Ódon temető

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-03-06, 10:43 pm

//Ismerd fel a kultúrákat 4. forduló//

*A délutánt egy kis tanulással töltötte, így az esti órákat szánja arra, hogy a játékhoz az utolsó előtti tárgyat megkeresse. Ez a dolog a temetőben van elrejtve valahol, és bár Alinox bármennyire is nyomasztónak találja azt a helyet, de nagyon hajt a varázstárgyra, mihez talán már közel van. Egy kényelmes fekete farmert vesz fel egy fehér hosszú ujjú felsővel és bőrkabáttal, majd pálcáját a zsebébe dugja, és kilép a szobájából, majd a révész csónakjával hamarosan átér Seol szigetére. Lábán tornacipő van, és hiába van még csak március eleje, ám nem fázik, hisz egész jó idő van. A famulusa nem jött vele, bár a legutóbb az Aranykor Antikvitásban jól jött a képessége, de remélhetőleg az exortusos leányzó boldogulni fog Shadow nélkül is. Elvégre ismer csomó szuper varázsigét. Kíváncsi, itt vajon milyen akadály áll majd elé, ami kicsit, vagy esetleg nagyon megnehezíti a dolgát. Mivel a helyszín a temető, így van egy-két tippje, de nem szeretne ördögöt festeni a falra. Végigsétál az említett hely felé, majd hamarosan már be is lép az ódon vaskapun. A temetőn hűvös szél süvít végig, ezzel libabőrössé téve a lányka karját, ki egyszer-kétszer megdörzsöli azt, majd elkezd sétálni a sírok között, fejét ide-oda forgatja, barna szemeivel azt a bizonyos tárgyat keresi.*
~Ez a temető marha nagy, remélem nem a legtávolabbi, legeldugottabb részére rejtették a tárgyat…~ *gondolja magában, de úgy tűnik, lehet, hogy félelme beigazolódik, mert 20 perc után még mindig semmi. Mohán, tavalyi száraz leveleken és némi faágon kívül egyik síron se lát semmit, ami akár egy kicsit is hasonlítana a keresett tárgyra. Eszébe jut, hogy ő egész jó volt Spirituális ismeretekből, így mivel tanultak ott a Clairvoyance-ról, így megpróbálja most bekapcsolni a hatodik érzékét, és így folytatja útját a síremlékek között, mik között akad egészen újnak tűnő, ami talán néhány éves lehet maximum, de sokkal régebbiek is vannak itt. Azonban ő most nem sírszemlére jött, szóval próbál a feladatára koncentrálni, és hamarosan érzékei kicsit balra irányítják, egyenesen egy olyan kősírhoz, amit a moha már egész jól befedett az évek során, ám Alinox-ot ez nem zavarja meg, így a zöld növény alól kihúzza az ugyan kicsit sáros, de az egyértelműen jó tárgyat. Már indulna el kifelé, és könyvelné el magában, hogy ez olt az eddigi legkönnyebb tárgymegszerzés, ám ekkor mintha csak elkiabálta volna, hallja a hörgő hangot a háta mögött. Bal kezében a tárgyat fogva, jobb kezébe pedig pálcát fogva fordul meg a tengelye körül. Megérzése beigazolódott, tényleg egy zombival áll szemben, kinek láthatóan nem tetszik, hogy Alinox megpróbálja elvinni a tárgyat. Hamarosan a rothadó élőhalott szaga megcsapja Alinox orrát, és el is fintorodik az undorító „aroma” megérzése után.*
- Parfümről vagy dezodorról nem hallottál Büdi? *kérdezi a leányzó mintegy viccelődve. Nem annyira bonyolult remélhetőleg legyőzni ezt a zombit, volt már dolga élőhalottakkal ezelőtt is, és bízik abban, hogy ezzel se lesz annyira sok dolga, de tudja, hogy ellenfelét semmilyen körülmények között nem szabad lebecsülni. Úgy tűnik, a harmadikos diáklány figyelme kissé elkalandozott, mert nem veszi észre, hogy a hörgő zombi egyre közeledik felé.*
- Obstructo! *kiáltja Alinox, mire kicsit hátrébb repül a zombi.*
~Jaj Alinox figyelhetnél jobban…~ *szidja meg magát gondolatban, de aztán kiagyal valamit gyorsan, mert lassan az ellenfél feltápászkodik, és az előbbinél dühösebben hörögve indul meg felé. Alinox zsebre dugja a pálcáját, mert ahhoz, amire készül, ahhoz nem lesz szükség rá.*
- Ignis Pilas! *mondja, miután keresztbe teszi mellkasa előtt két karját, majd az ige elhangzása után szétrántja azokat. Most a kisebb tűzlabdákat szándékozik létrehozni, és mikor két karja lángba borul, nem teketóriázik sokat, hanem lendületet vesz, céloz, és villámgyorsan dobja a golyókat a zombi felé, ki így nem tud elmenekülni. Az 5-5 tűzgolyó a teste különböző pontjain találja el, így hamarosan Alinox érzi a már eleve kissé rothadt, ám most már égő hús szagát, mi igazán „különleges” bukét ad a levegőnek. A leányzó körbefordítja a tekintetét, de sehol senki, így talán senkinek se tűnik fel, hogy ő itt épp egy zombit éget. Bármennyire is borzasztó a szag, a látvány, no meg a hang, amit az élőhalott kiad magából, addig nem megy el, míg az teljesen el nem égett. A kis szél, ami fúj, felkapja a hamvakat, és tova viszi őket, így Alinox dolga végeztével Magához szorítja a tárgyat, és sietős léptekkel elhagyja a temetőt, mert nem szeretne több „ismerőssel” találkozni, bármennyire nem nagy ördöngösség legyőzni őket. Később elégedetten teszi be éjjeliszekrényének a fiókjába a többi tárgy közé ezt, és reméli, hogy az utolsó tárgyat is sikerül majd megszereznie.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-03-07, 10:47 pm

//Ismerd fel a kultúrákat, 4. kör//

* Nincs jobb időpont egy körútra a temetőben, mint ilyenkor este, sötétben, teliholdkor. Kissé groteszk, hogy épp most indulok kutakodni arra a fura helyre famulusom társaságában, kinek segítségével az iskola elől éppen a temetőbe kerülünk, a túlsó szigetre, de ez van, így jött ki az újabb lépés. Sikeresen megfejtettem az újabb kis versikét, és lévén, hogy tudom, hol keressem az újabb tárgyat, evidens, hogy gondolkodás nélkül sétálunk be mi ketten a sírok földjére. Ruházatom most szokásos téli dzsekimből, egy bakancsból és egy sötétebb nadrágból áll, csupa olyan holmi, amik kényelmesek és kicsit sem sajnálom, ha netán megsérülnének bárhogyan is. *
- Jó hely, mi? Jó nagy. Szerinted hol kezdjük? * nézek körbe az elhagyatott helyen szemöldök ráncolva, tekintetem pedig végül hópárducomra siklik, ki nem a földön sétálgat, hanem hozzám közel, a levegőben röpköd mindenfelé. Persze válaszolni nem fog nekem, nem is tudna, így hát céltalanul, teljességgel a megtalálandó tárgyra koncentrálva indulok meg a néhol már teljesen szétzuhant, hol pedig még egyben lévő sírkövek között. Kék tekintetem csak úgy cikázik mindenfelé, nem emlékszem, hogy konkrétabb utalást kaptunk volna a tárgy pontos helyére, s miután már sikeresen bejártam a temető egy nagyobb részét, egy apróbb sóhajjal állok meg két kripta között, onnan tekintve szerteszét. *
- Ez így nem fog menni, nagyon nem.. * morgom orrom alatt, de továbbra is meresztve szemeimet előre a félhomályos, kissé havas temetőbe, végül tekintetem megállapodik, pusztán némi ösztönből, vagy épp megérzésből egy pont a két kripta előtt álló síron. A fejfa már eldőlve, félig a földbe süllyedve, sőt, az egész sír megsüllyedt már, mintha a gaz is benőtte volna, körülötte pedig rengeteg kődarab, melyek valószínűleg a jó sok vihar okozta kár látható jelei a síron. *
- Nézd, az ott! * indulok is meg azonnal, Ogin már rá is telepszik a tetejére, mancsával paskolva meg a tetejét picit, de ekkor már némi fura hang jut el fülemig, méghozzá hátam mögül hallom, hisz magam előtt az állaton kívül mást nem látok semerre. Pálcám kezemben természetesen, azonnal megpördülve tengelyem körül nézhetek immár farkasszemet támadómmal, ki egyre közelebb ér hozzám, csak pár méter választ el tehát egy foszladozó, undorító küllemű zombitól.. bőre már-már zöldes-kékes árnyalatban pompázik, egykori ruhája rothad és foszlik, mint ő maga is.. egy szóval undorító. *
- Áh. Szóval csak hogy ne legyen olyan egyszerű.. * dörmögő hangom elárulja, mennyire nem volt most hangulatom ehhez, de egy halott nem fog sem megijeszteni, sem pedig megállítani. Pálcám már lendül is, de Ogin kerül ekkor látóterembe. * - Ne, hagyd. Ő most az enyém! * vetem oda a nagymacskának, ki továbbra is a levegőben repked, egy zombival csak el tudok még bánni! *
- Sectumsempra! * küldök felé egy kaszaboló átkot, mely kissé lelassítja, s kissé sem megerőltetve most magam kap egy tarolót is: * - Reducto! * taszítom ezzel a földre könnyedén, de azért még se sietve el a támadást. Merészen sétálok pár lépést előre, megközelítve őt még jobban, ő pedig már kapaszkodna négykézlábra, de nem fogom hagyni, hogy lábaira álljon. Épp ezért rajzolok máris a levegőbe pálcámmal egy nagyobbacska kört, mely majd pár másodperc múlva árnygömb gyanánt fog szuperálni, ha már böktem a megfelelő irányba és az igét is kiejtettem: *
- Fatum orbium! * feje felé bökve találom el a gömbbel arcát, mely egész egyszerűen egy óriási sebbé változik, így újra a földre küldve őt. Mintha élvezném a szenvedtetését adva neki egy végső kegyelemdöfést kezdek hátrálni a megfelelő sír felé, s mutatok az egyik kripta irányába pálcámmal, hisz annak közvetlen közelében van: *
- Deprimo! * robbantom be a kriptát, melynek törmelékei temetik maga alá gyengécske támadómat. Por és törmelék hever immár mindenütt, de szétnézve nem látok újabb halott emberi lényt közeledni, szóval végre mint ki jól végezte dolgát nézek ismét a fura sírra. Nem folyamodom most mágiahasználathoz, hisz annyira el van már mállva a sír teteje, hogy egyszerűen kézi erővel tolom el a fedelét, nem kicsit nekirugaszkodva a dolognak. Cseppnyi erőfeszítésbe telik ez a művelet, a sír teteje pedig nagy robajjal csúszik a földre, újabb porfelhőt kavarva mellette, és hát Ogin most ismét gyorsabb nálam: az előbb ugye felröppent a sírról, most viszont ő pillantja meg hamarabb azt a valamit, ami ott kandikál a sírban, és amire szükségem van. Felé röppenve kapja éles fogai közé s libben irányomba vele, kinyújtott kezeimbe ejtve a szépséget, melynek látványa egyszerűen mosolygásra késztet, ahogyan az is, ösztöneim, hatodik érzékem hogyan vezetett el célomhoz, s segített abban, hogy az utolsó előtti fordulót is akadálytalanul vegyem. *
- Azt hiszem, most már jöhet a várva várt séta. * célzom ezen mondatom famulusom felé, fejemmel pedig már intek is kifelé, a bejárat irányába, végül meg is indulva ki innen, hogy egy jó kis téblábolást követően az én Szöszimmel térhessek nyugovóra. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-03-07, 11:56 pm

