Ódon temető

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 1:21 am

*Nem tudom én se, hogy miért nem ellenkezek, próbálom meg arcul csapni vagy lelökni magamról, csak nyugton fekszem alatta, nem téve semmit és a hideg ellen se védekezem, egyszerűen azt teszem, amit mond. Viszont ahogy elnézem, őt mulattatja helyzetem és szavaim, egyszerűen nem foglalkozik azzal, amit én akarok és ahogy végül fejemet is elfordítom tőle, csak arcomhoz érve fordít ismét maga felé, így hát kénytelen vagyok belenézni ismét sárga íriszeibe. *
- Nem akarok itt maradni... *próbálok fel is ülni, már kezeim is mozdulnának, miután elereszt, de nem, egyszerűen képtelen vagyok, így a jéghideg hóban fekszem továbbra is, igen csak zavart tekintettel. Írritál, ahogy át mer lépni rajtam és szívem szerint elvenném életét, de most csak gyűlölt pillantásommal találkozhat.*
- Hogy merészelsz így viselkedni velem? Ne lépkedj így körülöttem... *mérgelődöm tovább, de igazából ha rám néz, már annál is lerí rólam gondolatolvasás nélkül is, hogy mit érzek és gondolok róla, de végül fölöttem áll meg. El is törném a térdét, most azonnal és soha többé nem állna rá, úgy végeznék vele, de nem tehetem, csak felciccenek a játékszabályok hallatán.*
- Talán? Ez számomra nem valami jó ajánlat! Ha beszélgetni akarsz, akkor engedd meg, hogy felkeljek innen, addig nem válaszolok egyik kérdésedre sem! *állok szépen képletesen a talpamra, de azért hallom ám kérdéseit, hogy mi vagyok, mi az a kezében, tehát az én drága pálcám, így mosolyodom el most már látványosan és túrok bele vizes tincseimbe, kezdve beletörődni mindebbe. *
- Mondtam, hogyha felkelhetek és még egyszer nem érsz hozzám és nem is bántasz, akkor talán válaszolok a kérdéseidre. *sejtem én, hogy ha akarna, kényszeríthetne is, de most ne tette, tehát amíg tudok, bizony magamat adom, tudja csak, hogy kivel van dolga és nem vagyok én olyan nyuszi, mint sok más, korombeli lány.*

//fagyunk//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 7:12 pm

//Olvadunk.//

*Persze végül győzök, az ellenfél harcképtelen, ki van nekem szolgáltatva, minden tökéletesen megfelel egy kihallgatáshoz. Így ott is hagyom, hogy tisztázzak vele néhány dolgot, de főként feltegyem kérdéseimet, azonban mikor válaszol, csak megtorpanok a körülötte való járkálásba, és hideg pillantásom belefúródik szemeibe. Nocsak... felettébb bátor ember, de érzem ám a dühét is, és ez így cseppet sincs ínyemre. Nem is láthatja, olyan gyorsan guggolok le hirtelen az arca mellé, és szorítom meg állát egy kezemmel jó erősen, magam felé húzva a fejét.*
- Nagyon jól tudod kislány, hogy egyetlen mozdulatomba kerül, amit még csak nem is látnál, hogy kitörjem a nyakadat, vagy ha úgy akarom fájdalmasan tépjelek darabokra. De akár kényszeríthetlek is, vagy a fenyítés is megteszi és dalolni fogsz nekem, csupán egy szavamba kerül majd. *tisztázom vele a helyzetet, majd hirtelen el is eresztem, durván visszalökve arcát a másik irányba, s immár újra körülötte sétálgatok, mint farkas az esetlen bárányka mellett.*
- Talán? Talán válaszolsz a kérdéseimre? Ez számomra nem valami jó ajánlat! *visszhangozom neki szavait, s most már hátul összekulcsolt kezekkel, nyugodtabban sétálgatok tovább, mint akinek tengernyi az ideje. Mert nekem az.*
- Tehát szedd össze magadat, nem látszol ostobának, te is tudod, hogy itt nem te döntesz. Ugye nem kell tovább ecsetelnem a helyzetet? Na próbáljuk meg újra, várom a válaszaidat. *nézek is rá újra mogorván, hátha felfogta másodjára is. Szomorú lenne ha nem, mert az én türelmemmel játszik, ami mostanában igen véges.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 7:22 pm

*Nem tűröm, hogy csak így a földön hagyjon és szépen körbejárkáljon, mint valaki senkit, mert nem vagyok az és hogyha így áll a dolog, bizony meghalni is képes vagyok, de tartsanak tiszteletben. Nem vagyok játékszer, se valami beszélgetős bábu, aki mindenre válaszol, amit kérnek tőle. Furcsa ez az erő, amivel a földhöz teremtett és nem engedi, hogy rá támadjak, de akkor se fogom hagyni magam, én nem vagyok olyan lány. Amikor viszont dühös tekintete közelebb kerül hozzám és államhoz ér, méghozzá igen csak durván, egyik kezem automatikusan kulcsolom rá csuklójára, próbálva megszabadulni ettől az egésztől és picit el is torzul szép arcom a fájdalomtól, miközben igyekszem felfogni szavai súlyát. Lehet, hogy el kéne gondolkodnom azon, hogy mennyire is leszek felé készséges?*
- Akkor kényszeríts, mert másképp nem tudod meg! Mert én meg tisztában vagyok vele, hogy információkra van szükséged, amivel én tudok szolgálni jelen pillanatban, nem fogsz megölni. *csillannak meg szép szemeim, de amikor durván ellök, eleresztem kezét és sajgó államat fogom meg, miközben nem is vagyok rest oldalra fordulni, hogy a jéghideg hóba mártsam tüzelő testrészemet. Hallom ám, hogy ismét kérdez és továbbra se adja fel, de nem, nem ilyen egyszerű velem az élet.*
- Nagyon kemény vagy egy fiatal lánnyal szemben. Sokkal idősebb és erősebb is vagy, ez aztán a keménykedés. *fordítom felé a fejem rezzenéstelen arccal, nem érdekelve, hogy másfajta választ vár. Így eszem ágában sincs teljesíteni mindezt.*
- Egyébként ha nem lennél ennyire ostoba, akkor már rég tudnád, hogy ki vagyok és hogy mi is van a kezedben, hiszen a saját szemeddel láttad. *mosolyodom el jegesen, igen, igazam van és ezt ő is tudhatja, hogyha nem annyira ostoba, mint amilyennek látszik. Nem is értem, hogy miért nem látja azt, ami a szeme előtt van, de ha ettől kemény legény, hát csak legyen, akkor se engedek neki, jöjjön rá ő maga, max tanul tőlem egy kis gondolkodást, valahogy növelni kell az intelligenciáját, ha az magától nem nő neki.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 7:38 pm

*Úgy látszik még sem olyan okos mint hittem, inkább csak vakon büszke, a bátorsága is pontosan ennyiben áll, nem többen, és ez kicsit csalódottá tesz. Ismételten némán hallgatom végig válaszait, unott arcomról nem tükröződik semmi érdemleges, most már meg sem állok a járkálásban, kezdek hozzászokni a stílusához, és innen két fajta variáció lehetséges. Vagy engedek... vagy nem. Mielőtt még döntenék, ismét megállok felette, lenézve rá, mintha csak egy apró teremtményt szemlélnék, és gúnyosan megszólalok.*
- Ha nem lennél ennyire ostoba, kis hölgy, akkor tudnád, hogy eddig sem akartalak megölni, azóta mióta... varázsoltál? *billentem kicsit oldalra a fejemet, és csalódottságom mérhetetlen, hogy erre még csak most jött rá, pedig eddig is oly egyértelmű volt... Kötekedő szavaira nem is reagálok, az ilyenek engem nem hoznak lázba, ehhez többre van szükség, de nem tud rólam olyan információt, amivel gyenge pontra tapinthatna, így szavai elsuhannak fülem mellett, talán ő is észreveszi, hogy cseppet sem hat meg sem ő, sem az amit mond, sem pedig a helyzete.*
- Akkor úgy látszik, a durvább módszerrel szeretnéd csinálni. Ám legyen. *sóhajtok fel, és látványosan zsebre teszem azt, ami hozzá tartozik, feltűröm pulóverem ujját, lehajolok hozzá, és egy kézzel felkapom, hogy megtartsam a levegőben, néhány centire a földtől. Sose szerettem az idióta filmeket, mikor az áldozatot a nyakánál fogják, hiszen ha mégis meggondolná magát, akkor nem hallanám a fuldoklásától, hogy mit mondana, így csak ruhájánál tartom egy kis ideig, míg szemeibe nézek, majd egy gyilkos mosoly fut át az arcomon, és már repül is el távolabb, bele a hóba. Változatlanul kordában tartom magam, egy kihallgatáshoz fegyelem kell, nem szabad elvesztenem az önuralmamat, mert a végén még baj lesz... tudom mi történik, ha megvágja magát, és jelen pillanatban nem akarok dühöngő szörnnyé változni. Zuhant pár métert, de mivel a hó még mindig áll, ezért akkora probléma nem lehet belőle, ám én már rögtön ott vagyok mellette, hogy jobb kezemmel egy pillanat alatt csapjam arcon.*
- Nyugodtan szólj, ha meggondoltad magad. *fűzöm hozzá fagyosan, s bár kényszeríthetném is, az számomra nem lenne gyakorlás, így mivel ő is a nehezebbik utat választotta, ez most elméletben egyikünk számára sem gond, gyakorlatban azonban másképp van... Végül elkapom csuklóját, és hátra felé kezdem el tolni, vigyázva rá, hogy ne törjem el, lassan haladjak, de fájjon neki. Rajta áll, hogy mikor szakad vége mindennek.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 7:51 pm

