Ódon temető

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-11-19, 8:59 pm

* Nem nyomozónak készülök így hát az én szemeim nem azt vizslatják a hullán, hogy mi által vesztette életét hanem csak azt nézem mennyire van egyben, férfi vagy nő e, esetleg azt, hogy gyerek. De ez az ismeretlen leányzó szinte jácci könnyedséggel böki ki, hogy bizony ezt itt megfojtották így láthatóan meglepődve pillantok fel rá s arról érdeklődöm, hogy ezt mégis miből szűrte le. Precíz, tudálékos magyarázatot kapok némi mutogatással s bár egy pillanatra megnézem azt a helyet mi arról árulkodik, hogy megfojtották valójában jeges tekintetem őt fürkészi s miután befejezi kiegyenesedem és szemeibe pillantok.*
- Vagy túl sok helyszínelőket nézel vagy pedig értesz hozzá... szeretnéd ha keresztkérdéseket tennék fel vagy megkímélsz ettől és elmondod honnan a tapasztalat?* azt már nem teszem hozzá, hogy úgy vélem élvezte is ezt a kis elemzést mert nem ismerem, nem vagyok biztos benne s miután egy kérdés is elhangzik tőle válaszolok is rá igaz picit megkerülve azt.*
- Sokat akarsz tudni... pedig még a nevedet sem tudom. De ha minden áron tudni akarod szándékosan!* döntöm picit oldalra a fejem s bár ettől nem vagyok büszke magamra, mégis érzelemmentesen válaszolok őszintén. Tény és való, hogy nem szokásom így ismerkedni, picit furcsa ez nekem de ugyan akkor élvezem is, olykor megcsillanó tekintetem legalábbis erről árulkodik. Kérdésére féloldalas mosolyt eresztek meg felé mit megfűszerezek egy kis fejcsóválással is.*
- Biztos vagyok benne, hogy rettentően kíváncsi vagy rá...de mivel ez sokat elárulna rólam így ezt megtartom magamnak.* épp az előbb mondta tehát ebből rájöhet, hogy lehet nem akarom, hogy megismerjen, hogy kiismerjen ilyen téren mivel akkor számítana felőlem ilyen lépésre s még ki tudja miként alakul ez az esti kis kiruccanás a temetőben.*
- Ha egyszer eljutunk odáig megtudod. De nem áll szándékomban olyasmit megosztani valakivel mi akár hátrányommá is válhat. Szerintem te sem buktatnád le saját magad. Jól mondom?* rugaszkodom el s sétálok a nyitott koporsóhoz min megtámaszkodva nézek bele szemeibe. Szép, titokzatos szemei vannak ezt a vak is láthatja így én sem vagyok rest olykor ezt megcsodálni, elmélyülni benne.*
- Tudod kezdsz nekem egyre érdekfeszítőbb lenni.... titkon követsz a sötét erdőben, megállapítod egy hulláról, hogy miként halt meg...arról érdeklődsz, hogy öltem e már s hogy miként... mond ki vagy te?* lehet, hogy csak elsős elsős diák de én ennél többet akarok tudni sejtheti s ha talán ő megnyílik picit akkor én is megfogok de mind ez persze koránt sem biztos, egyenlőre nagy kérdőjelek maradunk egymás számára.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-11-19, 9:17 pm

* Ha már érdeklődik mit, és honnan tudok, ez esetben azt, hogy megfojtották az alakot, hát el is mesélem neki. Tapasztalatból beszélek, tudom, milyen maradandó sérüléseket, foltokat okoz az efféle módszer, ugyanakkor azt is, mennyire nehéz egy embert megfojtani. Reakciója teljesen normális, én pedig egyszerűen élvezve a helyzetet kacagok fel erőltetetten, de mégsem áll szándékomban beavatni szerencsétlen múltamba, így inkább egy hihető fedősztorival állok elő. *
- Sosem néztem tévét. Édesanyám viszont egy lepukkant hullaházban dolgozott sokáig, én pedig rengetegszer lógtam nála, suli helyett. Innen tehát a tapasztalat. * hazudom szemrebbenés nélkül, hiszen eszem ágában sincs közölni vele: amúgy szia, bérgyilkos az anyám, engem pedig annak akart kitanítani, de mivel belebetegedtem, így felhagyott a próbálkozásokkal. Nem, ez így kicsit durva lenne, és egyébként sem akarok túl sokat mondani neki, elégedjen meg ennyivel. Újabb kérdéssel állok neki, válasza pedig azon énem számára igen tetszetős, amelyik jelen pillanatban is ölne.. amelyik viszont próbálja visszafogni megborult agyféltekém, zokog a rémülettől. S persze nem hagyom ennyiben a dolgot, minél többet szeretnék kihúzni belőle, nem is titkolva, hogy érdekel a dolog, kitérő válasza pedig sokkal inkább árulkodó számomra, mint ha kimondta volna ő maga az igazat. *
- Szerintem élvezted és rettentő durva voltál. Talán hirtelen felindulásból, nem is tudom. Élvezted? * húzom tovább a dolgot, s bár csak latolgatás az egész, ennyiből ezt szűröm le, amit meg is osztok vele röviden, a reakciójára pedig igencsak kíváncsi vagyok. *
- Ha egyszer eljutunk odáig? Szerintem már eljutottunk. * jelentem ki egy hetyke félmosollyal szép pofimon, ám ekkor kezd közelebb jönni csak hozzám, s persze az sem kerüli el a figyelmem, hogy bizony vonzónak talál valamilyen szinten, legalábbis egynéhány árulkodó jelet vélek felfedezni. A kis monológra viszont félre biccentett fejjel pislogok le előbb cipőm orrára, végül ismét szemeibe, így szólalok hát meg, cseppnyi tétovázás után. *
- Lássuk csak. A nevem Laura, egy kevésbé átlagos, dán lány vagyok, még inkább nem átlagos családból. Ha pedig ezt bővebben kifejteném, meg kéne, hogy öljelek, és valljuk be, nem venném a szívemre, sajnálom. * rázom meg buksim a nagy vallomást követően. S most viszont, ha jól figyeli azt a csodaszép szemeimet, a hideg és kemény tekintet most valahogy megrendült és félelmet közvetít, mindezt némán. Nem lehetek őszinte, egyelőre nem. Bár szerintem okos, és feltűnik neki a kis változás.. hát akkor majd kitalálok valamit ismét, hazugságokban és manipulációban pazar vagyok. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-11-19, 9:47 pm

* Manapság annyi mindent lehet megtanulni tévének és az internetnek köszönhetően, hogy megfordul a fejemben esetlen ezek által szedte össze ismereteit melyekből most némi kóstolót hallhattam.*
- Érdekes egy gyerekkorod lehetett.* nem kételkedek válaszában mivel megeshet, hogy ez megtörtént, viszont ha egyszer ebben az életben fény derül az igazságra magára vethet, de egyenlőre én nem kételkedem szavaiban. Hogy öltem e már az teljesen nyilvánvaló de hogy a szükséges tanulmányok következtében elhullott élőlényeken kívül apasztottam e az emberiség számát, nos hát egészen pontosan igen, eggyel sikerült. Hogy szándékos volt e arra azt kell mondanom, hogy mindenképp de hogy miként nyírtam ki az az én kis titkom marad na meg a nagybátyámé, nem áll szándékomban ezt megosztani vele, több okból kifolyólag sem. Találgatásaira hűvös mosoly húzódik szét arcomon, nem jár messze az igazságtól de ugyan akkor nem teljesen fedi a valóságot.*
- Jó emberismerő vagy idegen...Valóban, hirtelen felindulásból történt s a vége felé már élveztem. De nem vagyok egy elvetemült állat.* biztos lehet benne a lán, hogy megvolt az okom megtenni azt amit, különben nem gyilkolászok én oktalanul embereket. Ha muszáj és a helyzet úgy hozza szánalom nélkül megteszem, de ez nálam koránt sem egy hobbynak tudható be.*
- Szerintem nem...* nem ismerem, nem bízok benne ez egyértelmű, tehát nem fogok vele olyan dolgokról beszélni mik nem tartoznak rá. Közelebb lépkedek hozzá de koporsó elválaszt minket, mereven nézek bele titokzatos szemeibe állva tekintetét s igazán örülnék neki ha némi magyarázattal szolgálna kilétét illetően. Nem sokat tudok meg a nevén kívül maximum csak annyit, hogy nem mindennapi családban nevelkedett tele titkokkal, így már értjető hogy személyesebb dolgokról miért nem beszél, de ez mégsem jelenti azt teljesen, hogy én ezt elfogadom, mert bármikor hülyére vehet.*
- Szóval te egy olyan lány vagy kinek egy szavát sem lehet hinni. Már ami rád vonatkozik...* nem valami szerencsés helyzet s biztosan nehéz lehet így élnie, bár ez igazából nem is látszik rajtad. Nem is tudom van e értelme továbbra is a társaságát élveznem...*
- És miért vennéd szívedre ha én meghalnék? Nem ismersz tehát semmilyen veszteség nem érne ebből a szempontból. Mellesleg túlságosan is magabiztos vagy...nehogy azt hidd, hogy hagynám magam, hogy megtudnál ölni!* semeddig nem tartana kicsit megleckéztetem s bár lehet hogy a kést jól forgatja és a kötelet jól csavarintja bárki nyakára, azért tudásban előtte járok jó pár lépésnyire. Nagyképű, csak nem tudom mire. Látom tekintetén, hogy valami változott, valami nyomasztja, de az eddigiek ismeretében én ezzel most nem tudok mit kezdeni, na meg azt sem tudom hihetek e neki.*
- Nos Laura ha tényleg ez a becses neved örültem a találkozásnak.* kerülöm meg a koporsót s lépek elé onnan pillantva le rá.*
- Felajánlanám szerény személyem ki elkísérne a révészig de mivel te az éjszaka gyermeke vagy és remekül megtudod védeni magad azt hiszem erre semmi szükség.* lehet, hogy nem számít erre de én mégis ezekkel a szavakkal távozom pár pillanat után s miután felérek a lépcsőn megszüntetem a Lumos hatását s füttyentve egyet követelem magamhoz famulusom. Bár látszólag hidegen hagyott lány még is a révész felé menet többször is felrémlenek szavai, titokzatos, merész, bátor s ez tetszik ugyan akkor előbbi taszít is valamelyest de hát én sem vagyok különb.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-11-19, 10:03 pm