//Ismerd fel a kultúrákat negyedik forduló.//

*Hát...elég késő van, de ha nem sietek, akkor bizony kiesem, és gyűlölök veszíteni. Ha vereséget is szenvedek, akkor azt legalább emelt fővel tegyem, végigjátszva a versenyt, mert ez bizony kihívás, és az olyanokat kedvelem. Érzem, hogy mindjárt vége, ha eddig megvoltam, akkor nem szeretném most elrontani, mikor már oly közel a cél. Kissé izgulok is, míg végigballagok a temetői sötétben, mert bizony itt kell keresni a következő tárgyat, s bár könnyebb lenne sötétben, azért én mégis megpróbálkozom még ma. Elég nagy a csönd, hátborzongató, nem szeretem a temetőket, kizárólag nappal, mert akkor szépek, de most, hogy a hidegben látszik a leheletem, és csak a lépteim zaja töri meg a nyugalmat, minden sír mögött látni vélek egy-egy furcsa alakot, akik nyilván a képzeletem szüleményei. Rendesen túlteng bennem tehát a versenyszellem, bár meg kell hagyni, hogy már egy ideje járkálok, és egyrészt nem tudom merre megyek, másrészt nem találom azt a bizonyos tárgyat, harmadrészt kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, főleg hogy az orromig sem látok most már. Összegezve tehát, most nem fest jól a helyzetem. Azért feltalálom magam, így véve elő zsebemből a pálcámat, hogy elsuttogjak egy varázsigét.*
- Lumos! *s immár kis fény mellett szemlélhetem a sírokat. Nincs sok kedvem hozzá, de odasétálok egy nagyobb sírcsoporthoz, és nézelődni kezdek. idő közben rátéved tekintetem az elhalálozottak neveire, és persze a dátumokra is... olvasgatom a sírkőre írt idézeteket, nézegetem a szobrokat, egyszóval azért nyitva tartom a szem, de valahogy furcsa módon el is vagyok. Hiába cikázok ám a sírok között, ide-oda barangolva, néha valamilyen logikát követve, másszor pedig csak találomra odasétálva bizonyos részekhez, csak nem látom meg a keresett tárgyat, mígnem már jó idei kutatás és keringés után megállva a sírok között sóhajtok egyet, és elfog egy különös érzés. Odapillantok a tőlem jobbra található végső nyughelyre, szemezek vele egy kicsit, de valamiért valami az súgja, hogy bizony ott kell kutatnom. Közelebb is lépek, egy kicsit megszemlélve jobban a helyet, ám ekkor hátam mögül hátborzongató hörgő hangot hallok. Nem sok kedvem mag megfordulni és megnézni hogy mi ad ki magából ilyen szép reszelős, mély hangot, ám mivel nem baráti köszöntésnek tűnik, sőt, afelől is erős kétségem van, hogy egyáltalán emberi gondolkodásra képes lény adta ki magából ezt a förtelmet, muszáj lesz cselekednem. Lassan megfordulok, csak úgy hátha... hátha nem vett észre, de mikor meglátom az immár előttem álló hullát, ami nem igazán néz ki szépen, tekintve hogy minden hullára jellemző tulajdonsága megvan, bizony tudom, hogy ez hiú remény volt. Azonnal hátrébb ugrom, de mivel a sír mellett álltam, ezért szépen hanyatt is bucskázom, átgurulva az említett objektumon, beverve buksimat, bekönnyezett szemekkel kapok oda a fájó ponthoz, és tápászkodom fel előre szegezett pálcával. Gyorsan hátrálok, már amennyire ez tőlem telik, hiszen épp most vertem be a kemény márványba a fejemet, így azért egyensúlyérzékem nincs a toppon, ahogy gondolataim is zavarosak, csak az ösztönöm segít, és az súgja, hogy bizony most hátrálni kell, hiszen a lény meg felém tart. Tovább nem várhatok, cselekedni kell.*
- Piertotum locomotor! *próbálnám életre kellteni a sírt díszítő angyal szobrot, mely egy kaszát tart a kezében, ám valószínűleg annyira bevertem a fejemet, hogy nem hogy nem jön össze, de semmi nem történik...*
- Ahj, szuper... *morgolódom magamban, hiszen akkor így kétséges, hogy mennyi varázslat sikerülhet, de megindul felém ez a valami igen iramos tempóban, talán érzékeli, hogy nem vagyok túl védekezőképes, én meg egyszerűen hátat fordítok neki, míg átszökkenek néhány síron, illetve hát átbotladozom rajtuk, és míg a megfelelő utat megtalálja az élőholt a keresztek sokasága között, vagy átmászikál azokon, addig nyerek egy kis időt, de szemem rajta tartom.*
- Descendo! *szegezem a pálcám az egyik nagyobb fajta szoborra, mert ha már nem sikerült őket életre kelteni, ledönteni csak menni fog... és bizony már dől is lefelé a papot ábrázoló hatalmas márványtömb, fejbe vágva ellenfelemet, aki az ütés mértékétől egyszerűen földre esik, de nem maradna ott sokáig, egyenlőre felém kúszik, de kezd feltápászkodni. Ilyen esélyt nem hagyhatok ki...*
- Obstructo! *tudatosítom benne, hogy nem kéne megpróbálni felállni, de nem óhajtok sokat játszani vele, ez a kis varázslat is megtette a hatását, ahogy nekicsapom az egyik sírkőnek vele, itt az ideje lerázni most már.* - Piroinito! *harsogom magabiztosan, egyenesen a lényre irányítva pálcámat, és már elő is csap a tűz, amitől lángra kap az élőholt is, s bár kell neki idő míg elég, én azt nem várom meg felette állva, egyszerűen visszasietek a sírkőhöz.*
- Deprimo! *robbantok lyukat a márványba, és nagy szerencsémre nincs is elásva a keresett tárgy, csupán a márvány fedte, így oda is ugrok, hogy lehajolva érte felvegyem azt, majd már hátra sem nézve - talán csak egyszer-kétszer -, sietős léptekkel hagyom is el a temetőt, meg sem állva a szobámig, ahova felviszem a megtalált dolgot. Laza kis esti móka, alvás előtt.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-03-08, 10:37 pm

//Ismerd fel a kultúrákat, 4. kör//

*Közeledünk az idei játék végére. A negyedik fordulónál tartunk és a helyzet egyre jobban kiélesedik, már csak két diák küzdhet a varázstárgyért, de nem tudjuk kik azok. Összesen öt diák az, aki még bent maradt és új helyszínünket a temetőt fogja róni. Bent van még a versenyben az új sentinel, Elisa, aztán az elsősök közül egy orosz fiú, a harmadik évfolyamról pedig Takoda és Alinox, tehát minden évfolyamon akad érdeklődő, ami jó. Nekem tetszik ez a verseny és folyamatosan érezhető, hogy egyre jobban nehezedik, sőt ami az izgalmakat még jobban fokozza az az, hogy egyikünk se tudja, hogy hogy áll a másik. Számomra ez a legidegőrlőbb bár inkább a verseny kimenetele érdekel, mint a díjosztás.
Ideje, hogy belekezdjek az új feladatba, ezért most ismét elhagyom az iskola területét ugyan is a temető az iskolán kívül Seol szigetén helyezkedik el, bár oda csak Mysteriosok léphetnek be. Nem túl bizalomgerjesztő látvány. Rideg és üres, és ha nem lenne tiszteletlenség, azt mondanám, hogy holt és unalmas, de hát ez egy temető, mit is várna tőle az ember. A macskakövön egyre beljebb haladok, de nem találok semmit. A sírok névtelenek, kopottak, semmi olyan nincs rajtuk, ami felkeltené az érdeklődésem és ez az, ami a legjobban aggaszt. A halottak különösebben nem zavarnak, szerettem elsőben a halotti mágiát, úgyhogy ilyen gond nincs, de már vagy egy óra eltelt és még mindig semmi. Ennyi idő után az örökös hidegben elkezdek fázni, úgyhogy egy kis mágiát vetek be, hogy ne fagyjanak le a lábujjaim.*
- Aestus. *Mondom ki az igét miután magamra irányítottam a pálcát. Pyromágia a kedvencem és jó is vagyok benne, úgyhogy ezzel most sincs gond, máris érzem a kellemes meleget, ami átjárja testemet. Tovább sétálok az örökös télben remélve, hogy most már valami megkocogtatja a vállamat, hogy "Hé, itt vagyok!" Már kezdem azt hinni, hogy nem fogom megtalálni a tárgyat, amikor egy névtelen sírhoz közeledve megérzek valamit. Mivel erre a jelre várok már egy ideje, így egyből cselekszem, és a kopott, csonka sírhoz megyek. Előveszem pálcám, hogy meg tudjam szerezni a sírba rejtett kincset, de ekkor hörgő hangokat hallok a hátam felől, ezért megpördülök, hogy meglessem mi az.*
- Ó a fene!! *Káromkodok hosszadalmasan magamba, majd gyorsan másik kezembe veszem a pálcám. Éjszaka van, tehát az árnymágia most remekül működik. Remélhetőleg most már nem lesznek gondok, hisz az árnycsápokat igen csak hamar vettük elsőben.*
- Umbra vincula. *Már a magasban van a kezem és a hörgő, két lábon járó bűzlényre irányítom a három csápot, akik szorgalmasan meg is szorítják az áldozatot, majd nagyot hajítva rajta falhoz csapják. A zombik nem túl okos lények, de annál kitartóbbak szóval nem lesz túl rövid a küzdelem, ráadásul fájdalmat sem éreznek, szóval még jobban meg kell válogatnom, milyen varázslatot alkalmazok.*
- Lux vorago. *Pálcámmal a falnak dobott zombi feje föli irányítom, majd miközben kimondom, az igét mintha ketté akarnám vágni őt, lefele mutatok egészen a földig. A kör bezárul BüdiGéz körül, amit a börtön felvillanása jelez. A csapda összesen 15 percig él. Most már csak le kell jutni a három méter mély sírhoz, hogy meglegyen a tárgy, de szerencsére erre is van egy remek ötletem..Hú mióta megjelent ez a mocsok azóta folyamatosan pörögnek agyamban a varázslatok… ki gondolta volna, hogy egy zombi lesz rám jó hatással.*
- Defodio. *Robbantok lyukat a talajba, hogy meg tudjam valósítani az ötletem.*
- Motuo rectum. *Lépek közelebb a sírhoz, majd fordított pentagrammát rajzolok a pálcám segítségével. A varázslat működik, ezért vörös szikra tör, elő a végéből majd már érzem is a mozgolódást a lábam alatt.* ~Lábhoz!~ *Egyszerű, könnyed parancsok, és mindjárt kimászik a gödörből a nyomorult, így nekem nem kell bepiszkítanom a kezem. Az én élőhalottam a felszínre töri magát, szerencsére még jókor, mert BüdiGéz megszabadul börtönéből. Figyelmemet annyira eltereli a földben lévő tárgy, hogy fel se tűnik, hogy itt van mögöttem, mindenesetre akkorát lök rajtam, hogy majdnem a gödörbe esek, amit azért nem kéne.*
~Támadj!~ *Ha már van, akkor használjam ki… egész jó kis zombipankráció alakul ki. Amíg ezek ketten elvannak és küzdenek, addig én ismét az árnymágia segítségével kiszedem a tárgyat a mélyből.*
- Umbra Vincula. *Bal kezem ismét a magasban, miközben jobb kezemben a pálca. Most egy árnycsáp is elég, úgyis kezdek fáradni. Alig fél perc, és a dolog már is a felszínen van, de ideje, hogy véget érjen az úri muri.*
- Ex Orbalis . *Robban fel először az ellenfél… vagy is én azt akartam csak közben a sajátom belefordult, de akkor próbáljuk meg még egyszer.*
- Ex Orbalis. *Most már BüdiGéz is szétszórta rothadó maradványait. Rendesen kimelegedtem a küzdelemben és a pyromágiás varázslatnak köszönhetően már szinte izzadok, de azért még is csak este van és hideg, úgyhogy haza fele menet még kell. Körbenézek még egyszer utoljára a feldúlt temetőn, majd elindulok, vissza a suliba, hónom alatt a tárggyal, és csak most jövök rá, mi igazán fura ebben a beállt csendben… itt a tavasz és nekem még mindig hó ropog a talpam alatt.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-03-29, 2:56 pm

