Ódon temető

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-31, 10:30 am

//Káoszmágia 1. óra házi//

*Szeretek esténként kocogni, de a mai futás hosszúra nyúlt. Kicsit több energia gyűlt fel bennem, mint szokott és most jól esett levezetni, de már igen csak elfáradtam, ezért úgy döntöttem, hogy lerövidítem az utat a temető felé. Ahogy egyre közelebb kerülök, a bejárathoz fura hangokra leszek figyelmes, ezért ugyan lassabban, de még közelebb megyek. Mivel este van így a vámpírok is jelen lehetnek és nincsen kedvem megzavarni az étkezésüket, mert a végén én leszek még a desszert. Ahogy egyre közelebb érek úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy semmi köze nincs ehhez a vámpíroknak ugyan is ők nem hagyják, hogy a kaja hangosan sikongasson. A nő, aki éles, fülbántó sikolyokat hallat, igen csak szenvedhet, de úgy tűnik a férfi társaságnak ezek tetszenek.* ~ Olyan undorítók az ilyen emberek. El nem tudom képzelni, hogy képesek ilyen sokáig élni. Nem igaz, hogy nem botlanak bele valakibe, aki nem vágna hozzájuk egy baltát. ~ *Fortyogok magamban nem kis felháborodással.* ~ Utálom az ilyen embereket. Kivégző osztag elé kéne őket állítani, nem is az túl könnyű lenne. Ezek még azt sem érdemlik meg, hogy szépen meghalljanak. Fúj. ~ *Köpök itt egyet félre, mert számat teljesen átjárta az undor és a gyűlölet keserű íze. Közelebb lopódzok, hogy meglessem mi is történik és úgy csapjak le ezekre a mocskokra. Elég sokat kell befele haladnom már a temető közepénél járhatok, amikor felfedezem az 5 férfit, akik fél kör alakban egy nő összekuporodódott, meggyalázott teste fölött állnak és röhögnek. Az áldozat rémes állapotban van. Homlokán verejték, szeméből könnyek csorognak. Ruhája szétszaggatott és véres. Testén horzsolások, vágások, légzése egyenletlen és zilált a sok sikítástól, alig kap már levegőt. Ajkai felrepedtek. Nem tudom tovább nézni szegényt, ezért elfordítom szemem és fejem miközben ajkamat elharapva káromkodom magamban hosszan. Ekkor már rég eldöntöttem, hogy segítek szegényen, de öt felfegyverzett mágus ellen nem rohanhatok, csak úgy előtte ki kell még találnom valamit. Lekuporodom az egyik nagyobb sír csoportra, majd az agyam el kezd kattogni, hogy mivel is kezdhetném. Ez elég nehéz mivel végig a saját árvaházban töltött emlékeim lepik el fejemet, ami szerencsére nem hátrány, hisz remek ötletet ad. Közben a nőtől újabb sikoly hallatszik.*
- Crucio! *Éles kiáltására összerezzenek, de már tudom, hogy mi lesz az első meg a második lépés. Szívesen kigondolnám a másik három mocsoknak is a sorsát, de jelen pillanatban nem mondhatnám, hogy nagyon rá érek. Először feltérdelek a síron a lehető leghalkabban, de ebben a hangos kacarászásban még azt sem vennék észre, ha rohamosztagot küldenék feléjük. Pálcámat a hozzám közelebb állóra szegezem, majd mérgemből adódóan a Tiltott mágia varázslatait fogom alkalmazni. Első gondolatom az Impero átok volt, de megjelent a fejemben most az üveg csont átok is. Végül is azzal kezdem, mert ahhoz nem kell hangot kiadnom. Pálcámat a legszélső mellkasára helyezem, majd mintha keresztül akarnám vágni egészen a talajig tart a vonal miközben az igét mantrázom. ~corpus vitreum, corpus vitreum. dispersus.~ *Nem húzom, tovább az időt egyből aktiválom az igét, mire az férfi lába görcsösen összerándul ezzel megszüntetve a jókedvet és az éppen elhangzani készülő következő igét. Az alak felszisszen, de szerintem nem tudja mi történt vele. A többiek vetnek rá egy kérdő tekintetet, mire ő megvonja a vállát, de nem figyelem meg annyira ezt a kis jelenetet inkább a következő varázslatra és a mellette levő illetőre térek át.*
- Imperio! *Suttogom a varázsigét egy félkör alakba. Váratlanul érte a varázslót a varázslat, ezért is sikerül eleinte nagyobb hatást gyakorolnom rá.* ~Lökd fel a melletted állót erősen, mintha fel lennél háborodva.~
- Mit csinálsz te szerencsétlen? *Taszít rajta egyet, mire az előbb megátkozott férfi hátratántorodik, majd a mögötte lévő sírban megbotlik. Hátrazuhan fejét beleverve a kemény márványkőbe. Üvegcsontos koponyája szilánkokra törik a fejében, aminek egyáltalán nincs kellemes hangja, de már érzem, hogy a varázsló észleli, hogy mi történt vele, ezért a következő parancsot is kiadom.* ~Öld meg egyik társad!~ *Alig, hogy a parancs elhangzik a másik szélén álló alak a holt látványára felordít.*
- Tetstvér! Avada Kedavra. *Hangzik egyszerre a két kiáltás. Az Imperius átok remekül működik, de a testvérétől megfosztott dühtől torzult arccal is pálcát ránt kinyírva beépített téglámat.*
-Avada Kedavra! *Csap fel ismét a zöld fénysugár. Egy emberrel 3 személyt nyírtam ki királyság, de sajnos öten vannak. Az egyikük, aki eddig sikeresen kimaradt a harcból észrevesz engem. Gyorsan visszalapulok a rejtekhelyemre, majd az újonnan tanult káoszvarázslat köreit kezdem el felrajzolni.*
- Crucio! *Támad meg, de a varázslat nem talál csak a fejem felett lévő sírból robbant le egy darabot. *
- Grex mortem Avium. *Emelem fel közben a pálcámat, de amint elhagyja, ajkamat az utolsó ige érzem, hogy a két kör, amit a mellkasomra rajzoltam elkezdi felszántani bőrömet, testemet használva átjárónak. Hasam bizsereg, mintha lárvák mozognának alatta, de az érzés fokozódik, ahogy a lények egyre nőnek, majd sötét füstként kijönnek belőlem. Alig, hogy elmúlik, szemem feketesége az alakok már nagyin közel járnak, így védekezéshez fogom most használni a varjakat, amihez X alakba rántom magam elé a kezemet. Új szolgáim remekül megállják a helyüket tökéletesen védve a rám támadó átkok ellen.*
- Flautus Endo, Signalirum. *Úgy tűnik csapattársakra találtam, de hiába a súlyos átkok a 100 varjú tökéletesen megvéd engem, de ha már itt vannak, akkor tessék támadni is. Két kezemet szétrántva a két oldalamon álló mágusra küldöm őket 50-50 arányban. A varjak azonnal az illetőknek esnek, hisz feladatuk a támadás volt, de ha már az én szép szemem világát akarták, akkor ők sem ússzák meg ennyivel, ezért varjaimmal kicsíptetem szemüket. Nem lehet túl kellemes, mert a két varázsló már is a földön van, úgy ordít. Lemászok a sírról, majd jobb kezemmel az egyik 50-es csoportot rászabadítom a másik varázslóra, hogy a száz varjú együtt végezze, ki őket nekem vele még dolgom van. Pálcámat a jobb kezembe veszem, majd a magasba emelve 4 árnycsápot hozok létre.*
- Umbra vincula. *Kötözöm is össze az alakot kinek már csak arra van elég levegője, hogy nyögdécseljen a másik úgy is ordít eleget helyette is. Az összetört nő mellé cipelem az alakit, kit a csápok miatt nagyon könnyű mozgatni. Igaz, hogy nagyon rossz állapotban van, de volt benne még annyi életösztön, hogy a melléeső pálcát megmarkolja és a kisebb sérüléseit elkezdje gyógyítani, ezért most egy nagyon kicsit jobban néz ki, de még nem tökéletes.*
- Várj, segítek! *Szólalok meg, mire az áldozat összerezzen felém legyintve a pálcát, de szemében megcsillan a felismerés, hogy nem vagyok ellenség.*
- Ismered a materiált burok varázsigét? *Teszem, fel a kérdést mire a leányzó csak megrázza a fejét, ezért egy gyors talpalót adok neki, mire a megkötözött jobban neki áll zizegni, de már mindegy is. Közben a varjaim is végeztek kik vészjóslóan köröznek felettem. Most nem tudom őket megszüntetni, mert mind két kezem tele van, de nem is baj, hogy itt vannak. A nő összeszedi magát, majd az előbb elmondottak alapján körberajzolja kezét és elkezdi a varázslatot.*
- Mors Sanguis. *A fekete csík meg is indul az alak felé, aki már feladta a küzdelmet, ezért az utolsó pillanatban leoldozom róla a csápokat, hogy ne szökhessen el, majd lenyugodva figyelem, ahogy a burok körbeveszi őt és a mellettem fekvő nő ereje és színe egyre jobban kezd visszatérni. Most, hogy már nem varázsolok, összeszorítom öklömet, mert a varjakra nincs már szükségem így ők meg is szűntek létezni. A kiscsaj remekül megállta a helyét, ezért miután összeszedte magát a hullákat magunk mögött hagyva hazakísérem, majd én is pihenni térek.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-31, 12:01 pm