*Elárulom ám neki mindazt, amit gondolok róla, mert egy ostoba, egoista pasit látok, aki valahogy hatalmat kapott, de arra még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy milyen teremtménnyel is van dolgom, ugyanis én még elég új vagyok errefelé, fogalmam sincs róla, hogy vámpírok tanyáznak a Mysteriohoz közel. Ha tudnám, akkor talán... de csak talán jobban vigyáznék, de én magam is kiszámíthatatlan vagyok olykor.*
- Csoda, hogy kitaláltad, mit tettem! *szűkül össze szemem is, de nemsokára úgy látom, hogy kezd elege lenni belőlem, így kap fel a levegőbe, de mivel nem a torkomat fogja, különösebb fájdalmat nem érzek, csak kellemetlen a helyzet, így próbálnám megrúgni, már lendül is a lábam, hogy középső tájt találjam el térdemmel, de ekkor agyam blokkol: nem támadhatom őt meg! Így repülök most már ismét a hóba, majd hangos puffanással terülök el és most már tiszta víz vagyok mindenhol úgy érzem, tehát szoknyám is most már csak úgy tapad szép, vékony lábaimra és néha a csizmából is picit több látszik, mint az orra. *
- Áucs... *nyöszörgöm picit, mivel fejem is beütöttem és akármennyire is nagy itt a hó, azért fáj, hogyha repítenek. Lassan próbálok meg felkelni, de ő már mellettem is van és egy hangos csattanás hallatszik, ahogy hófehér pofimat éri a keze. Csak fejem oldalra billen és én rögtön oda is kapok, annyira fájt és már be is pirosodik és érzem, hogy szemeimben is könnyek gyűlnek. Soha, senki se bánt még így velem, így a düh is kezd szerte foszlani és most már egy kis félelem is előtérbe kerül, ahogy nem engedem ki könnyeimet. Nem, nem fogom hagyni magam, ezt elterveztem, legalábbis eddig, de ahogy csuklóm a kezébe kerül, majd elkezdi hátrafelé tolni, úgy harapok bele ajkamba, nem, nem akarom, hogy hallja üvöltésem, de testem remeg, ahogy ellenkezni továbbra se tudok és könnyeim is megerednek, majd végül a harapásnak hála ajkamnál vér serken elő, én pedig felkiáltok a fájdalomtól, ahogy kezemet próbálom menteni, még mielőtt csúnyán széttörné a csontom. Eddig bírtam és nem tovább, próbálom elhúzni tőle, véremmel se törődöm és könnyem se érdekelnek, hogy gyengeségem jelei, csak menteni akarom a kezem.*
- Elég volt... eressz el, nagyon fáj... *kérlelem most már normális hangon, tényleg esdeklően, remegő végtagokkal és most már érezheti, hogy igen, félek tőle, félek a fájdalomtól, mivel még oly új nekem és nem is tudom kezelni, egyszerűen képtelen vagyok rá.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 8:09 pm

*Máskor sem lettem volna tovább ilyen gáláns úriember, türelmem most is elfogy, így kapom fel, és repítem tova, hogy aztán a földön elterült lánynak adhassak egy pofont. Tudom, hogy az ilyen fajta nők mire engednek, és az nem más, mint a fizikai fájdalom, így kapom el csuklóját, és kezdem el kínozni egy picit, ahogy hátra felé tolom. De ekkor történik meg amit nem akartam, mikor már meghallom hangját próbálom eljuttatni még kérését agyamig, de ha nem is jutna el, kezem már lágyul, nem szorítom tovább, és végképp nem is tolom. Megdermedek, szemeim arcára függesztem, egészen pontosan az ajkára, és mint a bika, egyetlen színt látok: a vérvöröset. Ösztönösen hajolok oda, szépen lassan, új énemhez ez is hozzá tartozik, a lány valószínűleg tökéletesen félre fogja érteni, hiszen kívülről úgy nézhet ki, mintha megcsókolnám, azonban van egy lényeges különbség, amit csak a két résztvevő érezhet, ez pedig nem más, mint, hogy lenyalom ajkáról a vért. Azok az emberek, akiket ma megöltem semmik voltak ehhez képest, már értem is a helyzetet, hogy miért a legfinomabb falat a legveszélyesebb. Vére számomra ezerszer édesebb a méznél, illata mámorító, így akármennyire is terveztem, nem tudok magamon uralkodni, ehhez jelenleg nincs elég akaraterőm. Ki tudja hanyadik meglepetés ez ma már... De szemfogaim is villannak, durván harapok gyönge nyakába, mely nem okoz gondot, mint a vaj úgy szeli át fogam a húsát, s vére már ömlik is a számba. Gondolkodni sem tudok, először lassabban, aztán minek után hihetetlen érzés, egyre gyorsabban szívom belőle a nedűt, nem is figyelve a lányra. Még szerencse, hogy zsigerből tudom, hogy normál esetben mikor kezdene el elvérezni valaki, hisz míg ember voltam, takarékoskodnom kellett a mocsokkal, így mivel nem pont ez volt az eredeti terv, hiába szívom őt soká, mielőtt még elájulhatja elszakadok nyakától, és iszonyatos sebességgel vágom be magam az egyik közeli fához. Nem szabad tovább bántani, ő még kell! Borzalmas dolog, hogy muszáj kijönnöm a mámor birodalmából, így öklömmel feszültség levezetés képpen dühösen csapok a földbe, miközben hangosan szuszogva nyugtatom magam, nem egyszer morgás is elhagyja ajkaim. Vad mozdulattal törlöm meg a szám, s néhány perc elteltével még távolabb suhanva figyelem őt egy sírkő mögül, ám most nem vagyok láthatatlan, nem is bújok el, láthatja is hol állok. Csupán tudni akarom, hogy menni fog-e a közelében maradni.*
- Azt hiszem van pár megbeszélni valónk. Szedd össze magad! *kiálltok oda neki, ám nem vagyok benne biztos, hogy menni is fog ez a beszélgetés. Talán még most kéne elsuhannom, míg meg tudom tenni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 8:27 pm

*A pofon egy olyan dolog, ami alapjába véve bőven sok a számomra, de ahogy csuklómat is hajlítani kezdi, úgy próbálkozom ellene tenni valamit, még ajkamba is harapok erősen, mintha valami kispárna lenne, hogy ne ordítsak fel a fájdalomtól, de az én határaim nem olyan nagyok, nem szoktam hozzá a fizikális sérülésekhez, így nemsokára a harapásom után már fel is kiálltok, majd ellenkezni kezdek, hogy hagyjon, nem bírom, féltem a kezem és saját testi épségemet is. Ahogy viszont ereszt rajtam, úgy találkozik egy pillanatra tekintetünk, de végül ajkamra néz és ahogy felém közelít. Próbálok elhúzódni, fejemet is hátra, mert ez a tekintet és ahogy felém hajlok, még soha, senki se csókolt meg és nem pont egy ilyen pasitól akarom az elsőt, de végül erősebb nálam, így nyelve ajkamhoz ér, pontosabban véremhez és összeáll a kép is a fejemben. Már lendül a kezem, hogy megpofozzam, de nem, még mindig nem tudok neki ártani, így végül annyiban marad a dolog és csak undorodva fordítom el fejem, amiért ajkamhoz mert érni ez a halott szörnyeteg. Nyitnám is számat, hogy valami csípőset szóljak oda neki, de ekkor már nyakamba mélyeszti fogait, így sikítok fel rögtön, majd próbálom eltolni magamtól, de nem megy. Vérem megered, ő pedig mohón veszi magához és egy ideig a fájdalom miatt próbálom eltolni, de aztán... kezeim engednek és végül csak fejem vállára hajtom megadóan, már amennyire ez most lehetséges és kezeimmel pedig pulóverébe kapaszkodom, úgy szuszogom halkan, élvezve a mérge mámorát. Csodálatos érzés, még soha nem ért engem hasonló, így már semmiféle ellenkezést se tanusítok, csak lebegek. Az idő múlását se érzékelem, nem tudom, hogy mióta ihat belőlem, de végül már csak azon kapom magam, hogy testem lassan dől el a hóban és fekszem el, az eget szemlélve, arcomon mosollyal. Nem tudom most, hogy hol lehet, merre járhat, de csak halkan sóhajtok ismét, miközben sebes nyakamhoz teszem a kezem. Vérem még mindig szivárog, de nem zavar, ahogy a hideg sem... Távoli szavai viszont picit mintha észhez térítenének, de nem nagyon, így bár hallom kérését, képtelen vagyok megmozdulni, felkelni. Testem is gyenge, főleg a vérveszteségtől és csak úgy suhannak el előttem a sírok, akármerre nézek, úgy szédülök hirtelen. *
- Gyere vissza...*suttogom halkan, de mivel vámpírból van, bizonyára hallja szavaimat. Kezem is picit erőtlenül, remegve felé nyújtom, akarok még, most nem akarok semmi mást, főleg nem beszélgetni vele.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 8:48 pm

*Pedig annyira vigyáztam... annyira felajánlottam a könnyebb utat, igyekeztem, hogy ne ártsak neki, mert ha csak kiserken a vére, nekem ott végem. Ezt még nem tudom kezelni, az meg hagyján, hogy az övé teljesen más mint az alja népé. Mikor megsebesíti saját magát a fájdalomtól, már késő bosszankodnom ezen, ezt akár előre is láthattam volna, hisz oly büszke, hogy szinte egyértelmű volt, hogy bármit megtesz, csak ne kelljen kiáltania, inkább az ajkába harap... hogy aztán a vér csurogjon onnan. Nem is tudok erre figyelni, csak mohón veszem magamhoz vérét, nem figyelek most semmi másra, ez hatalmas balgaság, hisz így sebezhető vagyok, de nem tudom magam kordában tartani, így talán többet is iszok belőle mint kéne, mire már képes vagyok elszakadni. Dühödt vagyok, hogy tönkre ment az estém, pedig oly szép lett volna, ha nem a saját létem akadályoz meg a már bevett taktikákban, de most pont ez történt, tökéletességem úgy látszik valahol egyenlőre hibádzik... ám idővel minden hibát lehet javítani. Most is próbálom menteni ami menthető, elmenekülök a sírok mögé, onnan figyelem összeszűkült szemmel. Hallom ám amit mond, de mivel nem ő volt az első áldozat, ezért ez nem újdonság, bár hízelgően hat, az egyszer biztos. Még várok egy picit, néhány percet, míg meg nem bizonyosodom megbízhatóságomról, aztán csak egy pillanat alatt suhanok oda hozzá.*
- Legközelebb jobban vigyázz magadra, kis lány. *szólok hozzá, mikor látom, hogy teljesen kábult állapotban van... tehát belőle sem lesz ma informátor. Ám olyan gyenge, hogy az már nem élvezetes, így tehát nem is akarom tovább bántani, az nem vadászat. Érdekes ötlet kezd kirajzolódni a fejemben, így pillanatok alatt rakok össze egy távolabbi, ám annál biztosabb, viszont még kezdetleges tervet a fejemben, ami ezzel a lánnyal kapcsolatos.*
- Mi a neved? *billentem picit oldalra a fejemet, de nem merek leguggolni, sem megfogni, egyrészt nem érdemli meg, másrészt nem vagyok könyörületes, most is csak a saját magam szórakoztatása végett hagyom életben, harmad részt pedig félek, hogy újra elvesztem önuralmam. Nem is tervezek soká maradni, de néhány információt meg kell tudnom még tőle.*
- Tudom használni ezt a valamit? *húzom is elő a zsebemből amit elcsentem tőle, és remélem hamar válaszol, mert türelmem is kezd fogyni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 8:56 pm