//1. Káoszmágia házi//

*Nappal van és ez számomra szörnyű egy tény, mivel az éjszakát részesítem előnyben a mostani időkben. Bizonyára sokan bolondnak tartanak, de hát ők nem érezhetik meg egy vámpír "szerelmét". Jó, tudom, hogy ez nem szerelem, de abba is biztos vagyok, hogy nem csak a mérge miatt érzem azt, amit és nem csak azért tartok ki mellette. Ryan már a múlt és bár szép volt vele, tudom, hogy többé vissza már nem hozható. Ami elmúlt az elmúlt, de érzem, hogy meg kéne keresnem, beszélnem kellene vele, hogy normálisan tisztázzuk azt, ami történt és a döntésemet. Ezen gondolatok között sétálok végig a hosszú ösvényen, hogy a számomra jól ismert, havas temetőbe érjek. Szeretem ezt a helyet és talán Demetrius miatt is kötődöm ide, na meg, nekromanta volnék, csúnyán is nézne ki, hogyha ódzkodnék az ilyen helyektől. Mégis, nem mindenki számára gyakori, hogy pont ide tévednek. Egyébként ha valaki látna, akkor fekete ruházatom biztosan feltűnne az illetőnek a nagy fehérségben. Egy csinos kis nadrágot viselek, kényelmes csizmával és pulóverrel, mivel nincs hideg, de ha mégis fáznék, akkor majd teszek róla, hogy átmelegítsem magam, nem véletlenül lettem én a Pyromágia tanársegéd. Fekete tincseim most szép lófarokba vannak fogva és sárga szemeim körül is fekete smink található, tehát a külsőm most nem éppen elegáns, inkább rideg és az iskolámhoz, na meg kedvesemhez illő. De jól érzem így magam, valahogy, olyan nyugodt minden. Még pár lépés és a kapuhoz érek, melyet lazán tolok be magam előtt, körbenézek és végül a kriptás rész felé indulok, csak úgy, nézelődni. Tényleg nincs célom ezzel a hellyel, csak időnként lenézek ide sétálni, aztán visszatérek a kastélyba. Na, ma is valahogy így lesz és bizonyára ismételten unalmas perceket fogok átélni, mert nem hiszem, hogy éppen itt akadnék társaságra. Újabb lépéseket teszek meg a már jól ismert úton, amikor valamiféle sikolyt hallok az éjszakában. Megdermedek, megállok és úgy fülelek, hogy mégis mi lehet ez, azaz, hogy kitől származhat.*
~ Végre valami újdonság, ki nem hagyhatom. ~ *mosolyodok is el kissé és bár valószínűleg a sikítozó személy nem mosolyog úgy, mint én, de ez már az ő baja, nem kell nekem mindenkivel, mindig foglalkoznom. Azért picit gyorsítok, így közelítem meg a hangok forrását, de mégis úgy, hogy ne keltsek feltűnést azonnal. Férfi nevetés... ez a következő és még egy kis séta és már láthatom is a nagy drámát, mely éppen előttem zajlik le. Régen én is rettegtem volna egy ilyen szituációtól, így testemen apró remegések futnak át, igen, együtt tudok érezni a lánnyal, kinek ruhái szét vannak szaggatva rajta, szinte az egyik melle is kilátszik és jó pár fajankó ácsorog körülötte, bizony pálcákkal. A lány testét nem bántják, max apró zúzódásokkal, inkább ruháját szaggatják, a levegőbe emelik, majd tapogatják, bizonyára mást is terveznek vele, csak még most érkeztem. Tudom természetesen, hogy mit is kell tennem, nem fogom ezt így hagyni és végig se vagyok hajlandó nézni, tehát kezeim már X alakban is vannak előttem, miközben kimondom a varázsigét.*
- Ignis pilas! *szét is tárom karjaimat, majd a kisebb méretű tűzlabdákat bevetve kezdem el megdobálni őket. A pyromágia közel áll hozzám, mégse támadhatok akármivel. Ahogy nézem, öt darab ellenfelem van, tehát mindegyik kap két darab ilyen labdát, de ők is gyorsak ám. Egyiknek megsérül a karja, a másiknak az oldala, de ez most nem számít, támadnak ők is vissza, méghozzá tűzre tűzzel felelnek. Szépen húzok magam előtt egy vonalat, majd kört rajzolok köré.*
- Ignis velius! *ejtem ki is a varázsigét, így egy tűzpajzs jelenik meg körülöttem, miközben már ki is lépek támadóimhoz, jobban felmérve a terepet, így érve el egy sírkő mögé. Jönnek felém a taroló és robbanó varázslatok, de a pajzsom jól véd, amíg felfedezem őket, hogy ki hol is áll. A pajzs mindjárt leomlik, tehát gyorsan kell cselekednem, így a középen álló felé rögtön megy is a halálos átok, mivel igen, gyilkolni szándékozom, mégsem engedhetem el őket csak úgy.*
- Adava kedavra! *a zöld fény máris villan, így holtak rogyik össze az egyik és marad még négy.*
- Mi a fene, megölte Fredet! Te szajha, csak kaparintsunk meg! *kiállt felém az egyik, a szerencsétlen lány pedig csak összekuporodik az egyik kripta falánál, onnan figyeli a harcot.*
~ Túl sokan vannak, ez így nem lesz a legjobb. ~ *kéne egy kis zavargás… és ahogy erre gondolok, eszembe is jut a káoszmágia, hiszen a magiszteremtől tanultunk egy hasznos kis varázslatot, így már pálcámmal körkörös mozdulatokat is teszek, méghozzá mellkasom felett, egyet jobb, majd egyet bal oldalon, tehát a kis köröket megrajzolom és mondom is ki közben a varázsigét.*
- Grex mortem avium! *a pálcám végül az ég felé lendül, így nemsokára már meg is jelennek a vágások. A pulcsimnak annyi, de hát ennyi belefér most. Felszisszenek a tompa fájdalomtól, miközben a füst el is kezd szállingózni testemből.*
- Mit csinál? Mi történik vele? *súgnak össze a nem túl okos srácok, de a varjak már meg is jelennek és nemsokára pontosan 100 ilyen kis lény repked a levegőben, mind az én parancsomra várva. Mivel igen csak fárasztó volt ez a varázslat, így picit szusszanok és a sebem is lassan begyógyul, de hogy ők ne tudjanak velem elbánni, már ki is adom a parancsot.*
~ Foglaljátok le őket egy picit, kavarogjatok körülöttük, csipkedjétek őket, vakítsátok meg a szerencsétleneket! ~ *így is tesznek. Szépen repkednek feléjük, de a fiúk sem tétlenkednek, hol pajzsot hoznak létre, hol lekaszabolják varázslat segítségével a lényeket, de egyiknek a szeme már ki is folyik a helyéről és mindegyik nemsokára vérezni kell. Ennyi idő elég is volt nekem, felpattanok és már rájuk is nézek, gyorsan felmérve a helyzetüket és miközben a varjúk támadnak, én is ezt teszem. A félszemű mellkasa felé lendítem a pálcám.*
- Aerisiccus! *mire az szívéhez kap és remélhetőleg szerencsém lesz, a légszomj átok be fog találni és egy idő után halott lesz, de ahogy figyelem, a fiúk is összefognak és ellenem támadnak, mindenféle átokkal… látok én vércsápot is, na meg árnygömböt és egyszerű kaszaboló átkot, tehát kezeim össze is zárom, X alakba, így gyűlnek körém a varjúk, hogy élő pajzsként szolgáljanak. Hullanak is szép sorjában, de nem bánom, most megvédenek, amíg ismét szusszanok egyet, de aztán végül ismét jöhet a gondolati utasítás, mivel a kezes dolgot nem csípem, de azért bal kezemmel néha mutogatok is.*
~ Ismét mehet a támadás, szedjétek szét őket, darabokra! ~ *fontos, hogy eltereljék a figyelmüket, amíg én egyesével leszedem őket, így az egyik lábát célzom meg, méghozzá a combja környékén.*
- Venaliter! *és kezd is már rothadni a hús. Az szépen a földre esik, ott szenved, lábát szorongatva, de vele már nem törődöm, ők a madaraim dolga.*
- Ego flammatum! *ejtek ki egy újabb varázsigét, szépen a másik szíve felé mutatva, mire az öngyulladás meg is kezdődik és nem is nyugszom addig, amíg élve el nem égetem… Viszont ekkor ér a meglepő támadás, így repülök is hátra pár métert. Ajkaim közül vér tör elő, rosszul estem és igen csak fáj a mellkasom, talán belső vérzés, nem tudom, de tekintetem szúróssá válik. *
- Ezért rosszabbat érdemelsz, mint ők! *intek fejemmel feléjük, miközben testemet fogva kelek fel, de ő csak nevet és láthatóan jól benéz magának.*
- Te leszel az új játékszerem! *szólal meg flegmán, de tekintetem villan is felé. Bal kezemmel a hollókat arca elé irányítom, így kap oda gyorsan és kezdi el hessegetni őket. Bár már nincsenek sokan, az ellenfeleimből is csak kettő él, bár a féllábú nyöszörög a földön.*
- Obliviate! *mutatok is feje felé, annak, aki beszólt, így veszem el az összes emlékét, mely valaha volt… Ahogy figyelem, a varjúk már megölték a testrothasztásos pasat, ez pedig nemsokára a földre hull… Már arra se emlékszik, hogy mágus, semmire sem, én pedig szépen kezeimet ökölbe is szorítom, így a megmaradt varjúk is elpusztulnak, mintha ott se lettek volna, úgy hamvadnak el. A szerencsétlen elé lépek, ki láthatóan nem tudja, hogy mi történt és úgy néz fel rám.*
- Ki, ki vagyok én? Mit keresek itt? És te ki vagy?... *kérdezne még, de én csak felsóhajtok, majd pálcám ismét felé irányítom és egy egyszerű kábító átokkal szórom meg.*
- Stupor! *és már el is ájul. Hogy mi lesz vele? Az már nem az én dolgom, nem is az én bajom, de még mielőtt túl sokat merenghetnék bármin, a kislány felpattan, majd oda is lép hozzám.*
- Hogy hálálhatnám meg? Köszönöm, köszönöm, hogy megmentettél! *láthatóan megviselték a történtek, úgy néz a hullákra is, meg szakadt ruhájára, én viszont csak pálcám a fejéhez irányítom. Megijed, már menekülne, de én elkapom kezét és picit megszorítom.*
- Csak segítek felejteni! Exmemoriam! *pálcám a feje felé mutat, én pedig kitörlöm az emlékeiből ezt az egész napot, majd amíg magához tér, bizony már el is tűnök innen. Hogy mi lesz a hullákkal és a szerencsétlenekkel? Nem áll módomban takarítani, tehát majd ha erre jár valaki, bizonyára rendet tesz, ha pedig nem… ez egy temető, itt a helyük a halottaknak! A fiatal lány pedig szabadon mehet oda, ahova akar. *
~ Elfáradtam. ~ *sóhajtok fel kissé és már a révész felé is indulok, jó lesz visszatérni a hálómba és aludni egy jót, mivel minden energiámat kivette ez a küzdelem. De végülis, jó kis gyakorlás volt, bár a lányt még mindig sajnálom, de mégsem emlékszik már erre az egészre, úgy érzem, fura mód, de valami jót cselekedtem.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-15, 11:54 pm