//Mona: már nagyon sokszor el lett mondva, hogy a fórum reális idejű, neked már sokszor lett szólva, amikor rosszkor küldted anno a házit, mert közben játszottál és mivel sentinel is voltál, igazán tudnod kellene! Lehet, hogy a házit félig este írtad, de amikor elküldöd a fórumra a hszt, akkori idő van a játékos hsz-edben is! Tehát mivel ma reggel fél 9-kor írtad a hsz-ed, ezért nem este van, hanem nagyon is reggel és az ilyesmire szeretném, hogyha most már tényleg odafigyelnél, mert már rengeteg hsz-t írtál, régóta vagy az oldalon, nagyon ideje lenne, hogy megtanuld, hogy miképp is működik mindez! Tehát legközelebb ne kövess el ilyen hibát, figyelj oda a szabályokra, azért vannak! //

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 8:28 pm

* Fittyet hányva a sötétségre és a csontig hatoló hidegre kerekedek útra jó melegen felöltözve, hogy járjak egyet Seol szigetén. Még mindig akad jócskán olyan terület szerintem melyre még be sem tettem a lábam így hát összekötve a kellemest a hasznossal - levegőzés és ismerkedés a hellyel, hagyom el szobám, nem sokkal később pedig a kastélyt így jutok át a szomszédos szigetre, hol céltalanul indulok el az ösvényen. Egy ideig ezt az utat követem de mivel ezt már nem egyszer végigjártam így bevetem magam a fák közé hol teljesen rám telepszik a sötétség és a némaság csak a talpam alatt ropogó hó töri meg az erdő csendjét semmi más. Már hosszú percek óta török utat magamnak az érintetlen hórengetegben míg nem egyszer csak elérek egy kisebb kaput min kíváncsiságtól fűtve térek be. Azon nyomban kiderül számomra hova jutottam mi nem igazán van ínyemre.... Szellemek, vadak, csövesek és mutogatós bácsik tanyája lehet a temető hol teljesen ki lennék szolgáltatva bárkinek kénye kedvére. Így veszek hát egy szép hátra arcot, mert hogy én mélyebbre be nem megyek egyedül az is biztos. Hülye aztán nem vagyok...
A hideg ellen egy hófehér kabáttal és szintén e színben pompázó sapkával védekezem, világos, elnyűtt farmert és egy vékony edzőcipőt viselek mi már réges régen beázott, de hát nem tudk mit tenni ellene nincs más, ezzel kell beérnem.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 8:41 pm

*A mai nap elég vad ötletek jutnak eszembe. Egyrészt majdnem élő hóemberré változtattam valakit puszta szórakozásból, más részről, még sajnos a memóriám távoli szegletében él egy kép valakiről, akit keresnem kéne, de ezt nem merem beismerni, undorodom a gondolattól, és Hecate szerint, úgy nagyjából ma kéne túl lépnem ezen normális esetben. Buta ötlet, de hol máshol tudnék ezen túljutni, mint egy hasonló helyen, mint ahol azon az estén voltam. Nem először járok itt, és az előző alkalom sem volt kellemes, rendesen megijedtem, és utána is rossz dolgokat szült az itteni találkozásom egy sráccal, de attól még egyszer mindennel szembe kell nézni. A reggeli szerelésemet nem vettem le azóta sem, tehát maradt a csizma, és a mindent eltakaró fekete kabát, mert bár a kastélyba vissza jutottam letenni a seprűmet, egyszerűen képtelen vagyok egy helyben maradni, mozognom kell, így a révész nem rég vissza is hozott erre a partra. Most itt állok a temetőnél, egyre beljebb haladok, míg észre nem veszek valakit a sírok között. Egyetlen pillanatra nagyot dobban a szívem, de aztán rögtön kiül rám a csalódottság: ő nyilván nem az, akit keresek, és ez le is hangol. Nekem aztán nincsen dolgom ezzel a valakivel, így elsétálok mellette, egy pillanatra ránézve, felmérve, hogy ismerem-e, de miután kiderül számomra, hogy nem, lassan tovább is lépkedem. Nincs közöm hozzá mit csinál itt, és hát ismerkedésre nem egy temető a legjobb hely.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 8:56 pm

~ Lefagy a lábam. ~* gondolom kissé nyafogva magamban de hát erre számítottam mivel egy edzőcipő nem véd a hó ellen mi lábszáram közepéig is ér néhol így a nadrágom alja is csurom vizes már. Mindez nem tart vissza attól, hogy csatangoljak kicsit a szigeten, így jutok el egészen a temetőig hol csak akkor kapok észbe mikor már pár sírt és fejfát pillanthatok meg magam körül. Na ebből én nem kérek hisz ki tudja mifélék fordulnak meg itt, meg amúgy is... Mit kezdjek én egymagam a temetőben? Talán a város felé kellett volna mennem... de már késő. Meg is fordulok, hogy elhagyjam a helyet de ekkor a kapu ismét megcsikordul mitől jeges rémület fut végig a gerincemen. Szinte földbegyökerezik a lábam, máris kujon férfiak képe villódzik lelki szemeim előtt, így hevesen dobogó szívvel, szinte lefagyva tudok csak megfordulni, hogy megtudjam ki van a közelemben. Továbbra is zakatol kicsi szívem miközben a közeledő alakot mustrálom, fiatalnak tűnik de ez számomra nem jelent semmit míg nem meg nem ismerem az első Misztikus Lények óráról. Igen, ő az, az a nagyon kék szemű srác így valamelyest megkönnyebbülve indulok kifelé s már már éppen elhaladok mellette várva valami köszönésfélére mi nem történik meg így akaratlanul is elnyílnak ajkaim.*
- Bunkó... köszönni luxus?* fordítom hátra vállam felett a fejem, na igen néha nagyobb a szám mint kéne de hát mindig is kimondtam amit gondolok, ez a fiú meg már most kifejezetten nem szimpatikus hisz legalább azt a golyó fejét megbillenthette volna.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 9:09 pm

*Bár megpillantom magam előtt az alakot, hátulról nem tűnik ismerősnek, de még akkor sem indul be az arcmemóriám, mikor mellette elhaladva néhány másodpercig rajta pihen tekintetem. A viselkedése is furcsának tűnik, mintha nem érezné magát teljesen rendbe, de mivel ez nem az én problémám, hiszen nem ismerem, ezért gond nélkül elhaladok mellette. Azonban ahogy hallom, az a sok esemény rendesen az agyamra ment, amik nemrég történtek, ugyanis a lány valamiért úgy véli köszönnöm kéne neki, és hát lassan meg is fordulok, mert harapós kedvemben vagyok, és nem a legjobb ötlet a feszültség oldásra a bunkózás, így mikor újra a szemébe nézek, akkor tűnik csak fel, hogy mintha láttam volna már valahol. A csípős válasz helyett tehát csak néhány másodpercig szemlélem összeszűkült szemekkel, aztán mivel nem jutok dűlőre, rákérdezek.*
- Ismerlek talan valahonnan? *tudakolom meg tőle, és remélhetőleg erre már higgadtabb választ kapok. Eddig nem voltam feledékeny, de hát ha a sok új arc közül nem ismertem fel valakit, nem lehet a szememre vetni, így csak nem lesz ilyen dühös, ha kiderül, hogy mégis ismerjük egymást. Most, hogy jobban eltűnődöm, hason korú mint én, ami nem sokat jelenthet, csak annyit, hogy nagy valószínűséggel az iskolába jár, ezért várta volna el a köszönést.*
- Jah, hogy az iskolaba jarnal? *kérdezem még meg, mert biztos ami biztos, ha még sem így volna, nehogy elkezdjek már beszélni egy vadidegennek a szokásos kérdésekről, amik mások számára furán hatnának.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 9:28 pm

* A szívem görcsöl be a kapu hangjára így lemeredve kapkodom a levegőt félelmembe de amint megfordulok és a közelgő alakban felismerem egy diáktársamat valamelyest megkönnyebbülök. Elsős jól tudom én, hisz láttam már órán így mikor megindulok a kapu felé, hogy elhagyjam ezt a nyomorult helyet valami köszönés félét várnék tőle, hisz mégis csak ő a fiú és hát látott már. Ez nem történik meg mi nyomja a bögyöm így hát koránt sem szívélyes módon bunkózom le mikor elhaladok mellette. Így találkozik tekintetünk s mintha valami vacilálást látnék rajta vagy én nem tudom de a végén csak kinyög magából egy kérdést.*
- Ha nem is ismerjük a másik kedvenc filmjeit azért az óráról ismerős lehetek.* ismerni még nem ismerjük egymást de azért egy köszönés szerintem belefért volna mivel nekem beugrott a srác, bár az is lehet, hogy ez nem történt meg fordított esetben.*
- Igen, oda...* pislantok el a kapu felé mi csak pár méternyire van tőlem, de aztán kékségeim ismét a srácon állapodnak meg.* - Mikaela vagyok, Exortusos.* mutatkozok be akkor már, de nem hiszem, hogy ez többet mondana számára minden esetre nem vagyok túlon túl bunkó lány.*
- Te? Mit bóklászol errefelé?* nem tudom, hogy csak ide tévedt mint én vagy esetleg valami rosszban sántikál, elképzelni sem tudom mit lehet szeretni egy temetőben ahogy azt sem, hogy hogy lehet kifejezetten úti cél.*
- Talán van itt egy rokonod vagy ismerősöd?* meglehet nincsen ez kizárva rokoni szálak mindenhol felütik fejüket. Nincs valami jókedvében legalábbis én így látom de aztán lehet, hogy alapból ilyen az arcberendezése nem tudhatom, így nem is tudom vágyik e egyáltalán a társaságomra, de ez majd szerintem pillanatokon belül kiderül.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 9:42 pm