*Nem akarom, hogy távol legyen tőlem, egyáltalán nem, így hívom magamhoz, de érzékelem, hogy hezitál. Az idő számomra most nem számít, nem is érzékelem azt, hogy meddig kell arra várnom, hogy ismét magam mellett tudjam, de ahogy érzem, nem guggol le, nem hajol oda hozzám, nem iszik belőlem, így picit csalódottan tekintek rá, próbálva összeszedni magam, de oly nehéz és most annyira jó érzés itt pihenni, a hidegben felforrósodott véremmel.*
- Még soha nem találkoztam vámpírral. *ismerem be és balgaságról is most már tudja, hogy mi tehet. Én tényleg tapasztalatlan vagyok az életben, nem tudok ezzel mit kezdeni, nem vagyok olyan, mint mások, még meg kell ízlelnem az élet savanyú oldalát is, de talán most kezdődött el ez a kis ízelítő a számomra. *
- Aideen-nek hívnak. És Téged? *mosolyodom el kedvesen, hirtelen nem is zavar a fölényeskedése, csak szép szemeit fürkészem. Nem kell félreérteni, nem zúgtam bele, csak valamiféle hálát érzek a kellemes élményért és most a fájdalom is mulandó, amit okozott, de talán később, talán holnap már tudni fogom, hogy mi is történt és akkor majd tiszta fejjel gondolkodhatom el rajta. Pálcám is előkerül, így rázom meg picit a fejem, jelezve felé, hogy nem.*
- Te már halott vagy. *lehet, hogy nem épp a legkíméletesebb mondat most ez tőlem, de ez az igazság. Ezt csak élő ember tudja használni, kinek mágikus ereje is van, ez a vámpír pedig nem ilyen. Lassan felkönyökölök és meg is próbálok felülni, mely nagyjából sikeres is, úgy nézek fel rá, most már készségesen válaszolva kérdéseire.*
- Itt akarsz hagyni? *bukik ki belőlem végül a kérdés, talán nem is fagynék meg, rám találna valaki vagy esetleg visszajutnék a révig, de mégis, tudnom kell ezt a választ.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 9:11 pm

*Figyelmem most már nagyszabású terveim kötik le, így vérszomjam kezd csillapodni, ám a lány nyakán lévő vér ezen nem segít, és nem tudom meddig vagyok képes tartani magamat. Ezért csak gyorsan suhanok oda hozzá, feltéve néhány feltétlen szükséges kérdést. Nem jelzek semmit felé, ismét kőszikla vagyok, de azért megjegyeztem, hogy ez volt az első találkozása egy vámpírral... Viszont kérdez, mire szemem egy csöppet összeszűkül, ez számomra kényes téma, ő nem tudhatja miért, de egyenlőre nem kell tudnia a nevemet.*
- Jobb, ha nem tudod. *térek ki a válaszadás elől, s ezzel nem hazudtam, valahol még őt is óvtam, persze ő ezzel nincsen tisztában. Inkább terelem is a szót tovább, a legfontosabb kérdést feltéve, a többi alap dologról majd kifaggatok mást, aki jártasabb, és akivel nyugodtan lehet beszélgetni... mondjuk egy vámpírt. Nem zavar a válasza, igaza van, én pedig tényekre vagyok kíváncsi, tehát jól is teszi, hogy a lényeget mondja. Kissé csalódottan hanyatlik le a kezem, oly szép lett volna, ha képes vagyok magamévá tenni ilyes fajta fegyverkezést is, ám ez lehetetlen. Nem baj, van helyette más... Kérdésére hirtelen zökkenek ki, szoknom kell még azt, hogy az áldozataim önként omlanak a karjaimba.*
- Itt. *felelem neki kurtán, azonban elnézve őt, pillanatokon belül meg is változik a véleményem. Nagyot szusszanva egy pillanat alatt kapom a karjaimba, olyan messzire eltartva fejem a nyakától, amilyen messzire csak lehetséges. A tőlem telhető legnagyobb sebességgel rohanok a temető bejárata felé, s onnan nem messze meg is torpanok, aztán óvatosan leültetem őt egy sírkőre.*
- Innen már hazatalálsz. Még találkozunk... Aideen. *s azzal vissza is dobom neki a pálcáját, hiszen számomra hasznavehetetlen, de ő még meg tudja védeni magát vele, és nekem szükségem van rá valamihez. Így egyenlőre nem akarom, hogy baja essen. Nem is maradok tovább, bírni sem tudnám, köszönés nélkül távozok az éjszakába, olyan gyorsan, hogy látni sem láthatja.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-14, 9:19 pm

*Érdekelne, hogy mi a neve, így miután a sajátomat megosztottam vele, rá is kérdezek, de csalódnom kell, nem óhajtja velem mindezt megosztani, így sóhajtok fel és sütöm le szemeimet, a hóba téve kezemet és egy kis adagot fel is veszek, amit égő nyakamra teszek, a sebhez, mely bár nem fáj, érzem, hogy vérem tovább szivárog. Tudom, hogy a hó nem fogja megállítani, de legalább már nem fog úgy égni az a rész.*
- Szerintem el tudom dönteni, hogy mi nekem a jobb és tudni akarom. *nézek végül rá, nem akarom névtelen vámpírnak hívni, az annyira snassz és unalmas, ki kell derítenem! A kérdését ismét megválaszolom, most már mindenféle ellenkezés nélkül, bár picit se szépítve a tálaláson és végül én magam is kérdezek, de akárhogy is nézem, benne nem mozgattam meg semmit, ellentétben ő bennem a mérge miatt. Ez csak pillanatnyi érzés, kis ideig tart, de most csalódottnak érzem magam. Ekkor viszont meglepő dolog történik, felkap, így kapaszkodom meg nyakába, majd pillantok bele szemeibe, de ő csak elhúzódik tőlem, úgy, mintha az előbb nem ivott volna belőlem, mintha ajkamat se érintette volna, de mégse rovom most fel mindezt neki, csak csendben suhanunk, majd végül egy sírkőre kerülök és a pálcám is elém lesz dobva, amiért lassan hajolok le és teszem is el. *
- Remélem is... *nézek utána a messzeségbe búcsúzó szavai után, mivel szívesen látnám még, bár meglehet, hogy többé erre már nem lesz alkalom. Hirtelen ér el a hűs szél, így borzongok bele és valószínűleg egy jó kis tüdőgyulladással is gazdagodom a mai nap, pár zúzódás mellett, de majd a gyógyító rendbe tesz. Pár percig még ücsörgöm, amíg rendbe nem teszem magam, majd végül felkelek és botorkálva a révész felé indulok. Hát... érdekesen telt ez az első utam Seolon...*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-18, 8:42 pm

//Rítusmágia 1. házi//

*Illya komótosan ballag ki az iskolából. Na, most aztán idén rendesen belehúzott a tanulásba. Az órákra többnyire elalszik állandóan, de mostanság nemigen csinál semmit a tanuláson és azon kívül, hogy Ambrussal van. Még egy bukást nem bírna ki, pláne ugyanazon az évfolyamon. Most olyanok tanítják, akik régen az osztálytársai voltak és ezt nagyon megalázónak érzi. Kis friss levegőre és gondolatrendesére vágyva indul meg a temető felé. Itt mindig sikerül megnyugodnia. Bélelt tornacipőt, farmert, fekete topot és egy szintén bélelt bőrkabátot visel. Haja lófarokban fityeg fején, kezében pedig egy cigaretta várja, hogy meggyújtsák. A temető kapuján belépve ez meg is történik, a leányzó pedig célirányosan megindul a fája felé. Eltűnődve pillant végig a temetőn Itt-ott gyertyák égnek. A legtöbb diák elveszítette már valamelyik hozzátartozóját, így nem is találja különösebben furcsának. Folytatja útját a fa felé, amikor furcsa hangok ütik meg fülét. Nyögések, s súrlódás hangjai. Kíváncsian forgatja körbe fejét, hogy vajon merről jöhetnek a hangok, keze pedig automatikusan a pálca után nyúl. Óvatosan tesz még néhány lépést, mire sikerül beazonosítania, hogy az egyik kriptából érkeznek a hangok. Tovább hegyezi füleit, s a kripta ajtajában egy hulla jelenik meg.*
-A jó édes anyádat! *Idegesen dobja el a cigit, s sietősen hátrálni kezd, míg agyában kutat, hogy mit is kezdhetne a cseppet sem kedves jövevénnyel. A megfelelő tudás azonban nem akar beugrani most az éles helyzetben, mindaddig, amíg meg nem botlik és le nem huppan egy sírkőre. Ekkor pillantja meg maga mellett a fekete gyertyát. Hát persze! Rítusmágia! Ezen viszont nem igazán ér rá a fejét törni, mert ekkor az arcába csapódik a büdös és rothadó test. Egy hangos sikoly kíséretében Illya hátrazuhan. Visítva próbálja magáról lelökni a zombit, majd kezét kiszabadítva mellbeböki pálcájával.*
-Obstructo! *Végre sikerül megszabadulnia a kis piócától, de mivel nem szeretné, ha az útjában lenne, ismét felmeli a pálcát.*
-Obscuro! *Az immár megvakult élőhalottat elnézi egy darabig, ahogy nagyokat bénázva hol hasra esik, hol nekimegy valaminek, de sosem a jó irányba megy. Kissé felkuncog, majd halkan felkapja a gyertyát. Jó messzire szalad, de csak annyira, hogy még lássa újonnan szerzett cimboráját, s egy apró kört húz a viasszal a földre, majd belesétál. Épphogy elfér benne, de nem szándékozik túl nagy mozgásteret hagyni. Zsebéből előhúzza bicskáját, s egy apró szisszenéssel belevág a tenyerébe, s morogni kezd maga elé.*
-Vér, folly itt e körbe,
A túlvilági lelket, ide zárd majd be.
Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek
Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte!
*Csupán a harmadik ismétlés után izzik fel a kör, ekkor a lányka kilép, s visszaindul jóbarátjához, Néma Bobhoz, ugyanis így nevezte el magában a feltehetően hímnemű hullát. Kedve lenne még egy ideig elnézni ezt az eszeveszett tántorgást megvakultan, mert a jelek szerint még annyi esze sincs, hogy leszedje magáról, így aztán a leányzó összekaparja a bátorságát és odasétál. A másik megérzi szagát, s már így is meglehetősen veszélyes mozdulatokat a tesz, ő pedig lehúzza a fejéről a kendőt, majd eszeveszett futásba kezd vissza, előző helyére. Na most kedve lenne Ambrushoz társulni és hinni Istenben, mert akkor legalább imádkozhatna. Így azonban csak a lábában bízik, mert ha nem sikerül elérni elég gyorsan a börtönt, akkor búcsút mondhat az életének. Amikor végre eléri a kört, a férfi az ő nyakát éri el. Kétségbeesetten próbál lépni valamerre, míg levegőért kapkod. Nehezen vonszolja magát előre, ereje kevésnek tűnik, mégis valahogy sikerül haladnia. Elérve a kritikus öt métert a zombi elbizonytalanodik, hisz ha kilép, akkor rövidke halott életének azonnal vége szakad. Állati ösztöneivel azonban végül nem bír, s nem ereszti Illyát, aki azonban tovább próbál haladni reménykedve, hogy végre elereszti őt. Még néhány lépés, s a szorítás valóban enged, ő pedig zihálva összeesik. Rég örült ennyire a levegőnek. Kíváncsian pillant hátra, de nem sokat lát. Egy kupacot, de a nyughatatlan holtat sehol. Még pár percig üldögél ott, majd kissé nehézkesen feláll. Talán mára elég volt ennyi a gondolkodásból. Kissé nehezen pakolja lábait egymás után, s lassan halad. Már csak egy dologra vágyik: visszatérni a szobájába, s aludni jó sokáig.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-24, 8:36 pm