*Azt hiszem, hogy eléggé átrágtam magamban a dolgokat, hogy tudjam, ez lesz a legjobb döntés, amit hoznom kell. Éppen ezért most, késő este a temető felé sétálok, teljesen egyedül, mivel nemsokára ha minden igaz, társaságom lesz. A délután folyamán küldtem egy levelet Mordrednek, hogy fél 12 felé jöjjön a temetőbe, mert egy fontos dologról szeretnék beszélni vele. Mivel elég jól ismerem kedvesem, így nem hiszem, hogy ne teljesítené ezt a kérésemet. Még pár lépés és már a temető bejáratánál is vagyok, így lépek be a kapun, majd indulok is meg a havas tájon át a régi sírkövek felé. Nem aggódom, tudom, hogy meg fog találni, bárhol is legyek, de amikor már a nagyobb sírkövekhez érek, csak az egyiknek nyugodtan nekidőlök, kezeimet összefonom magam előtt és úgy várakozok. Öltözetem egyébként fekete, így ismét ki van emelve hófehér bőröm és hajam, vörös szemeim pedig fekete sminkkel vannak keretezve. Egy hosszú nadrágot viselek, bakancsot és egy hosszú ujjú blúzt, melynek felső gombja van csak kigombolva, a nyakamba pedig az a kristály lóg, amelyet még Mordred adott nekem pár éve. Miközben várakozok, természetesen körbe is kémlelem a környéket, de nem azért, mert esetleg félnék, de soha nem árt tudni, hogy kik is mászkálnak erre, tehát a pálcám kezem ügyében van most is, hogyha hirtelen meglepetés érne.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-16, 12:05 am

*Szerencsére a figyelmemet nem kerülte el a levél, s mikor felismertem benne Mordana kézírását, természetesen tudtam hogy a ma esti programom vele lesz. Bár arcomon még most se látszik, belülről kíváncsi vagyok miért is írt nekem. Természetesen nem baj, sőt örülök neki, de gondolom valami komolyabb dologról lehet szó, mert hát nem hinném hogy szimpla találkára akarna invitálni, amit természetesen mindig is szívesen veszek, hiszen bár a legtöbb ember nem tudja rólam, nekem is van szívem, és tudok szeretni is, ahogy a hiány érzését is ismerem. Öltözetem egyébként egy fekete bőrnadrágból áll, illetve egy szintén feketeingből is, ami alatt természetesen ott lapulnak fekete szárnyaim, lábamon pedig acélbetetétes bakancs pihen. Mikor átlépem a temető bejáratát, kissé megcsap a hideg, de egy kis hidegrázáson kívül sok minden nem megy végbe a testemen. Szeretem ezt a helyet , nyugodt csendes és békés, s a sötétség se zavar megszoktam már, hiszen gyakran járok sötét helyeken. Lehet sokan őrültnek hívnak, de engem ez nem érdekel, ez vonz, a lételemem ez az állapot. Komoly tekintetem egyébként ide oda nézelődik a temetőben, s mikor kiszúrom a hófehér bőrű albínót egy sötét mosollyal rögtön felé veszem az irányt. Nem szólok hozzá egy szót sem egészen addig míg oly közel nem kerülök hozzá hogy csak centiméterek válasszanak el tőle. Tudom magunkról hogy mindketten jéghegynek számítunk hiszen hűvösek vagyunk és kíméletlenek is ha arról van szó, de én ezt is szeretem benne, s nem félek attól a hűvösségtől hiszen felém másmilyen volt mindig is. Kezem lassan emelkedik a hófehér arc felé amin finoman végig cirógatva ha engedi egy puszit is adok az ajkaira köszöntés képen.*
-Érdekes kérés volt hogy ezen a helyen találkozzunk ma, de cseppet sem zavar, ebben a környezetben talán még gyönyörűbb vagy..*felelem még mindig hűvös de egyben szerető hangon, ami eléggé dorombolónak is hathat hála annak hogy igencsak mély hangom van.*
-Gondolom valami fontos dologról lehet szó.. A leveled nem sima találkát sejtet.*mondom még mindig nyugodt hangon miközben tekintetemmel az övét vizslatom.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-16, 12:13 am

*Lényegesen hamarabb érkeztem, ezzel magam is tisztában vagyok, de mivel én hívtam ide Mordredet, így úgy hiszem, hogy ő is fél órával előbb legalább már meg fog jelenni, így nincs értelme egyikünknek se várakozni a másikra. Az idő telik, én pedig már hallom is a nehéz lépteket, így fordítom arcom a temető bejárata felé és amikor a fekete alak közelít, már tudom, hogy itt van. Szívem hevesebben kezd el verni, arcom is ellágyul, mert legyek bármilyen jéghercegnő, Mordreddel szemben mindig más voltam, már akkor is, amikor megismertem, azon a csodás napon az Árny hágónál. Furcsa, hogy ő miket tud kihozni belőlem, olyanokat, amelyeket senki más sem. Nem köszön, nem csinál semmit, csak tovább jön, én pedig a hűs kőnek dőlve állok tovább, míg meg nem érzem kezét az arcomon, így vörös szemeim egy pillanatra le is hunyom, majd ajkam Mordred ajkára talál, picit beszívom, érezni akarom és ez után eresztem csak el, de kezeim derekára kerülnek, úgy nyitom ki szemeimet és keresem meg a számomra oly kedves szempárt.*
- Szia. *én azért köszöntöm, mert így a helyes, de amikor a kedves bókot kapok, már el is mosolyodom.* - Itt biztosan senki se fog megzavarni és amit mondani szeretnék, az elég komoly dolog. *kezdek is bele, de már hallom, hogy ő is kíváncsi, ez egyértelmű. Le se tagadhatná, hogy milyen. Egyik kezem felsiklik az arcára, majd azon cirógatok végig és végül egy fekete hajtincsén is.*
- Tudod, úgy érzem, hogy amióta Victor azt tette velem, amit, egyfajta törés van kettőnk között. Tudom, hogy már halott és többé nem árthat, nem tehet semmit se a kapcsolatunk ellen, de mégis... én érzem, hogy nem olyan, mint régen, mert belül nagyon fáj az, amit tettem. *távolodom is el, majd dőlök vissza a kőhöz, miközben a szívemre is mutatok, hiszen belül valahol megtörtem akkor és meg is ijedtem, hogy Mordedet, a szüleimen kívül nekem egyetlen fontos személyt elveszítem.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-16, 12:30 am

*Tudom jól hogy ezen a helyen csak egy valaki számít, akiét még az életemet is feláldoznám, az pedig ez a lány. Más nem kapta és nem is fogja megkapni ezt a kiváltságot csak ő. Egy arcsimítással köszöntöm illetve egy puszival, de amikor érzem a szívást, fejemet kissé előrébb dugom testemmel együtt s szenvedélyes csókká alakítom azt ami kezdetként puszi akart lenni. Végül elválva csak mosolygok a köszönésre, és a szavakra is, bár amikor hallom hogy komoly dologról van szó arcvonásaim kissé megkeményednek, de még mindig nyugodt alakot mutatnak a lány felé.*
-Akkor azt hiszem ideje hogy elmond, picit mintha feszült lennél..*ezt inkább a hatodik érzékem súgja mintsem amit látok, hiszen ha az is, mégse látszik rajta csak nekem súgja valami legbelül, ami persze hazudhat is. Csupán csak kíváncsian várom mit szeretne mondani, de közben a simító kézbe bele is bújok arcommal. Fura, de igaz ő láthatja a gyengébb sebezhetőbb oldalamat is, de ez csak Ő, senki más. Mikor aztán beszélni kezd kezem a kezére kulcsolódik, és azt hiszem már megértem mi is az a komoly dolog. Valóban az, nekem is volt valami fura érzésem, de nem tudom miért, kevesebbet találkoztunk igaz, de én még mindig ugyan úgy szeretem és vágyok rá mint régen. Amikor távolodni kezd csupán komoly tekintettel követem, ahogy azt is amikor a szívére mutat, végül némán sóhajtva lassan közelebb lépve a leányzó annyit érezhet hogy a derekánál fogva finoman felemelem majd kezem a feneke alá is kerül jelezve, hogy nem mostanában akarom letenni, inkább csak finoman forogni kezdek vele, de szemem még mindig olyan komoly mint amikor hallgattam, végül aztán lassan szinte suttogva kezdek el beszélni hozzá.*
-Magadat hibáztatod, pedig nem csak te tehetsz róla.. A vámpír meghalt, én magam öltem meg, kiadtam rá minden dühömet, ha azt hiszed hogy amiatt ami történt haragszom rád, és hogy ki akarlak zárni, akkor tévedsz, talán az elején de inkább megijedtem.. De nem tudnálak hibáztatni érte... Mindannyian követünk el hibákat..*bújok közelebb a mellkasához, hiszen annak köszönhetően hogy felemeltem valamivel magasabban van, végül azonban az egyik magasabb sírkőhöz sétálunk aminek a tetejére finoman le is teszem én pedig csak fölé görnyedve nézek rá.*
-Mit szólnál hozzá ha azt mondanám, hogy az enyém vagy és nem akarlak kiengedni többé a karmaim elől? *kérdezem miközben mozdulatlanul görnyedek fölé szemeimet szinte belefúrva az övéibe.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-16, 12:38 am

*Mivel most kettőnk közül ő tanít, neki van kevesebb ideje rám, átérzem ám most, hogy mit élhetett át két éven át, de nekem mégis jól esik ez a kis pihenés. Viszont most, hogy ily közel van hozzám, nem tudom megállni, hogy ajkát oly könnyen eleresszem és ahogy figyelem, érzékeli ám, hogy mit szeretnék, így nyelvünk egy csodás játékba kezd, amit nem is szakítok meg sokáig és oly szenvedéllyel viszonzom a csókot,a hogy azt kapom. Csak ez után szólalok meg, köszöntve is őt, majd térve rá arra is lassan, amiért ide hívtam, ugyanis nem kell másnak tudnia, hogy mit akarok.*
- Persze, hogy feszült vagyok, de bízom benned, hogy nem lesz baj. *szólok is hozzá, kezemmel végigsimítva arcán is, majd nemsokára már kezünk is összekulcsolódik. Mondok én még dolgokat, így árulva el azt, hogy mi is az oka annak, hogy ide hívtam, de még nem mindent, ez csak a felvezetés. Eltávolodom, de ő követ és hamarosan már érzem is, ahogy felemel és forogni kezd velem, mégsem tudok mosolyogni és vidám lenni, csak átölelem nyakát, úgy nézek a szemeibe, egy pillanatra se máshova.*
- Tudom, hogy nem kéne, de én nem tudok ezen tovább lépni, amit tettem, mégha az csak a méreg miatt is volt. Én... én csak a tiéd vagyok, senki másé és nem olyan egyszerű ezen tovább lépni. *ölelem is magamhoz, majd amikor letesz egy sírkőre, csak tovább figyelem arcát és el is mosolyodom a halott szavakra.*
- Örülnék neki, de nem ilyen egyszerű az egész. Valamit meg kell tenned értem. *komolyodom is el, hiszen most térnék rá arra, hogy mi az és mivel benne bízom, nagyon is, ezért nem aggódom egy pillanatra.*
- Engem továbbra is gyötör a tudat, hogy mit tettem, gyötörnek az emlékek... Mordred, szeretném, ha megszabadítanál tőlük, ha kiírtanád belőlem Victor emlékét, hogy többé ne emlékezzek se rá, se arra, amit velem tett, se arra, hogy más is csókolt. *szorítom meg kezeit is és bár tudom, hogy ez nagy kérés, mégis, ő azt mondja, megbocsátott, így talán nem is fogja a jövőben ezt felhozni nekem.*
- Töröld ki a fejemből őt, kérlek! Csak benned bízom, hogy nem fogsz más emlékhez nyúlni. *tekintetem szinte könyörgő, oly sok ideje gondolkodtam ezen és most jött el a pillanat, hogy megtegyük. Nem véletlenül tanultuk ezt az átkot, ő pedig segíthet nekem és mivel nagyon is jó varázsló, tudom, hogy hibázni se fog. Eleresztem kezeit, így ülök teljesen nyugton, jelezve, hogy akár azonnal kezdheti, szerintem érthető az ok, amiért mindezt kérem tőle.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-16, 12:58 am