*Hát igen, ha valaki téved, azt be kell ismerni, és ahogy pillanatokon belül kiderül, most én vagyok a hibás, hisz nem ismertem fel, bár szerintem ez egy megbocsájtható bűn. Persze nem vagyok paraszt, bár ő sem volt kifinomult hölgy, attól én még nem tudok veszteni a valamennyire megmaradt lovagiasságomból.*
- Oh, akkor bocsanat. Nem ismertelek fel. *bólintok is oda neki, bizonyára túl is lépünk a dolgon, hiszen ez lenne a normális, de ahogy látom, neki bizony nem nagyon akaródzik itt maradni, mert a kapu felé pislog, én pedig ellentétben vele, a hátam mögé... Viszont éppen mikor indulnék, be is mutatkozik, így fordulok vissza feléje, és bár ő nem biztos, hogy meghallja, egy kis szisszenés hagyja el az ajkam... a bemutatkozás a társalgás kezdete, nekem meg nincs ehhez most kedvem. Azért természetesen viszonozom a gesztust.*
- Aristarkh. Aristarkh Yermolaevics Zhukov. Cruoris. *fogok is bele az igen hosszú bemutatkozásba, amiről kizárólag a nevem tehet, majd egy csöppnyi tétovázás után feléje nyújtom a jobbomat, hiszen így illik, talán el lesz fogadva, és ha igen, gyengéden megrázom, ha nem, hát akkor így jártam, nem leszek kevesebb, és kezem immár újra zsebemben landol.*
- Öhm... semmit, semmit. *terelgetem a témát, de már belül magamat szapulom, hogy ilyen szó szerint semmit mondó választ hogyan is nyöghettem ki.*
- Nem, nincs senki. Nem ide valosi vagyok. *rázom meg a fejem. Na szép... még a hazugsághoz vezető utat is betemettem magam előtt. Se baj, sose szerettem füllenteni, de kellemetlen lenne elmondani az indokot amiért itt vagyok, no meg hát köze sincsen hozzá.*
~ Gyerünk már Tarkh... húzz innen. ~ *győzködöm magam, miközben némán bámulok a lányra. El kéne mennem innen, az lenne a helyes. Végül beugrik valahára, hogy honnan is ismerem... hát az első óráról. Na igen, ennyi elég is volt, hogy valaki fontosabbat is eszembe juttasson a dolog, mint egy ostoba vámpír, így keményen kifújva a levegőt, újra megszólalok.*
- Ugy tünik, mintha nem ide keszültel volna, es mar menni szeretnel. Vissza kiserhetlek a suliba? *kérdezek rá, mert bizonyára annyira bunkónak nem hatottam, hogy visszautasítsa a társaságomat, és talán még be is térhetünk valahova út közben.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 10:01 pm

* Bár halálra rémültem azért hamarosan újra visszanyerem önmagam így szólok be a fiúnak kivel rövid úton tisztázzuk honnan is lehetnék ismerős a számára. Mindez talán nem bántaná a csőrömet ha nem itt a temetőben, a sötétben találkozunk talán még el is megyek mellette... Most viszont, hogy arcról ismerem talán jobb lenne ha hozzácsapódnék, bár egyenlőre még továbbra sem szimpi. Szavaira meg is sértődhetnék hisz ezzel ha szavak nélkül is de azt mondja, hogy olyan szürke kis átlagos kisegér vagyok, hogy simán felejthető is, de nem teszem, savaztak le már erősebben is. Így mutatkozom hát be ha már így "összefutottunk" épp akkor amikor menni készül és felszisszen mire sűrű szempilláimat lassan leeresztem tehát nagyot nézek.*
- Talán fáj valamid?* a neve megjegyzésével meg sem próbálkozom már ami persze a teljeset illeti de amikor a kéz előkerül úgy pillantok rá s nyelek egy aprót zavaromban mi nem látszik az államig érő kabát miatt, de aztán félszegen gyorsan megfogom és kicsit megrázom a kezét majd vissza is húzom és elrejtem a kabátom zsebében. Az érintkezés az valahogy nem megy legyen az akármilyen jelentéktelen is de hát ő ezt nem tudhatja. Fogalmam sincs mit kereshet itt ebben a késői órában, gyors válasza arra utal hogy semmi közöm hozzá.*
- Rosszban sántikálsz! Sejtettem...* mintha valamit titkolni akarna úgy veszem észre bár az is lehet csak túl sok filmet néztem mik felzaklatták az idegeim így hát mikor kisebb szünet után elhangzik a kérdés aprót bólintok.*
- Tényleg nem ide készültem de itt lyukadtam ki, épp távozóban voltam amikor jöttél. Félelmetes egy hely... nem szeretem a temetőket.* pislantok hófödte sírkövekre, fejfákra.* - Gondolom te is most jöttél ki nem rég, nem akarlak visszaráncigálni a négy fal közé. Nekem itt megfelel vagy a kapun túl... oda nem akaródzik mennem.* kissé talán félve is de a sötétségbe tekintek a temető belseje felé, a mágia használattal még hadilábon állok a fizikai erőm pedig csekély. Mondjuk ha kell kikaparom én bárki szemét de hát nah...*
- Persze ha szeretnél egyedül lenni akkor magadra hagylak. Pikk-pakk felszívódom, csak egy szavadba kerül.* nem erőltetem én rá magam senkire és sértődés sem lesz belőle de nem vagyok sem gondolatolvasó sem jövőbelátó s mivel már amúgy is indulásban volt mikor bemutatkoztam így hát azt hiszem egyedül akar lenni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 10:17 pm

*Beszélgetésbe kezdünk a lánnyal, aki így elsőre nekem sem szimpatikus, és ahogy most kiderül, másodjára sem, de hát ez van, nem lehet mindig jó napom, talán a mai kifejezetten rossz... Nem kétséges, hogy megzavart valamiben, bár józanabb énem azt súgja, hogy jól tette, valahogy mégis bánom most mindezt, így szisszenek fel, amit meg is hall, és erre csupán egy villanásnyi mosolyt kap.*
- Nem. *felelem röviden, de cseppet sem sértőn, nem akarom ugyanis, hogy ilyen dolgoknál ragadjunk le, még a végén újra nekem esik. Ahogy nézem a kézfogás is megtörténik, bár ő talán még bizonytalanabb benne mint én, de se baj, sötét van, én meg nagy kabátban vagyok, egyedül, a temetőben, férfiként... hát a helyében én is félnék. De ahogy nekem szegezni a kijelentését, szemöldököm meglepetten felszalad.*
- Ejnye... es ha igy volna? Szerinted okos dolog azt közölni az erintettel? *búgom halkan és gonoszul egy kis hatásszünetet is tartva, míg kigombolom az egyetlen gombot, ami összetartja a kabátomat, viszonylag lassan és igyekszem láthatatlanul is. Gonoszkás énem megint előbújt, így rántom szét hirtelen a kabátom, mint valami szatír.*
- Búúúú! *ijesztek is rá a lányra, és joggal kaphatja el a fejét, mert valóban nem vicces amit csinálok, csupán engem szórakoztat, bár oka félni nincsen igazából, ugyanis nyilván ruhák vannak a kabát alatt, tehát semmi rosszat nem lát, én mégis röviden felkacagok, aztán már újra be is gombolom a kabátomat. Ahogy hallom igen csak fél, mulattat ez a helyzet, bár nem sokáig, így el is komolyodom, és úgy felelek neki.*
- Nem, nem. Nem santikalok rosszban, nekem is vissza kene mennem, az lenne a legjobb. Kezd sötet lenni. *pillantok körbe, és türelmesen hallgatom a terelését is, mintha nem akarna velem lenni, amit meg is értek, nem vagyok a legszórakoztatóbb, de ha fél, védelmet tudok neki nyújtani.*
- Nem harapok, Mikaela! Gyere, menjünk innen. *intek a fejemmel, és már indulok is kifelé a temetőből, de mikor már elhaladtam tőle pár lépést, visszafordulok feléje.* - Persze maradhatsz is ha akarsz... de en megyek, es ha jössz ohajtani, akkor szivesen visszakísérlek, meg mindig. *ajánlom fel újra a lehetőséget, és még hozzá teszek valamit, hogy hátha, mert jelen pillanatban úgy érzem társaság kell, hogy ne kerüljek bajba.*
- Ut közben, akar be is ugorhatunk valahova, mondjuk egy teara. Picit kezd hideg lenni. *mondok már csak ennyit, és várom a válaszát, hogy miként döntött. Tehát vagy vele, vagy nélküle, de most már mindenképpen elhagyom a temetőt.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 10:44 pm

* Vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem fáj valamije és nem szerény személyemet érinti az a szisszenés így amikor köntörfalazás nélkül csak egy nem-et mond annyiban is hagyom a dolgot. A bemutatkozás és a kézfogás megtörténik mi számomra kissé kellemetlen helyzet mert a buta üt meg ha egy fiú, férfi hozzámér akármilyen kedves is a gesztus így hát a távolságtartás kedvéért el is dugom kacsóim a hűvös kabátom zsebébe. Én csak idetévedtem, de hogy ő mit keres erre felé, ilyenkor azt nem tudom így hát neki is szegezem a kérdést mire nem igazán kaphatok kézzelfogható választ így egyből a rosszra gondolok. Aristarkh szavait és tettét rémséges iszonyattal figyelek, láttam én már falon pókot nem is egyet így első reakcióm a hátrálás minek következtében el is botlok.*
- Talán nem..* nyögöm ki nagy nehezen miközben felpattanok s remegő ajkakkal pillantok szemeibe.* - Miért csinálod ezt?* a józan eszemnek azt kéne súgnia, hogy csak hülyül de oly sokszor láttam már ehhez hasonlót, hogy a rémület elborítja az agyamat.*
~ Pálca! Igen, a pálca! Hol is lehet? ~* nem tudom mit kezdhetnék vele de talán ha a kezembe lenne akár madarakat is szórhatnék rá az már megy, de hogy hova raktam azt nem tudom s nincs is jelentősége mivel a fiú szétrántja kabátját és rám búúúzik mire én reflexből sípcsonton rúgom. Szuszogva nézek a srácra mert ez nagyon csúnya volt, igaz fogalma sincs mi játszódott le bennem de hát ez akkor sem volt fer.*
- Ez volt vicces Aristarkh!* lépek közelebb lépve hozzá meglököm a mellkasánál, fogalma sincs milyen emlékeket ébresztett fel bennem miket örökre el akarok felejteni.* - Gonosz vagy!* nézek fel rá dühösen így igen csak fel kell rá néznem. Nem tudom, hogy ezt miért kaptam de hogy ezek után nem erőltetem rá magam az is biztos így hát ha akar mehet és ücsöröghet egymaga egy tetemen. Teljesen elvagyok saját gondolataimmal mik csak úgy száguldoznak a fejemben így mikor megindul csak arra eszmélek fel, hogy nem harap, meg hogy elkísér a suliba... Megindulok utána s melléérve vonom össze szemöldököm úgy tekintek fel rá.*
- Ha megígéred, hogy nem vetkezel le és nem akarod majd lépten nyomon a frászt hozni rám! Nem vagyok kíváncsi a fütyilődre. Nagyon nem.* suttogom utóbbi szavak immáron megindulva a kapu felé min ki is térek, nem tudom hogy lehet de máris jobban érzem magam itt kint. Megvárom a fiút és ha sikerül egymás mellett elindulnunk akkor válaszolok hát az ajánlatára egy vállrándítás közepedte.*
- Tulajdonképpen ráérős vagyok, nem sietek vissza. Nem lövik még a pizsit.* nézek fel rá egy pillanatra majd vissza az orrom elé, nem kéne eltaknyolnom ezen a kifürkészhetetlen talajon.*
- És milyen neked itt a suliban? Olyan amire számítottál?* nem ismerek rajta kívül senkit így nem sok lehetőségem adódott még eddig a beszélgetésre csupán egy lánnyal de ő már felsőéves és régen is volt az a találkozás. Nem ártana már kissé beilleszkednem de hát végül is nem hajt a tatár és egyedül is megvagyok ha muszáj.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 11:01 pm

*Talán megbolondultam, kissé az agyamra ment a sok gondolkodás, és rosszul kezdem ezt az új elgondolást, miszerint azt teszem amit jónak látok, mert ebből már majdnem csináltam egy lavinát, és most szintén egy gonosz dologra készülök. Így figyelem élvezettel a lány reakcióját arra, hogy kezdek kigombolkozni, talán fel kéne villannia bennem valaminek, hogy nem jó vicc ez, ízléstelen, és egyebek... de nem, én megyek a saját fejem után, tehát ott a levakarhatatlan vigyor a képemen, de sajnos rosszul jártam az ijesztgetéssel.*
- Auuu! *kiáltok fel, mikor sípcsonton rúg, és kicsit előre is hajolok, de aztán újra felegyenesedem, ekkor lök meg, illetve hát csak szeretne, mert nem elég erős ahhoz, hogy bármennyit is hátra tántorodjak, így csak félig-meddig hitetlenkedő tekintetemmel találja magát szemben.*
- Jol van mar, jol van, rossz vicc volt. Bocs. *csitítom őt csendesen, feltartva a két kezem, jelezve ezzel, hogy nem szándékozom rosszat tenni.* - Sajnos neha ilyen vagyok, de hat nem is joboszikepzöbe jarunk. *mosolyodom el egy cseppet, de már el is indulok néhány mondatom után, csak óvatosan ráereszkedve arra a lábamra, ahol megrúgott, mert azért fájt, nyilván megijedt.*
- Ugyan mar, nem te vagy az akinek meg szeretnem mutatni! *legyintek egyet, és aztán jövök rá, hogy ennek a mondatnak nem pont így kellett volna hangzania, de se baj, csak nem veszi észre, bár erre kevés az esély, mert ahogy látom, minden ilyenre harap. Tovább bicegek, és hallgatom, ahogy egy kicsit megnyílik, mert ahogy mellém szegődik, egyértelmű, hogy velem tart, bár inkább szerintem csak azért, mert fél a sötétben.*
- Rendben, meg meglatjuk, hogy lesz-e kedvünk valahova betérni. Egyenlöre en a fraszt hoztam rad, te meg harckeptelenne tettel, szoval még meglassuk kibirjuk-e egymast. *mosolygok rá lazán, mert persze nem áll szándékomban elutasítani, de félő, hogy nem bírná sokáig a társaságomat, vagy éppen ellenkezőleg, én érezném magam feszélyezve vele szemben.*
- Nem, nem olyan. Egy biztonsagos helyre szamitottam, hat csöppet sem az, es jelenleg annyi dolgom van, hogy el vagyok benne veszve. *mesélek egy picit, bár magam is csodálkozom ezen, mert alapvetően elég zárkózottan kerültem ide, de talán egy csöppet megnyíltam.*
- Na es te? Hogy birod, hogy ilyen alakokkal kell egy iskolaba jarnod, mint en vagyok? *viccelődöm tovább, míg ki is érünk a temetőből. A fájdalom kezd csillapodni, de a kellemetlen érzés megmarad, ha ránehezedem a lábamra, így lassabban haladunk a kelleténél egy kicsit, de nem hiszem, hogy ez zavarná.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 11:26 pm

* Ennek az orosz fiúnak fogalma sincs mivel viccelődik velem, fogalma sincs arról milyen emlékeket idéz fel bennem ezzel a gúnyosan, bosszús hangnemmel és gombolgatós ujjaival. Még akkor sem áll le mikor a rémület jelei mutatkoznak rajtam így mikor szétnyitja kabátját mi alatt csak a meleg pulóver látszik én azzal a lendülettel rúgom meg ott ahol érem, mi legalább olyan fájdalmasra sikerült neki mint amit nekem okozott. Persze így utólag persze tisztábban látok, így hát kis kacsóimmal esek neki egy lökés erejéig.*
- Hát eléggé ellenszenves viselkedés ez egy lánnyal szemben!* eddig sem volt szimpatikus de most aztán teljesen leírta magát a szememben míg ezt nem teszi jóvá. Látta, hogy félek mégsem hatotta ez meg így hát megvan róla a véleményem mit nem is rejtek véka alá.* - Nem, lehet, hogy fekete mágusképzőbe járunk de attól még emberségesek maradhatunk társainkkal szemben!* felelem továbbra is dühödten, én ezt egyenlőre így gondolom, nem kell nekünk is szívtelennek és könyörtelennek lenni ha erre nem adnak megfelelő okot. Mégis mikor felajánlja, hogy hagyjuk el együtt ezt a helyet lenyelem mérgem s keserűséget miután picit magamra maradok és sietősen felzárkózom mellé. Jól látja a helyzetet, jobban félek egyedül a sötétben, a temető közelében sem mint hogy ne tudjam elviselni társaságát, de jobban jár ha féken tartja a cipzárját és a gombjait mert nem vagyok kíváncsi sukár testére.*
- Ennek kifejezetten örülök!* lépek ki a kapun s miután visszafordulok felé látom, hogy biceg így egy kis elégedettség tölt el, nehogy már csak nekem legyen rossz.*
- Rendben, Mystralban maximum elválnak útjaink.* értek vele egyet ahogy meg is indulunk az említett város felé s ha a fiú figyel akkor érzékelheti, hogy én őt követem mert fogalmam sincs merre van, sötét is van és a helyet sem ismerem még tehát a tájékozódásom ami sosem hagy cserben ez esetben nulla. Közben azért felvetek egy kérdést mivel nincs ínyemre ha néma csendben ballagunk egymás mellett s talán még szót is érthetünk, ki tudja.*
- Történt valami amiből úgy gondolod, hogy nem biztonságos? Mi?* velem semmi ilyesmi és még csak erre utaló jelekkel sem találkoztam így a fiú szavai felkeltik kíváncsiságom.* - Mitől van neked olyan sok dolgod? Nem olyan sűrűek a tanórák... melózol?* nekem megfordult a fejemben, hogy elszegődöm valahova ahol némi pénzt kapok, mert egy fitying nélkül nehéz lesz itt élni erre már rájöttem ebben a pár hétben. A kérdésre felhorrkantok kissé amolyan nőies lejtéssel majd magabiztos mosollyal pislantok fel rá.*
- Azt hiszem elég jól kezeltem a helyzetet mivel itt sántikálsz mellettem.* mosolyom pettyet önelégülté válik s le is tekintek az ominózus praclira.* - Ne akarjál már hadirokkant lenni, alig értem hozzád. Még a lábamat se éreztem annyira le van fagyva.* állok meg egy pillanatra s lendítem előre edzőcipős, kemény 36-os lábam melyből már csavarni lehetne a vizet. Továbbsétálva vonom meg vállam s vallok színt őszintén.*
- Nem ismerek itt senkit, te vagy az első korombeli diák... De ha mindenki ilyen mint te akkor nem sok jövőt jósolok magamnak, idegösszeroppanásban pusztulok el és kötök ki a temetőben.* vigyorodom el mert nem gondolom én ezt véresen komolyan, találkoztam én már sokkalta kibírhatatlanabb alakokkal is mint ez a fiú.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-07, 11:47 pm