//Rítusmágia házi, 1. óra//

*Kezében egy üvegnyi meglehetősen erős alkoholtartalmú folyadékkal lépked előre. Nem törődik túlzottan semmivel, így nem csoda, hogy teljesen véletlenül a legfurább helyeken lyukad ki. Az utóbbi pár órában járt már a sziget majdnem minden részén, s most épp arra eszmél, hogy egy halom sír veszi körül. Ezt látva pedig nem kell túl nagy zseninek lenni, hogy rájöjjön, épp a temetőben van. Máskor talán bepánikolna, de ezúttal csak megrántja a vállát és nagyot kortyol az itókából. S, hogy mért is iszik ? Nos ez egy bonyolult dolog, legyen elég annyi, hogy megviselték a közeli napokban történt események. A többi pedig egy másik történet. Egyébként jelenleg sötétkék farmert, tornacipőt és egy vékonyka kabátot visel, ami nem túl sok, de ennek ellenére nem fázik, fűti belülről az alkohol. Haja felkötve, nyaka körül a már megszokott sál díszeleg.*
~ Csak nem temetés van?~*szemléli meg a sírokon sorakozó fekete gyertyákat, de nem zavartatja magát különösebben, inkább halad egyre beljebb, mígnem az egyik kriptához közelítve furcsa hangokra lesz figyelmes. Mintha valami idegbeteg vonszolna maga után egy testet, miközben még hangoskodik is.*
~ Talán sírrablók.~*gondolkozik, s tesz néhány tétova lépést az emlegetett hely felé. Sokat azonban nem kell tennie, mivel a csendet megzavaró alak megjelenik az ajtóban, s Elisa bármennyire is próbál észrevenni rajta valami élőt, azon kívül persze, hogy sétafikál, a fickó meglehetősen halottnak tűnik.*
- Mi a csuda, máris részeg lennék?*küld egy sanda pillantást a palackra, de az továbbra is félig teli van, tehát nem lehet ez a probléma. Ami annyit jelent, hogy a halott valóban ott van, s hogy létezését bebizonyítsa még támadni is képes. A lánynak ugyan sikerül az utolsó pillanatban kitérni előle, de a lendület hatására megbotlik és egy művészi hátsóra vágódást mutat be. Az előhalott persze nem lazsál, hanem szorosan áldozata bokája köré zárja enyhét rothadó ujjait, minek hatására a hölgyemény varázslatos józanodást mutat be.*
- Fujj! Engedj el, de rögtön!*kiált fel, lábával a halott homloka felé rúgva, s kezét meglendítve az üveget is ripityára töri a kopaszodó kobakon, mire a fej megbillen ugyan, de a szorítás egyáltalán nem enyhül. Ezalatt a lány, némi tapogatózás után megkaparintja a pálcáját, amit azonnal új ismerősére fog.*
- Obstructo!*a próbálkozást szerencsére siker koronázza, a kis ragaszkodó ugyanis néhány métert reppen hátra, természetesen csak miután elengedi a fogódzkodóját. Elisa pedig nem pihenget tovább a földön, hanem felpattan és fegyverét ismételten a lény felé fordítja. Végül is semmi kedve egy újabb támadást megkockáztatni.*
- Locomotor mortis!*mondja ki, de elég rendesen elvéti a célt, így egy idős bácsika fekhelyét találja el, akitől gondolatban gyorsan bocsánatot is kér.* - Relaxo!*nem adja fel, s ezúttal legalább eltalálja akit akar, így a zombi egy rövid időre mozdulatlanná dermed. A lánynak pedig ennyi bővel elég ahhoz, hogy minél gyorsabban elhúzza a csíkot a helyszínről. Kifelé menet viszont ismételten elhalad a gyertyák mellett, ahol végül megtorpan. Elgondolkozva mered a sok fénypontra, s beletelik egy kis időbe, mire leesik neki, hogy honnan olyan ismerősek.*
- Hát persze, a démoni börtön.*csap a homlokára, majd vet egy gyors pillantást a továbbra is mozdulatlan rothadóra, s csak utána lép oda az egyik feketeséghez, amiben már tetemes mennyiségű viasz gyűlt össze. Ez így tökéletes is neki, tehát pár lépésnyit távolodik a sírtól és nyelvét kidugva megdönti az emlegetett tárgyat és a belőle kiolvadó folyadékkal csinos kis kört alkot.*
- Ezzel megvolnánk.*hajítja félre a szükségtelenné vált cumót és tőrét a kezébe véve, amit nem mellesleg mindig magánál hord, beáll műve közepébe. Pontosan abban a pillanatban, mikor kellemetlen társasága megrezdül, majd mit sem sejtve megindul felé. A lány fintorogva illeszti a fegyvert a tenyeréhez és egy határozott vágást ejt rajta, enyhén fel is szisszen közben, de most nincs ideje rinyálni. Tehát neki is kezd a kántálásnak.*
- Vér, folly itt-e körbe, A túlvilági lelket, ide zárd majd be. Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek, Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte! Vér, folly itt-e körbe, A túlvilági lelket, ide zárd majd be. Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek, Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte! Vér, folly itt-e körbe, A túlvilági lelket, ide zárd majd be. Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek, Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte!*ismételgeti a verset háromszor egymás után és megkönnyebbülve veszi észre, hogy amint csöpögő vére körbeér a körön, az egész vörösen felizzik. Ezt látva pedig fogja magát és gyorsan elhagyja az említett kört. Csali szerepre szerencsére nem igen van szükség, úgy fest már a puszta jelenléte is bőven elég a fickónak, ahhoz, hogy önként és dalolva belesétáljon a csapdába. S a lány néhány lépést tesz hátra, ezzel sikeresen kigyalogolva a kritikus öt méterből, ezen elkerülve a felé nyúló karokat. A lény viszont megérzi, hogy számára ez nem lenne túl szerencsés, tehát a helyén marad.*
- Nem mondhatnám, hogy örültem a találkozásnak és azt javaslom legközelebb inkább maradj halott.*morran az alak felé, majd zsebéből előhalászik egy zsebkendőt és egy tollat, amivel egy rövid üzenetet körmöl, a kivételesen papírnak használt zsepire.*
- Tisztelt Temetőőr! Élőhalott flangál a temetőben, lehetőleg minél hamarabb gondoskodjon róla. Én csapdába ejtettem, de valószínűleg már rég kiszabadult, mire ezt olvassa. Üdv: Egy elégedetlen látogató.*olvassa fel hangosan, miután odaér a kijárathoz, majd elégedetten biccent és gondosan a kapura tűzi a fecnit. Még egyszer visszapillant a hely belsőbb részei felé, majd a kaput gondosan bezárja maga mögött.*
- Colloportus!*ad még egy kis védelmet az ajtónak, ami meglehet, hogy nem ér semmit, de legalább megpróbálta. Amint ezzel megvan sarkon fordul és lépteit megszaporázva igyekszik minél gyorsabban eltűnni a környékről.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:31 pm