*A beszélgetésünk elég messzi vizekre evez, és bizony nem nehéz kitalálnom, hogy a lányt valami nagyon bántja az a valami pedig a halott vámpír és amit ő vele tett. Természetesen megértem a dolgot, de próbálom felvidítani, hiszen én szeretem és már megbocsáltottam neki, tudom miért tette, és hogy nem tehetett róla. A forgás közben azonban tovább beszélgetünk.*
-Nem lesz semmi baj, ígérem. De nem tudom miért olyan nehéz? Ennyire bánt pusztán a tudat?*kérdezem a szemébe nézve mielőtt hozzá bújnék a fejemmel, majd nemsokára leteszem az egyik magasabb sírkőre én pedig fölé görnyedve hallgatom tovább a szavait, s hogy szerinte ez nem olyan könnyű.*
-Akkor hagyd hogy segítsek... Mi kell tennem?*kérdezek rá hirtelen kíváncsibb szemekkel, hiszen valóban kíváncsi vagyok mit szeretne, látom rajta hogy már van terve, és hogy nemsokráa engem is be fog avatni, azonban ahogy meghallom az ötletét, tekintetem úgy válik komolyabbá, hiszen igencsak komoly dolgot kér tőlem, méghozzá azt hogy töröljem ki a vámpírral kapcsolatos emlékeit..*
-Belül akkor is érezni fogsz valamit? Még ha az emlékek ki is törlődnek, akkor is ott marad valami fura sejtetés... Ennyire fájnak ezek az emlékek, hogy úgy érzed nem tudsz velük élni?*kérdezem finoman végig simítva az arcán. Nem tartom gyengének, eddig sose volt az talán most először érzem úgy hogy olyasvalamivel áll szemben Mordana, amivel nem tud önmaga megbírkózni.. Soha nem mutatta azóta hogy mennyire bántja az eset, én pedig vak voltam. Ezen gondolkozva néhány másodperc alatt le is vonom a következtetést, hogy döntésre jussak, miközben lassan előveszem a pálcámat is.*
-Csak mert ha igen... akkor megteszem, de nem szívesen alkalmazok rajtad egy ilyen veszélyes átkot.*bízok magamban, de cseppet sincs ínyemre a dolog, hogy pont őt átkozzam el ezzel, még ha segítek is rajta, de ahogy nézem ezt a tekintetet mely szinte könyörög hogy megtegyem, egy pillanatra úgy érzem bennem is megmozdul valami itt belül a szívemnél, Tekintetem is lassan lágyabb lesz s lehunyom a szememet is.*
-Ha valóban ezt szeretnéd akkor megteszem, és ne félj nem lesz semmi baj.*mondom miközben még egyszer végig simítok az arcán majd szemeimet kinyitva a pálcát a feje felé irányítom, s miközben Victorra koncentrálok, s arra amit tett Mordanaval ki is mondom az igét.*
-Exmemoriam.*mondom ki , miközben arra koncentrálok hogy minden Victorral kapcsolatos emlék tűnjön el Mordana fejéből. Bízok benne hogy mit csinálok ismerem ezt a varázslatot eddig helyesen is alkalmaztam, nem tévedhetek, hiszen komoly a tét.*

//Fagy//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-06-26, 2:04 pm

//Deffenzív - offenzív mágia, 2. házi, 2. rész//

* Nem mondhatnám, hogy jobb kedvre derít a mostani sétám Seolon. Oginnal érkeztünk a szokásos módon, de a nagymacska pillanatok alatt eltűnt a sűrűben, némi eleség után nézni, és hát a mozgás sem árt neki, azt hiszem. Vele ellentétben nekem nem füllik a fogam az itt léthez, hiszen a temetőbe igyekszem, méghozzá egy konkrét sírhoz. Scarlett anno a semmiből tűnt el, én pedig, hiába nem vagyok a vér szerinti testvére, mindig is úgy szerettem őt, tehát ennyivel tartozom neki, hogy néha napján kilátogatok a sírhoz. Fekete tornacipőben bandukolok a fák között, tudom az irányt, tehát céltudatosan sétálok át gazon, meg mindenen, közben egy nagyobb méretű, citromsárga virágot leszakítva egy tőről, minek következtében sötétebb farmerom alja kissé dzsuvás lesz, de ez most a legkevesebb. Felül fehér pólót viselek, szabad kezem zsebembe mélyesztve, pálcám pedig övemre erősítve, egy szép kis tartóban, melyet a napokban szereztem be, így csak kényelmesebb. Hamarosan meg is érkezem a temetőhöz, melynek kapuja előtt állok meg egy hosszú percre. Itt még kissé fülledt a levegő a tegnapi eső után, de mégis hűvösbe borul a terület, egyrészt mert a fák lombja takar, másrészt pedig a temető hófödte sírjai miatt. Egy halk sóhajjal lépem át a bejáratot, s indulok meg, letérve a kijelölt útról a sírok között, hogy pár családi sírhely és néhány kisebb sír kikerülésével Scaréhoz jussak. *
- Szia. * súgom halkan, egy halvány mosollyal képemen, miközben a hófödte sírkő tetejére fektetem a virágot, kezeimet pedig ismét elrejtem a hideg elől. Arcomon nyugodtság látszik, talán jobb is így neki, nem zaklatták a szellemek tovább, bár ki tudja, a túlvilág mennyire „otthonos” ilyen szempontból.. egyelőre nem is akarok belegondolni, nem akarom megtapasztalni, csak pár percet szándékozom itt tölteni, amennyi a megszokott. Érzékeim viszont kiélesedtek ezalatt a már közel három év alatt, tehát nem véletlen, hogy különös neszekre leszek figyelmes, melyek helyét egyelőre belőni nem tudom, de kis idő után hangosodnak a zajok, kurjongatást és kiáltozást hoz a szél valamerről, s mintha szűkölő, síránkozó állathangot is hallani vélnék. Gondolkodás nélkül kerülöm ki a sírt, s próbálom meghatározni a hangok irányát, így halkan haladva előre állapodom meg végül egy kripta mellett, nem titkolva jelenlétem, s innen már szemeim elé tárulhat néhány helyi, idétlen kiskölyök szórakozása. Meglepő módon egy farkas körül ácsorognak, hárman vannak, valamelyik kövekkel hajigálja, valamelyik rugdossa, s látható módon valami mást is műveltek vele, hiszen a harmadik alak kezében vérben tocsogó, kisebb méretű tőr pihen, szerencsétlen állat testén pedig látom is a szúrt sebet, mely talán nem olyan mély és durva, erőteljesen küzdene továbbra is ellenük, de annyi ereje már nincs, hogy el is meneküljön. *
- Valami gond van, srácok? Rátok támadott a farkas, vagy csak szimplán szórakoztok vele? * közelítem meg lassú léptekkel őket, hangom határozott, nem hirtelen vagy durva, egyszerűen csak tisztában akarok lenni a körülményekkel. Mindhárom egyszerre pillant felém, amelyiknek pedig ott a tőr a kezében, hangos hahotázásba kezd, úgy lengeti meg a szúróeszközt. *
- Semmi közöd hozzá, haver, szóval tűnj innen. * röhög felém továbbra is, majd int társainak, hogy folytassák a kínzást, ahogy érik. Fejem csóválva dünnyögök orrom alá valami olyasmit, hogy „rossz válasz”, pálcám pedig elő is kerül tokjából, hogy erőteljes koncentrálásba kezdve, egy félkört rajzoljak magam elé, irányukba, és az igét is kimondjam: *
- Vivus illusio! * hallható hangom, mire ismét felfigyel rám a késes srác, de én csak koncentrálok tovább. Ha minden jól megy, és kellőképpen koncentrálok, akkor alattunk a föld remegni kezd, mintha földrengés lenne, így jó pár kripta össze is dől, s immár romokban hever körülöttünk. Ijedt kiáltozások hallhatóak a suhancok felől, de én nem végeztem még be ennyivel: a föld továbbra is remeg, és most jön az igazi, élő, fizikálisan is megelevenedő része az illúziómnak. A legközelebbi lerombolódott kripta porzó romjai közül egy rothadó kéz tör ki, melyet egy másik követ, végül pedig egy aszott fej is megjelenik, majd pedig a test, s legvégül már négykézláb mászik lefelé zombim a romokról, becélozva a három sikoltozó, halálra rémült fiatalt, kik közül a farkas már rég kereket oldott. Nagy nehezen talpra áll, s karjait amolyan elcseszett horrorfilmesen előre tartva, artikulálatlan hangokat kiadva magából indul meg feléjük lomhán, szakadt, koszos gönceibe bele-bele kap a szél, csak hogy a hatás is meglegyen. Csapdába kerül a három kínzó, hiszen az előbbi kriptás kezdést követően gyakorlatilag be lettek kerítve, nem tudnak merre menekülni, a zombi pedig így képes sarokba szorítani őket. *
- Hagyj minket békén!! * kezdi az egyik a síránkozást, amire a másik is rákontrázik. Félnek, látszik rajtuk, a zombi viszont még jó pár méterre van tőlük, tehát teljesen ráérek a megszűntetésre. Nem is vagyok biztos abban, hogy tisztában vannak vele, ez csupán egy illúzió, de a késes arc merészen indul mégis szembe teremtményemmel, a kis tőrrel hadonászik előtte, nem mintha az ellenfél megtorpanna akár egy pillanatra is. Most már viszont elég, komolyabb kárt nem akarok okozni nekik. *
- Sectumsempra. * irányítom csuklóm felé pálcám, s ejtem is ki a kaszaboló átkot, melynek következtében egy jó kis vágás keletkezik a célzott helyen. Ujjaim előre mutatnak, szóval teljesen nyitott tenyérrel egy hasonló félkört rajzolok a levegőbe kezemmel a létrehozott illúziók irányába, mint az imént, de vérem most csordogál mindenfelé, és nem a létrehozásra koncentrálok, hanem arra, hogy az illúzió eltűnjön, megszűnjön, s visszaálljon a temető eredeti képe. Lassacskán ez is történik, tehát a romok eltűnnek, így az akadályok is, mely tény nagyjából ugyanúgy megrémítheti embereimet, mint azok létrejötte, de az első meglepetés hamarosan elszáll. *
- Gyerünk, futás! Futáááááás!!! * kapják nyakukba lábaikat, s menekülnek is azonnal, mihelyst szabaddá válik az út, de persze a zombi továbbra is előrefelé tart, ki ugye a fizikális rész volt, szóval őt nyilván nem fogom itt hagyni. Előbb magnetizációval gyógyítom be csuklómon a sebet, nem kell, hogy sok vért veszítsek, majd egy egyszerűbb átkot használva teszem el a zombit láb alól: *
- Piroinito! * mutatok felé pálcámmal, mire a test felé érkezik a tűzsugár pálcám irányából, s tulajdonképpen egy élő fáklyává változik a lény. Nem kell neki sok, hogy a földre zuhanjon, s ahol havasabb részre dől, ott kissé sercegve alszanak ki a lángok, de pár perc, s így is hamuvá ég a rég volt emberi test. Tekintetemmel a farkas után kutatok most már, mint ki jól végezte dolgát, hisz a suhancok elmenekültek, a zombim is csupán egy kupac fekete por, de az állatot sem látom, csupán csak vérnyomokat a hóban, melyek kivezetnek a temetőből. Vagy elszenved magában, vagy sikerül felépülnie, ezt már sosem fogom megtudni, viszont pár percre még visszatérek eredeti célomhoz, tehát Scar sírjához, majd végül egy kis sétára, tehát Ogin keresésére indulok, hogy valahogyan eltölthessük a nap további részét is, remélhetőleg kevésbé akciódús módon. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-04, 12:12 am