*A poénom nem úgy sül el, ahogy azt terveztem, bár nem is tudom, hogy miként tervezgettem a mai nap ezeket a vicceket... az egyiknek szinte katasztrófa lett a vége, a másikról pedig immár fájós lábam tanúskodik.*
- Rendben. *sóhajtok fel egy nagyot, kezdek beletörődni a helyzetembe a nőkkel kapcsolatban.* - Mondtam, hogy sajnalom. Nem ertek a nöi nemhez. *közlöm a tényállást, és tovább hallgatom a kifakadását a suliról.* - Pedig latnal egyeseket... en kismiska vagyok hozzajuk kepest. *csóválom meg a fejem, mert ezek szerint nem úgy van, ahogy mindenki mondja nekem a dumát arról, hogy nekik is gondjaik vannak... lám, ez a lány túl naiv ahhoz, hogy az itteni élet meglátsszon rajta. De valamelyest sikerül tisztáznunk a dolgokat, így ballagunk most már kifelé a temetőből.*
- Lassuk csak, hat nem is tudom... nekirontottam egy sentinelnek, megkinoztak, felberesztettem egy Szfinxet, majdnem otthagytam a fogam egy tanoran, es megtamadott egy vampír. Kezdetnek ennyi eleg? *pillantok rá, röviden összegezve a legfontosabbakat, de kitérni egyikre sem szeretnék, így remélem nem fogja feszegetni a témákat.*
- Ki kell engesztelnem valakit. Ezert is lenne jo talan vissza sietni. Keszülödnöm kell szamara. Na meg az a sok hazi... pff... *fintorodom el a végére, de hogy ne tűnjek ennyire finnyásnak, azért még gyorsan belefér egy terelés.* - Amugy nem, nem dolgozom. *közlöm még ezt vele, mivel ezt is kérdezte. Viccelődésem egy picit őt is feloldja, ahogy látom, így vigyorodom el szavaira.*
- Oh, de sajnallak, akkor szeretned hogy karjaimba kapva vigyelek vissza a suliba? *gügyögöm neki megjátszott sajnálattal, elviccelődve a dolgot. Még mindig nem érzem magam bántónak, de hát ki tudja miket kavar ez fel benne.*
- Hat, ha elhalaloznal, vigasztaljon a tudat, hogy majd meglatogatlak a temetöben. Persze begombolt kabattal. *hahotázok bele az éjszakába, de emlékszem ám megjegyzésére, így most már keményebbre veszem a formát, nem akarom, hogy gyengének higgyen, tehát felhagyok a bicegéssel.*
- Talan kene egy kicsit baratkoznod másokkal is. En sem akartam elöször, de hidd el, rákenyszerülsz. Nem olyan rossz, bar biztos fogsz talalkozni gonosz emberekkel. *motyogom el a végét a kis ajánlatomnak, de inkább itt az ideje, hogy tovább kíváncsiskodjak tőle.*
- Es mik azok, amik erdekelnek? Egyaltalan, hogy kerülsz ide, mar ha szabad tudni, hiszen ahogy kifejtetted, nem vagy valami feketemagusnak valo. *pillantok bele a szemeibe, és érdeklődve várom a válaszát. Néha el sem tudom képzelni, hogy bizonyos alakok mit keresnek itt. Bár tulajdon képpen... én is... mit keresek itt?*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 10:18 pm

*Hihetetlen. Hiszek a sorsban, e nélkül elképzelhetetlen lenne életem, s most minden munkám, hitem, reményem kifizetődni látszik. Az elmúlt napok eseményei felkavartak, olyan világot tártak a szemem elé amit még sejteni sem mertem, ami mélyen meghúzódott a felszín alatt, és csak rám várt, csak arra, hogy végre beteljesíthessem a sorsomat. Nincsen kifizetődőbb ajánlat annál, mikor valaki a legjobb gyilkosból tökéletest farag, s csupán engedelmességet vár cserébe, prémiumként pedig halhatatlanságot ajánl. Demetrius pontosan ezt tette, és vele életem legjobb alkuját kötöttem meg. Én hű leszek - természetesen -, betartom a szabályait, és cserébe megcsiszol engem, engem, a gyémántot aki csak a mesteremberre vár, hogy elnyerhesse általa végleges formáját. Leírhatatlan érzés győztesnek lenni, hiszen mindent megkaptam amit akartam, amivel hibátlan ragadozó leszek. Ezért születtem. Nem kétséges. Természetesen régi önmagamat nem hagytam el, így miután kissé ismerkedtem otthonommal, nem is tétlenkedtem tovább. Muszáj mozognom, s ha már ez az egyetlen napszak mikor ezt megtehetem, ki is fogom használni, nem is kevéssé, így most felfedező túrát indítok. Bár új még ez a helyzet, úgy érzem gyorsan bele fogok tanulni, hiszen a véremben van... ám ehhez gyakorlás és ismerkedés szükségeltetik, amit első körben ma óhajtok megszerezni. Tehát jelen pillanatban a kabátom zsebébe csúsztatott kézzel, lehajtott fejjel ballagok a sírok között, jó messzire elkalandozva az úttól. Öltözékem ideális a mostani terveimhez, teljesen feketében ütök el a hófödte táj fehér színétől, lábaimon bakancs, öltözetem egy egyszerű, hosszabb, kapucnis kabátból áll, melynek csuklyás része most fejemet takarja. Nem akarom felhívni magamra a figyelmet, elég volt lerendezni a mai nap egy-két falatot, hiszen ugyan ki tudná türelemmel megvárni, hogy mikor is vetheti be a halandóknál hatalmasabb fizikai erejét? Hát nem én. Terepszemlét tartok, de mára többet is tervezek... Mivel ideje visszazökkenni a normális kerékvágásba - már amennyire ez megy -, most kissé nyugodtabb hangulatban várok arra, hogy valaki beleakadjon a hálómba, és tesztelhessem rajta magam. Jelenleg az önuralom tesztelése folyik, vajon meddig vagyok képes elmenni, sőt, egyáltalán mire vagyok képes? Kezdek egyre türelmetlenebb lenni, így megállok és a terepet pásztázva szimatolok a levegőben. Vajon szagot fogok?*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 10:23 pm

*Már egy ideje a Mysteriot tekintem otthonomnak, de mégse merészkedtem eddig ki a másik szigetre, inkább hozattam magammal a dolgokat, amelyekre szükségem volt. A mai nap viszont más és bár éjszaka van, engem ez egy pillanatra se zavar, szeretem a sötétet és az estét. Így ülök be picit bizalmatlanul a révész csónakjába, ki szépen át is visz a túlpartra, ahonnan utamat egyedül folytatom, távol a várostól. Megnézem menet közben a csodálatos vízesést és még a tavat is, de oly régóta sétálgatok már, hogy fogalmam sincs, pontosan merről is jöttem, hogy hol is lennék, így cseppet bizonytalanul állok meg az egyik keskeny ösvényen. Öltözetem egyébként oly sötét, hogy szinte beleolvad az éjszakába, csak hófehér bőröm jelzi, hogy van itt valaki. Fekete, hosszú szoknyát viselek, lábaimon pedig csinos, fekete csizma található. Felülre viszont csak kényelmes blúzt húztam és egy pulóvert és minderre pedig szintén fekete színű, derékig érő kabátom került. Sálam most nincs, annyira nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá és a kesztyűt is most az asztalomon hagytam. Nem szeretem, ha hozzám érnek, de most nem is ismerkedni jöttem, hanem csak sétálni, tehát ha szerencsém van, senkivel se futok össze. Szép, ezüstös tekintetem fekete keretbe van foglalva a sminkemmel és hosszú, dús tincseim egyenesen omlanak végig a hátamon.*
~ És most vajon merre? ~ *kérdezem magamtól, de aztán tovább indulok, így érkezve el egy bizarr helyre, mely azonnal magával ragad. Csodálatos, ahogy a fejfákat és a sírköveket elárasztja a hó és itt mintha a szél is másképp fújna. Lassan lépkedem be, mindenféle félelem nélkül, szinte megigéz a táj, ahova keveredtem és fel se tűnik, hogy esetleg nem vagyok egyedül. A temető óriási, így nem láthatom annak minden szegletét, én pedig a kripták irányába indulok elsősorban, tehát nem fogok a régi vagy esetleg az új sírok felé menni, inkább az érdekelne, hogy esetleg véstek-e valamit az elhunytak fekhelyére úgy, mint nálunk.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 10:47 pm