*Miután végeztek a farkasokkal, akkor, veszi ám csak észre Valgrad is, hogy a tanársegéd lány már az ajtóban van. Nem hinné hogy vége van az órának, hiszen még koránt sincs annyi idő, így nem éri meglepetésként, hogy valahova menni fognak.*
-Gondolom nem afféle rehabilitációs séta lesz nemde?*kérdezi a lány felé tekintve, de választ sem várva megindul a többiekkel. Egész nyugis pár perc telik el, nem is nagyon szól senkihez a séta közben,valahogy most ő is a csendet részesíti előnyben. Ahogy azonban beérnek a temetőbe, a fiút nem érdekli a hó, s az sem hogy itt hűvösebb van, valahogy tetszik neki, na meg szép is lenne ha egy norvég ilyen "szereléssel" még fázna is. Miután megállnak a kripták előtt, kissé kérdőn néz a tanársegédre.*
-Csak nem valami zombi inváziót kell megelőznünk, vagy netán elkapjuk drakulát?*kérdezi kissé kíváncsian, ravasz mosollyal, az arcán ami azért hamar eltűnik lévén a lány komolyan gondolja, hogy menjenek le, méghozzá egyedül.*
-Az lesz a legjobb ha megvársz az iskolában..*simít végig famulusa fején, aki bár kelletlenül de megfordul s el is tűnik a temetőből, a fiú pedig megindulva az egyik kripta felé, kíváncsian várja mivel találkozik majd ott.*
-Azt hiszem valakinek rossz napja lesz ma..*morogja maga elé, s még cask nem is magára gondol. Miután lassan egyre lejjebb és lejjebb halad, bár nem sokat lát a sötétség miatt, mégis kitapint egy tárgyat, ami leginkább egy fáklyára emlékezteti, így némi bíbelődéssel le is akasztja s már emeli is a pálcáját, hogy meggyújtsa.*
-Pironito...*mondja ki komor hangon, s ha minden jól megy a tűzteremtés segítségével sikerül begyújtani a fáklyát is, ám miután látja a koporsót, s a csontokat, kissé kételkedő pillantással kezdi vizslatni a termet, miközben próbálja elfolytani magában, a portól feltörekvő tüsszentési rohamát.*
-Azt a rohadt, itt valaki nagyon jól lakhatott...Biztosan ránk küldtek megint egy rakás élőhalottat, tele van már a hócipőm, hogy őket daraboljuk..*morogja maga elé, de ekkor hirtelen pálcáját a koporsó fele szegezi, hiszen a fedele elfordul.*
-Dugd ki a fejed, te te húszabáló, garantálom nem sokáig fogsz élni..*készül már rá hogy nemsokára meglátja az élőhalott fejét, ám amikor a hoszú póklábak kerülnek, elő s a szőrös jókora nagy test egy lépést hátrál.*
-Mi a pokol...*kezdené el, miközben a fáklyát maga elé irányítva próbálja jobban szemügyre venni a lényt, hiszen ilyesmit nem mostanában lát.*
-Hmm... friss hús, már jó pár hónapja nem ettem élő húst...*hallja a mélyen mormogó nyugodt hangot, bizony nem kell sokat agyalnia hogy ez milyen lény, hiszen nem mugli valamennyit tud ezekről.*
-Ezaz.. már csak egy Acromantula hiányzott.. Jobb ha hagyod magad mert befőttet csinálok belőled..*lendít fele a pálcájával majd megrajzolva a kört végül oda is bök a pók potroha felé.*
-Fatum orbium*mondja ki határozottan, de az árnygömb nem ér célt, ugyanis a nyolc lábú halálosztó simán kitér az útjából. Valgrad következő érzése az lesz, hogy ellökik, s a fákja is kicsúszva a kezéből valahol mellette ér földet. Még ég, de ki tudja meddig, a főbb gond viszont a rajta terebélyesedő pók amint a csáprágóival próblája elkapni.*
-Maradj nyugton úgy gyorsan végzünk ne félj..*Hallja a pók diadal ittas hangját, s bár feszült, de erre mégis csak egy fancsali mosollyal válaszol.*
-Nem pókkajaként fogom végezni hidd el..*nyög egyet, s pálcáját előre döfve a lény hasa felé ki is mond egy igét.*
-Reducto*mondja ki, remélve hogy ezzel sikerül ellöknie magától. A pók szépen neki is repül a fallnak, ami még éppen látszik a félhomályban, szerencsére a fákjának ami még mindig teljes pompájában ég, s így valamennyi fényt is biztosít a számukra... Így a következő támadás elől, már ki tud fordulni, bár éppen csak idejében, hiszen ez a lény nagyon gyorsnak bizonyul s mozdulatai is fürgék. A fiú viszont nem hagyja annyiban a dolgot, pálcáját felemelve másik kezébe koncentrálva kis is mondja az igét, ami nem rég még nem jött össze.*
-Umbra Vincula..*mondja ki, s ha létre jönnek a csápok körül ölelve a lábait próbálja meg a falhoz vágni a lényt...*
-A kaja ma nem hagyja magát zabagép..*morog rá, majd pálcáját a pók feje fölé emelve, ki is mondja a igét, remélve hogy most is menni fog, mint a teremben.*
-Lux vorago.*mondja ki persze eközben már pálcája is megindul lefelé elfelezve a lényt, ami körül létre is jön a varázslat. Neki indulva azonban ő sem tud kijönni, hiszen megégeti magát, s a dús fekete szőrzet bizony gyúlékony.*
-Ezt megkeserülöd kölyök engedj ki... engedj ki*a fiú azonban csak megfordulva lassan megindul a kijárat felé, mint ha nem is hallaná a pókot, hiszen tulajdon képpen nem érdekli innen mi lesz vele , amúgy is csak 15 percet kell kibírnia.*
-Nem volt rossz húzás, Acromantulara tényleg nem gondoltam.*ismeri el a lánynak, mikor felér, remélhetőleg a többiekből sem lett pókkaja.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:32 pm

* A farkasok hirtelen jövetele újfent nem zárja a szívembe a karakán tanársegédet, de ha ez a feladat, én állok elébe, és nagyon úgy tűnik, a többiekkel egyetemben sikeresen veszem az akadályt. S bár kissé le is gyengítettem a dögjét, de végül csak sikerül bezárnom, mikor is újabb feladat vár ránk, legalábbis a lány szavaiból ítélve. Egy sóhajjal tolom el magam a széktől melyről út közben kabátom is lehúztam, és most magamra is kanyarítom, majd az eddig a mellettem lévő széken ülő famulus felé intek, hogy kövessen. Fogalmam sincs, merre akar minket vezetni Faith, de jó pár percnyi gyaloglás után a temető körvonalai bontakoznak ki előttem, egyre több és több sírbolttal, valamint kriptával. *
~ És vajon ide minek jövünk? Egyelőre nem tűnik túl veszélyesnek. ~ * bámulok körbe, míg nem elérünk addig az öt egymás mellett álló kriptáig, ahol újabb eligazítást kapunk. Egyelőre nem tűnik túl nehéznek a feladat, és bár egy kriptából lenne mire asszociálnom, mégsem merek inkább semmire sem gondolni, mi fog lent várni. Mély levegőt veszek, mielőtt belépnék a szűkös helységbe.. nem akarok megint rosszul lenni, de természetesen csak naiv akarok lenni, az ajtó máris becsukódik lépteim nyomán. *
- Vajon muszáj mindig ezt erőltetni? * tolom meg kezeimmel az ajtót, de persze semmi, így már varázslattal meg sem próbálkozom, csupán hátat fordítok az ajtónak, mindenek előtt fényt varázsolva elő pálcámból. * - Lumos! * jelenik is meg a fény a fadarab végén, melynek segítségével bár egyre szaporábban veszem a levegőt, de megláthatom a benti díszletet. Egy koporsó egyelőre tisztes távban és jó pár fáklya, melyek közül nem veszek el egyet sem, csupán csak körbe járok, hogy egyesével gyújtsam meg őket: *
- Piorinito! * használom többször is ezt az igét, így pálcámra nem lesz szükségem, s már-már kezdem furcsállni, hogy lejöttem fényt gyújtani, mikor is valamiféle csikordulást hallok magam mögül. Hirtelen rántom ki tartójából tőrömet, s fordulok is a hang irányába, mely a koporsó felől jön, és bár a csontokat nem vizsgáltam meg eddig, de azokra is vetek egy pillantást, miközben egyre görcsösebben markolom pálcám, hisz amit látok előbújni a koporsóból, nem hogy nem mindennapi, de egyenesen lélegzetelállító lenne.. ha nem esne rögtön nekem óriási termetével, és szavaival is. *
- Ki mer itt járni hívatlanul? Ezért meglakolsz, emberfajzat! * dörmögi nekem túlvilági hangon az óriási állat, miközben túlméretezett csáprágióval erőteljes csattogó hangokat hallat felém, és el is indul eleinte lomhán, majd gyorsabban, egyre csak felém közeledve. De mielőtt válaszolhatnék, vagy reagálhatnék akármi értelmeset, a látvány olyannyira sokkol, hogy szinte lebénulok, így csak mikor már felém tornyosul és lecsapni készül mérgező csápjaival, ösztönösen tolom ki felfelé tőrömet, mely bal kezemben van, és azt hiszem, el is találom, mivel valami azonosíthatatlan színű trutyi folyik végig karomon, de persze felőlem sem marad el az ordítás, égető fájdalom hasít karomba, melyet vissza is húzok nyomban, de ő is eltávolodik tőlem hirtelen, legelső lábaival kapadozva sebesült része felé, idegesen csattogtatva tovább csápjait, miközben én sziszegő hangot hallatva vizslatom bal karom rövid ideig, de immár nem várom meg, hogy elérjen hozzám, hisz újból támadásba lendül: *
- Sectumsempra! * adok neki még pár jókora vágást, melyek újfent visszatartják, legalábbis kis ideig mindenképp, különös hangot hallatva senyved előttem, de én ismét elkövetek egy óriási hibát. Gondolván, hogy időt nyertem, magnetizációval próbálnám sebem begyógyítani, de tervem épp akkor megy füstbe, mikor vastag csápjait testem két oldalán érzem, hirtelen emel a levegőbe, s hajít el így a kripta túlvégébe. Nyekkenve csapódom a szemközti falnak, végül egy vagon csontba érve földet, tagjaim sajognak, de annyi lélekjelenlét szorult belém, hogy felé tekintve suhintsak ismét pálcámmal, vagyis rajzoljak egy kört, majd bökjek felé, méghozzá rusnya szája irányába: *
- Fatum orbium! * indul is meg felé egy nagyobb méretű árnygömb, mint az iménti köröm is, s azt hiszem, eddig sem pazarolt túl sok időt a beszédre, csak egyszer hallatta hangját, de ezek után már nem is fogja. Sajgó tagokkal tolom magam négykézlábra a csontok között a földön, bal karom csurom vér, de mérge is égeti húsom, és az ő vérnek mondható nedve is ellep részben, de nem várok tovább most már egy következő támadásra, így fentről lefelé "vágva félbe" őt fogom most létre hozni a csapdát körülötte, az ige kimondásával is természetesen: *
- Lux.. vorago! * ejtem ki kissé szakadozva, erőtlenül, talán nem koncentrálok eléggé, de elmaradni látszik a felvillanás. * - Lux vorago! * kiáltom most már idegesen, de elég határozottan és akaratosan, a kör pedig fel is izzik, az óriáspók pedig gurgulázó hangot hallatva rohan a láthatatlan, égető falba, mely fejét tovább roncsolja, ha nem lenne még eléggé rossz állapotban.. de ő bezárva, az én kriptám ajtaja pedig nyílik, nagy szerencsémre. Nem kicsit amortizált le a dögje, és ha lehetne, még kapna pár olyan igét, amikkel még jobban megkínoznám, tőrömet is érezhetné szőrös, undorító testébe fúródni, de nem. Nekem most ki kell mennem innen, méghozzá igen gyorsan, és amilyen ütemben képes vagyok erre, meg is teszem ezt. Szakadt, véres, trutyis dzsekim jelzi, hogy valami nagyon nem folyt rendben idebent, de lassacskán kikecmergek a kriptából, előtte térdre roskadva, kapaszkodva a falában, Faith felé pislogva, miközben leráncigálom magamról a dzsekit, s egy fájdalmas pillantást vetek végül csúnya sebes karomra. *
- Segítenél? * nézek rá újból segélykérőn, iszonyatos a fájdalom, tehát igazán hálás lennék, ha hozzájárulna a javulásomhoz, mert egyedül ez nem fog menni: a méreg is dolgozik bennem. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:34 pm