*igen nehéz napon vagyok túl, sok-sok izgalommal amik igazából nem is voltak újdonságok. Igazából semmi új nem történt. Csak eszembe jutott Luka, és a fele kapcsolatos dolgok. Ám kicsit más kényelmetlen az ágyamon kuporogva egész nap gondolkozni, ezért inkább úgy döntök, hogy lefürdök és elmegyek egy kicsit sétálni. Persze fürdés közben ugyanúgy pattognak a fogas kerekeim, mint eddig de hát istenem nem tehetek róla hogy ha egyszerűen nem tudnak leállni. A nagy elmélkedésben viszont megcsúszok a szivacson ami út közben leesett, és dobok egy hatalmas hátast. Beütöm magamat, s a zúzódások érzésekor összerándulnak arcizmaim. Feltápászkodok, s dörzsölni kezdem azokat a pontokat ahol megütöttem. Elég sok van belőlük de mindet sorra veszem, s mikor kész már megyek is törölközni. Félve nézek bele a tükörbe, rettegve attól hátha valaki más néz vissza belőle, de szerencsére nem. Még mindig az én fáradt és gondterhes szemem látszódnak, s bennül a mostanra már pislákoló tűz.*
~ Igaz hogy voltam már jobb formámban, de nem árt egy kiadós séta. ~ *Miután megtörölköztem felveszek egy fekete-fehér csíkos toppot, hozzá egy fehér csőnadrágot, és egy ezüst torna csukát. Mikor kész vagyok, gondolkozóba esek hogy vajon hova is kéne menni sétálni, s nem sokkal rá már ki is találom hogy a szigetre kéne menni. Hát fogom is a táskám s belerakom a bőrkötésű naplómat, meg a tollamat. Ha kész is, már lépkedek is le a lépcsőn, s most kivételes módon a szobámban hagyom a fejhallgatómat. Mondjuk eléggé zúg így is a fejem. A folyosón néhány álmos diák mászkál már csak úgy látszik csak én vagyok annyira elmebeteg hogy ilyenkor megyek sétálni. Mikor kiérek az iskolából, s be szállok a csónakba, életemben először kezdek el beszélgetni a révésszel. Valami furcsa okból egy temetőről beszél, ahol mostanában elég gyakran furcsa jelenségeket tapasztalnak. Egyszerre nagyon felkelti a kíváncsiságom, ezért azt a helyet veszem célba. Mikor kiszállok elkezdem kutatni a szememmel, hogy hogyan is juthatnék el odáig, s nem sokára már meg is találom. Roppan ijesztő, főleg úgy hogy tudom hogy egy óra múlva éjfél. Ám de nem zavartatom magam, belépek a nagy kapun s leülök egy padra. Hirtelen ömleni kezdenek a fejembe a gondolatok, amire ösztönösen a zsebembe nyúlok hogy kivegyem a cigarettám. Rágyújtok és hátra dőlök a padon, meredvén előre. *
~Istenem az a lány! Még is mit képzelt?! Tudta hogy van barátnője, még is lefeküdt vele. Pedig tudta. Hogy lehetett ilyen gerinctelen?! Mondjuk igaz, legfőképpen a fiú, tehát Luka hiábja volt, amiért hagyta magát elcsábítani. De akkor is. Az a ribi a hibás mindenért!~ *kattognak az agytekervényeim, s közben dühösen szívok a cigibe, s úgy pöfögőm ki a füstöt, mint egy dühös gyárkémény. *

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-04, 12:32 am

*Nehezen jön álom a szememre, őszintén szólva elaludni képtelen vagyok. Hiába próbálkozom bármivel, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy bár minden teendőmet elvégeztem, jó lenne egy kicsit hét közben is kikapcsolódni. Felülök hát ágyamon, hogy a lehetőségekhez mérten csendesen öltök magamra egy fekete futócipőt, farmernadrágot, illetve atlétát ebben a hőségben, hiszen megsülni nem óhajtok, egyszerűen repülni szeretnék. Ehhez híven az egyetlen, ami most kiegészítőként kerül rám, az teleportgyűrűm jobbomon mi fölött barátnőmtől kapott ajándékom is található, csak úgy mint balomon családi pecsétgyűrűm, illetve karórám, valamint atlétámon fekvő medálom. Kissé fáradtan, az időponthoz megfelelően nyűgösen pillantok tükörbe, hogy visszanézzek magamra, mint a sápatag, kócos, de kalandvágytól csillogó szemű fiatalra. Tükörképemet mustrálva nyújtom ki kezemet, hogy felkapjam seprűmet is, majd szememet behunyva koncentrálok a célra, mely most érdekes módon, a hangulatomhoz illő temető. Amint pillanatokon belül ott termek, gyanakodva mérem végig a sötétségben úszó környezetet, majd pedig seprűmet lábam közé kapva pattanok fel rá, hogy a sírok között repüljek végig először kényelmes, majd egyre gyorsuló tempóban cikázva. Egyedül a sebesség ami számít, hiszen reflexeimre hagyatkozhatom, no és persze a merevségemből most kissé kizökkent ez a túra, ám mikor hirtelen húzok el valaki felett, aki kedélyesen pöfékel, legalábbis az arcomba csapó füstből ennyit érzékelek, így fékezem seprűmet, pár méterre az idegentől megállva, hogy visszafordítva lebegjek közelebb. Elegánsan landolok, míg mélykék tekintetemmel vizsgálom végig, s arcom csöppet megvető grimaszba fordul.*
- Tiszteletlenseg a holtak közeleben pöfekelni, nem tudtad? *kérdezek rá vállamra emelve seprűmet, úgy vizslatom őt, csöppet sem zavartatva magamat stílusom miatt. Tőlem csak az kap, aki megérdemli. Hirtelen ötlettől vezérelve kapom elő pálcámat villámgyorsan, lévén fogói tehetségemnek, s szegezem a cigarettára.*
- Evapores! *ejtem ki a varázsigét, melyre az említett tárgy eltűnik a másik szájából, számra pedig gonoszkás mosoly ül ki. Nem először csinálom ezt, és őszintén szólva... szeretek kötekedni.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-04, 1:00 am

*Gondolataimtól megtelt fejemet úgy érzem ki kell szellőztetni, ezért hát elhatározom hogy elmegyek sétálni egy kicsit a szigetre. Ám ekkor még nincs pontos célom, mindaddig amíg a révésztől nem hallok egy kísérteties helyről, ami nem más mint a temető. Persze elhatározom hogy meg kell látogatnom, így nem is csoda hogy rögtön oda indulok. Mikor meg találom, gyanakodva nyitom ki a nagy vaskaput, s lépek be a temetőbe. A sírokból valóban kísérteties hangok távoznak, amik még jobban felkeltik az érdeklődésemet. Nehezen hiszem el, hogy akik itt nyugszanak azok mind olyan diákok voltak mint én. De abba még nehezebb belegondolni, hogy vajon miért vannak itt, és miért nem járnak közöttünk még mindig. Miután végig gondolom az össze lehetséges indokot leülök egy padra, s rögtön eszembe jut Luka és az ő drága Mona kedvese.... Rágyújtok a nagy idegességben, mert sok mindent kihozott most belőlem ez a temető. Olyat is amit még soha nem is gondoltam volna. Fortyogva szívom a cigit, amikor hirtelen egy süvítő hangot meg nem hallok. A fák közül egyszer csak egy seprűs bukkan elő, majd egészen berepül a temető területébe. Sőt a sírok között kezd el repdesni, mint aki megkergült. Bár bizonyára lehet rá valami nyomós oka, de akkor is. Nem zavartatom magam, csak bambulok tovább magam elé. Nem is foglalkoznék a seprűs gyerkőccel, ha nem előttem húzott volna el olyan sebességgel hogy majdnem lekapja a szemöldökömet, nem beszélve a lógó cigit a számból. Lelassít, majd visszarepül s kényelmesen landol. Ekkor felismerem hogy egy fiatalemberrel van dolgom, aki nem mellékesen igen jó képű. De ami talán a leginkább megfogott azok a kék szemek. Közelebb lép hozzám, s feltesz egy kérdést, amire én csak pimaszul az arcába fújom a füstöt, és most kivételesen nem azért mert csókolózni szeretnék az előttem álló fiúval. Ám amint az arcába fújom a füstöt eltünteti a cigimet, amire én csak egy ravasz mosolyt dobok. *
-Jaaaa.....mert az éjjel közepén a sírok között rallizni az nem tiszteletlenség, mi? *vágok vissza egy róka mosollyal párosítva. *
-Amúgy meg jössz nekem egy kék Sofi-val! *közlöm vele a káromat. Végig mérem, s találgatom hogy vajon melyik házba való, majd hirtelen beugrik hogy egyszer a klub helységben láthattam. Majd az is eszembe jut hogy egyszer órán is találkozunk, és ő volt az aki a széket neki vágta annak a tanársegédnek. A fejemben kezd össze állni a kép, főleg hogy mostmár biztosra vehetem hogy valahonnan Euróbából jött, mert már az órán is észre vettem a tájszólását, de most bizonyosodott be leginkább. Elhatározom hogy bemutatkozok neki, hátha ő is azt teszi.*
-Amúgy üdv! Carolayn Natri vagyok Amerikából. De hívj csak Carolnak. *mosolygok rá, s nyújtom a kezem hátha kezet ráz velem. Ha igen, akkor bizonyára ő is elmondja hogy hívják, s miután megejtettük a bemutatkozást vissza húzom a kezem, ha nem fogadja el az ismerkedés kezdeményezésem, akkor simán vissza engedem a kezemet lazán.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-04, 1:34 am

*Őszintén szólva, mindig a spontán ötletek híve voltam, éppen ezért nem zavartatom magam, mikor egy éjjeli kiruccanásra támad kedvem. Érdekes módját választom a lenge öltözetes seprűlovaglással, melyet művelek is, alig, hogy kiérek a temetőbe, s mindeközben fel sem tűnik számomra, hogy más is felfigyel a jelenlétemre. Csupán akkor állok meg, mikor egy arcra bukkanok, egyrészt a kíváncsiság miatt, másrészt pedig az arcomba tóduló füst lévén, mely cseppet sincs ínyemre. Kedvelem a vízipipát, de egyébként másfajta dohányt megvetek, a káros bűze miatt. Elé lépve szidom is, melyre igen pimasz felelet jön, s a füsttel, mi arcomba csap, máris ellenszenves lett. Hátrálok egy cseppet, míg gonoszul mérem fel, inkább csak amolyan latolgatás képpen.*
- Nekem lehet, neked nem. *adom meg a választ, majd bosszúból szegezem pálcámat a cigarettára eltüntetve azt, hogy önelégült képemmel zárjam a mozdulatsort, s szavaira szárazon kacagok fel.*
- Semmivel nem jovök, ha jol varazsolsz, megoldod magad is. *kacsintok rá, had gondolkozzon a szavakon, s érdekes mód a nyugodtan mutatkozik be nekem, mikor kezére egy gyanakvó pillantást vetek, s egy kis hatásszünet után rázom meg kezét férfiasan.*
- Aristarkh. Aristarkh Yermolaevics Zhukov. *mutatkozok be viszonzásul, s megjegyzem természetesen a származását, de becenevet nem említek viszonzásul számára. Seprűmet vállamról lelendítve támasztom a közeli fának, míg én is odasétálok, hogy nekitámaszkodjak, és karba font kezekkel nézzem a másikat.*
- Szerinted honnan erkeztem? *tesztelem egy csöppet, hogy vajon nemzetemre fény derül-e elméjében, hiszen akcentusom árulkodó lehet számára. Természetesen szemet szúr a hely is, így míg válaszát várom, unottan nézek körbe, hátha található valami érdekes, illetve szokatlan.*
- Mit keresel itt? Ide szoktal kijarni cigarettazni? Eleg Mystralban, ha mar az iskolan belül nem lehet. *kérdezek rá, és osztok is meg vele némi információt, most elrugaszkodva a fától, hogy pár lépést tegyek előre, az egyik kripta irányába, majd nagy sóhajjal megfordulva nézzek szembe a lánnyal.*

