egy aprót is közben, s csak mosolygok aranyos reakcióján, láthatóan tényleg tetszik neki mindez, én pedig nem is tudnék jobban örülni másnak, mint most ennek. De hogy közelebb tudhassam magamhoz, hozzá is érek, s azt sem veszem észre, hogy elpirul, csak már akkor, mikor elkezd hozzám beszélni, én pedig ahogy hallgatom, egyre meglepettebben és értetlenül pislogok rá, s már szólalnék meg, mikor kijelenti, ő bizony még senkivel nem volt, nekem viszont egy nyikkanás hagyja csak el ajkaimat, el is veszem derekáról kezem, s mindkettőt arcomra helyezem, halk nevetésbe kezdve. *
- Te félreértettél engem, méghozzá elég rendesen. * nevetek tovább, s bár lehet, hogy ő zavarban van, én már hozzá szoktam ehhez a fajta reakcióhoz, sajnos az otthoni leányzók közül pár is eljátszotta már ezt. Most viszont, ismét szemeibe pillantva, nyugodt mosollyal arcomon állok elé, szép pofiját fogva kezembe kezdek beszélni. *
- Én semmi ilyesmire nem gondoltam. Lehet, hogy a külsőm mást sugall, és hogy tudok határozott is lenni, de távol álljon tőlem, hogy bármilyen helyzetet is kihasználjak, szóval komolyan, nekem ez eszembe sem jutott, megnyugodhatsz. Csak meg akartam mutatni ezt a helyet, és mivel nem egy házba járunk sajnos, így akár aludhatunk is együtt, itt, ketten. Ennyi. * nyugtatom meg szórakozott mosollyal arcomon, tényleg nem vagyok az a fajta görény, aki már lehet, hogy rég megerőszakolta volna, és ezzel most már ő is tisztában lehet. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 10:17 pm

*A szobához felérve nemsokára be is térünk és úgy ismerem hát meg az indián otthont, mely igazán magával ragadó és annyira más, mint amihez én hozzá voltam szokva, hogy oda meg vissza vagyok érte hirtelen. Bármennyire is furcsa egy kanadai lánytól, de ez a véleményem, tetszik itt minden, nem csak úgy mondom.*
- Áh értem, szóval itt nyugodtan magányos farkaskodhatsz. Azért én remélem majd bemerészkedhetem az igazi szobába is. *vigyorodom el, majd amikor végül derekamra kerülnek erős kezei, magyarázkodni is kezdek. Suta egy helyzet és igazán szerencsétlennek érzem magam, de csak kibököm, hogy én még érintetlen vagyok. Ahogy kezeit elveszi, majd nevetni kezd, hirtelen lépek az ágyhoz, kapok fel egy párnát és kezdem el püfölni a fiút.*
- Te annyira gonosz vagy! Legalább ne nevetnél ki! *dobom vissza a párnát még az ágyra, de amikor már az arcomat fogja, kissé ismét kipirulva figyelem tovább kékségeit. *
- Én nem is gondolok tőled semmi rosszat, csak... nem tudom, megfordult a fejemben és nah. *vonogatom meg vállaimat, mintha mi sem történt volna.* - Egyébként szívesen veled alszom, hogyha adsz egy pólót, mert a ruhám alatt csak egy tanga van, semmi más és így tuti nem bújok be melléd... *lehet, hogy nem tűnök túl szégyenlősnek, mert nem is vagyok az, de azért a melleimet nem akarom, hogy máris lássa.*
- Szóval? *fordulok is meg nemsokára, szőke tincseimet pedig előre is húzom, hogy a fűzőből kibújtathasson, ha akar és utána adhasson valami ruhát is nekem.*
- Egyébként tévéd is van vagy ilyesmit nem tartanak a rezervátumba? Csak azért kérdem, mert fogalmam sincs. *pislogok hátra közben, hiszen néznék valami filmet is akár, bár ez Takodán is múlik, felőlem mással is elüthetjük az alvás előtti időt.*