- Ezzel egyet kell értenem. * reagálok gyerekkorom illetően röviden és velősen, ám nem akarnám kitálalni mindazt, amit megéltem. Egyelőre legalábbis nem, bár talán ha az elrettentés elsöprő erejét alkalmaznám, minden sokkal egyszerűbb lenne. Őszintének lenni végtelenül könnyű, és okosnak is, én pedig nagyon is az vagyok, így jövök rá lassanként tapogatózva múltjában bizonyos dolgokra, melyek nagyon is érdekelnek. Szavai őszintén hangzanak, így hát bólintva egyet veszem tudomásul a dolgokat, na meg nem is én lennék, ha nem szólnék hozzá valamit. *
- Addig örülj. * célzom ezzel utóbbi kijelentésére. S bár én sem vagyok az általában, volt idő, amikor betegségem kerekedett felül rajtam, az az idő pedig rettenetes volt, és bizony én pontosan az voltam akkor, ami ő egyáltalán nem: egy elvetemült vadállat. Nem igen csüggedek azon, szerinte nem árult még el eleget magáról, mert hogy én nagyon is úgy érzem, rengeteg mindent megtudtam róla, s bármennyire is érdekes ez a srác, ennyi a történet, mindkettőnknek egyszerűbb, ha nem tud meg sok mindent rólam. Mivel viszont fogalma sincs ki vagyok, valami oknál fogva mégis úgy döntök, besegítek kicsit a dologban, s mesélek picit, mely információkból ha akar, sok mindent le tud szűrni, az már nem az én dolgom. Újabb piros pont jár emellett rövid összegzésére, én magam pedig próbálok magabiztosnak mutatkozni kezdeti elgyengülésem ellenére is. *
- Jobban is teszed, ha nem bízol bennem. Csupán csak jó tanács. * rázom meg fejem is kicsit, mire sapkám tetején a bojt rázkódni kezd, ez pedig ismét amolyan kitérek-a-válasz-elől-de-mégse reakció felőlem. Amiket ő mond arra, szemrebbenés nélkül ölném meg, ha úgy adódna a helyzet, természetesen logikus dolgok, én pedig ismételten bólintok egyet. *
- Pont hogy nem venném a szívemre. Nem hatna meg, most még biztosan nem. Viszont nem becsülök le senkit, így téged sem. * hagyom ennyiben a dolgot, talán majd egy másik alkalommal megbeszéljük ezt, most viszont, ahogy hallom, menni készül. Néma érdeklődéssel hallgatom végig szavait, melyek végére egy láthatóan ma először egy őszinte, ám annál aprócskább mosolyt kerítek arcomra. *
- Menj csak, majd távolról követlek. * köszönök el ezen szavakkal én is, s bár egyelőre csak ő tudja az én nevem, lehet, jobb is ez így. Csak nézem, ahogy kihuny már a fény is odafent, végül egy perccel később elhagyom én is a kriptát, s ki tudja, lehet tényleg követem őt, de az is elképzelhető, sétálgatok itt még egy kicsit, s valamikor vissza találok a révészhez, aztán pedig a kastélyhoz az idős férfi segítségével. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-13, 2:00 am

*Örömteli nap ez a számomra, ugyanis ma tettem szert a famulusomra és fejeztem be az összes vizsgámat, amikkel muszáj volt megküzdenem az első év végén, hogy évfolyamot léphessek. Nem titok, izgatott vagyok a másodikos tárgyak miatt, főleg a démonológia keltette fel az érdeklődésemet, na meg a vérmágia... már alig várom azokat az órákat. Viszont most egy kis pihenés kell, hogy kiszellőztessem a fejem, így hát újdonsült társammal együtt szállok ki a révész csónakjából, hogy egy hosszabb séta után a számomra már jól ismert temetőhöz érjünk. A galléros agáma csak lassan lépked mellettem, ismerkedve a hellyel, az élettel, úgy mindennel, ami most itt vár rá, én pedig csak időnként letekintek rá, majd már át is léptem a temető kapuját. Sok-sok emlék fűz ehhez a helyhez, egy vámpír, aki majdnem életemet vette, de később gyönyöröket okozott, egy fiú, kit mára már a kedvesemnek tudhatok és akad ám még más is, de azt most inkább nem veszem elő az emlékeimből. Egy hosszú, fekete szoknya van egyébként rajtam, hosszú, fekete bakanccsal és egy fűzős felsővel, melyből most túl sok nem látszik, hála a hosszú, térdig érő, szintén fekete színű szövetkabátomnak, melynek gombjai be vannak gombolva, hogy még csak véletlenül se fázhassak meg és a csuklya pedig a fejemre van húzva, így csak vállaimon át előre kandikáló, vörös tincseim látszódnak, na meg, éjfekete sminkem, melyek barna szemeimet szegélyezik. Nem megyek messzire, csak az egyik régi kriptához tartunk, majd én magam csak megállok annak bejáratánál, ahol minden elkezdődött, úgy merengve el magamban, miközben a kis agáma pedig az egyik sírkő tetejére mászik, onnan figyelve hol engem, hol pedig a környéket, mintha élő után kutatna a halott földön.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-13, 2:20 am

*Hogy hogy kerültem éppen ide, a rideg, jeges temetőbe? Már magam sem tudom. Csak egyik lábam a másik után nemes egyszerűséggel, a cipőmet bámulva, és valahogy itt kötöttem ki a temető kapujában. Egyébként azért döntöttem úgy, hogy rövid időre elhagyom a kastélyt, mert lassan kezdett nyomasztani a bezártság, főleg ebben a nagy semmitevésben. Egyelőre nincs semmi hivatalos dolgom, de a könyvtárba járás is tud unalmas, sőt, lehangoló lenni egy idő után. És ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem egyszerre falak között. Persze egyébként semmi okom nem lehet panaszra. A szobám otthonos, az ágyam kényelmes, az ételek finomak. Az eddig megismert iskolatársaim szimpatikusak, a jövendőbeli tantárgyaim izgalmasnak tűnnek... Csak hát ez a bezártság...
Enyhén elgondolkodva lépkedek tovább egy lélegzetvételnyi szünet után a temető belseje felé. Közben fázósan összehúzom magamon a kabátomat. Mintha itt hidegebb lenne, mint a parton. Csupán pár lépést teszek még előre, amikor meglátok egy csuklyába burkolózó alakot nem messze tőlem. A sötét öltözékével valahogy annyira ide illik, beleolvad a temető rideg némaságába, hogy először észre sem vettem. Bizonytalanul pislogok pár röpke percig, egyik lábamról a másikra állva, és próbálom eldönteni, hogy melyik lenne inkább udvariatlanság: lelépni egy szó nélkül, vagy megzavarni az elmélkedésében?*
- Helló! *köszönök halkan.* - Zavarok? *kérdem meg félrebiccentett fejjel. A válasza egyértelművé fogja tenni, hogy menni fogok-e, vagy maradni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-13, 2:29 am

*Nem is tudom, hiába szeretne Axel megváltoztatni, picit emberségesebbé tenni - mert bár nem mondja, érzem, hogy ezt szeretné -, én továbbra is ragaszkodom zord valómhoz, ez vagyok én, egy Giovanni, akinek meg kell felelnie családja elvárásainak, hisz oly régre nyúlik már vissza a múltunk. Szeretem ezt a fiút, de mégis, félek... És hogy mitől? Bemutatni a hatalmas családomnak, mert ha nem úgy alakulnak a dolgok, ők tehetnek majd arról, hogy mi ketten többé ne lehessünk együtt. Ilyen negatív gondolatokkal vagyok most körbevéve, amikor egy női hang szólal meg a hátam mögött. Ismeretlen, ebbe teljesen biztos vagyok, így csak féloldalasan fordulok hátra, megnézve magamnak a vörös lányt, majd biccentek is felé, de ebből túl sokat nem biztos, hogy lát.*
- Estét! *szokásos modorom egy idegennek szemben, nem bunkó, sőt, egészen udvarian, de Vitto már másképp vélekedik az ismerkedésről, még nem szokott hozzá a léthez, így hirtelen ugrik hát le a sírkő tetejéről és a következő pillanatban az ismeretlen lány arra lehet figyelmes, hogy egy hatalmas cerberus magasodik fölé, három fejével vadul csaholva és farkas is dühösen mozog. Mertix jellemet kapott a drága, ami a legkevésbé barátságos, én pedig meglepetten és csodálattal nézem végig ezt az átalakulást, az egész valóját, ugyanis eddig még magam sem tapasztaltam mindezt.*
- Gyönyörű... *ámuldozom halkan, szinte magam elé suttogva a szavakat, így közelítve meg a párost, majd kezem lágyan famulusom oldalára siklik, puha ujjaim begyével érintve hideg bőrét.*
- Vitto, nyugalom, nem harcolni jött ide! *fejei közül egy felém mered, majd végül lenyugodva ül le, de láthatóan nem óhajt még visszaváltozni.*
- Nem, nem zavarsz... *nem fogok elnézést kérni famulusom tettéért, ez az ő dolga, én pedig nem ismerem ezt a lányt, szóval teljes mértékben meg vagyok elégedve azzal a jelenettel, amelyet az előbb láthattunk.*
- Nem hittem volna, hogy más is a temetőbe jár ilyen későn... Legalábbis, egy olyan valaki, aki picit sem tűnik ide valónak. *tekintek rajta végig és már bájos pofija is arról árulkodik, hogy az életet szereti, akkor meg, mégis mi vezérelhette erre a zord helyre? Na de még teszek felé pár lépést, majd amikor már előtte állok, jobb kezemet felé nyújtom és hála egy széllökésnek, a csuklyám is lehullik fejemről, így kócolva össze lágyan csodás, vörös tincseimet.*
- Nymphadora Giovanni vagyok! *mutatkozom is be neki, most már csak tőle függ, hogy elfogadja-e az én kezemet, ha nem, akkor nem, én aztán nem fogok megsértődni, bár Vitto meglehet, hogy rossz néven fogja venni, de hát külön akarattal rendelkezik és bár hallgat rám, én se óhajtom minden helyzetben visszafogni a drágát.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-13, 2:52 am

*Amíg az idegen válaszára várok, lopva ismét körülnézek a temetőben. Borzongató, de mégsem teljesen rossz értelemben. Nehéz lenne körülírni, de jelenesetben ez a földöntúli érzés, amit ez a hely kivált belőlem, csak megerősít bennem valamit, amit még nem tudok... csak talán sejtek, vagy remélek. Nem sok értelme van, tudom. A lényeg, hogy nem érzem úgy, hogy veszélyben lennék itt, vagy bármiképp idegen lenne tőlem ez a temető.
A csuklyás alak felém fordul, köszön is, és így hamar megbizonyosodhatok róla, hogy egy korombeli lánnyal van dolgom. De mielőtt még bármi mást tehetnék, vagy mondhatnék, egyik pillanatról a másikra egy szörny magasodik fölém három rémséges kutyafejével. A meglepettségtől hanyatt esek, egyenest a fenekemre, és úgy pislogok fel az állat. Ami még rémesebb, hogy így már egészen parányinak érzem magam a bestia mellett. Nem tudom, miért ijedtem meg ennyire, igazán kezdhetnék már hozzászokni az efféle meglepetésekhez. De nem, mégsem. Ilyenben még nem volt részem. A lány lenyugtatja az állatot, én pedig amint összeszedtem magam, felállok, és leporolom a nadrágomat. Nem ez a legszebb bemutatkozás a részemről. De sajnos mindig is jellemző volt rám, hogy magamhoz vonzom a bajt és a kínos szituációkat, akár egy mágnes.*
- Ez a... különös alakváltó lény... a famulusod, igaz? *kérdem kissé még zavartan, elsőre figyelmen kívül hagyva a megjegyzését. Aztán mégis igyekszem megmagyarázni a dolgot, bár nem mintha lehetne.*
- Magam sem tudom, hogy hogy kerültem ide. Csak ide vonzott valami... azt hiszem... *Egy pillanatra végigfut az agyamon egy furcsa gondolat: talán az én őseim közül is akad, aki itt nyugszik. Ez egy ősi mágustemető. És én mindkét szülőmet tekintve máguscsaládból származom, de szinte semmit nem tudok az őseimről... egyelőre.*
- Én Briesha vagyok. Briesha Asselin *fogom meg a felém nyújtott kezet, és picit rászorítok.*
- Giovanni? *kérdezek vissza aztán.* - Mintha olvastam volna ezt a nevet a nagy varázslócsaládok könyvében is... *jegyzem meg, inkább csak magamnak.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-13, 3:04 am