//Fagy.//

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-05, 3:33 pm

//olvad//

*Az éjszakai magányos sétálásomat egy pimasz fiú szakítja ketté, bár cseppet sem bánom, mert rám fér egy kis ismerkedés. *
-Óhhh....hát persze.... *nevetek gúnyosan, a válaszára. Azon kapom magamat, hogy fürkészem a tekintetét, hátha elárul valamit, de hiába. Ezért inkább be mutatkozok, neki s szerencsére többé kevésbé viszonozza is azokat amiket én nyújtottam felé. Egészen biztos vagyok már benne hogy találkoztam már vele, csak még nem beszéltünk személyesen. A tájszólásából annyit ki tudtam deríteni hogy Európából való, de mind addig amíg nem hallom a nevét nem tudok rájönni. *
-Hát apám, akkor vagy orosz vagy, vagy Kukutyinnal szomszédos faluból származol. Amúgy örülök a találkozásnak. *nevetek, de határozottan nem bántóan. Egyszerűen csak viccelődve. Miután kezet ráztunk visszahúzom a kezemet. Közben elrakom a cigimet a táskámba, és előveszem a naplóm. A hátuljába elkezdek rajzolgatni, furcsa alakú embereket illetve tárgynak kinéző valamiket. Közben persze figyelek rá, de a kezem még is jár egyfolytában. Megfordul a fejemben hogy le kéne őt rajzolni, de inkább maradok ezeknél a szokatlan teremtményeknél. *
-Jaj nem! *kapom fel a fejemet, mert valóban úgy tűnik mintha én ilyen suhanc kölyök lennék. * -Tisztelem a halottakat. És ez az első eset amikor egy temető mellett illetve egy temetőben rágyújtok. Amúgy se vagyok láncdohányos, csak néha amikor kivagyok elszívok egy szállal.....vagy egy dobozzal. *nevetem ismét, de eszembe jut hogy még midig egy temetőben vagyunk, ezért inkább elhallgatok.*
-Amúgy meg hogy válaszoljak a kérdésedre, csak sétálni jöttem ki, mert már kellett egy kis friss levegő. *mesélem, hogy mi okból is tartózkodok itt. Mondjuk mehettem volna a városba, is de az nem lett volna túl szerencsés. Mert ha pl arra gondolok, hogy ha netán sokan vannak a városba ilyenkor akkor nekem az már régen rossz, hisz jelenleg abban az érzelmi világban vagyok, ahol bármikor kijöhet belőlem a tömegfóbia ami nem túl előnyös egy majdnem idegen városban. *
-És te mit keresel itt? Talán éppen késő esti edzést tartasz magadnak? Mert ahogy elnéztelek nem most kezdted a repülést. *gondolok vissza arra amikor szélsebesen hasított el előttem. Bár lehet hogy csak azért mert nem tudta hogy hol a fék. Mondjuk a landolás nem erre utalt, de lehet hogy akkor jött rá. Körbe nézek, majd elgondolkozok egy kicsit, s ismét a fiúra nézek.*
-Amúgy ide csak diákok kerülnek, vagy esetleg olyan felnőttek is, akik ide jártak még fiatal korukba? *kérdezősködök, mert az futott át az agyamon, hogy hátha találok itt néhány ismerős nevet a családomból. Mert ha esetleg itt van néhány olyan sír is, akkor talán itt lehet Judy néni is. Habár nincs rá nagy garancia, de egy próbát meg ér. Közben elrakom a könyvet mert ráunok a firkálásra, ezért inkább a fiúra figyelek, teljes érdeklődéssel.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-05, 3:56 pm

*Amennyiben így hozza a sors, természetesen a furcsa jelenség - azaz a padon ülő lány -, nyomába szegődök, hiszen számomra érthetetlen, hogy bárki miért zavarja a közeget cigaretta füsttel, ráadásul éjfél tájt. Kivéve persze engem. Ezt közlöm is, de megszólalására nem reagálok, csupán morcos tekintettel méregetem, mire szóba jön származásom is, s bár a mondat egyik fele talál, a másik nem nyeri el tetszésem.*
- Nem volt vicces. Addig ne viccelödj valaki szarmazasaval, mig nem tudod ki ö. *közlöm hidegen, s természetesen az ilyen szabály alól a kivétel ismét én volnék.* - De da, ruszki vagyok. *enyhülök meg egy biccentéssel. Mindeközben úgy látszik, elfoglalja magát egy kis rajzolgatással, ami szintén nincs ínyemre, hiszen én is jelen volnék, ám mivel figyel rám, nem jegyzem meg, kizárólag egy sötét pillantást vetek rá.*
- Mit rajzolsz? Tudsz? *bököm fejemmel a lapok felé, remélhetőleg érthetően feltéve a kérdést, hogy magasabb szinten tud-e rajzolni, illetve most mit firkál. Természetesen annyira nem köt le, ezért is folytatom tovább a beszélgetést, de szavaira megenyhülök, elvégre nincs okom kételkedni benne.*
- A cigaretta karos. Vizipipazz inkabb, ha felteltlen szeretnel, abbol eleg egy, ket oraig, es az megnyugtat. Ahhoz kepest nem is draga, se nem büdös, es kevesbe karos. *jelentem ki neki tanácsomat, ám szavai eljutnak feldolgozásra is, így fogalmazódik meg bennem egy kérdés, elemezve a jelen helyzetet.*
- Akkor ezek szerint, most nincs jo kedved? *kérdem, s remélhetőleg, ha eltalálom, akkor nem muszáj feltennem a kérdést, hogy vajon mi lelte, hanem magától is beszélni fog. Én ugyanis nem szeretem feleslegesen jártatni a számat. Természetesen szorgosan válaszolgat, mire bólintok, ám nemsokára egy kérdéssel is előáll, ami már önelégült mosolyt csal arcomra, hiszen rátapint gyenge pontomra.*
- Igen, nem most kezdtem, csapatban jatszottam. Csak gondoltam repülök egyet, erre hozott az utam. *vonom meg a vállamat, s mivel a téma számomra kellemes, nem vagyok hajlandó elereszteni, ráadásul ezer meg egy kérdés vetődik fel bennem, a programokat nem is említve, amit terveznék bárkivel aki hajlandó velem repülni.*
- Te tudsz repülni? *bökök fejemmel most seprűm felé, várva a választ, mi sok gondolatot romba dönthet, vagy éppen felvirágoztathat. Carolt azonban más is érdekli, így gondolkodom el cseppet szavaira, majd fejemet is megrázom.*
- Nem olvastad az iskola törtenetet? Nem reg egy jo ideig viz alatt volt. Azaz, ketlem. *rázom fejemet, ám a téma számomra nem túl kellemes, így kissé megborzongva körül is nézek, mialatt zsebembe csúsztatom a kezemet. Halk sóhajt hagyja el számat, amint egy pillanatig gondolkodom, s a másikat vizslatom.*
- Nem megyünk innen? *dobom fel az ötletet, elvégre én és a temetők nem vagyunk barátságban. A továbbiakra nem gondolok, csupán megemlítem mindezt, hátha beleegyezik, s még terve is van.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-05, 4:26 pm

-Ne haragudj, nem akartalak megbántani. *mosolygok megbánóan. Valóban nem állt szándékomban, de akkor is szokatlan hogy valakinek ilyen nagyon hosszú neve legyen.*
-Áhh... nem érdekes. Csak ilyen kriksz-krakszokat, de egyébként igen tudok. Mondjuk soha nem tanítottak külön, tehát nem jártam csak ezért iskolába. Az édesanyám mutatott néhány fortélyt tehát mondhatni hogy ő tanította meg nekem mind azt amit tudok. *mesélem, s miközben beszélek elrakom a naplót és a fekete tollamat. Néhány mozdulattal később, már teljesen szembe fordulok vele, s a szemeibe nézek. Figyelmesen hallgatom hogy mit mond, mert nagyon úgy fest hogy tapasztalt ebben a témában. Elgondolkozok azon hogy vajon igazam van e, és vajon valóban kipróbálta e mind kettőt, majd néhány perc gondolkozás után rákérdezek.*
-Tapasztalatból mondod? *érdeklődök e téma iránt. Ismét egy kérdést tesz fel nekem, s úgy döntök hogy elmondom végre valakinek.*
-Hát ami azt illeti nincs. A pasim megcsalt egy másik lánnyal, aki később le is nyúlta tőlem.... Mondjuk ezt így bunkóság kimondani hogy lenyúlta, mert nem az én tulajdonom. De hát istene. Ez van. Majd csak akad valaki más. *Lelkesítem magamat nem valami őszinte mosollyal. * -Vagy nem....*teszem hozzá halkan. * -De akkor sincs baj. Úgy is magamnak való vagyok. Néha még én sem értem magamat, hogy várhatnám el azt hogy más megértsen?!*Elgondolkozva hallom, hogy csapatban játszik. Mondjuk nem sokat voltam még meccsen, konkrétan még egyen sem voltam, sőt még azt sem tudom hogy hol van a pálya, de azt tudtam hogy itt ilyet is lehet csinálni. Már régóta kiszerettem volna próbálni, csak akkor még a szüleim nem engedték, aztán most meg már teljesen megfeledkeztem erről a vágyamról. Tehát most neki köszönhetem hogy ismét fellángolt bennem a tűz. Pénzem az van dögivel, tehát lehet hogy be fizetek egy seprűre, de azért átgondolom még. *
-Nem még nem próbáltam, bár régen nagyon szerettem volna kipróbálni. *Mosolygok rá kedvesen. * -Szerencsére nincs tériszonyom, de ami azt illeti nem tűnik túl biztonságosnak. *Nézek a seprűre nevetve, s gondolok azokra az esetekre, amikor valaki a falnak csapódott vele véletlen....vagy éppen felgyulladt a seprű. A következő szavaira kicsit elpirulok, mert olvastam a történetét, de csak eléggé felszínesen. *
-Tudtam arról hogy víz alatt volt, csak valahogy nem állt össze ez a tény a fejemben. *nézek körbe kicsit félénken.*
-De jó ötlet, mert egyre kísértetiesebb ez a hely. Meg egyre később lesz. Bár nem tudom hogy mi a jobb, ilyenkor az erdőkörnyékén lenni, vagy itt maradni. Mondjuk ugyan az, mert itt van a temető mellet egy erdő, tehát töknyolc. *nézek körül gondolkozva, majd felállok és leporolom magamat, s ha meggyőződtem arról hogy nem vagyok koszos, felveszem a táskámat és a fiúra nézek.*
-És mond csak kedves Aristarkh, hova menjünk? *nézek rá kérdezősködve, majd ha megkaptam a választ, annak megfelelő irányba indulok.*
-Úgy gondolom hogy láttalak már a Cruoris klub helységében, de lehetséges hogy össze keverlek. Tehát te melyik házba való vagy? * érdeklődök tovább, s remélem nincs nagyon elege abból hogy mindig kérdezgetem.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-05, 4:49 pm