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 10:33 pm

- Igen, valami olyasmi. Bár mostanában, ha otthon vagyok, mindig mennem kell a törzsi gyűlésekre, és mindenre tőlem várják a megoldást. Borzasztó. Úgyhogy most épp azon dolgozom, hogy legyenek önállóak, éppen ezért sem látogatok haza túl sűrűn, csak ha nagyon muszáj. * fejtem ki kissé elgondolkodva, mivel már esedékes a hazamenetel, muszáj leszek a törzsemre nézni, ha már elviekben én vagyok a feje az egész kócerájnak. Gondolatai további részére bólintok párat, így szólalok meg ismételten. *
- Persze, ha szeretnéd, legközelebb haza jöhetsz velem, csak villámlátogatás lesz, tényleg. * ajánlom fel a lehetőségét a dolognak, és akkor meg tudnék mutatni neki pár dolgot ott, ahonnan én jöttem, azt a világot, amiben nevelkedtem, és életem utolsó percéig az otthonomnak fogom tartani. Viszont ez, hogy ilyen durván félre ért, bár végül is érthető, hogy megfordul fejében ez is, elég viccesen reagálhatok, ha újabb püfölést kapok, ám most más a taktika: párnára vált. Védekezően tartom kezeim arcom előtt, tovább nevetve, hát ez tényleg poénos. *
- Fejezd már be, nem mondtam semmi rosszat, na. * szólok rá továbbra is nevetve, végül csak kezeimbe fogom piroskás arcát, s szépen elmagyarázom neki a dolgok menetét, nagyon nem úgy van, ahogy ő azt gondolja. *
- Jól van, hogyne adnék, ezen ne múljon. Bár ezt most kár volt mondanod. * cukkolom kicsit, láthatóan igen jó kedvem lett, kiengedtem kicsit, így sétálok a komódhoz, ahonnan elő is kerül egy fekete póló, természetesen az én méretem, szóval kicsit lehet nagy lesz neki. Le is dobom az ágyra, s látom már, ahogy kacérkodik, arrébb húzva haját hátáról, gondolom azt szeretné, bontsam ki a fűzőt. Bele is kezdek a műveletbe, kilazítva rendesen a fűzőt mindenhol, így párszor hozzá is érve puha bőréhez, végül fedetlen vállára lehelek egy puszit. *
- Kész, a póló pedig itt van, tessék. * kapom fel a ruhadarabot az ágyról, s nyújtom át neki, majd a baloldali ajtó felé mutatok. * - Amíg öltözöl, lezuhanyozom. * jelentem ki, közben pólóm már le is kerül rólam, s az egyik fotelban landon, nem is zavartatom magam különösebben. *
- Hát, nálam nincs, de tudod. Itt az van, amit elképzelsz, úgyhogy éppen lehet. * válaszolom meg kérdését, én magam viszont el is tűnök a fürdő ajtaja mögött, hogy pár percet bent is töltsek, s forró vízzel öblíthessem le magam, na meg illatos tusfürdővel, végül pedig vizes, kócos tincsekkel, egy fekete boxerban és fehér pólóban sétálhassak ki onnan. *
- Na, megvan már az a tévé? Nem ígérem, hogy sokáig bírom, úgyhogy szerintem el is dőlhetünk, gyere. * ásítok egy aprót is, miközben az ágy felé indulok s le is teszem magam oda, be is bújok a meleg takaró alá, kezem hívogatóan nyújtva felé, közben a párnát is megigazítva fejem alatt. *