*Amikor létrehoztam őt, egy pillanatra se fordult meg a fejemben, hogy esetleg valami kellemes, társas lelket adok neki vagy esetleg játékosat... egyértelmű volt, hogy hidegvérű lesz, akár csak én, így illik leginkább hozzám és a családom is büszke lesz rá, ha meglátják. Ez az alakváltás a rejtett képessége, hiszen ki félne egy gyíktól? Úgy is szép, de így még veszélyesebb, egy igazi vadállat és ezt be is bizonyítja nemsokára, a lány pedig szépen meg is ijed, így esve hát hátra, ami meg se lep. Akármilyen bátor léleknek tartom magam, egy hirtelen alakváltástól én is hasonlóan reagálnék, tehát el is mosolyodom kissé, miközben Vittot nyugtatgatom, aki le is ül, szót fogadva nekem, de a lány felé szinte vészjósló szemekkel néz. Már előre félek, hogy mit fog szólni Axelhez, na meg, hogy kedvesemnek miféle famulusa lesz... Csak reménykedni tudok benne, hogy megértik majd egymást és hogy Axel is valami kemény lényt fog maga mellé teremteni, na de Briesha érdeklődni kezd, így bólogatok is hozzá.*
- Bizony, ő lenne az. Még csak ma teremtettem, tudod, ma fejeztem be a vizsgáimat és hát, azt hiszem tökéletesen sikerült. Látom meglepett téged, esetleg új még a számodra ez a dolog? *ez majdnem ugyanolyan kérdés, mint az, hogy új-e itt, de mégis másképp teszem fel neki, úgyis kiderül majd a válaszából az igazság, tehát csak tovább kérdezősködöm, így hozva szóba ezt a rideg helyet, a temetőt is, ahova oly nagyon nem való szerintem. *
- Hmm, vonzott? Akkor jobb, hogyha vigyázol, tudod, a környéken vámpírok vannak és egyik se mondható túl kedvesnek... bár. *ajkamba harapva hallgatok el, hiszen Demetriust gyűlölöm és egyben szeretem is, a mérge, amelyet a szervezetembe juttatott... oly nagyon vágyom rá, fel akarom keresni, meg akarom találni őt, de nem tehetem, mert az én szőke hercegem semmi pénzért se veszíteném el. Tehát inkább most csak elhallgatok, majd a másikhoz lépve fogok kezet vele, be is mutatkozva neki.*
- Örvendek! És melyik ház tagja vagy? *tudakolózom meg tőle, mert az Inflatus torony környékén eddig még nem láttam, de talán hamarosan kiderül majd az is. Viszont szavaival sikerül teljesen meglepnie, így mosolyodom hát el, végre valaki, aki ismeri a híresebb máguscsaládokat.*
- Olasz nekromanta család... elég híresek az őseim, ezért is jöttem ide, a Mysterioba. Tudod, meg kell állnom a helyemet, nagy az elvárás. *mesélek picit, cseppet csevegő módon, majd végül az egyik sírkőre ülök és Vitto is úgy dönt, hogy nem rémisztgeti tovább a vörös hajú lányt, így nemsokára egy galléros agámává válik, aki odasétál hozzám, majd a sírkő mellé le is fekszik, de fél szemét a lányon tartva.*
- Te mi célból jöttél ide? ~ remélem nem ő is azért, mert ide küldték, unalmas már, hogy sokan úgy kerülnek ide, hogy nem akarnak... szégyen ez a Mysteriora. ~ *gondolataim nem tükröződnek arcomon, így hát nyugodt tekintettel figyelem tovább a másikat, időnként kisímítva arcomból vörös tincseimet, melyekkel a szél továbbra is lágy játékot játszik.*

//fagy//

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-15, 7:13 pm

//Terramágia 9. óra házi//

*Egész szép az idő, így Alinox úgy dönt, leruccan a Seol szigetre, egy kis friss levegőt szívni, meg kiélvezni a hirtelen jött plusz fokokat. Ruházata kényelmes, egy sötétlila melegítő szett van rajta, lábán tornacipő. Haja kiengedve van, így hullámos tincsei szabadon lógnak a vállán és a hátán. Pálcáját azért elteszi, mert ki tudja, mivel, kivel találkozik majd útja során, a varázsvilágban sose lehet tudni, ezt már a lányka is tapasztalta. A révész segítségével viszonylag gyorsan átjut a szigetre, hol meg is kezdi sétáját. Közben az eddig teljesített vizsgákon gondolkodik, és kicsit elkeseredik, mikor eszébe jut, hogy bizony sajnos bukott is az egyik vizsgán, de majd kijavítja. Az erdő viszi először a lába, hol lába alatt recsegnek a faágak és a lehullott levelek, és a bokrokban egy-két kisebb állat zörög. Minden békésnek tűnik, de Alinox hamarosan elérkezik a temetőhöz. Nem igazán szereti ezt a helyet, elég nyomasztó érzés keríti hatalmába akárhányszor csak benn tartózkodik, de most erőt vesz magán, és mivel nem igazán volt még itt úgy, hogy megnézze, kik is vannak ide eltemetve, így most belép az ódon vaskapun, és ráérős léptekkel kezd el sétálni. Már egész sötét van, de néhány lámpa megvilágítja a sírokat, így a leányzó könnyedén el tudja olvasni a rajta levő feliratokat, vagyis, hogy kik nyugszanak ott.*
~ Alisha Howman… Szikszay Johanna…Scarlette Turner…~ *olvasgatja magában a véseteket, majd egy idő után úgy gondolja, hogy eleget volt már itt a sírok nézegetésével töltve el idejét, erre már úgy sincsenek, csak keresztek, miken az írásokat el se tudja olvasni. Elindul visszafelé, ám ekkor maga mögül sutyorgás üti meg a fülét, és egy ág is megreccsen. Alinox egyből hátrafordul, és pálcáját előrántja.*
- Jöjjön elő, akárki van ott! *kiáltja, ami talán botor dolog volt a részéről, de a futással magának tenne rosszat, hiszen így ellenfele a háta mögé kerülne. Újabb lépteket hall meg a lány, és ekkor már meg is látja azt, ki a hangot adta ki. Egy kopottas ruhás férfit lát meg, kinek kezében vagy egy hosszú kés van, vagy varázspálca, Alinox ezt így innen nem tudja eldönteni, ahhoz még messze van.*
- Darren, Fred, nézzétek csak milyen szép kis lánykát sodort ide nekünk a déli szél! *szólal még mély, reszelős hangján, mire Alinox rájön, hogy bizony nincs egyedül a hapsi. Ahogy válla fölött hátranéz, ki is szúrja a két csatlósát, és a sentinelben tudatosul, hogy itt bizony be van kerítve, és a kör egyre csak zárul, ahogy a férfiak közelítenek.*
- Bizony, Todd, aki ilyen csinos, biztos dugig van pénzzel és értékkel, nézzétek csak a nyakláncát! *mondja a második, ki kiszúrta Alinox nyakában függő ékszert, mi családi öröksége, és közel áll a szívéhez. Nem kell agytrösztnek lenni, hogy az ember kitalálja, mit akarnak ezek itt hárman. Alinox értékeire fáj a foguk, no de csak nem adja meg magát ilyen könnyen, nem olyan fából faragták.*
- Nem szégyellitek magatokat, hogy egy temetőben akartok fosztogatni? Ennyire nincsenek érzéseitek? *kérdezi magabiztosan, vagyis hát azt színlelve Alinox, mintegy időhúzásként, hiszen addig gondolkodik, mit is tegyen, de már kezd körvonalazódni benne a terv.*
- Hahaha halljátok ezt? Még szégyelljük magunkat… Tudod kislány, az olyanok, mint mi, nem válogathatunk, ami van, és ahol, azt el kell fogadni… Törődj bele, hogy innen nem jutsz ki mostani formádban! *fenyegeti meg gúnyosan a harmadik, kinek annyira nincs is gonosz kinézete a többihez képest, de ebből a megszólalásból, no meg a hangsúlyából is érezni lehet, hogy ő is velejéig romlott.*
~Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam!~ *gondolja kicsit diadalittasan, de nem akar előre inni a medve bőrére, előbb sikerüljön, amit eltervezett.*
- Tartorum Cadaveris! *ejti ki a száján, miközben három darab álló ellipszist rajzol a levegőbe úgy, hogy kb 3 órától induljon, pontosabban abból az irányból, majd a harmadiknál felrántja a pálcáját. A szavak helyes kiejtésére ügyel, ahogy kell, vagyis az O betű és a második szó második A betűje hangsúlyos Nemrég ugyanezt megcsinálta a Terramágia vizsgáján is, szóval a végrehajtási mód tisztán él az emlékeiben.*
- Mi a fene? *káromkodnak mindannyian, mikor meghallják, Alinox mit mondott, és vagy muglik, és azért nem értik, vagy tanulatlan varázslók, lényeg, hogy úgy tűnik, most Alinox az okosabb, mi hogy őszinték legyünk nincs is túlzottan ellenére. A hatásra most se kell túl sokat várni, a kezek megjelennek a földből, mik egy kívülállónak, így a lánykának is elég rémisztő, hát még a zsiványoknak, kiknek lábait megfogják, és elkezdik lefelé húzni őket.*
- Te átkozott boszorkány! Ezért még meglakolsz! *kiáltoznak és szitkozódnak a férfiak, de Alinox inkább már csak mosolyog ezen, nem minthogy a szívére venné.*
- Azt kötve hiszem, barátocskám! *mondja, és most rajta a sor, hogy kicsit gúnyosabban szólaljon meg. Egy perc múlva már sehol senki, a fosztogatóknak már semmi nyomuk. Alinox még egyszer körbenéz, nem maradt-e a hármon kívül más csatlósuk itt, aztán megszaporázza a lépteit, és kisiet az Ódon temetőből. Egy ideig biztos nem tér majd ide vissza, ennyi kaland elég volt neki a temetőkben, mert bár most jól jött ki a dologból, de ki tudja, hogy legközelebb ha ilyen van, ki győz majd. Mindenesetre Alinox visszatér az iskolába, eredeti célját, miszerint kiszellőzteti a fejét, elérte, így beül a révészhez, honnan irány a Mysterio.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-21, 11:23 pm

//olvad//

*Tehát jól tippeltem, ez a furcsa, ijesztő lény tényleg a lány famulusa. Még nem sokat tudok ezekről a dolgokról, csak amennyit Tak elmondott. Talán ideje lenne utánuk olvasnom, aztán annyival kevesebb meglepetés érhet majd. Mert addig oké, hogy minden diák másodévesként egy ilyen állatot csinál vizsgamunkának, és hogy ezeket felruházzák különféle képességekkel, de mégis... Hogy akár ilyen veszélyes szörnyet is létre lehet hozni... Ez egyelőre sok nekem. Hiszen akár a fejemet is letéphette volna. Talán csak egy pillanaton múlott az egész.*
- Értem. *Bólogatok, amikor elárulja, hogy épp ma teremtette.* - Gondolom jó jegyet kaptál rá. Szép munkának tűnik. De igen, valóban új még ez nekem. Csupán pár napja érkeztem a Mysterioba, és ezekről a lényekről is csak nem rég szereztem tudomást. Szóval a saját famulusom elkészítéséig még bőven akad mit tanulnom. *Jegyzem meg mosolyogva.*
- Hogy mondtad? Hogy micsodák? Vámpírok? *Azt hiszem, most szabályosan leesett az állam, a szemeim pedig pingponglabda méretűre kerekedtek ki. Vámpírok. Ez most komoly? Te jó ég! Tényleg nagyon le vagyok maradva mágusvilágból. Nem lesz elég a vizsgaidőszak, hogy behozzam a lemaradásom. Ahhoz ki kéne olvasnom a fél könyvtárat. Ettől a gondolattól meg már előre is elfáradtam.*
- Nem tudtam, hogy vámpírok járnak erre. Őszintén szólva azt sem tudtam, hogy tényleg léteznek... *Nem akarok teljesen tudatlannak tűnni, pedig tökéletesen annak érzem magam. Legszívesebben egy csomó kérdést zúdítanék most a lányra a témával kapcsolatban. de egyrészt kicsit ciki lenne, másrészt nem hinném, hogy Dora szeretne tudakozóközpontot játszani, szóval ez a dolog is a könyvtárazásra marad.*
- Az Exortus ház tagja vagyok. És te? *Kérdezek vissza, hogy ennyivel is okosabb legyek. De ezekről a házakról sem sokat tudok még. Például hogy honnan ezek a nevek, vagy mit szimbolizálnak a házak jelképei. Eddig csak a saját házam jellemzőiről olvasgattam, de még azzal kapcsolatban is csekélynek érzem a tudásom.*
- Értem. Az egyik könyvben olvastam a minap ezt a nevet. Én... én azért jöttem ide, mert... szeretnék többet megtudni magamról. A lehetőségeimről. A szüleim mindketten varázslók voltak, de nem igazán ismertem őket... *Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel megmagyaráztam a dolgot. De nem is ilyen egyszerű, hogy két mondatban meg tudjam értetni valakivel. Magam miatt vagyok itt, hogy megismerjem önmagamat, és ezáltal kicsit a szüleimet is. De ha ilyeneket mondok, akkor félő, hogy szánalmat ébresztek másokban magam iránt. Erre pedig semmi szükségem.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-21, 11:45 pm