*Az elméleti rész után jön egy kis gyakorlás, mi azonban nem túl megerőltető, hiszen szimplán csak be kell zárnunk a lángbörtönbe egy farkast, és még csak harcolni se igazán kell vele. Visszaülök a helyemre, várva, hogy ezek után mi lesz, és ahogy zöldes tekintetemmel Faith-et keresem, látom, hogy az ajtónál áll. Már kezdeném azt hinni, hogy ennyi volt mára az óra, kijelenti, hogy megyünk terepre. Felveszem a fekete szövetkabátomat, ami eddig székem háttámlájára volt akasztva, majd Elizabeth-tel a nyomomban követem a tanársegédet, ki úgy tűnik, a temetőbe visz minket. Nem épp a legkellemesebb hely, de lehetne rosszabb is, szóval nem kezdek el hisztizni. Egy feketemágusnak nem sírhat a szája egy temetőbeli látogatásnál, és remélem, nem ilyenek a jelen levő évfolyamtársaim. Kriptás részhez érkezünk hamarosan, hol Faith kijelenti, hogy a famulusokat kint kell hagyni. Hermelinem eleinte tiltakozva rázza aranyos fejét, de aztán rápillantok, és tudja, hogy kint kell maradnia. Nem annyira szereti, ha parancsolok neki, valószínűleg meg is fog kicsit sértődni, de majd megbékél, hiszen szeret, és én is szeretem. Pálcámat a jobb kezemben tartva lépek be a nekem kijelölt kriptába, és bevallom, mikor becsukódik mögöttem az ajtó, azért végigfut rajtam a hideg. Bátornak tartom magam, de azért a tűréshatárom nekem se végtelen, bár még nem vészes a helyzet, szimplán csak nyirkos és hűvös idebent a levegő, csak hogy a sötétet ne is említsem.*
- Lumos! *gyújtok fényt a pálcám végén, és körbeforgatom a fal mentén, valamiféle fáklyát keresve, és szerencsére találok is nem messze tőlem.*
- Piroinito! *ejtem ki a számon a tűzvarázslatot, így a fáklya meggyullad, ezzel nagyobb fényt keltve a helyiségben, mint amennyit a pálcám képes volt.*
- Nox! *tüntetem el a fényt, majd beljebb lépek, és körbenézek. Nem a legbizalomgerjesztőbb ez a kripta a földön heverő csonthalmazzal és a levegőben keringő portömeg miatt, mitől néha-néha köhögnöm kell, ezért inkább igyekszek minél kevesebbszer levegőt venni, és akkor is csak kicsiket. Teszek pár lépést a helyiség közepén levő kőkoporsóhoz, pálcám természetesen készenlétben van. Nem tagadom, abban a hiszemben vagyok, hogy a koporsóból egy hulla fog kimászni, így nem kicsit lepődök meg, mikor nyolc szőrös láb jelenik meg, és mély, dörmögő, és cseppet sem barátságos hang kezd el zengeni a kriptában.*
- Ki jár itt? Ki mer megzavarni engem? Akárki is, innen élve nem jut ki! *visszhangzik, és hátrálni kezdek, és kis híján felsikkantok, mikor meglátom az óriási pókot, ami most már teljes hatalmas valójában ott áll nem messze tőlem. Azonban vissza fogom magam, nem adom meg az acromantula-nak, merthogy hallottam már erről a pókfajtáról, azt az örömöt, hogy félni lásson.*
- Sectumsempra! Sectumsempra! *támadok a kaszaboló átokkal undorító fekete szőrös lábaira célozva. Valamennyire sikerül vágásokat ejteni rajta, de ezzel csak sikerült még jobban feldühítenem. Hatalmas csáprágóival ijesztően közel csattog hozzám, így amennyire csak lehet, hátrálok, de nem vagyok rest további támadóvarázslatokat alkalmazni.*
- Fatum orbium! *rajzolok egy kört a levegőbe, majd az óriáspók mellkasának vélt testrésze felé célzok az árnygömbbel. Sajnos az az egyetlen fáklya nem ad megfelelő fénymennyiséget, és bár valamennyire szemem hozzászokott már a sötéthez, a fekete nyolclábú bizonyos szinten beleolvad a kripta sötétjébe, így egy kicsivel nehezebb dolgom van, de azért a gömb eltalálja a lényt.*
- Ááá te kis szörnyeteg! Remélem tudod, hogy te leszel a vacsorám! Remélem nem vagy rágós! *csattogja mérgesen, mire ideges leszek.*
- Néztél már tükörbe? Kettőnk közül egyértelműen te vagy a szörnyeteg! *kiáltom, és úgy gondolom, itt az ideje bevetni a lángbörtönt. Egy szempillantás alatt úgy teszek pálcámmal, mintha ketté akarnám vágni a pókot, majd jöhet is a varázsige.*
- Lux vorago! *kiáltom, és a következő pillanatban fel is izzik a kör, mi azt jelzi, hogy varázslatom sikerrel járt. Az acromantula-nak fogalma sincs róla, hogy lángbörtönbe került, így megindul előre felém, ám hamarosan tapasztalhatja, hogy sűrű, fekete szőre megpörkölődik.*
- A saját érdekedben reméld, hogy nem találkozunk soha többet! *fenyegetőzik, én pedig nem törődve a fenyegetéssel, és nem is válaszolva arra kinyitom a kripta ajtaját, és kilépek a szabad levegőre, hol jól esik friss levegőt szívni a benti poros után. Ruhámon és hajamon is látszik a benti por, egy alapos fürdés elkél majd óra után. Nem tetszik, hogy ragadok a portól, de aminek örülök, hogy mikor meglát, Elizabeth odajön hozzám, én pedig megsimítom a fejét. Azért nem volt semmi harcolni a pókkal, tapasztalatnak mindenképp jó volt. Faith-re tekintek, mikor mindenki kint van, és várom, vajon tartogat-e még számunkra valamit ez a pyromágia óra.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:34 pm

*Egy apróbb kis hibát leszámítva sikeresen csapdába ejti a farkast, ahogy mindenki más is, ahogyan látja. Mikor ez megtörténik, Faith hangját hallja, aki már az ajtóban áll. Megtudja, hogy bár nem olyan messzire, mégis kirándulni fognak, így pálcával a kezében már megy is, nem akarja megvárni, míg a farkasok kiszabadulnak. Mikor kilép a teremből, arcát megcsapja a cseppet hideg levegő, és áldja eszét, amiért kabátban és sálban jött. Pár perc múlva elérnek a temetőhöz, ahol hó van, nem úgy, mint a sziget többi részén. Faith bemegy a temetőbe, Electra pedig utána. Nem nagyon csípi a temetőket, de muszáj, akkor muszáj. Egészen a kriptákig mennek. Öt kripta áll egymás közelében, mindenkinek jut egy. A famulus felszólítás most neki nem szól, mert nem hozta magával Barti-t, úgyhogy nem is tudja kint hagyni. Mikor megkapja az utasításokat, szorosan kezébe fogja pálcáját, és belép a kriptába. Szinte azonnal visszafordul, mikor hallja az ajtó csapódását maga mögött.*
- Ó, hogy az a...*kezdi, de inkább mégsem fejezi be, mert nem szeret káromkodni. Inkább felemeli a pálcáját, hogy lásson is valamit.*
- Lumos.*kis fény gyúl ki a pálca végén, ami megvilágítja a kripta egy igen kis részét, de legalább így nem kell sötétben tapogatóznia. Nagy örömére pár másodperccel később pedig meglát egy fáklyát az egyik falon, amihez azonnal oda is szalad. A fáklyára tartja a pálcát, majd a varázsigét is kimondja.*
- Piroinito.*az ige hatására tűz jön elő a pálcából, ami meggyújtja a fáklyát, megadva ezzel a kellő világosságot. A fáklya fényénél már jobban körül tud nézni, így a terem közepén megpillant egy kőből készült koporsót. Pár pillanatig azt nézi, majd a tekintete lejjebb vándorol, és megpillantja a koporsó körül mindenütt ott lévő csontokat.*
- Ó jaj. Mi ez, valami zombi?*töpreng magában, mert más úgyse hallja, így nem nézik bolondnak.*
- Ha...ha... hapci!*tüsszent egy jó nagyot, a zsebéből előkotort zsepivel pedig meg is törli az orrát, miközben magában megállapítja, hogy nagyon sok itt a por. A koporsó teteje ekkor elkezd mozdulni oldalra, mert az a valami ki akar jönni. Amint ez megtörténik, a lány szemei elkerekednek, és a szája is tátva marad, szíve pedig hevesen kezd verni. Egy acromantula! Ennél jobbat nem tudtak vajon kitalálni? Az acromantula már teljesen kijött a koporsóból, nyolc nagy lábával jőve egyre közelebb a lányhoz. Két csáprágójával csattogó hangokat ad ki, bizonyára dühös, hogy megzavarták.
- Zavarni merészeltél? Ezért megöllek!*morogja dühösen az acromantula. Electra nem tétlenkedik tovább, nem akarja, hogy felfalják, ezért máris támadásba lendül. A pálcát a magasba emelve mondja ki az igét.
- Umba vincula!*amint ez megvan, az energiát a szabad kezébe irányítja. Néhány árnycsáp jelenik meg, amik megindulnak sebesen a nagy pók felé, próbálva lekötözni annak szőrös lábait. Egyre több csáp jelenik meg, amiket az acromantula ki is tud védeni, meg nem is. Electra leereszti a pálcáját, amivel megszünteti az árnycsápokat. Pálcájával egy kört rajzol a levegőbe.*
- Fatum orbium.*pálcájával megböki a gömb közepét, még épp időben, mert az acromantula két csáprágója már csak egy méterre volt tőle. És mivel ilyen közel volt, az acromantula nem is tudja kivédeni. Dühösen felordít, és hátrál. Most jött el az idő. Electra a hatalmas pók feje fölé mutat a pálcával.*
- Lux vorago.*közben pedig elhúzza a pók előtt, mintha szét akarná vágni. A fény felvillan, a pók pedig csapdába esik. Electra megkönnyebbülten, és fáradtan támaszkodva térdein liheg, mikor kinyílik mögötte az ajtó. Már szalad is, nem kíván még több időt bent tölteni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:35 pm