Tárgy: Re: A szükség szobája 2011-09-13, 10:52 pm

- Szerintem menni fog, csak gondolom megszokták, hogy mindig a törzsfő mondta meg a frankót, de majd megneveled őket. *bíztatom jókedvűen, majd kérdezek rá arra, hogy láthatom-e majd az igazi szobáját, amely nem lesz holmi illúzió, hanem normálisan, valóságosan láthatok és érinthetek majd meg mindent.*
- Oh, jól hangzik. Teljesen ráérek, tehát bármikor mehetünk. *jobbnak látom még most közölni vele, hogy igazán nincs semmi elfoglaltságom se, főleg nem a tanulás, amellyel oly nagyon hadi lábon állok, de majd ideje lesz kissé jobban belemelegednem. Max ha nem megy, majd kérem Takot, hogy segítsen egy kicsit, hiszen nem kéne megbukni, nagyon csúnya lenne. Na de a félreértés is kezdetét veszi, így támadok hát a párnával először, majd amikor hallom a felszólítást, hogy fejezzem be, csak az ágyra dobom a párnát és halkan sóhajtok.*
- De igen is mondtál... Zavarba hoztál! *mérgelődöm még mindig, de igen csak édesen, tehát még arcomat is felpuffasztom cseppet, miközben Takodát figyelgetem. Azért a közös alvás gondolata tetszik, így kérek hát tőle egy pólót, amelyet nemsokára meg is kapok, de a szavakra csak fejemet csóválom, hiszen biztos vagyok benne, hogy csak szivat... A hajamat viszont arrébb húzom, utalva hát rá, hogy segíthetne, így engedem, hogy a fűzőmmel szórakozzon, amíg ki nem bontja azt teljesen.*
- KÖszi! *fordulok felé, de magamhoz fogva a ruhát is, hogy le ne essen pont most nekem és a másik kezembe már a fekete póló is van.*
- Rendben, nem fogok elszökni. *mosolygok rá, így nézve utána, de azért még egy kérdés is megfogalmazódik bennem, így gondolok hát a tévére, ami itt nincs, de gondolhatok, viszont lehet, hogy nem lesz az olyan fontos, szóval csak lassan leülök az ágyra, ahogy ő elhagyja a szobát és leveszem magamról a hosszú csizmákat és ez után a ruhát is, így egy fekete kis tanga marad rajtam, csipkés és igen csak dögös, de hála a hatalmas pólónak, amely nemsokára rám kerül, mindent el is takar, még a popsimat is. Na de a tévére nincs szükség, tehát csak körbenézek ismét, meglesve Takoda ál-holmijait, de ahogy nyílik az ajtó, már felé is fordulok és rögtön megcsapja nózimat a kellemes illat.*
- Nem, nincs... jó lesz az nélkül is. *láthatóan végig is mérem magamnak, miközben felé lépkedem most már mezítlábasan. Én tiszta vagyok teljesen, tehát nem kell most lefürödnöm és sok kedvem sincs magára hagyni, így nézem meg még jobban az izmos felső testet.*
- Annyira jól nézel ki. *ismerem be most mindezt, aprót bókolva neki, mert hát ez igaz, bár minden bizonnyal tudja is ezt magáról. Ahogy az ágyba megy, úgy indulok meg bizonytalanul felé, majd fel is térdekel rá és hozzá is mászok, a hivogató kezet figyelve, majd magamra is húzom a takarót - a közös takarót -, és hozzá is bújok.*
- Ugye kapok még jó éjt puszikat? *kérdezek rá minderre, oldalra dőlve, még mindig felé, miközben kezem a felsője alá siklik be. Érezni akarom a bőrét, az izmokat, mindent, ami Takoda és ha engedi, gyengéden magam felé kezdem húzni, hogy ha lehet, feküdjön csak fölém és ajkam pedig az övét keresi. A szoba idő közben el is sötétedik, tehát teljesen magunk vagyunk, de szívem úgy kalapál, mint egy kislánynak, aki először van a pasijával és minden másodperc újabb és újabb izgalommal tölti el.*
- Nem tudom elmondani, hogy mennyire tetszel. *suttogom halkan, még mindig az igazat mondva, mert egyszerűen rám jött, nem tudok betelni vele, ő egy kész csoda, egy tökéletes pasi, akinél jobbat nem is találhatnék, mert nincs nála jobb.*

» Victoria szobája
» Azrael szobája
» Ian Branson szobája
» Nikolai szobája
» Theodore Morderston szobája