*Szerintem Vitto egy kicsit túlzásba vitte az átalakulását, de annyira nem bántam, legalább láthattam így, tudom, hogy kiállna értem bárhol és bármikor, ha szükséges és ez azért jól esik nekem. Viszont most már visszaváltozik, így hát az agáma csak mellém telepszik, mi pedig először csak a famulusokról kezdünk el beszélgetni, amelyekről már ezek szerint hallott új ismerősöm és csak elmosolyodva bólintok párszor.*
- Igen, jól sikerült, mesteri eredményem lett belőle, pedig a jelmágia nem áll közel a szívemhez. *tényleg nem szeretem, unalmasnak tartom és pepecselősnek, én megmaradok a nekromanciának, ez való nekem, hála a családomnak is természetesen, hiszen belém nevelték, már nem lehet kiirtani belőlem.*
- Szerintem majd ha odaérsz, simán menni fog. De én pozitív dolognak tartom ezt a lehetőséget, hidd el, olykor jól jön egy ilyen lény. *nem is mondok most többet róla, régen nem akartam, de mára már úgy éreztem, hogy jól jöhet és ha már úgyis vizsgafeladat, hát nem hátrálok meg a feladat elől. Na de most, hogy itt vagyunk a temetőben, eszembe jut egy régi találkozás, amely pontosan itt zajlott, csupán csak Briesha helyett Demetrius állt itt, akibe elég hamar bele is szerettem.*
- Igen, vámpírok. De miért nézel ilyen furcsán? Gondolom ismered ezeket a lényeket... halottak, örök életük van, emberek vérét isszák... *elég sok mindent tudnék róluk mondani, de nem találkoztam még olyan emberrel a Földön, aki nem ismerné ezeket a lényeket, legalább filmekből. Viszont ez az arckifejezés, némi ijedelemre utal, de ahogy hallom, Bri nem tartja magában a dolgokat, őszintén elárulja, hogy még a létezésükben sem hitt, amire mosolyognom kell.*
- Elsőben tanulni fogtok a misztikus lényekről, a vámpír is majd terítéken lesz. Hidd el, léteznek és még durvább lények is. *azt inkább nem mondom el neki, hogy van egy vérfarkas is a Mysterio diákságában és hogy sokak szerint az exortus ház vezetője is az, hiszen ez csak pletyka, én pedig nem tudom biztosra, hogy igaz-e. Szóval csak haladunk a beszélgetésben és már ki is derül, hogy pont az ő magiszteréről sejtem azt, hogy valamiféle másik lény lehet, így automatikusan mosolyodom el, de nem mondok inkább semmit, még a végén kiiratkozna.*
- Én az Inflatus ház tagja vagyok. Mondjuk nincsenek elhatárolódva a házak, csak a klubhelyiség és a hálók... amit azért bánok. *egy huncut mosoly jelenik meg arcomon, melyből talán sejti, hogy van egy fiú az életemben, aki nem az én házamba jár, tehát nem is olyan egyszerű találkoznom vele, főleg éjszakánként. Na de azért mi megoldjuk Axellel ügyesen. Magamról is mondok még pár szót, majd az itteni létről kérdezem, hogy miért is jött ide, de ahogy hallom, a jövőjét szeretné itt megalapozni, mely okos döntésnek tűnik.*
- Ezek szerint aranyvérű vagy és meghaltak. Sajnálom... itt sokak elveszítették a szüleiket. *tényleg nem egy embertől hallottam már ezt és ezért is örülök oly nagyon, hogy a mi családunk biztonságban van. Túl sokan vagyunk és túl híresek, meg se mernek támadni minket - az ép eszűek -, a többiek, akik mégis meg merik tenni az első ellenséges lépést pedig a Giovanni kripták rejtekeiben pihennek.*
- Nem járunk egyet? *szállok le a sírkőről és bár Vitto nem mozdul, őt simán itt is hagyhatjuk. Tehát ha az exos lány benne van, akkor a régi sírok felé haladunk tovább, a kopár, kihaltabb részeknél.*
- És egyébként visszatérve a vámpírokra, tartasz tőlük? *na igen, ez egy olyan téma, amit én imádok, de hát ez nem meglepő és azok után, amik a múltban értek, talán egyértelmű is, hogy soha nem fogok megválni mindentől és érdekel is, hogy vajon egy vadidegen ember, aki eddig még a vámpírokban sem hitt, miként áll most hozzájuk, miféle érzések kavarognak benne.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2011-12-22, 12:47 am

*A lány famulusa visszaváltozás után máris sokkal szimpatikusabb. Mindenesetre kevésbé rémisztő. Egy agáma, ha jól sejtem. Bár az ilyen állatokban, hüllőkben, kétéltűekben és ízeltlábúakban nem vagyok kiváltképpen otthon. És szerintem nem is leszek. Az emlősöket jobban szeretem, főleg a macskaféléket. Vagy esetleg még a madarakat. Úgyhogy szerintem az én famulusom is, ha egyszer elkészül, ezekből az állatcsaládokból fog kiválni, ezekből fogok összekutyulni valamit. Feltéve ha ezt egyáltalán megválaszthatom - mert igazából még ezt sem tudom - de valószínűleg igen.*
- Oh, az tényleg szuper! Ez esetben gratulálok hozzá! Bár... az a sejtésem, hogy a tanáraidat sem tudta jobban lenyűgözni, mint engem, amikor a semmiből ott termet, és fölém magasodott. *Kuncogok halkan. Persze utólag, hogy túléltem a találkozást a három fejű rémmel, már könnyű nevetni rajta. De attól tartok, megint fenékre huppannék, ha ismét megtörténne a dolog.*
- Persze persze, tudom mi az a vámpír... *Mondom rögtön, nehogy félreértsen. Természetesen hallottam már róluk, a muglik között is ismert fogalom a vámpír szó, csak hát azt nem gondoltam volna, hogy tényleg léteznek. Ezt be is vallom Dorának.*
- Tanulni fogunk rólunk? És még durvább lények...? *Egyszerre villanyoz fel, ejt ámulatba, borzongat, megijeszt a téma, és ezeknek a dolgoknak a gondolata. Részben bosszantó, hogy mennyi mindenről nincs még fogalmam, másrészt viszont örülök, hogy ennyi izgalmat hozhat még az elkövetkezendő pár év.
Kíváncsivá tesz a sokat sejtető, huncut mosolyával, hogy vajon miért bántja a házak elhatárolódása, de nem kérdezek rá. Ha tippelhetek, vagy azért zavarja a dolog, mert mondjuk így komplikáltabb titkos bulikat, meg balhékat csinálni... de valószínűbb, hogy egy fiú van a dologban. Vagy akár több... Sosem tudhatom. Erre a gondolatra azonban elmosolyodom. Én még nem beszélgettem túl sok emberrel itt, de akad pár helyes srác, azt már kiszúrtam.*
- Igen *bólintok rezzenéstelen arccal, amikor megtippeli, hogy árva vagyok és aranyvérű. Kivételesen ismert számomra ez a szó. Az első kezembe akadó könyvtári könyvben már olvashattam a varázslók vér szerinti elszeparálódásáról. Aranyvérűek, félvérek és sárvérűek. Érdekes megkülönböztetés, de biztos van benne valami logika.*
- Én is sajnálom. De igazából nem nagyon ismertem őket. Csak ötéves voltam, amikor meghaltak, és addig is a nagynéném nevelt inkább. Aztán muglikhoz kerültem. Ezért a nagy lemaradás. De majd behozom *mondom végül eltökélten, és ismét elmosolyodom. A kérdésére nem is válaszolok, csak biccentek egyet, hiszen már meg is indul. Mellélépek, és már meg is indulunk lassan lépkedve a régi sírok között.*
- Azt hiszem... igen. Bár nem tudom, hogy vajon mennyi igaz abból, amit az ember filmekből, könyvekből hallhat róluk. Viszont ha óva intesz, hogy veszélyes ez a hely, az valószínűleg nem véletlen. Akkor viszont... te miért vagy itt? Gyakran jársz ide? *szegezem neki a kérdéseket.*

//fagy//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 3:24 pm

*A mai nap úgy érzem, hogy nem ártana egy kicsit gyakorolnom, hogy még jobban bírjam a fájdalmat és a démonná változást. Nem is véletlen, hogy a temetőt szemeltem ki célul, ugyanis ide kevés diák jár és közben Eyolf is könnyedén tudja gyakorolni saját erejét, tehát a halottak feltámasztását. Így hát ha valaki a temetőhöz ér, azt láthatja, hogy egy hatalmas, fekete farkas nyugtalanul ücsörög az egyik sír mellett, miközben egy halott mászkál a környéken, húsa már félig lerothadt róla, de az is látszik, hogy nem mászkál el, tehát befolyás alatt áll, illetve ami furcsa lehet, hogy én, tehát egy fiatal fiú egy földesebb, sír mentesebb helyen állok. Ruhám fekete, tehát egy nadrágból és egy rövid ujjú pólóból áll, kezemben pedig egy elég éles és nagy méretű tőr van. Felkaromat vágom meg vele, jó mélyen belevágva a húsba, mire csak arcom torzul el, de hangot nem adok mindennek, ennél szörnyűbbet is átéltem már, majd nemsokára jöhet az obszidián por, így lehajolok és egy zacskót veszek fel a földről, melyet vértől csöpögő kezemmel kinyitok, nem zavarva, hogy fáj és hogy a temető földjét is újabb vérrel áztatom. A port a sebembe helyezem, melyre már felszisszenek, így ejtem le a maradékot és pálcámat a pszichokinézissel magamhoz vonom, tehát a farkasom mellől most jobb kezembe kerül és végül a sebre irányítom.*
- Nyx fervens! *ismételgetem elég sokszor, miközben most már hangosan mordulok fel, nem kicsit fáj most ez, a forróság, mely ellepi a testrészt, a marás, ahogy elfeketedik a bőrőm, a húsom, de végül alakul, elkezdek démonná válni, azaz most csak a karom, mivel arra irányul mindez. Kinyújtom hát bal kezem, majd ujjaim hegyén különlegesen erős anyagból jelennek meg a pengék, olyanok, amik mindenen átvágnak, nem földi eredetű ez az anyag, hanem démoni. Koncentrálok és bizony növesztem a pengéket, amelyek az ujjaim helyén keletkeztek, méghozzá duplájára, majd ez után kissé verejtékezve emelem fel az ég felé, megvizsgálva a tökéletes munkát.*
~ Nem véletlen akarok démonológus lenni... ~ *mint Demien ugyebár... na de démoni karommal megindulok az egyik kripta felé, melynek falát támadom meg és a kövek csak úgy törnek le róla, mintha muszáj lenne vagy mintha menekülnének éles karmaim elől, én pedig gonosz mosollyal az arcomon nyugtázom mindezt.*
- Na küldd ide! *nézek Eyolfra, aki biccent felém, majd a hulla megindul az én irányomba. Ilyenkor jön jól az embernek egy famulus, hiszen tökéletesen segíthet a gyakorlásban és nem egy városbelit kell kinyírnom. Így ahogy közelít, a hulla testrészeit kezdem el kaszabolni és ezek a karmok tökéletesen áthatolnak a húsán, minden csontján és tépik le testrészeit, tehát elég durvának tűnik mindez, de ő már nem érzi, hiszen már nem él, tehát nyugodtan tudom körbejárni, tovább támadni, eljátszadozni vele, gyakorolni...*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 3:47 pm