*A kapott feladat megoldható, így mindenféle sérülés nélkül megússza a dolgot. Viszont azt nem is meri remélni, hogy ennyivel véget is ér az óra, így nem mondhatni, hogy meglepődik a tanár szavain. S úgy tűnik kénytelen feltápászkodni és megindulni a lány után, csöndben haladnak egészen addig, míg el nem érik a temetőt, azon belül is néhány egymás mellett sorakozó kriptát. Nem igazán örül az elhangzó feladatnak, nincs túl nagy kedve bemenni oda, talán érthető mért. Viszont nincs mit tenni, így Ulixhoz fordul, aki továbbra is a vállán foglal helyet.*
- Mindjárt jövök vissza. Várj meg kint.*utasítja a tollast, aki ezúttal, igencsak meglepő módon, nem kötözködik, hanem csöndben reppen arrébb. Elisa pedig megindul az épületek felé, s épp hogy csak belép, már hallja is a becsapódó ajtó zaját.*
~Az orromig se látok. Bevezethették volna a villanyt.~*kaparja elő pálcáját, hogy némi világosságot adjon a bosszantó sötétségnek.* - Lumos!*pillant körbe, s a fáklyát észrevéve közelebb sétál hozzá, s egy újabb varázslatot segítségül hívva meg is gyújtja . Nem emeli le a helyéről, mivel fénye így is épp elég ahhoz, hogy szemügyre vehesse a kicsi kriptát, közepén a koporsóval, körülötte pedig csontokkal. Bámészkodásából viszont a halotti láda fedele furcsa nyikorgó hangja rángatja ki, mi olyan, mintha valami ki akarna mászni belőle.*
- Már megint?*nyög fel elkeseredetten, hiszen biztos benne, hogy egy újabb túlságosan is eleven hulla ugrik majd ki onnan. Sejtése viszont nem jön be, hiszen egy szakadt ember helyett, valami nagy és szőrös pattan ki onnan, sok lábbal.*
- Pók? Mért pont egy pók?*hátrál pár lépést elnézegetve a majdnem négy méteres, nyolclábú, igencsak szőrös lényt. Ez persze még nem is lenne akkora katasztrófa, de a szörnyecske bizony megindul felé, s nem úgy, mintha üdvözölni akarnál.*
- Lám-lám. Ma jó napom van. Ki se kell tennem a lábam innen, hiszen a vacsora önként érkezik.*hallatszódik egy ismeretlen hang valahonnan a csáprágóit csattogtató lény felől. És Elisának rá kell jönnie, hogy bizony a pók az, ami hozzá beszél.*
~ Mi a fene? Ez jártatja a száját.~*pislog párat, de most igazán nincs ideje arra, hogy ezt az információt emésztgesse.*
- Belőlem ugyan nem eszel! Salvio hexia!*blokkolja a felé ugró pók támadását, de a lény nem akar érteni a szóból, így kap még néhány átkot.*
- Obstructo! Sectumsempra!*mondja ki egymás után a két varázslatot, de úgy tűnik ez még nem elég.*
- Ha így folytatod hamarabb a tányéromra kerülsz, mint gondolnád.*gúnyolódik a pók. Ezzel viszont a lány igencsak felidegesíti, egy egy újabb támadást kap cserébe.*
- Fatum orbitum!*támad, s a megsebzett lény láttán úgy érzi, hogy itt az ideje bevetni a tanult igét is.*
- Lux vorago!*mutat felé egy félbevágós mozdulattal, mire a pók körül felizzik a kör, ezzel létrehozva a csapdát. Az acromantula persze megpróbál kijutni, de ezzel csak magának árt.*
- Elég okos vagy nem igaz? Szóval maradj nyugton vagy megjárod.*szól még hátra a pórul járt lénynek, mielőtt erősen becsapná maga mögött a kripta ajtaját.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:39 pm

*Ez a temetős feladat nem annyira egyszerű, hiszen elég nagy dögök ezek a pókfajták és még nagyon okosak is, így hát nem meglepő talán az sem, hogy meg kell küzdeniük a sikerért, de éppen ez a jó, így fognak majd fejlődni. Én is megéltem már itt egy s mást, tehát most rajtuk áll, ha ki akarnak jutni a kriptákból, én mindenesetre idő közben elvégzem magamon a testfelmelegítő varázslatot, nem fogok itt fagyoskodni és úgy várom meg a diákokat. Ha mindenki végzett, akkor csak egy gyors számlálást tartok, hogy senkinek se kell-e megmenteni a hátsóját, de ahogy látom, mindenki épségben van, úgy ahogy, kívéve Laura, így fel is tekintek Sorayara, aki azon nyomban a lány vállához repül, majd könnyét a sebre folyatva gyógyítja be.*
- Így már jobb lesz, máskor figyelj, mert veszélyesek ezek a pókok. *utalok a bent rekedt állatra, majd végül a többiek felé is fordulok.*
- Az órának most vége, de a házikat a teremben hagytam, szóval aki nem akar megbukni, annak ajánlom, hogy sétáljon vissza érte, aztán mehet, amerre szeretne. *hogy gonosz lennék? Áh, én nem hiszem, így kissé el is mosolyodom, majd meg is igazítom fekete tincseimet.*
- Találkozunk, a következő órán, sziasztok. *köszönök is el tőlük, mivel én nem óhajtok feleslegesen gyalogolni, így hát itt is hagyom őket, méghozzá a főnixem társaságában, így indulok hát vissza a Mysterioba. Bár... ki tudja, útközben még lehet, hogy benézek valahova.*

//Köszi a részvételt, jól esik, hogy most ilyen sokan eljöttetek, reméltem, hogy nem kell elmaradnia ismét egy másodikos órának! Remélem, hogy azért az óra is tetszett. //

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:49 pm

*Nem volt egy könnyű feladat éppen egy Acromantulaval végezni, főleg hogy bizonyára a diákság nagy része nem számított rá, hogy a rovarirtás szerepelni fog az órai tervek között. Azonban azért a diákokat túlélő anyagból gyúrták, így nemsokára Valgrad is konstatálja magában hogy emberveszteség nélkül oldották meg a feladatot, bár az egyik csaj úgy tűnik lesérült kicsit. Azonban az órának vége, legalábbis Faith szerint, viszont a házit mint mondja a terembe találják, Val úgy érzi még egy kisebb séta így biztosan előttük van. Hogy Faith direkt csinálja e vagy sem, azt nem tudja igazából annyira nem is érdekli, lehet ő még szemétkedne is a helyébe, bár így belegondolva diákként, jó hogy a lány nem így gondolkozik.*
-SZerintem nem egy házin fog múlni , hogy megbukunk e vagy sem...*csupán csak ennyit mond de azért elköszön a lánytól, majd sóhajtva egy nagyot megindul vissza a pyromágia terem felé, ahol majd felvéve a háziját, nemsokára irányt váltva megindul körbe nézni a városban. Ha már lent van Seol szigetén ennyi belefér.*

//Köszi az órát én nagyon élveztem Very Happy

A pókírtás kiváltképp tetszett Razz

//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:50 pm

*Kissé meg kell erőltetnie magát, ha nem akarja a kriptában hagyni a fogát, és mire csapdába ejti az acromantulát eléggé elfárad, de mikor nyílik az ajtó, újult erővel menekül ki a friss levegőre. Az a sok por odabent nem tesz jót a náthájának. De miközben épp térdére támaszkodva piheni ki továbbra is magát, valami csiklandozni kezdi az orrát, és hamarosan...*
- Hapci!*kezét száj elé téve akadályozza meg a bacik terjedését, miközben előhalászik egy zsepit a kabátja zsebéből.*
- Mikor áll már el végre ez az idegesítő nátha?*morogja magában alig hallhatóan, majd Faith-re figyel, aki eddig az egyik lánnyal volt elfoglalva, de most hozzájuk szól. Apró sóhajt hallat, mikor azt hallja, hogy még egy sétát kell tennie, mielőtt visszamehetne puha ágyikójába a meleg teája mellé. De muszáj, mert megbukni nem akar, ha pár hónap tanulással sikerült másodikba lépnie, akkor harmadikba is kéne.*
- Sziasztok.*köszön el mindenkitől, majd visszaindul a terembe. Bizonyára a többiek is jönnek, de inkább előre köszön nekik. Mikor visszaér, felmarkolja a házit, és már fut is a révészhez. Azért fut, hogy egy, ne fázzon annyira, kettő, hogy minél előbb visszaérjen. Mikor végre belép a szobába, elégedett sóhajjal veszi tudomásul, hogy mindjárt aludhat. Majd szeme megakad valamin.*
- Hé! Tűnés az ágyamból, Barti!*kiáltja szikrázó szemekkel.*

//Nekem nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy eljöttem, csak így tovább! Smile

Remélem, következőre is tudok jönni.//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:51 pm

*A szokásos veszélyesebb feladat se marad el, ezért mégiscsak elhagyják a termet, hogy a temetőben lévő kripták egyikében gyakorolják be a tanult varázslatot. Ehhez pedigl egy hatalmas pókot kapnak partnerként. A lény ráadásul még beszélni is képes, ami igen csak meglepi a vörös leányzót, de nagy szájának köszönhetően éppen annyira idegesíti fel Elisát, amennyire szükséges. S némileg kételkedik ugyan a feladat végrehajtásának sikerességében, de úgy fest mégiscsak megússza élve, főleg azután, hogy támadója csapdába esik. Ő pedig nem akar további társaságot nyújtani a póknak, tehát azonnal elhagyja a kriptát.*
- Ne már. Ez komoly?*sóhajt fel tiltakozva. Nem igen kedveli az ötletet, hogy vissza kelljen masíroznia a terembe, de ha akarja a házit, akkor kénytelen lesz megtenni.*
- Szia.*int még a távolodó lány után, majd továbbra is hasonlóan lelkesedés mentesen indul meg visszafelé, hogy összeszedje a kallódó papírfecnit. Amint pedig ezzel is megvan nem teketóriázik tovább, hanem fogja magát és visszacaplat a kastélyba, hogy a nap további részét a szobájában tölthesse el.*