*Megjött a szerencsém. Nem hiába állok és várok, a türelem mindig kifizetődő, ezt én már megtanultam, így bízok is az időben, mely miatt nekem már nem is kell aggódnom, hiszen ha úgy akarom, a végtelenségig élvezhetem ezt a létet - csak vigyázni kell magamra. Finom illatot csal felém a szél, s fejem azonnal irányba kapom, megdermedek, tekintetem megkeményedik, izmaim megfeszülnek, kezem ökölbe szorul, s már vágtázok is. Az egyik legjobb amit szeretek a vámpírságban, az a gyorsaság. Pillanatokon belül az áldozat mellett tudhatom magam, s ez most sincsen másképp, az eltérés éppen annyi, hogy nem merészkedem nagyon közel, továbbra is a háta mögött maradok, megbújva a fák között, hogy ne láthasson meg. Biztosra megyek, mert miért is ne? Nem akarom, hogy megláthassanak... tehát mostantól már akkor sem pillantana meg, ha egyértelműen rám nézne, hűlt helyemet találja, számára láthatatlan vagyok, így figyelgetem őt. Ahogy halad, úgy lopakodok én is utána, megtartva a tisztes távolságot, figyelem, hogy merre megy, milyen a terep - no nem mintha nekem nem lenne édes mindegy -, szemlélgetek, felmérek... tervezgetek. Csak úgy, mint nem olyan rég, még halandóként, mikor ezekre nagyobb szükségem volt. Most sem hagyom el ezeket, óh nem, szórakoztat, mulattat ez a beidegződés, a vadászat érzése. Nagyjából olyan 10 méterre lehetek tőle, arcomon a merev, feszült figyelem, bár ő mind ezt nem látja. Ha felmértük a körülményeket, most jön az áldozat... ahogy érzékelem elég elvont egy kategória, amolyan komolyabb értelembe. Nekem ennyi pontosan elég. Agyam vad zakatolásba kezd, és most már szám is gonosz mosolyra húzódik, miközben tervek tömkelege suhan át fejemben. Mihez is kezdjek veled? Nos... talán van ötletem, nézzük sikerre is tudom-e vinni úgy, hogy bele kell szoknom az új helyzetembe. Játszunk egy kicsit! A csendet gonoszul kaján kacajom töri meg, mely hirtelen hasít az éjszakába, kegyetlenül fúródva az emberek esendő szívébe, talán még félelmet is kelthet benne, hiszen nem mindennapi érzés hallani a semmit kacagni. Ezzel természetesen elárulom hollétemet, így nem is maradok meg itt, távolabb suhanok, s most már onnan szemlélem a kis hölgyet. Élvezem a játékot, azt akarom, hogy rettegjen, tehát újra felkacagok, had tudja, hogy nincsen egyedül. Fél percet várok, de újra megismétlem, kissé közelebbről... aztán újabb helycsere után, már csak kicsit várok, s nevetésem ismét a fülében csenghet. A helycserék és kacajok üteme egyre gyorsul, szegény lány azt veheti észre, hogy valami egy közelebb van hozzá, egyre hangosabb, vészjóslóbb, és gyorsabb, hiszen őrületes tempóban keringek körülötte. Aztán vége szakad. Újra távolabb húzódom, s gonosz némaságban figyelgetem tovább, hogy vajon mit lép, mert ellenfelét még mindig nem pillanthatja meg.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 10:55 pm

*Már látom is, ahogy lassan kibontakozik szemem előtt egy hatalmas kripta. Ez még egész szép állapotban van és bár ajtaja zárva, egy boszorkánynak ilyesmitől nem kell tartania. Hogyha be akarok menni, akkor úgy is be fogok, így lépegetek tovább a kis kavicsokkal szegélyezett ösvény mentén, egyre csak haladva, de nem sietősen, csak kényelmes tempóban, mivel jól érzem itt magam, egész kellemes és talán még kissé otthonos is e táj, mivel a családi temető se barátságosabb és ott az örök köd se túl vendéget hivogató. Ahogy viszont már csak pár méter választ el a bejárattól, kellemetlen érzések kezdenek el beférkőzni a gondolatomba, mintha valaki figyelne és ennek az érzésnek igazat ad a földöntúli kacaj, ahogy ridegen szólal fel az éjszakába. Csak lassan, nem kapkodva fordulok hátra, szemeimmel jéghidegen meredek bele a semmibe, mivel nem látom ellenségem. *
~ Hmm, valaki vicces kedvében van. ~ *mosolyodom el kissé és egy fekete tincset fülem mögé is tűrök, de ekkor a hang már máshonnan jön, majd ismét és így tovább, de fejem nem kapkodom, csak nyugodtan fordulok ismét előre, méghozzá a kripta ajtaját figyelgetve, mivel nálam rossz lóra tett, ilyesmivel nem lehet csak úgy megijeszteni.*
- Nyugodtan elém is állhatsz, nem félek a nevetésedtől. *jelentem ki és hangom csak úgy csilingel az éjszakában. Szép szemeimmel az ég felé meredek, majd ismét körbe, várva, hogy esetleg szavaim valamiféle változást idéznek majd elő. Nem tudom, hogy egy vicces kedvű diáktársam-e a tettes, de arra nem gondolok, hogy esetleg komolyabb baj is érhetne, én ilyesmire még nem számítok, hiszen okom sincs rá.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 11:14 pm

*Nem szeretem az embereket. Azokat meg végképp nem, akik nem értik a viccet, és nem képesek velem együtt nevetni, akár saját magukon is, hogy engem szórakoztassanak, hiszen én kacagni akarok rajta, játsszon velem, szolgáltassa ki magát, hajoljon meg akaratom előtt! Hiszen most istennek érzem magam, ő egy halandó, én nem vagyok, tanuljon rendet! Alapvetően gyűlölöm ha nem az van, amit én szeretnék, jogom van ehhez, és ő most megtagadta ezt tőlem! Hiába próbálkozom, kissé döbbenten, némán szitkozódva figyelem a reakcióit, de mikor megszólal, őrületes lángként csap fel bennem a düh, és azonnal elönt a méreg. Szempillantás alatt ott vagyok mellette, s nem ragadom meg, csak egy kézzel, ahogy tanultam, sebészi pontossággal kivitelezett mozdulattal mellkasánál eltaszítom, tenyeremet használva, s ha minden jól megy váratlanul és hirtelen éri, neki is fog ütődni a kripta ajtajának, éppen eléggé ahhoz hogy megérezze, de komolyabb kárt ne tegyek benne. Megtanultam mozogni és helyezkedni, sosem maradok ugyan ott, emberként is gyorsaságom tett kiszámíthatatlanná, így természetesen nem maradok ott, újra távolabb vonulok és onnan figyelem. Nem lesz ez így jó, talán nem vagyok képes uralni magamat, talán valami elszakadt bennem és a bérgyilkos helyett már csak egy egyszerű őrült lennék? Nem, amit én csinálok az művészet, az a halál művelése amit csak kevesen képesek irányítani, ezt a táncot nem tudja mindenki megtanulni. Tovább kell próbálkoznom! Nem adhatom fel! Muszáj beleszoknom és megtanulnom alkalmazkodni. Stratégiát váltok, nem ijedős a kislány, s ahogy érzékelem nem is tudja, hogy mekkora veszélyben van. Tegyünk akkor érte... újabb suhanás a már megszokott láthatatlanságba, de most már oly közel suhanok el mellette, hogy tincseit is érintem, karján is megérezheti ujjaim simítását. Ismételten várakozás. Nem akarom, hogy kiszámítsa mikor jövök, így nem ütemesen teszem mindezt, hanem szabálytalan időközökben, ez a tervem, így most mikor újra elsuhanok mellette, nem csupán cirógatást érezhet, hanem egy erős marok szorítását, ami magával rántja, de csupán csak le a földre, hogy újra elterüljön. Egyenlőre nem tanácsos felfedni magamat, majd ezek után, ha már tudom, erre mit reagál...*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 11:25 pm