*Tegnap után szeretnék egy kicsit nem gondolni semmire. Nem pihenni, szórakozni akarok, vagy tanulni, és nem is más érdekel. Néha reám tör egy amolyan letargia, mikor nem is tudok magammal mit kezdeni, semmihez nincs kedvem, mert túl fáradt vagyok bármihez is, és csak le akarok ülni, nézni ki a fejemből. Ezt elég nehéz megtenni a kastély falain belül, vagy akár csak a közeli kis faluban. De ravaszságomban találtam egy helyet, ahol tökéletesen elidőzhetem, és ez a legközelebbi temető. Oda úgy sem fog semelyik diák menni, és leülhetek magamból kibámulni, és szomorkodni. Néha csak ki kell eresztenem a gőzt, és ha ez nem megy, akkor egyszerűen szomorú akarok lenni, hogy utána már ne legyek akkor, mikor nem vagyok felkészülve rá. Így sétálok némán és lassan a sírok között, kezeim zsebre vannak dugva, és nem is igazán nézelődöm, csak a földet kísérem végig tekintetemmel. Mint valami élőholt, akinek nincsen már tudata, úgy sétálgatok ide-oda. A temetőben járva veszem észre magamon, hogy elmaradt a várt hatás: nem félek, nem sírok, nem idéz fel rossz gondolatokat. Egyszerűen csak vagyok, és nem törődöm semmivel sem, míg... Egy furcsa hang fel nem kelti figyelmemet. Hirtelen kapom fel a fejem, és érzékeim kiélesednek, mint mikor az állat megérzi a közelgő veszélyt. Pálcám máris a kezemben, s magam körül forgok, pásztázva a terepet, de a furcsa hang, csak nem akar csillapodni. Nem vitás, hogy rögtön beképzelek minden hülyeséget: eljöttek értem azok akik üldöznek, vagy csak szimplán zombi invázióba csöppentem bele. Nem tudom mi tévő is legyek, de mivel nem néztem merre jövök, nem biztos, hogy elsőre visszatalálnék biztonságosabb terepre, így muszáj magam itt meghúzni. Jobb híján be is húzódom a közeli fa mögé, és onnan lesek kifelé. De kíváncsiságom a legnagyobb úr minden állapotban. Nem bírok magammal, mert az ismeretlentől félek, és úgy okoskodom, hogyha meglátom mi is az ellenfél, akkor már legalább tudom mivel van dolgom. Így hát lassan elindulok a szűnni nem akaró hang forrása felé, lassan teszem egyik lábam a másik után, és mint a filmekben, minden apró reccsenésre összerezzenek. Nem tagadom: félek. Kis lopakodás után pillantok meg egy olyat, amitől majd hanyatt dobom magam. Egy nagyjából velem egykorú, nálam talán kicsivel idősebb srác áll nem messze, és egy mozgó hullát kaszabol a furcsa karjával. Hát ilyet még nem láttam, így kővé meredve állok, még a szám is tátva marad, és elkerekedett szemekkel mozizom az eseményeket. A pálca még mindig a kezembe, de már rég az oldalam mellé van eresztve, hiszen ugyan mi esélyem lehetne egy ilyen ellen? Apropó: ellen. Talán nem is a legbiztonságosabb itt álldogálni, mert nem tűnik túlzottan barátságosnak a srác, főleg nem a hulla, így további élőholtaktól tartva fordulok meg, hogy lehetőleg minél halkabban, és gyorsabban hagyjam el a helyszínt. Persze, hogy a legelső száraz ágra rátaposok, és szemet azon nyomban behunyom, mert szinte biztosra veszem, hogy meghallotta a fiú is. Nem fordulok hátra megnézni, csak dermedten meredek magam elé, mint aki azt hiszi, beleolvad a környezetébe.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 3:57 pm

*Egyre kevesebb dolog marad meg a hullából, így szabadítom meg karjától, bordáitól, amiket nem vagyok rest egyesével kiszedni és a játszadozás abbamarad, ahogy megérzem az ismeretlen szagot. Vérfarkas vagyok, az érzékszerveim ezerszer jobbak, mint a sima embereké, tehát fekete szemem azonnal a fiú felé kapom és kissé el is mosolyodom, ahogy őt nézem. Oh, félreértés ne essék, ez minden, csak nem barátságos mosoly, így hát őt figyelgetem egy ideig, majd gondolok egyet, bal kezem lódítom és a hulla feje volt nincs... a test összecsuklik, mint valami bábu, a fej pedig pont a srác mellé kerül, talán kicsit elé is, hogy jól meg tudja nézni az egykori férfi testét, melyek szemgödreiben csak egy szem van, az is falfehéren néz rá. Eyolfnak is feltűnik a jelenet, rögtön négy lábra áll és morogni kezd, de én csak nyugtatólag szólok rá.*
- Nyugi! *és végül meg is indulok a fiú felé, de bal kezemnek ujjai helyén, ahol most a pengék vannak csak úgy csöpög a vér, hála a halottnak, de nem zavartatom magam, a sráchoz lépek és szerintem esélye se lenne menekülni, de biztos, ami biztos alapon Eyolf már szélsebesen elé is siet, ugyanis szél az eleme, így gyorsabb, mint a sima famulusok, tehát a fiú elé kerül, majd onnan morog rá, éles körmei és hegyes fogai a fiú felé merednek, láthatóan nem szívleli, ha valaki megfigyel minket.*
- Nem tudtam, hogy manapság leskelődni szoktak! Na és, láttál valami érdekeset? *teszem fel neki a nagy kérdést, mély, de mégse olyan nagyon barátságtalan hangon, miközben végül odaérek hozzá, mert nem tud menekülni, a farkas előtte van, tehát vagy ő vagy én, de remélhetőleg sejti, hogy diák lehetek és nem fog elfutni előlem. Biztos új diák, azokkal mindig így járok, így jobb kezemmel dús, kócos tincseimbe túrok és nemsokára a srác felé nyújtom kezem.*
- Nem eszlek meg! *teszem hozzá, majd jöhet is a bemutatkozás.* - Nathaniel Cornwlade vagyok, az Inflatus ház tagja. *a plecsni nincs rajtam, szóval a sentinelségről nem fog tudni, nem is látom értelmét azt elmondani neki. Na de a fa most pont kapóra jön, így éles pengéim végig is húzom a törzsén, nem zavartatva magam.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 4:20 pm

*Persze hogy észrevett. Apró reményem volt csak, hogy annyira bele melegedik a kaszabolásba, hogy elmenekülhetem, de hát valahol a fejemben is tudom legbelül, hogy ezt csak magamnak hazudtam, hogy azt tehessem mint bármelyik másik ember: a reménybe kapaszkodhassak. Az úgy is csak utánam fog meghalni, fut át az agyamon mikor mellém gurul a fej. Megnézem magamnak, és csak arcom torzul el, de nem a félelemtől. Mafia család gyerekeként láttam már szétszakadni embert. Inkább az elém kerülő famulus idegesít, de legalább annyit megtudtam már erről a gyerekről itt mögöttem, hogy diák. Csak azoknak lehet ilyen. Ha meg diák, nem fog gyilkolni. Ezért nem szeretem, ha átveszik az érzelmek az uralmat fölöttem: megszűnik a reális gondolkodás, ami ilyen esetben akár helyzeteket változtathat meg. A srác hozzám is szól, de mikor vissza fordulok mondatára, csak ugyan olyan mogorva képpel találja magát szembe, mint az övé. Igaz, hogy soha nem láttam még, de képtelenségnek tartom, hogy nagyobb bajom essen miatta. Lehet elrontom az örömét, mert talán színésznek készül, legalábbis ezzel a bemutatkozással erősen kétlem, hogy más pályára... pályázna. Így hideg fejjel végiggondolva, s talán egy picit túlzott optimizmussal is, a srác már nem félelmetes, hanem inkább érdekes.*
- Nem szokas, de ne mondd, hogy te nem nézted volna meg a helyemben, hogy mi az a furcsa hang, amit hallottal. *válaszolom neki. Persze adhattam volna jóval csípősebb választ is, de nincs kedvem ingerelni, az eszem még nem ment el azért, mert el is kezdtem használni a fejem, és nem csak az ösztöneimre hagyatkozom. A felém lendülő kéz, még jobban bebiztosít álláspontom felől, akár csak bátorítónak szánt mondata, ami jelen szituációban nem feltétlen a legjobb próbálkozás valakinek a megnyugtatására. Pálcám, ami még mindig a kezemben van, elrakom, és már nyújtom is feléje a kezemet, s ha megtörtént a kézfogás, már húzom is vissza kezem, nehogy baja legyen. Mikor meghallom a nevét, el is felejtkezem az illemről, mert a folyosókon haladva azért sikerült pár információt elfülelnem a diákoktól.*
- Cornwlade? Inflatus? Mondd, nem ugyan ez a vezetek neve a hazad magiszterének? *kérdezem kíváncsian, mert ha ő valakije egy magiszternek, akkor tényleg nincs mitől félnem. Úgy látom azonban, hogy kicsit el van szállva a gyerek, mert elkezdi kapargatni a közeli fát, mint valami kutya... tekintetem oda téved, és érdeklődve vizsgálgatom karját.*
- Ha jol tudom, a te hazad szakterülete a halal, és a holtak. Ugye? Ilyeneket tanultok? Meg olyat, ami a karoddal van? Vagy az eredetileg olyan? *bökök az említett testrész felé. Szavaimból csak úgy árad a kíváncsiság, és nem tudom visszafogni magam. Hiszen ez annyira király, jó lenne, ha én is tudnám. Talán megtanít rá a srác... majd... valamikor... esetleg. De ha már a királynál tartunk, akkor bevillan egy emlékkép a fejembe: fekete tincsek között néhány fehér is akad, ami egy gyönyörű arcot keretez, én pont őt nézem, és akkor hagyja el egy mondat a lány száját, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből.*
- Figyelj, ha mar ennyire vagod a témat, ahogy latom, szeretnék kérdezni valamit. Igaz, hogy a holtakat fel lehet támasztani? Nem ugy, mint azt. *viszem tekintetem a lekaszabolt hulla felé, majd vissza a fiúra.* - Hanem normalisan. Mintha visszatérne az életbe. *kérdezem tőle egyre gyorsuló beszéddel, és szemeim nagyra nyílnak a várakozástól. Hiszen, ha igaz lenne...*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 4:33 pm