// Köszi az órát. Nekem nagyon tetszett. Smile

//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:52 pm

* A farkasok után egy újabb feladat vár még ránk, méghozzá a temetőben, egy kriptában.. egy pókkal. Furcsa, de hiába vagyok most bezárva ide, kicsit sem negatív értelemben meredek le a dög látványán, egész egyszerűen csodálom egész mivoltát, sőt mi több, semmi undor nincs bennem, s bár agyam tudja, védenem kellene magam, első baklövésem mégis elkövetem, ami aztán kihat arra a kis időre, amit bent töltök vele. Csodás ez az állat, de mégis le kell győznöm, be kell zárnom őt, minden áron, mentenem kell a bőrömet, nem akarok itt halni.. sebem viszont igen csúnya, amit szereztem tőle, s bár a feladatnak eleget tettem, segítségre szorulok. Közlöm is Faith-el ezt az aprócska tényt, főnixe pedig segítségemre is siet. Különös érzés a gyógyulás, fájdalmas volt a seb, és egészen kellemes az, ahogyan a főnix könnyei helyre hozzák karomat, csak azt sajnálom, hogy oda a kedvenc dzsekim.. jellemző. *
- Igen, feltűnt.. de akkor is, csodálatos volt. * súgom magam elé, kissé könnyes szemeim is arról árulkodnak, azért voltak fájdalmaim rendesen, de egy köszönőleges pillantásra még futja a famulus és gazdája felé is.. bár, utóbbi felé inkább megvetés, mint hála szökell szemeimből, nem valami kedves ez a cselekedet, komolyan, mintha semminek nézne minket, akikkel szórakozhat. De nem, nem fogom felhúzni magam ezen, egy újabb kalandot éltem túl és ez a lényeg, tehát kis erőgyűjtést követően két lábra is állok, s bár annyira nem fontos az a házi, de már tudom is, hogyan fogok eljutni érte, nem foglalkozva többet a távozó lánnyal.. addig jó, amíg nem látom, ha ilyen kedves hozzánk. Oké, segített rajtam, de mégsem tetszik a stílusa, ez van. *
- Balthazar, változz át! * utasítom lábamnál cirkáló famulusom, ki engedelmeskedve nekem ölti fel thestral alakját. Továbbra sem látja őt az, aki nem találkozott közvetlen közelről a halállal, engem viszont cseppet sem érdekel ez, tőröm helyére pakolva, dzsekimmel kezemben küzdöm fel magam hátára. * - Gyerünk vissza a kis kastélyhoz, van még egy kis dolgunk odabent! * adom ki az újabb utasítást, hisz elég nagy ez az állat, akár egy ló, szárnyai pedig máris nyílnak, és fel is röppenünk az immár hűs és sötét éjszakába, el az említett hely felé. Fene sem fog sétálni, ha ilyen remek famulusa van, de a végcél csakis az iskola lesz, ha már a házi a markomban, azt hiszem, ismét lesz mit kipihennem a következő tanóráig. *

//köszi az órát, nekem nagyon tetszett így másodjára is, teljesen új volt és más, szóval élveztem ^^//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-02-29, 10:53 pm

*A farkasokat egész könnyű legyőzni még a teremben, ám kicsivel később, a temetőben az acromantula-val azért meggyűlik a bajom, de legyőzni is sikerül a lángbörtön segítségével. A kriptában levő portól csupa kosz lettem, mitől a hideg is ráz, így reménykedem benne, hogy az órának már nincs további része. Szerencsére Faith kijelenti, hogy vége, ám a házik bent vannak a teremben.*
~Mert aztán nehezére esett volna magával hoznia azokat a fránya házikat...~ *gondolom magamban kicsit ingerülten, de mivel megbukni tényleg nem akarok, ezért visszabattyogok a terembe Elizabeth-tel a nyomomban, ott felveszem a papírt, és már ott sem vagyok. Felsétálok a szobámba, hol minden ruhámat a szennyeshez rakom, és beállok a zuhany alá alapos fürdőt venni, majd immáron tisztán megyek le vacsorázni a nagyterembe.*

//tetszett az óra, élveztem, szóval köszi Smile

//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-03-06, 6:17 pm

//Ismerd fel a kultúrákat, 4.rész//

*Már majdnem a játék végénél tart, hiszen ez az utolsó előtti megszerzendő tárgy, tehát már csak egyre lesz szüksége, hogy megtudja nyert-e valamit. Ezúttal a temetőt kell útba ejtenie, ezért is igyekszik minél hamarabb megtennie kis sétáját, világosban valamivel biztonságosabb lehet. Akárcsak az eddigi alkalmakkor, most is csak egy szimpla farmert, zöld pólót és rövidke, fekete kabátot visel. Kissé megtorpan a bejáratnál, majd egy halk sóhaj kíséretében belép a sírok közé. Fejét ide-oda forgatva lépked a nyugvóhelyek között, alaposan megszemléli az összes követ és márványt, de egyiken se lát semmi különöset. Ahogy végighalad egy soron, folytatja a következővel s így tovább, egészen addig, míg egy hátsó, kissé eldugottabb résznél különös érzése nem támad.*
~ Talán arra van?~*torpan meg hirtelen és fordul jobbra, majd lassú, óvatos léptekkel megindul. Fogalma sincs róla, hogy milyen okból, de úgy érzi, hogy erre lesz a tárgy helye. Elhalad néhány kopott fejfa mellett, míg egy nagyobbacska halomhoz ér. Egy darabig elgondolkozva szemléli, de kétség sem férhet ahhoz, hogy ez lesz a megfelelő hely. Közelebb lép és igyekszik kitalálni, hogy miként juthatna a tárgyhoz, anélkül, hogy ásnia kéne, vagyis a megfelelő varázslatot keresi. De mielőtt bármeddig eljuthatna hörgő, csoszogó hangok ütik meg a fülét. Néhány pillanatig azért fohászkodik, hogy menjen tovább az illető, de mikor ez nem történik meg kis sóhajjal hátrapillant a válla felett.*
~ Már megint? Mért nem képes a temetőőr távol tartani ezeket?~*nyög fel és arcára elkeseredett fintor ül ki. A zombi viszont nem túl udvarias, így ahelyett, hogy kivárná, míg a lány befejezi a szenvedést, támad.*
- Salvio hexia!*próbál védekezni, mivel a lény, aki immár közvetlenül előtte áll megkísérel beleharapni. Ezt pedig ő nem igazán szeretné, tehát igyekszik valamilyen módon megúszni a dolgot. A hárítás szerencsére sikeres, de a zombi nem úgy fest, mint, aki fel akarná adni a küzdelmet, inkább újult erővel veti bele magát.*
- Reducto!*emeli fel pálcáját, hogy némileg arrébb tessékelje a lényt. Viszont ez közel sem elég, inkább valami mást kell kitalálnia. Egy pillanatra eszébe jut a démoni börtön is, de nem hord magánál fekete gyertyát mindenhova, így ezt gyorsan el is hessegeti. Pontosabban addig, míg rá nem eszmél, hogy mégis hol van.*
~ Ez egy temető! Csak van valahol egy gyertya.~*kapja fel a fejét és kicsit megfeledkezve támadójáról körbepillant. Aztán nem messze ki is szúr egy sírt, tele koszorúval és mécsesekkel, bár azt nem látja, hogy ezek milyen színben pompáznak, de egy próbát megér a dolog.*
- Obstructo!*igyekszik mozgásképtelenné tenni, hogy legyen ideje meglesni, talál-e valami használhatót. Így abban a pillanatban, hogy varázslata nyomán az előhalott megtorpan, ő elrúgja magát a földtől és amilyen hamar csak lehet a koszorúkhoz sprintel. Gyorsan, talán kissé kapkodva néz szét a dolgok között, s hatalmasat sóhajt, mikor talál egy sötét, véleménye szerint fekete gyertyát, amiben még a viasz is megfelelő mennyiségű. Tehát ennek segítségével megrajzolja a kört, majd tőrével egy vágást ejt a tenyerén.*
- Ezt sose fogom megszokni.*szorítja össze fogait, s türelmesen megvárja, míg a vörös folyadék körbeér, majd neki is áll a rítus szövegének elmondásához.*
- Vér, folly itt-e körbe, A túlvilági lelket, ide zárd majd be. Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte! Vér, folly itt-e körbe, A túlvilági lelket, ide zárd majd be. Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte! Vér, folly itt-e körbe, A túlvilági lelket, ide zárd majd be. Csapdája legyen ez minden bűnös lénynek Kik engem akadályoznának, lakoljanak érte!*a biztonság kedvéért többször is megismétli, s elégedetten szusszant, ahogy a kör felizzik, ráadásul pont időben, mivel a megbénított zombi épp elindul felé. Egy darabig nem mozdul, hanem türelmesen megvárja, míg a lény odaér, s csak akkor kezd el hátrálni, gondosan ügyelve arra, hogy csak akkor torpanjon meg, ha az öt méteren túlment. Egy pillanatig elmereng azon, hogy esetleg így hagyja, de nem akarja megkockáztatni, hogy megtámadjon valakit.*
- Veneni vulneris!*mondja ki a nemrégen tanult igét, pálcáját a még mindig vérző kezéhez tartva, majd megvárja, míg a kifolyó vér fekete színt vesz fel, amit aztán a zombi arcába fröccsent. Nem szándékozik végignézni, ahogy az előhalott arca majdhogynem leolvad, így inkább elfordul.*
- Figurus!*szünteti meg a varázslatot, s kicsit kifújja magát.* - Akkor erről ennyit. Nézzük mi van a sírban.*kerüli ki a csapdát, majd lép oda az előbb hátrahagyott kupachoz.*
- Defodio!*mutat a közepe tájékára, s egészen addig használja az ásóvarázslatot, míg a lyukban meg nem látja az előbukkanó koporsót. Azzal sincs kedve sokat vacakolni, hiszen nem szándékozik túl hosszú időt itt tölteni, tehát ismét megemeli fegyverét.* - Deprimo!*gyárt egy pont akkora mélyedést a fába, hogy be tudjon lesni rajta, így ellenőrizve, hogy ott van-e a keresett tárgy. Apró mosolya jelzi, hogy bizony megtalálta, így letérdel a földre, s egyik kezét becsúsztatva kiemeli a dolgot, amit aztán szorosan magához fog, nehogy elveszítse útközben, majd nadrágját leporolva sarkon fordul és otthagyja a temetőt, ahova egyhamar nem is akar visszatérni.*