*Talán a hely, vagy az időpont hozza ki belőlem, de személyiségem méginkább áthat szavaimon, hiszen magamat adom minden esetben, így keveredek beszélgetésbe, és pirítok is rá a lányra, ám mikor szavait hallom, egy kissé rándul meg szám széle, mialatt megcsóválom fejem.*
- Nincs gond. Ilyen vagyok, legkozelebb mar tudod, hogy van amire harapok. *biccentek egyet, hogy elhagyhassuk ezt a témát, s most felőlem érkezik egy kérdés, mire szépen kifejtett választ is kapok, ám reagálni nem igen tudok, így csöndesen bólogatva állok egyhelyben, próbálva megértő arckifejezést erőltetni magamra. Akad azonban téma, amiben otthonosabban mozgok, így a dohányzás is, s talán süt rólam tudásom, legalábbis ezt következtetem ki a másik kérdéséből.*
- Da. A cigarettat nem probaltam, de tisztaban vagyok a tenyekkel. Vizipipam pedig van. *felelek neki határozottan, kezdjen az információval amit szeretne, ezzel lezárva a témát, áttérve egy másikra. Egy ideig csöndesen hallgatom a monológot, hol a földet, hol Carolt nézve, majd egy hümmögés hagyja el számat.*
- Ha megcsalt, akkor mar nem a baratod. Csak az csalja meg a masikat, aki nem szereti igazan a parjat, mert nem eleg neki. Ha szeretsz valakit, nem szeretsz bele masba, ha ez megtörtent, nincs kerdes. Amennyiben valoban szeretne, nem lenne mas valaki... nalunk az ilyet büntetik. *közlöm talán keményen, de a véleményemet mondom el, attól függetlenül, hogy a pontos tényeket nem ismerem, azonban kíváncsi sem volnék rájuk. Más valamire, viszont igen...*
- Egyebkent ki csalt meg kivel? *teszem fel talán a cseppet indiszkrét kérdést, ám a modorom sosem zavart. Természetesen nem kötelező válaszolnia rá, de talán ismerhetem valamelyikőjüket. A téma helyébe ismét egy kellemes költözik, mire hallgatom történeteit, s kissé elgondolkodva simítok végig államon.*
- Hat, a kviddicspalyan vannak seprük, ott repülhetsz. Ha gondolod, egyszer megtanithatlak. Nem kell felni, biztonsagos. En mar csak tudom. *kacsintok rá, ám nem szeretném, ha félreértené, ez a gesztus csupán a témának szól. A következő felvilágosításomra adott válaszára csak bólintok, majd hamarosan már fel is ajánlom neki a távozás lehetőségét, amivel láthatólag szívesen él.*
- Nem kell az erdöhöz menni. *rázom a fejemet, míg seprűmhöz lépek, hogy vállamra kapva szegődjek Carol oldalára, amint elkészül, s megindulok a temető kijárata felé, egyenlőre gondolkodva kérdésén... bizonyára követni fog.*
- Tudod, mehetnenk repülni, ha gondolod. Kesö van, de a repüles mindig jo. Ha nincs kedved, akkor pedig az iskolaba. *pillantok rá kérdőn, hogy melyik utat választja, ugyanis arra fogok elindulni ebben az esetben. Érkezik felőle egy kérdés, melyre egy pillanatig rátekintve fürkészem, aztán bólintok neki.*
- Akkor ezek szerint egy hazba tartozunk. Na es mond csak, miert ide jöttel? *kérdezem tőle menet közben, hogy ne csöndben sétáljunk, hanem némi információ csere is történjen.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-06, 10:09 pm

*Még sohasem voltam itt, bár már hallottam a helyről meg olvastam is róla. Nem éppen szívderítő látvány, bár most igazán passzol a hangulatomhoz. Olyan vagyok mostanában, mint valami fekete özvegy: sötét, mint egy szőke nő és hiába szőttem hálót, senki sem akar beleakadni. Ezért találom ki, hogy kislattyogok ide, hogy gyakorolhassak egy picit. Mostanában hanyagoltam a kardot, mivel a vámpír támadás óta nem sikerült még beszereznem egy másikat, így most inkább az árnymágiával próbálkozom meg. Egy farmer van rajtam no meg egy fekete blúz. A pálcám a farzsebembe pihen, a súlya megnyugtat, hogy még mindig megvan, nem hagytam el út közben. A kezemben egy elemlámpa, a másikban egyelőre még semmi. De most, hogy megérkezem, egy sírkőre lerakom a lámpát, hogy bevilágítsa az előttem elterülő szakaszt és mivel elég nagy a hatósugara, szép részt belátok. Szinte mindenhol sírkövet látok, van olyan is, ami már félre van hajítva. Erre elmosolyodom, de inkább gonosz ez a mosoly, mint kedves, és előhúzom az egyik zsebemből a cigit meg a gyújtót. Meggyújtom a szálat, és a számba véve kezdem el szívni. A pálcám is előkerül, és a lámpa fényében megnézem, hogy nem esett e baja. Semmi hiba nincs rajta, így bal kézbe fogva el is kezdem a gyakorlást.*
-Umbra vincula!*A hangsúly a második u-n van, így meg is jelennek a csápok, hogy a segítségemre legyenek, méghozzá egyszerre kettő. Nem preferálom, hogy csak ennyi, de egyelőre elég lesz. Két félredobott sírkövet fogok meg velük és hajítom el jó messzire őket, hogy zeng belé a temető.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-06, 10:21 pm

*Esti sétára indul a Cruoris ház egyik tanulója. Céltalanul bolyog a sötétben, de egyáltalán nem fél, fiúk között nőtt fel, és nem ijed meg a saját árnyékától. A temető környékén baktat, egy piros kis láng jelzi, hogy valaki mászkál arra, merthogy a vörös leányzó cigizik. Öltözete egy kockás ingből és egy farmer halásznadrágból áll, lábán tornacipő van. Haja a szokásos, csak megfésülte, sminket nem visel. Nyelvpiercingjét, vagyis annak a helyét tegnap csináltatta meg újból, mert egyszer már volt piercingje a nyelvében, de nem hordta, és a lyuk összeforrt. Most ajakpiercingje mellé a nyelvében is van egy, de már nem fáj szerencsére, de egyébként is jól tűri a fájdalmat a balesete óta.
Mikor balra fordítja a fejét, és bekukkant a temetőbe, szintén egy parázsvillanást lát meg, vagyis hát annak véli, így irányt változtat, kicsit visszább sétál, és bebaktat a temetőbe. Nem a fényben megy, de nem feltétlenül az árnyékban lopózik, a fekete hajú lány ha akarná, észrevehetné. Azonban Connie nem figyel, mit is csinál diáktársa, mert majdnemhogy beleakad az egyik árcsápba.*
- Ó hoppá, ezt nem is figyeltem... *mondja megtorpanva, és talán szavaival megijesztette Serafinát, de nem volt szándékos, ha így történt.*
- Egyébként szia őőő Serafina igaz? *kérdezi Connie kicsit félrehajtott fejjel, mert a fekete hajú leányzó igen csak ismerős számára, találkoztak már ezelőtt valahol.*
- Hát te, mi járatban? Gyakorolgatsz kicsit, vagy vonz a holtak társasága? *érdeklődik, miközben lepöccinti a cigijének végét, majd beleszív még egyet, végül ledobja a földre és rátapos. Úgy érzi, nem volt elég neki ennyi nikotin, szóval elővesz még egy szálat, és rágyújt arra is, miközben várja Serafina válaszát.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-06, 10:36 pm

*Most, hogy végre itt vagyok, már sokkal jobban érzem magamat, mint előtte, hiszen teljes a magány. A mostani depim picit hasonló a tavajihoz, mikor senkit sem akartam látni, de legalább bejárok egy-két órára. De a cigi is jelzi rossz hangulatomat, és ha ez nem lenne elég, plusz a temető, akkor még a gyakorlás is jelezheti azt, hogy mennyire nincs kedvem semmihez. De most, hogy látom szeretett árnycsápjaimat, végre mosoly jelenik meg az arcomon, bár gonoszkás, az biztos, de legalább mosoly. Fel is kapom az egyik sírkövet, és elhajítom, amikor meghallom a lányhangot.*
-Basszus...*Mondom halkan, amikor látom, hogy az árnycsápok elhalványodnak, megtört a koncentrációm, de sebaj. Egy könnyű mosolyt eresztek meg a lány felé, majd kiveszem a számból a cigit és mélyet szippantok belőle.*
-Igen, Serafina. Te meg Cornelia, ha jól emlékszem. Téged szoktak becézni?*Fordítom oldalra kíváncsian a fejemet, miközben még mindig szívom azt az egy szál cigit és az egyik kőre is letelepszem, az elemlámpám mellé.*
-Kicsit mindkettő. Talán csak egyszerűen kíváncsi vagyok. Magam sem tudom.*Vonom meg a vállamat, majd mikor rájövök, hogy már majdnem a szűrőt szívom, ledobom a csikket, és el is taposom. De utána visszateszem a dobozba az eltaposottat, és rámosolygok Cornelia-ra.*
-És te? Nem láttam fényt, szóval vagy lopakodsz vagy pedig éjjellátó szemüveged van. Na melyik?* Vigyorgok rá, mintha kicsit jobb lenne a kedvem. Ki gondolta, hogy nem magányra van szükségem, hanem társaságra.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-06, 10:46 pm

*Cigarettázgatva sétál az Ódon temető környékén Cornelia, mikor észrevesz egy alakot az említett helyen, így besétál, sőt, majdnem bele is ütközik Serafina árnycsápjaiba, kinek mivel megszólították, a koncentráció megszakadása miatt eltűnnek az árnycsápjai.*
- Egy sírkövet dobtál el az előbb? Vagy talán egy hullát? Csak mert hallottam a puffanást... *kérdezi, de nagy valószínűséggel az első opció lesz a helyes, bár ki tudja, annyira nem ismeri a fekete hajú leányzót, még az is lehet, hogy egy pszichopata.*
- Igen, Cornelia. És Connie-nak szoktak néha becézni. A Serafinának van valami becézett alakja? *kérdez rá, mert így ahogy most magában gondolkodik, nem jut eszébe semmi, amivel ezt a nevet becézni lehetne, de ki tudja, talán a leányzónak van valami speckós, külön bejáratott neve. Kérdésére elmosolyodik, és megrántja a vállát, beleszív a cigijébe, és csak utána válaszol.*
- Igazából egyik se. Nem állt szándékomban lopakodni, éjjellátó szemüvegem sincs. Messziről nem tudtam, ki van itt, fel akartam készülni, ha esetleg egy gyilkos ólálkodna itt, akkor ne érjen meglepetésként. *mosolyodik el, és lehuppan az egyik kopott sírra.*
- Ennek az embernek úgyis mindegy... *jelenti ki egykedvűen, hisz csak nem baj, hogy leült egy sírkőre. Lehet, hogy valaki ezt sírgyalázásnak mondaná, de Connie ezt nem tartja annak.*
- Amúgy azt mondtad, kíváncsi vagy... kíváncsi mire? *kérdezi, mert ez nem igazán volt világos a cruos diáklánynak.*

Tárgy: Re: Ódon temető 2012-07-06, 11:07 pm

*A gyakorlás sohasem árt, főleg nem nekem, aki talán már a második éve bukott, na nem mert hülye vagyok, hanem mert lusta és félős. No de majd idén másképp lesz, bár mindig ezt mondom ,de sohasem tartom be. Nem vagyok egy kitartó személyiség, de majd most megpróbálkozom a számomra lehetetlen dologgal.*
-Egy sírkövet csak. Hullát azért nem gyaláznék. Bár van olyan tantárgyunk, ahol kell... na jó, mégis csak gyaláznék, de nem önszántamból.*Biggyesztem le a számat, hiszen így igaz, nem áll szándékomban halottat gyalázni, bár lehet, hogy jelenkörülmények között ez máshogy néz ki, hiszen sírköveket dobálok, de mégsem hullákat. De most inkább a leányzóra figyelek, ha már itt van. Kényelmesebben helyezkedem el, mint eddig, magam alá húzom a lábamat.*
-Tudtommal nincsen. Bár ha Édes Kis Nyuszifalatnak akarnál becézni, én benne lennék. .*Vigyorgok rá, jelezve, hogy ne vegye komolyan, majd még egy cigarettát előveszek, és rá is gyújtok. Szerencsére még nem sárga a cigitől a szám, se a fogam, mondjuk nem is régóta űzöm ezt a "hobbit".*
-Akkor csak magányos esti séta. Gyakran jársz erre?*Nézek rá picit félredöntött fejjel, úgy várva a választ, miközben szaporán pöfékelek. A zseblámpám a másik irányba van fordítva, így nem zavarhatja őt sem.*
-Hát igen. Már nem zavarja. Amúgy gyomlálja valaki egyáltalán ezt a helyet? Karbantartja valaki?*Kérdezem, hátha ő tudja, bár gondolom hogy nem, vagy ha tudja is nem nagyon érdekli. Egy varázsvilágban nem nehéz megtisztítani ezt a helyet, csak egy varázslat és kész. Nyilván nem érti, hogy mire céloztam, ezért csak az államra támasztom a fejemet, úgy mondom el a magyarázatomat.*
-Tudod, még sohasem voltam itt, és úgy voltam vele, minél több helyen vagyok, annál többet ismerek meg.*Még egyet szippantok a cigimbe, majd ezt is elnyomom, de nem dobom el.*