*Mivel valószínűleg új fiúról van szó, ugyanis még soha nem láttam errefelé, nem akarom a szívbajt hozni szerencsétlenre, tehát meg is indulok felé, de a kedvem nem a legjobb, mivel megzavartak, de egy kis játékot megengedek magamnak, majd meglátjuk, miképp is reagál a fejre. Ahogy nézem, nem kezd el úgy remegni, mint a nyárfalevél és fel se sikít, tehát ez már egy jó pont, meglátjuk mindjárt, hogy kivel is van dolgom.*
- Oh, én természetesen megnéztem volna. Nem véletlen keveredek mindig bajba, ahogy te is fogsz, ha az ösztöneid követem. *nem látszik rajtam, hogy bánnám, pedig bánhatnám, mert ha annak idején nem megyek le abba a szobába, ha nem ölöm meg Siriust, talán a szüleim még mindig élnének és minden másképp történt volna. Na de most nem fogok ezen gondolkodni, inkább bemutatkozom a srácnak, így érzem meg a kézfogást is és ahogy már sokan mások előtte is, úgy teszi fel nekem most ő maga is a kérdéseit, melyekre csak egy aprót bólintok. *
- De igen! *többet nem mondok, nincs sok köze hozzá, hogy magához vett a szüleim halála óta. Ismét beugrik régi nevem, a Cronfield... hiányzik, de az már a múltam, ez pedig a jelenem és a jövőm és én ezeket a dolgokat már rég tisztáztam magamban. Ahogy hallom, érdeklődőnek tűnik, nem is kicsit, így pengés karom felé tekintek.*
- Disarm Fervens! *mondom ki a varázsigét, majd karom lassan elkezd visszaalakulni, arcom pedig eltorzul, ugyanis nem valami kellemes ez az érzés, de simán túlélem és amikor a változás végénél tart, válaszolok is a srácnak.*
- Általában igen, de vannak kívételek és nem csak mi tanuljuk, hanem minden ház. Te nem tudom, hogy melyikhez tartozol, de bizonyára nem vagy Inflás, mert akkor tudnék róla. *tekintek rá és végül a karomra terelődik a szó, ahol ujjaimat megmozgatom kissé, ismét a sajátjaim.*
- Ez nem nekromancia, ez démonológia... *felelem röviden és ahogy hallom, még kérdezne a srác, de én csak megcsóválom kissé fejem és fekete szemeim az övébe mélyesztem.*
- Valamit elfelejtettél! Én bemutatkoztam, te neked is úgy illene, tehát csak utána válaszolok a kérdéseidre. *egyértelműen tudom a választ, szóval jó embertől kérdezi, de amíg pofátlan módon nem árulja el a nevét, nem fogok neki segíteni. Csak lazán nekivetem hátam a fa törzsének, kezeim összefűzöm magam előtt és Eyolf is leül szépen mellém, úgy figyeli a másikat, kíváncsian várva a nevét.*
- Amúgy meg miért érdekel? *bukik ki belőlem még egy kérdés is, miközben arcát vizslatom. Fiatal és naív, ha megpróbálna ilyet tenni, bár tény, hogy én is megtettem és Demien se véletlen van ismételten közöttünk. A gondolatok hallatán viszont az órára gondolok, amit ma fog tartani, nekem pedig ott a helyem, de ez az új külső... amióta visszajöttünk nem találkoztam vele, kerültem, de ma már nem tudom tovább, szembe kell néznem vele és félő, hogy a beszélgetést se fogom túl sokáig megúszni, mert ez is ő, nekem el kell fogadnom, csak éppen más testben.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 4:54 pm

*A kis színjáték után amit levágott előttem, beszélgetésbe elegyedünk. Nem tudom, valahogy nem tűnik olyan gyereknek, akivel barátkozni akarok, vagy akinek akár csak a közelébe akarok lenni, de abból amit láttam, neki valami olyanja van, ami nekem kell. Hát megint itt tartunk. Ennyire szemét lennék, hogy kihasználnám az embereket, halál nyugodtan tervezgetve a hátuk mögött? Hm... igen.*
- Nem tudom, akarom-e követni az ösztöneimet. Ha azt követtem volna, mar rég valahol rohannék a sírok között, vagy félelemböl gondolkodas nélkül tamadtam volna rad, mert elöször nem nagyon tünt úgy, hogy sok különbség lenne a hulla es köztem. Ezert szeretek hideg, és targyilagos maradni. Mivel ez sikerült, egyik sem történt meg az elöbb felsoroltak közül, es igy mindenki boldogabb. Föképp en. Igy felmertem a helyzetet, es nem gondolom ugy, hogy tamadni akarnal. *fejtem ki neki a véleményemet, amit más esetben nem tennék meg ilyen hosszan, de én azt akarom, hogy belemerüljön a beszélgetésbe, nehogy bármi ostobaság jusson eszébe... mondjuk engem is megcsapkodni a karjával. Ha fizikailag nincs esélyem, akkor fordulok a szavakhoz. Apám ezt tanította. Arra, hogy igazam lett, és valóban így hívják a magiszterét, csak bólintok, mert látom, hogy nem akarja kifejteni. Hát jó, nem kell, én már így is tudom a teljes választ, nem vagyok hülye. De karját most egy varázslattal vissza is alakítja emberivé, s utána felel kérdésemre, mondatában elrejtve egy utalással, miszerint talán illene megmondanom hova tartozom. De nem tudom... nagyon nem bízom benne, így úgy csinálok, mint aki teljesen süket az utalgatásokra. Minden esetre, szavait feszült figyelemmel kísérem végig, mert nem hiába kérdeztem rá a dolgokra. Azonban most már nem utalgat semmire sem, hanem egyértelműen felhívja a figyelmem egy hiányosságra. Őszintén szólva, az ég világon, semmit nincs kedvem mondani neki magamról, nem szimpatikus, talán félek is tőle valamilyen szinten. Kinézem a fejéből, hogy esetleg nem tetszik neki a nevem, vagy bármi más rajtam, és ezért kezd el dühöngeni. Oldalra billentem a fejem, és szótlanul figyelem őt, miközben el is kényelmesedik a fának dőlve. Nem fog tágítani a kérése mellől, ezt most látom. Jó emberismerőnek mondom magam, mert bár nem volt túl sok barátom, azért figyelni mindig figyeltem a többieket, és levontam magamban a következtetéseket. Az más kérdés, hogy nehezebben kezelem emberi kapcsolataimat a többi fajtársamnál, de ennek is megvan az oka. Azonban erre a gyerekre csak rá kell nézni, és üvölt róla az elfojtott agresszió, a magába temetett fájdalom, az akaratosság és nagyképűség. Nem jó, ha két hím összetalálkozik. Ilyeneken agyalok, miközben még mindig szótlanul figyelem őt, de túl jó lapjai vannak, muszáj alkudnom, különben mindent visz. A károkat minden képpen csökkenteni kell.*
- Bemutatkozom, ha nem kell az utolso kérdesedre valaszolnom. Tudod, eléggé szemelyes az ügy. *teszem hozzá még a második mondatot, hogy egy indokom is legyen, mert már most tudom, hogy nála nem lehet a levegőbe beszélni, neki tények kellenek, és attól még, hogy azt akar, én nem vagyok muszáj azt adni, a tényeket szemfényvesztéssel is lehet helyettesíteni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 5:11 pm

*Igen sokat beszél ez a srác és kissé untat is a dolog, így csak nyugodt tekintettel hallgatom és kissé fel is nevetek a szavain, mely szerint már eliszkolt volna innen, mint valami gyáva féreg. Vicces, de legalább beismeri, ami lehet, hogy becsülendő, de engem mégsem hat meg a dolog.*
- Gyakoroltam, nem pedig egy őrült vagyok, aki mindenkit megöl, akivel csak találkozik... *mondom neki egyszerűen, nem is értem, honnan ez a feltételezés, mert bár láthatta, hogy nem kis erőt birtokolok, ettől függetlenül nem vagyok egy vadállat, hanem azzal bánok el, aki rászolgál. Egyenlőre ez a fiú semmit se tett ellenem, szóval csak nyugodtan éljen, tényleg nem zavar egy picit sem. Ahogy érzékelem, nem reagál a házas dologra, sőt, szinte semmi szavamra se, ami nem nyugtalanít, egyszerűen írritál, mivel nem csípem, hogyha valaki ennyire kussban van a közelemben, akivel éppen beszélgetni próbálok. Viszont mielőtt továbbra is csak feleslegesen jártatnám a szám, a nevére kérdezek rá, mert úgy illik, hogy azt elárulja, de ahogy hallom, nem akar igazán, hanem még alkudozna is, amire én csak felnevetek.*
- Ne nézz hülyének kölyök! Ha ennyire nehezedre esik, akkor én se válaszolok, ez így működik... Mert bár nem titok a kérdésedre a válasz, mégsem vagyok köteles segíteni neked, főleg, ha még annyi illem se szorult beléd, hogy elmond a neved. *csóválom meg a fejem, majd el is rugaszkodom a fától, nem igazán hat meg a fiú, majd megy máshoz vagy a magiszteremhez, ha ennyire meg akarja tudni ezt a dolgot, de már így ránézésre látom rajta, hogy úgyse lenne képes végigcsinálni azt, amit én. *
- Amúgy meg, mindketten tudjuk, hogy akár kényszeríthetnélek is rá, hogy felelj. Nem tudom, hogy miért titkolózol, de ez esetben jobb, ha távozol, mert csak zavarsz a gyakorlásban. *úgy érzem, hogy teljesen normálisan álltam hozzá, de most ennyi volt, ha ő nem, hát én sem, inkább visszatérek az üres placcra, a halott teteme közelébe és gyakorlok is tovább, mintha ő itt sem lenne. A zsebembe nyúlok és egy krétát veszek elő, majd leguggolok és egy idéző pentagrammát kezdek el rajzolni, igen csak szabályosat, semmi hibával, mivel már rengetegszer csináltam ezt. Viszont mivel ez a föld nehezebben fogadja be a krétát, egy ideig elvagyok vele, innentől a másikon múlik, hogy marad-e vagy sem vagy esetleg normális lesz és végre rájön arra, hogy itt nem ő a főnök, akármennyire is szeretné.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 5:32 pm

*Egyre inkább olybá tűnik, hogy nem tetszik nekem ez a gyerek. Úgy kerülgetjük egymást mint két farkas, csak jelen esetben az egyik tudja ki az alfa, a másik pedig teszi magát, hogy ne tűnjön annyira kicsinek. Hát most sajnos utóbbi volnék, s meg kell hagyni, a játék kettőnk között izgalmas is volna... ha nem tartanám komplett őrültnek a srácot. Mert hogy annak tartom, ez nem vitás. Normális, egészséges ember nem viselkedik így, ő valahol sérült belül, vagy csak ennyire arcoskodik. Ha utóbbi, akkor meg minden elismerésem, mert ő a legnagyobb pofájú ember, akivel valaha találkoztam. Visszaél a helyzettel, erről meg már talán nem is kell mondani, hogy nem tetszik.*
- Valóban? *szúrom be hirtelen a kérdést felé, rögtön reagálva arra, hogy ő nem tartja magát betegnek. Hát én ezt másképp látom. De a hangsúlyból érezheti, hogy ez csak amolyan merengő, költői kérdés. Szánt szándékkal nem reagálok mindenre, és látom, hogy ez nem esik neki jól. Fel is horkan alkumra, tudtam én, hogy ez lesz. Mosolyogva hallgatom végig a sértegetéseit, és a fenyegetését.*
- Szerintem meg mindketten tudjuk, hogy ha így beszelsz valakihez, akkor nem erdekel annyira a maganügye, hogy ezért kenyszert alkalmazz. En lattam az erödet, és tudomasul vettem, nem kell felhozni a témat utalgatva erre, mert elsöre is felfogtam. *vonom fel a szemöldökömet. Mert hát így is van, és változatlanul, még ha bajom is esik, halálos sebet úgy sem ad. Amelyik kutya ugat, az nem harap, ugyebár...*
- Egyebkent pedig, pont ezt mondtam. Latod, nem erdekellek, mert nem figyelsz ram! Nem gond, de mivel latom nem vagy beszédes, ezért megkimélted volna magad egy sor felesleges mondattol. Ha racionalisan vegiggondoljuk, te magad mondtad, hogy nem titok. Akarmennyire is jó vagy, diak vagy, ergo: van aki többet tud nalad. Nekem csak meg kell talalnom öt, így nem vagyok rad szorulva, barmennyire is biztam a segitségedben, Nathaniel. *mondom neki teljes nyugalommal. Igazából, mélyen belül tudom, hogy nem tudok várni a válaszra, de türelmesnek kell lennem. Ha meg tévedek, akkor sincs semmi, meg lehet találni őt szerintem az iskolában. Ha valóban nem elmebajos, akkor nem fog visszautasítani.*
- Es mivel tudom mi az illem, ezert ahogy kered, tavozom. Nincs okom zavarni teged, hiszen barmennyire is kitettél magadért, tulsagosan nem bizunk mi egymasban ahhoz, hogy sokat beszelgessünk. *zeng a feleletem. Nem üvöltök, és nem emeltem fel a hangom, egyszerűen túl nagy a csend, és én nem szoktam soha az orrom elé piszmogni. Persze legbelül örülök, hogy elhúzhatom innen a csíkot, mert elmeháborodottak mellett bátort játszani sosem volt kifizetődő. Rögtön sarkon is fordulok, de azért, hogy ne kössön belém, köszönés képpen odabólintok neki, és már szedem is a métereket magam előtt. Nem sietek, próbálom magam kontroll alatt tartani. Eltávolodom tőle, úgy harminc métert, majd hirtelen ötlettől vezérelve fordulok vissza.*
- Persze, ha nincs igazam, es szeretnel megcafolni azzal kapcsolatban, hogy mennyire érdekel a történetem, akkor beszelhetünk valami több elö lélekkel biro helyen is. *ajánlom fel neki a dolgot, annyi titokzatossággal a hangomban, amennyit csak bele tudok gyömöszölni, és még nem hat túlzottan eljátszottnak. Néhány másodpercig várok csupán, s ha nem felel, vagy nemleges választ ad, akkor visszasétálok biztonságosabb terepre, ha pedig beleegyezik, akkor megvárom míg odafárad mellém.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 5:43 pm