*Felfoghatatlan számomra, hogy mit gondolnak egyesek. Lehet, hogy sok korombeli lány már sikítozna és messzire rohanna ijedtében, de én nem vagyok ilyen, tőlem aztán ne várja azt senki, hogy majd elfutok vagy pálcámat remegő kezembe veszem, mert egyáltalán nem remegek... Hangos is adok érzéseimnek, miközben lassan fordulok meg, próbálva meglátni azt, aki ezt a csúf tréfát akarja űzni velem, de ahogy mellkasomnál hirtelen érzem meg az ütést, már nincs időm semmit se tenni, csak törékeny, vékony testem zuhan végig a levegőben, egészen neki a kripta ajtajának, majd picit lejjebb is zuhanok, de nem esek áll, állva maradok, bár picit előre görnyedve, miközben fekete tincseim el is takarják arcomat én pedig köhögésbe kezdek. Kezem fájó mellkasomra kerül és bár hátam is sajog, mivel igen érzékeny a testem és könnyen belilul egy-egy ütéstől vagy eséstől, így már előre sejtem, hogy estére hogy fogok kinézni. Most viszont már picit ingerültebben kapom fel fejem, így egyenesedve ki és próbálom nem kimutatni azt, ami fáj, eleresztem hasamat is.*
- Látom nagyon kemény legény vagy, csak éppen megmutatkozni nem mersz előttem... *sziszegem bele az éjszakába, mert az ilyesmit nem fogom szó nélkül eltűrni, tehát előrébb is lépek, de ahogy hajam megmoccan a közelében, illetve kabátom ujján át is érzem érintését, ledermedek. Utálom, hogyha hozzám mernek érni, így nyelek egy aprót, szinte ettől dermedek meg, ahogy ruhámon keresztül érint engem és már újból körbe is nézek. *
~ Hol lehetsz és ki vagy te? ~ *nem értem, hogy miért pont engem kell megtámadnia, nem ártottam itt senkinek se, de ahogy próbálom megérezni, hogy mikor jöhet ismét, úgy érzem meg inkább karomnál a fogást, majd a hirtelen rántást is, melytől már karom is sajogni kezd, én pedig először terülök el a földön, méghozzá hanyatt, így ütve be ismét a hátamat, majd szisszenek fel a fájdalomtól. Szerencsére a hó valamennyit védett és itt nem aszfalt van, de így is érzem a fájdalmat és fekete tincseim és ruhám is azonnal havas, nedves lesz. Csak meglepetten támaszkodom fel, fájó kezemet érintve és húzom össze cseppet magam, majd próbálok ülő helyzetbe kerülni.*
- Mit akarsz tőlem? *kérdezem most már valamennyivel visszafogottabb hangon, miközben azon vagyok, hogy vajon felkeljek-e vagy nagyobb biztonságban vagyok a földön... Pálcám viszont hamarosan kezembe kerül, így nézek körbe, mert nem fogom hagyni, hogy itt valaki kedvére szórakozzon rajtam, arra én nem vagyok partner.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-13, 11:49 pm

*Túl sokat akarok egyszerre, ez nem kétséges, nagy falat nekem rögtön a becserkészés, főleg úgy, hogy bele kell szoknom új mivoltomba, és ehhez kell igazítanom mindent, nem hagyatkozhatom régi képességeimre. Ez némi stresszel is jár, no meg a vámpírsággal együtt járó kellemetlenebb tényezőkkel is, úgy mint vérszomj. Elvesztem hát önuralmam, de csak egy pillanatra, utána már újra agyalok is, hogy hogyan idomuljak a helyzethez, s ha már egyszer elkezdtem egy vonalat, a legtöbb esetben nem tanácsos meghátrálni, így most sem teszem. Immár komolyabban veszem a helyzetet, ezt a lány is megérezheti lökésemből, és nem is rest hozzám szólni, keményebb mint gondoltam... de éppen ez teszi érdekes prédává. Azonban arcomra csak egy gúnyos mosoly ül ki a szavaira, ha engem akar dühíteni, hogy meggondolatlan lépésre sarkalljon, nos korábban kell felkelnie, hiszen a láthatatlanság nem gyávaság az én szememben, hanem a halál előszele, egy eszköz, melyet szeretettel alkalmazok is. Persze, hogy tudja hol a helye, szavaira kap még egy durva rántást, meg is teszi a hatását, kezdem érezni, hogy most már nem annyira összeszedett mint volt, felállni sem mer... Tehát egy röpke pillanatig elégedett mosoly ül ki az arcomra, de mivel nem tanácsos pontosan csata közben elbízni magam, azon nyomban el is tűnik onnan, és helyét a feszült figyelem veszi át. Most vajon mi legyen? Nos, térjünk vissza az eredeti tervhez, meglátjuk, hogy mennyire voltam sikeres. A támadó testhelyzetből némiképp engedek, és egy pillantást vetve még a lányra, elsuhanok a távolba, ahol már nem láthat. Hagyok neki időt, csak egy percet, addig úgy sem fog felállni, hiszen veszélyben érzi magát, kapott is tőlem ízelítőt, és mivel ellenfelét nem látja, nem tanácsos csak úgy kóborolnia. Azonban néhány perccel később, immáron újra láthatólagosan sétálok az úton, úgy téve, mintha mi sem történt volna, fejem lehajtva, csak úgy mint előbb, kezeim a zsebembe, de a csuklya már nincsen a fejemen, azt leszedtem. Nyugodt, normál tempóban haladok, s mikor már közelebb érek hozzá, akkor fordítom fejem irányába, s torpanok is meg. Aztán már indulok is feléje, ugyan olyan higgadt léptekkel, arcomon pedig aggódás tükröződik irányába. Sose esett nehezemre megjátszani az érzelmeket, rengetegszer kerültem így közel az áldozathoz, így most sem jelent különösebb problémát. Érdeklődő tekintettel lépek oda hozzá, de nem közvetlen mellé, csupán néhány méter távolságba, s zavartan dülöngélek egyik lábamról a másikra.*
- Szia. Ne haragudj, jól vagy? Kicsit ziláltnak tűnsz. *pillantok rá érdeklődve, és várakozok válaszára. Nem tudom mit fog felelni, minden esetre nagy problémám úgy sem lehet, maximum vacsorázom egy jót, ha úgy alakul.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 12:00 am

*Engem még soha az életben nem ütöttek meg, nem bántottak, így most igen rosszul érint, amit ez az ismeretlen illető tesz velem és ami még jobban aggaszt, az az, hogy nem látom őt, nem tudom kivenni alakját, egyszerűen fogalmam sincs, hogy kivel lehet dolgom. A hangja férfiéra hasonlított, de ezzel nem megyek sokra, így hát nemsokára lassan felülök a hóban, pálcámat is elővéve, de még nem kelek fel, egyszerűen képtelennek érzem magam rá, nem akarok egy újabb lökést, mert bár bátornak tűnhetek, nagyon is fájnak ezek a kis rántások is, főleg azért, mert nem szoktam még meg eddig az ilyet. Ahogy viszont telnek a másodpercek, nem történik semmi, még kérdésemre se, így hát lassan igazítom meg hosszú, fekete szoknyámat, majd amikor felkelnék, hirtelen lépteket hallok. Azonnal fel is kelek a hóból, leporolva magam és azért hajam is nagyjából próbálom igazgatni, de úgy nézem, hogy ki is lehet az, aki felém tart. Amikor viszont kiveszem a férfi alakját, úgy tartom rá közvetlenül a pálcát, de hangja barátságos, ellentétben külsejével, mely oly vadnak tűnik nekem.*
- Estét! *köszönök rá furcsán méregetve, de a kérdésére egyenlőre még nem óhajtok válaszolni, addig nem, amíg nem bizonyosodom meg kételyemről. Aki az előbb ezt tette velem, nem lehetett emberi teremtmény, erős volt és iszonyat gyors, na meg a hangja. Csak halkan suttogok magam elé két szót, szépen koncentrálva is a varázslatra.*
- Homenum Revelio! *nem vagyok egy buta lány, egyértelműen fel akarok készülni mindenre és hogyha ember, akkor nincs gond, normális leszek vele. Picit várok, de semmi, így villannak meg szemeim, majd már pálcámmal felé is intek, azon nyomban, még mielőtt ismét övé lenne az elsőbbség.*
- Reducto! *küldöm rá taroló átkom, de valószínűleg ez meg se fog kottyanni neki, így hát jöhet még egy egyszerű, de annál nagyszerűbb varázslat.* - Piroinito! *így óhajtom egy kis tűzzel is megajándékozni ezen a hideg éjszakán támadómat, mert hogy velem nem fog eljátszani egy ilyen szánalmas játékot, az biztos. Legalább ismerné be tettét, de nem, inkább át akar ejteni és úgy talán a közelembe férkőzni és ki tudja, hogy mit tenni velem, de arra én nem vagyok jó partner, így nézek dühösen rá, most már nem kérdezve semmit, hanem próbálva kideríteni, hogy mivel is hozott össze ma este a sors. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 12:40 am