*Ahogy hallom a hangját és figyelem szavait, bizony egyre viccesebb nekem ez a fiú, mint akinek valami baja van, így csak mosolyogva hallgatom meg a kérdését és csak biccentek felé. Engem aztán egy elsős nem fog felidegesíteni, amúgy is megszoktam már, hogy a nálam fiatalabbakkal nem jövök ki jól, nem véletlenül nem én vagyok idén a Ts, hanem az a kis csitri, aki Luciussal kavar. Nem csípem Lilith-et, de nem is irígylem tőle az óratartást, legalább eggyel kevesebb dolog, amit csinálnom kell.*
- Öltem már diákot, de most nem áll szándékomban... *a szúrós pillantást talán észreveszi arcomon és ha eddig azt hitte, hogy nem bánthatom, talán most leesik neki, hogy ez nagyon nincs így, mivel már volt, akivel végeztem és még mindig ide járok. Könyörgöm, nőjjön már fel, hiszen egy feketemágus képzőben vagyunk és bármelyik nap az utolsó is lehet akár. De hiába próbálok normálisan eldumálni vele, ő erre nem hajlandó. Tényleg most egész kedves voltam, bemutatkoztam, érdeklődtem, szóval most kettőnk közül nem én vagyok az, aki elüldözi a másikat, de ha valaki ennyire okoskának hiszi magát, hát felőlem.*
- Csoda, hogy ezt felfogtad! *döntömmeg fejemet is picit, mert az tény, hogy nem érdekel igazán a magánélete, de már folytatja is tovább, úgy néz ki, csak megered a nyelve a kisfiúnak, ha eddig már nem tudott mit mondani nekem.*
- Akkor mire vársz? Menj és keresd meg azt, akire szükséged van. Egyébként pedig nem kell kímélnem magam, én akkor mondok valamit, amikor én akarok és jobb lenne tudnod, hogy hol a helyed, mert a végén még a pálcámmal is megismerkedhetsz, ami nem egy egyszerű pálca. *egy örökség és sokkal többet tud, mint egy sima varázspálca és a magja is ismeretlen, tehát ne kekeckedjen itt velem, mert kitöröm a nyakát vagy megkínzom... jobb szórakozás, mint elvenni az életét, van annál rosszabb dolog is. *
- Egyébként pedig, semennyire sem bízom benned és nem is akarok. Nem szoktam kisfiúkkal barátkozni, na csá! *intek is felé és közben a penta is elkészül, így hát felkelek és nem is nézek utána, had sétáljon el tőlem, de ahogy hallom, azért még magyaráz, nagyon kellhetek én neki. Még mindig nem érti, hogy mennyire nem érdekel, de ezek szerint fél ettől a helytől, hogy nekem itt előnyöm lehet, de én mint aki meg sem hallja szavait folytatom dolgomat, tehát kitépem egy hajszálam és a penta közepébe teszem és felkészülök a démon megidézésére, majd kieresztésére is, tehát jobb is, hogy most távozik... *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-11, 6:01 pm

*Ezért nem szeretem, ha más hímekkel találkozom. Sose jövök ki jól a dologból. Mondjuk ez most úgy hathat, mintha a lányokkal jobban megértetném magam. Minden esetre, csak nem akar leállni, én meg komoran hallgatom végig mondókáját. Hát szomorkodni jöttem ide ki, és tényleg elszomorít a dolog, hogy ennyire nem értem az embereket. Lehet, hogy igaza volt másnak, és én vagyok a lelki nyomorék, nem a többiek? Elgondolkozva nézem végig a kitörését, a szavaimra. A pálcás részhez ér, és én nem tudok visszafojtani egy kis mosolyt. Ez most komoly? Itt tépett szét egy hullát, és a legnagyobb és legveszedelmesebb indoka ellenem, hogy fogja a pálcáját, és akkor nagyon megbánom mert... nem egyszerű pálca? Nem is, valami olyan, hogy ő sokkal jobban képzett mint én... nem... a pálcától kell félnem, nem tőle. Hát gratulálni tudok csak magamban erre az öngólra, mert ahhoz képest, hogy nagyon erősködik, mégis csak a pálcájára tud hagyatkozni, mert az nem egy sima pálca. Fergeteges. De innentől kezdve, már nem is tudom őt annyira komolyan venni, valahogy hirtelen úgy néz ki, mint egy hisztis kisóriás, aki nem azzal van elfoglalva, hogy ő óriás, hanem azzal, hogy mekkora bunkósbotja van, és azzal milyen gyakran náspángol el kiskölköket. Meg eleve a feltételezés. Valahogy ezt a gyereket, mint ellenfelet, nem tudnám tisztelni. Rose-t igen, mert ő rajta visszagondolva, látszott, hogy nem akar semmi képpen olyannal kezdeni, aki esélytelen ellene. De Nathaniel? Ő nem egy úriember, hanem inkább egy vadállat. Ilyen mód nem is reagálok a szavaira, de talán arcomra is kiülnek a gondolataimnak bizonyos részei. A lényeg, hogy elenged, és én megyek is, el innét messzebb, mert nincs kedvem egy beszámíthatatlan ember közelébe maradni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-14, 1:50 am

// Káoszmágia, 1. házi//

- Gyere nagyfiú, irány a túlpart. Elmegyünk sétálni, megmutatom a kedvenc helyem. * vakargatom meg famulusom füle tövét egy hirtelen ötlettől vezérelve, s bár tudom, hogy késő este van, de kizártnak tartom, hogy visszautasítana egy alkalmat is amely akár még egy kis vadászatot is rejthet magában. *
- Már mehetünk is! * hallom a mára már nagyon is hozzám nőtt kisfiús hangot, nem is igazán tudnám elképzelni az életem nélküle. Szóval mosolyogva nézem, hogy mit csinál: fetreng egy kicsit az ágyon, míg én magamra kapom tornacipőm, pólómra egy pulcsit, felülre pedig bőrdzsekim, majd az ajtót kitárva, miután pálcám is magamhoz vettem, ki is tessékelem az ágyról nagy lendülettel leguringázó, lirhil oroszlánkölyköt a szobából. Fejem csóválva húzom be magam mögött az ajtót és eredek a kicsike nyomába, ilyen tempóban pedig nem is csoda, hogy percek alatt lent is vagyunk a kikötőben. Elég hűvöset érzek viszont, és a révész is épp most fog csak befutni, szóval gyorsan magam felé fordítva pálcám motyogom el az ’Aestus’ igét, minek hatására máris érzem a meleget szétáradni testemben, szóval volt-nincs fázás, legalábbis egy órán át. A vén öregúr viszont készségesen szól hozzánk, miközben kiköt, mi pedig be is ugrunk mellé, kijelentve azt is, merre szándékozunk ma menni ilyen későn. S bár a szigetig kicsit hosszabb az út, de így is jó tempóban érkezünk meg a túlpartra, én magam pedig a fuvart megköszönve szállok ki a csónakból. *
- További jó éjszakát, még találkozunk! * intek egyet a férfi felé, majd Tochoval máris bevetjük magunkat a sűrű erdőbe, melyen egy ideig keresztül kell haladnunk, amíg nem érünk a temetőhöz. *
- Mehetek vadászni? Farkas éhes vagyok.. akarom mondani, az oroszlán gyomrom korogni hallatszik. * áll meg velem szemben a kistigris, így nekem is muszáj lassítanom, bólogatva párat. *
- Hogyne, persze. De gyors legyél, a temetőnél találkozunk. * adom ki útját, ő pedig válaszként máris elüget valamerre másfelé. Fütyörészve-dudorászva csalok ki némi fényt pálcámból, a megfelelő igével természetesen, így most jó pár percnyi séta fog következni, de ez sem tűnik egy örökkévalóságnak. Nem vagyok egy félős alak, szóval csak menetelek előre a sötétben, s legnagyobb meglepetésemre Tocho már ott ácsorog a kapuban. *
- Megelőztél, kishaver. Jól laktál? * nyúlok le kicsi buksijához, de már meg is indulok befelé, hangját hallva pedig tudhatom azt is, követ engem. *
- Igen.. elkaptam egy jóó kövér nyu.. mi volt ez? * torpan meg hirtelen mind a beszédben, mind pedig az előre haladásban, ahogyan vele együtt én is. Kristály tisztán hallottam, mintha valaki sikoltott volna, méghozzá egy nő. *
- Nox. * oltom el pálcám fényét, elég a Holdé, látható így is épp elég minden, amire szükségem lehet. * - Akkor nem káprázott a fülem.. gyere, csak halkan! * súgom a kicsike oroszlánnak, ki bólogatni kezd, így hát lopakodva indulunk meg előre, a hang irányába. Egyre közelebb érhetünk, mivel az egyik kripta mögül kinézve már láthatom is tőlünk csak pár méter távolságra az undorító eseményt, amit jó pár fazon művel ezzel a szerencsétlen nővel. Öten lehetnek, ha jól számolom, mi meg ketten vagyunk, plusz a tudásom, ami némi önbizalommal párosul, így szerintem nyerők lehetünk. *
- Tocho, pszt! A tiéd az a kettő, akik háttal állnak. Lepd meg őket, aztán besegítek, ezt nem hagyhatjuk annyiban! * súgom neki, ki már a kripta tetején ácsorog, majd bólogatva veszi tudomásul, hogy bevetésre kell indulnia. Szembe áll velük, a kripta egyik végétől kezd ügetésbe, hogy a másiktól elrugaszkodhasson, s ugrás közben pedig a kicsike test alakulni kezd: így végül két óriási mancs, mérges karmok vájódása a hátakba és egy mélyről jövő oroszlánkiáltás üdvözli a két háttal állót, így küldve őket földre rögtön, s már el is inal a közelükből, biztos menedékbe húzódva, hogy ha szükséges, újabb támadást indíthasson ellenük. Míg ez a kettő a földön hasal és éledezik a másik három közül az egyik hangját hallhatom, pálcája pedig hanyagul mutat felém. *
- Ki van ott? Takarodj innen és ne szórakozz velünk! * szavaiból érezhető, hogy leginkább saját testi épségét félti, mint a többiekét, de én sem vagyok rest előre vont pálcával megszólalni, egyelőre sötét rejtekemben. *
- A végzetetek. * jelentem ki vigyorogva, igencsak magabiztosan, majd három kört tervezek rajzolni feléjük pálcámmal, miközben az igét is mondogatom magamban: *
~ Scytichs… Scytichs… Scytichs… ~ * ha pedig végeztem mindezzel, ők hárman, akik ott állnak, máris megérezhetik a fojtó átkom hatását. De csak pár másodpercig tart mindez, hiszen balga módon nem számoltam azzal a kettővel, akiket Tocho már a földre küldött: az egyikük hátára fordulva, meglehetősen észrevétlenül küld most rá egy kósza átkot a kriptára, melyből egy darab szépen kirobban, s a kőtörmelék mind nekem vágódik. Egy ordítással kapom fejem elé kezem, nem valami durva támadás ez, de arcomon így is lett sok apróbb sérülés, az egyik oldalon érzem, hogy vérem is elkezd csurogni.. de aki az én képemet bántja, az nagyon megszívja. *
- Hát ha így játszunk, oké.. rohadjatok meg. * kapom le magamról a dzsekimet máris, majd hátrébb araszolva a pulcsi és a póló is lekerül rólam, tehát még mindig sötétben vagyok, de fojtó átkom nem él már, mivel meg lettem zavarva. Mellkasom két oldalára egy-egy kört rajzolok, ahogyan órán is tanultuk, miközben ezen szavak buknak ki belőlem: *
- Grex mortem avium! *pálcám ekkor az ég felé kapom, s már várom a kellemetlen érzést, hogy kibújjon belőlem azon a két fura lyukon keresztül, mely így keletkezik az a sok-sok madárka. Fájó, sajgó érzés mindez, de a fekete füst kezd kiszállni belőlem, szemeim is elfeketednek, s egyszer csak köpi ki testem a madarakat, míg végül ismét nem látok rendesen, szemeim is a régi barnák, sebeim begyógyultak, de a sajgó érzés azért még megmaradt. *
- Akkor hát kezdődjön a tánc! * mutatok azzal egyik kezemmel az t férfi irányába, kiket ténykedésem közben Tocho volt olyan szíves egy kis magánakcióval feltartani: ki ne rémülne meg egy óriási testű, kifejlett oroszlántól? De most, hogy a varjak feléjük repülnek szélsebesen és elkezdik tépni őket, a famulus kimenekül a vészből, s mellém szegődik. *
- Ja, tényleg jó hely ez a temető.. fene sem gondolta, hogy teli hassal még egy kis testmozgás is jár így az éjszaka közepén. De ha most felfordult a gyomrom, reggelre lesz néhány kis csomag az ágyad mellett. * hallom a mély, morgó hangot magam mellől, de nem is hederítve rá hívom most vissza madaraimat. Mind az összes, egytől egyig a földön fetreng, egyikük próbálkozott ellentámadással, így ahogy elnézem, sikerült megrövidítenie úgy tíz-tizenöt madárral, de három már teljesen eszméletlenül fekszik. Így kegyetlen módon ismét feléjük mutatok, hogy egy vélhetően utolsó támadást indítsanak feléjük a vérszomjas madarak, kiknek hangja engem is borzasztóan zavar, de nincs mit tenni. Pár perc csak, míg fel nem mutatok az égbe, nem látok már mozgást a férfiak körül, egyetlen alak az, aki mocorog, az pedig nem más, mint a nő. Kezem ökölbe szorítva porlasztom el állataimat, végül gönceim ismét magamra kapva rohanok a nőhöz. *
- Hölgyem.. hölgyem! * rázom meg kissé vállát, úgy tűnik eszméletlen, rendesen elbántak vele ezek az állatok.. csupán csak nyöszörög párat, mire ölembe nyalábolva őt adom ki az újabb utasítást Tocho-nak. *
- Gyere, bevisszük a városba, hagy rakjam rád, nem tűnik túl nehéznek. * hívom máris oda az oroszlánt, ki képtelen kibírni, hogy ne morogjon egy kicsit a dologra. *
- Jó, de csak félútig viszem, onnantól átveszed. * nem is várok tőle mást, kezeimmel megtámasztom a nő testét, így indulunk Mystral felé innen, szerintem ott majd tudnak rajta segíteni, remélhetőleg. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-01-26, 9:26 pm

//Káoszmágia 1. óra házi//

*Ezen az estén Alinox úgy dönt, átruccan a szigetre, mert Shadow is nagyon menni szeretne, és ez az exos tanársegédnek nincs is ellenére, így ketten a tigrissel hagyják el a Mysterio falait, és Shadow kérőn néz gazdájára, majd az égre, végül megint a leányzóra.*
- Értem én nagyfiú, mit akarsz. *mosolyog famulusára, és megsimogatja puha fejét. Repülni akar, természetesen, így Alinox most hanyagolja a révészt, ráül a tigris hátára, és átkarolja annak nyakát kapaszkodásképp, amit Shadow jelnek vesz, miszerint a lány kész van, így felemelkedik a levegőbe, és repülni kezd. Alinox meg se lepődik, mikor a tigris nem egyből a szigetre megy, hanem repked még egy kicsit, de aztán pár perc múlva mancsai tompán puffannak a földön, a lány pedig leszáll a famulusról. Szeret Shadow hátán utazni, felszabadító érzés repülni. Na de ennek vége, a sétálás kezdetét veszi, de igazából céltalanul bolyong, arra megy, amerre Shadow, ki előtte egy-két méterrel trappol az ösvényen. Egyszer csak elkezd futni, Alinox pedig utána kiált.*
- Shadow állj meg, hová mész?! *szól a tigris után, aki hátrapillant gazdájára, és egy helyben toporogva néz a lányra, ki egy kicsit megrémül famulusa nyugtalanságától.*
- Mi baj nagyfiú? *simít végig az állat fején mikor mellé ér, ám a szárnyas tigris gyors léptekkel elindul, méghozzá ha az exos lányka jól sejti, a temető felé. Nem egy kedvenc helye, az biztos, és fogalma sincs róla, hogy Shadow miért nyargal arra, de ő megy kedvence után, vagyis hát inkább fut. Kicsit kifáradva ér a temető kapujához, hol a famulus nem áll meg, megy tovább, ám Alinox rászól.*
- Nyugi Shadow, megnézzük mitől lettél ideges, de maradj mellettem! *adja ki az utasítást, mire az engedelmesen oda is áll a leányzó mellé, ki ez idő alatt már elővette varázspálcáját. Figyelő tekintettel és óvatos léptekkel halad előrefelé, ám a következő pillanatban meghall egy sikolyt, mitől Shadow ismét toporogni kezd, láthatóan menne előre, de félti is gazdáját, és Alinox maga is fél picit, de ha valaki bajban van, ő bizony segít neki, ő magának is jól esne, ha fordított esetben a segítségére sietnének. Így lépked továbbra is előre a hang után, és hamarosan ki is szúr néhány férfit és egy nőt, ki ebben a pillanatban újra sikolt, de most már a férfiak gúnyos röhögését is hallja. A nő egyáltalán nincs jó állapotban, haja csapzott, kabátja, nadrágja szétszaggatva, és fél pár cipője is néhány méterrel odébb hever az egyik kősírnál, ő maga pedig a földön van, arcát fájdalom és félelem csúfítja. Az összes álló alaknál pálca van, és nem épp kedvesen viszonyulnak a nőhöz.*
~Tennem kell valamit, nem hagyhatom szegény nőt csak így itt…~ *gondolja magában, és már ki is talált valamit. Tűzlabdákkal megpróbálja megtámadni őket, de aztán majd valami más is kell, mert szimplán a tűzlabdáktól nem halnak meg, vagy lesznek ártalmatlanok.*
- Ignis pilas! *mondja keresztbe tett, ökölbe szorított kezekkel, majd az ige elhangzása után széthúzza azokat, és keze hamarosan lángba is borul. Kilép a bokor védő takarásából, hol eddig volt, és anélkül, hogy bármit is szólna, az 5-5 tűzlabdát a férfiak felé küldi. Pont öten vannak, így mindegyik kettőt kap, kit-hol talál el, az a véletlen művel, van, aki a kezén szerez égési sérülést, van, amelyiknek kiég a pólója és a hasa pörkölődik meg, egyiknek a lábát találja el a labda, szóval vegyes a felhozatal. Gondolom mondanom se kell, hogy ezután az öt gazfickó, dühösen és támadóan fordul Alinox felé, ám egyről hamarosan le lesz a gond, mert Shadow a földre teríti azt, és néhány jól irányzott harapással a halálba küldi a férfit. Négyen még mindig maradtak, és az, amelyiknek a pálcát tartó keze még ép, egy varázsigét küld a leányzó felé.*
- Sectumsempra! *kiáltja, ám Alinox valamennyire el tud ugrani előle, így csak bal vállát éri néhány vágás, miből lassan folyni kezd a vér, de most nem foglalkozik vele. *
- Nem túl leleményes varázslat, nem lehettek túlságosan agyoniskolázottak… *Alinox azonban alábecsülte őket, ami súlyos hiba, és ezt egy másik férfi ki is használta.*
- Solum fluctorum! … Accido! *hangzik el az ige, de szerencsére Alinox szereti a terramágiát, mondhatni jó is benne, így tudja, hogy mivel védekezhet a Földhullám ellen, és nem is rest gyors reagálással ezt használni is.*
- Salvio hexia! *mondja, mire pajzs alakul ki körülötte, így nem temeti be a nehéz földtömeg. Az ellenfél csapat hangosan káromkodik, nincsenek hozzászokva úgy tűnik ahhoz, hogy valaki túljárjon az eszükön.*
~ Na jó most már nem szórakozunk, ideje befejezni ezt a „játszadozást”…~ *gondolja, és úgy dönt, a nemrég Káoszmágia órán tanult varázslatot alkalmazza, hiszen az elég hasznosnak bizonyult már órán is. Gyorsan ledobja kabátját, majd nekilát.*
- Grex mortem Avium! *mondja, miközben két kört rajzol a mellkasa elé. A körök kész lettek még az Avium szó előtt, pont ahogy kell, és pálcája már az ég felé emelve. Az erős koncentráció se maradhat el természetesen, és nemsokára, csakúgy, mint az órán Alinox érezni kezdi, hogy valami mintha mocorogna mellkasában, majd a rajzol körök helyén vágások keletkeznek, minek hatására a lány felszisszen, de próbál nem a fájdalomra koncentrálni. A következő pillanatban a fekete füst elkezd kijönni a lyukon, mire a férfiak csak lemerevedve állnak és bámulnak, ezt Shadow ki is használja, és még egy alakot megöl, így már csak hárman maradtak. Két-három másodperc múlva meg is jelennek a varjak, kik tettre készen repkednek Alinox feje felett. A leányzó előrenyújtja a kezét, ezzel azt parancsolva a káoszvarjaknak, hogy teremtsenek nevükhöz hűen káoszt, zavarják össze teljesen a férfiakat. A nő eközben valószínűleg elájult, mert az exos tanársegéd mintha látná emelkedni és süllyedni a mellkasát, de egyéb életfunkciói nem látszanak. Alinox nem akarja túlságosan húzni az időt, mert félő, hogy akkor szegény nő meghal, szóval a maradék férfira teljesen rászabadítja a varjakat, kik csipkedni kezdik őket, és a 100 madár hamarosan cafatokra szedi a támadókat, mi egyáltalán nem szép látvány. Mikor mind a három élettelenül fekszik a földön, ökölbe szorítja a kezét, ezzel eltűntetve a madarakat.*
- Shadow! Minden oké? *keresi szemével a tigrist, és szerencsére ki is szúrja. Néhány horzsolással szerencsére megúszta a famulis, Alinox pedig átöleli a szeretett tigrist.*
- Keresnünk kell valakit Mystral-ban, aki ellátja a sérüléseit! Segítesz? *néz a famulusra, ki feláll, és felkínálja hátát, mint hordágyat. Alinox azzal még elboldogul, hogy a nőt felhelyezze az állat hátára a nőt, de egészen a faluig cipelni nagyon nehéz lenne, még jó, hogy erre a kis kalandra Shadow is vele tartott. Alinox nem akar nyomot hagyni maga után, ezért egy nyitott gödörbe repteti a hullákat, mikre utána egy kis varázslattal földet szór, így volt 5 halott, nincs 5 halott. Ezek után a famulus és gazdája elhagyják a temetőt, és Mystral-ba mennek, hogy jó kezekbe bízzák a szegény sérült nőt.*