*Eleget játszottam vele azt hiszem, kíváncsi vagyok, hogy működik-e a tervem, amit kieszeltem, így lassan el is kezdem kivitelezni, miután egy kicsit helyre raktam a dolgokat. Úgy teszek ahogy szoktam, nem érzékelem, hogy gond lenne, így természetesen meg is szólítom, de mikor rám szegezi azt a valamit, szemem csak összeszűkül, erre nem számítottam, úgy még nem ért védekezés, hogy egy botot toltak az arcomba. Nem is értem mit beszél, de kezdem érezni, hogy egyre nagyobb a baj...*
~ Vajon miféle szerzet ez? ~ *röppen át az agyamon a gondolat, mert én egy egyszerű emberre számítottam, de mikor már a a támadás is elhagyja száját, akkor térek észhez, hogy kit sodort utamba ma a végzet. Talán még szoknom kellett volna egy kicsit az újdonságokat, nem szabad, hogy bármi is váratlanul érjen, és ő most meglepett, így repülök hátra néhány métert, és terülök el a hóban. Már zuhanás közben bekapcsol az ösztön, aminek ilyenkor jönnie kell, a védekezés, tehát gyorsan felfogom a helyzetet, és a lehetőségeimet. Azonnal eltűnök a szeme elől, mielőtt még földet érhetnék, s esésem végét is csak a puffanás jelzi. Innentől már újra a magam ura vagyok, emberfeletti gyorsasággal pattanok fel, és suhanok tova, de mivel ő sem volt lassú, ezért támadása is elér, éppen hogy megégeti a kabátom, amit szitkozódva tépek is le magamról, s hajítom a hóba. Alap esetben már nem élne, de most annyira hirtelen ért mindez, mint maga a vámpír lét lehetősége, így nem kicsit vagyok meglepett. Immár újra egy sírkő mögött guggolok, szemeimet rajta tartva, a biztonság kedvéért, hiszen nem láthat, de most már nem tudom mire képes, ám ha eddig nem tudott meglátni, valószínűleg ezután sem fog tudni. Arcomon ott a dühös vigyor, s számat is egy alig hallható morgás hagyja el, ám mivel messzebb vagyok tőle, ő ezt nem hallhatja. Demetrius elmesélte az alapokat, hogy itt bizony vannak boszorkányok és varázslók is, akikhez minket egyezség köt, azonban ha valamelyik a mágusok közül nem tudja megvédeni magát, akkor nem a vámpírt vonják felelősségre. Gyorsan átfutom a helyzetet a fejemben: itt egy boszorkány aki tud varázsolni, viszont kétséges, hogy mennyire, és vajon miket tud még. Látni nem lát, gyorsabb és erősebb vagyok, enyém újra a meglepetés ereje, még akkor is, ha csökkent az értéke. Feldühített. Jobban járt volna, ha nem teszi ezt, akkor nem bántottam volna, de így? Így igen. Újra támadásba lendülök, villámgyorsan vetem rá magam, teperem le a hóba, és csavarom ki a kezéből a pálcát.*
- Elég volt! Maradj nyugton!*sziszegem neki a fogaim között belefúrva tekintetemet a szemébe, s most már érezheti is a kényszert, miszerint engedelmeskednie kell.*
- Itt én vagyok a főnök, az lesz amit akarok! *dühöngök tovább üvöltve.* - Te nem támadhatsz meg engem! *őrjöngőm neki, bele az arcába, s innentől kezdve kényszerítve van rá, hogy nyugton maradjon, hiszen nem tud ellenállni a gondolatnak, hogy ne támadjon. A pálcáját nem adom vissza, egyszerűen felülök, kicsit sem zavartatva magam ránehezedek, míg kezeit feje fölött összekulcsolva csuklójánál fogva egy kézzel fogom le, s másik kezemben a pálcája van, magam mögé rejtve. Azt hiszi itt vége? Azt hiszi itt a halál angyala? Téved. Én nem vagyok egy őrült gyilkos, kitanultam a szakmám, aminek az információ gyűjtés is a lényege, ezt pedig értelmes, friss és fess emberektől lehet megszerezni. Minél többet bántom, annál kevesebb információt lesz képes elárulni, s bár lehet, hogy durvább módszerekhez is kell majd folyamodnom, egyenlőre nincsen szándékomban bántani, ahhoz túl értékes. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem táncol késélen.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 12:53 am

*Ahogy észlelem, hogy ő nem emberi lény, azonnal összeáll a kirakós a fejemben, tudom, hogy ő tehet arról, ami az előbb történt, ő ért hozzám és bántott és próbált meg megijeszteni. De mégis miféle őrült játék ez, amit most akar tenni? Ajkamon már a következő varázsige, így reptetem meg kicsit, majd ez után a tűzhöz folyamodom, mert tudtom szerint azt sok lény nem bírja, de ahogy nézem, ő igen csak gyors, így a kabát a földre kerül, bele a puha hóba, akár csak nemrég én magam, a férfi pedig felém lendül, szinte fel se fogom, oly ügyesen és gyorsan egy kis szünet után. Akkor ugyan nem láttam, de a közeledését érzékeltem, hiszen mindenki érzi, hogyha veszélyben forog és én kezdem felfogni a dolgok súlyát. Halk nyekkenésem hallatszik, amint elterülök a földön, fölöttem pedig a vadász, ki már erősen megfogva kezem csavarja ki belőle a pálcám, mit egyértelműen nem akarok engedni, de túl gyors és a csuklómat mégse kéne eltörnie, tehát felkiáltok picit, nem hangosan annyira, de mégis eléggé kivehető itt, a temetőben. Fáj, nagyon, de ahogy rám néz, ahogy borostyán tekintetét az enyémbe fúrja, úgy dermedek meg hirtelen és szinte levegőt is alig veszek, úgy remegek meg alatta és hallgatom kiakadását, mely oly hangos és hirtelen picinek érzem magam és védtelennek, olyannak, mint még soha. Szavai mint valamiféle parancsszó, úgy visszhangoznak a fejemben és érzem, ahogy a kétségbeesés is kezd eluralkodni rajtam, pálcámért akarok nyúlni, ellenkezni, letolni magamról, de csak nyugton fekszem alatta, kiszolgáltatva ennek a barbár lénynek és alig találom a szavakat, alig tudok megmukkanni is.*
- Engedj el! Nem tettem semmit se ellened... *hiába kapálóznék amúgy is, már fel is ül és egyik hatalmas kezével két picinyke csuklóm fogja meg fejem fölött és tényleg, úgy helyezkedik el rajtam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.*
- Nem akarom, hogy hozzám érj, hogy rajtam maradj, szállj le rólam. *nyugton vagyok és nem is támadok, a hangsom se utal arra, hogy felsőbbrendű lennék, inkább kérlelem most arra, hogy eresszen el, nem tűröm, hogy valaki így viselkedjen velem, hogy így lefogjon és hogy egy férfi - aki nálam jóval idősebb is -, ilyen szituációban és közelségben legyen velem szemben, tehát fejem is elfordítom tőle, nem, nem akarok belenézni dühös tekintetébe és látni rajta az elégedettséget. Fázom a hideg hótól és bár most arcomat is simogatják a puha szemcsék, mégse fordulok vissza felé, az se érdekel, hogyha betegség lesz a vége, csak jussak ki a karmai közül.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 1:10 am

*Kizökkent mikor elvesztem az irányítást, ilyen helyzetbe még nem keveredtem soha, pedig volt már egy pár esetem, de ennyire még nem leptek meg, és ez meg is látszik viselkedésemen. Azonban jól képzett vagyok, tehát egy percen belül már nyugatom is magam, hogy a maximális teljesítményem hozhassam, hiszen ha valaki dühödt, akkor meggondolatlan dolgokat tehet, s a vadászat egy sakkjátszma, ahol az ész a döntő fontosságú. Így kis gondolkodás után már újra enyém a főszerep, a lány alattam landol, immár fegyvertelenül, s tehetetlenül is úgy látszik. Meglep, hogy azt teszi amit mondok, nem érzek ellenkezést, csak félelmet és dühöt felőle, bizonyára ez is a képességeim közé tartozhat. Tetszik. Egy darabig még vészjóslóan hideg, és merev tekintettel nézem őt, mérlegelek. Bánthatnám is... nagyon... meg is érdemelné... de hol az élvezet az önkényes vérengzésben? Nekem több kell, én művész vagyok. Végül csak elmosolyodom, leginkább megnyugtatónak szánva, s talán némi kis vidámság is megtalálható arcomon, mulattat a helyzet. Hogy lehetséges ez? Színjáték. Újra nem magamat adom, de úgy érzem nála több mindent elérhetek, ha értelmesen beszélgetünk, s nekem információkra van szükségem, ő pedig komoly lánynak tűnik. Egyenlőre nem kell bántani, de aztán ki tudja mi lesz, ha megkaptam amit akartam... Fegyverével a kezemben odanyúlok fejéhez, és magamhoz fordítom.*
- Nem mehetsz el a közvetlen közelemből, míg én azt nem mondom. Még a földön maradsz! *egészítem is ki parancsaimat, határozottan, ellentmondást nem tűrő, ám normál hangerőjű mondat keretében. Aztán fel is állok róla, és most már ujjaim közt forgatom a fadarabot, nem is nézek rá, hisz el nem mehet, meg nem támadhat, így nincs miért aggódnom. Átlépek rajta, s körül sétálom. Pillantásom végül eléri a szemeit is, miközben megállok fölötte.*
- Akkor gyorsan a játékszabályok. Azt teszed amit mondok, és egyenlőre nem lesz bajod. Most pedig a kérdéseimre fogsz válaszolni. Ha jól teljesítesz, talán elengedlek. *hadarom el neki színtelen hangon, csak úgy mellékesen, és jól teszi ha eszébe vési, mert ha nem, az nem az én gondom lesz.*
- Mi ez? Mi vagy te? *teszek is fel neki két egyszerű kérdést, az elsőnél kicsit meg is lengetve ezt a valamit a kezemben. Érdeklődve várom válaszait, szeretek társalogni a célponttal.*