Párizs

*A vidámparkban kellemesen elfáradunk mindketten, és jót fog tenni egy fürdés és alvás szerintem nekem is, és Elisa-nak is. A szállodai szobába felérve a lány fürdeni megy, majd én is besétálok a fürdőbe, és kis mérlegelés után a zuhanykabinnál döntök. Letusolok, felveszem az alsómat, fogat mosok, majd az erkélyen várom a barátnőmet, ki meg is érkezik.*
- Nyugi, nem tűntem el. *mosolyodok el, és ahogy hozzám bújik, és magamhoz ölelem, érzem rajta a jó illatú tusfürdőt. A kijelentésén felnevet, és visszatekerné legszívesebben az időt.*
- Hogy őszinte legyek, gondoltam rá... na de majd legközelebb. *kacsintok rá, majd még egy kicsit álldogálunk egymás karjaiban, majd egy csók után Elisa visszamegy a szobába. Pár percig még nézelődök, de aztán besétálok, becsukom az erkélyajtót, és befekszem Elisa mellé az ágyba. Mikor hozzám bújik, átkarolom, és ez roppant jóleső érzés. Kicsit irigylem azokat a párokat, akik egy házban vannak, mert ők akár minden éjszaka aludhatnak így.*
- Örülök, hogy eljöttél velem, és jól érezted magad! Én is szeretlek! *jó kimondani ezt a szót, hallani meg pláne, szóval mosoly terül az arcomra, egészen addig, míg el nem alszom.*
- Szép álmokat Elisa! *nyomok egy puszit fejének búbjára, majd a lány egyenletes szuszogását hallva elalszom én is. Reggel jön a készülődés, reggeli, aztán mikor idő van, visszatérünk az iskolába. A Mysterio-ban elköszönök az inflás leányzótól, majd a Keleti főtorony felé veszem az irányt.*

//Kalandos harc a pontokért 3. forduló//

*Pár héttel ezelőtt beszélgetett egy lánnyal, akit akkor ismert meg, hogy milyen országokba szeretne eljutni, és a gondolat most ért be nála, hogy miért is ne valósíthatná meg? Hiszen a teleport szoba mindenki számára használható, addig van el, ameddig csak akar, nem szablya meg senki, hogy mit csináljon. Ennélfogva ma délelőtt fogta a kis kirándulótáskáját, bepakolta a ruháit, minimum egy váltással, meg mindent, ami kellhet, és indulásra kész. Öltözéke kék farmer, és csinos, fehér blúz, valamint egy csizma. A haját kibontva viseli, egy kis smink is található az arcán, és a csillag alakú fülbevalói a füleiben himbálódznak. A pálcáját a derekához tűzi, és eltakarja a blúzzal, mert nem lenne jó, ha a muglik meglátnák. Visz még magával pénzt is, és a fényképezőgépét, hogy megörökítse a látványosságokat. Egy napos utazást tervez, és mindent látni akar. Bár igaz, hogy ez egy nap alatt lehetetlen, úgyhogy majd máskor is vissza kell térnie. De mostmár indulni kell, úgyhogy elköszön famulusától, mert ő nem jön, és leszökdécsel a lépcsőn az aulába. Nagy lendülettel benyit a teleport szobába, odasétál a festmény elé, kivesz az urnából egy marék hamut, és azt rádobja a képre.*
- Franciaország, Párizs, öhm… Diadalív, hazaérkezés négy óra.*mond hirtelen valamit, ami eszébe jut, mert közben jut eszébe, hogy azért nem mindegy, hova érkezik Párizsban, ezért valami konkrétat is kéne mondani, így tehát első célja a Diadalív lesz. Úgyhogy fogja magát, és átsétál a lángoló festményen, hogy a következő pillanatban már Párizsban találja magát. Azon belül pedig egy szardíniásdobozban. Vagyis pontosabban emberek tömegében.*
- Te hogy kerültél ide??*fordul felé egy középkorú asszony, és megdöbbenve néz a fiatal lányra, aki hirtelen a semmiből termett elő.*
- Én? Eddig is itt voltam.*von vállat mosolyogva a szőkeség, és örömmel nyugtázza, hogy bár az asszony, kicsit gyanakodva, de visszafordul. A lány követi az asszony pillantását, így a csoporttal szemben (mert sikerült rájönni, hogy ez egy turistacsoport) áll az idegenvezető, aki épp beszél valamiről. A lány akárhogy nyújtózik és hallgatózik, sehogy sem hallja, ezért elhatározza, hogy előrefurakszik.*
- Bocsánat, elnézést, ó pardon, bocs, hoppá, bocsi…*sűrű bocsánatkérések közepette sikerül előrefurakodnia a sokszor morgó emberek között, és úgy két perc múlva már ott áll az első sorban, pont szemben az idegenvezetővel, aki úgy negyvenes lehet, szemüveges, és barna körszakállat visel. Éppen ekkor kezdi az ismertetését a Diadalívnek, úgyhogy szerencsére még nem maradt le semmiről a lány.*
- Itt állunk az Arc de Triomphe előtt, a Champs-Élysées végpontján. Igen érdekes egy építmény ez, amelynek felépítésére maga I. Napóleon császár adott ki rendeletet. Ezt a grandiózus emlékművet Párizs egyik meghatározó jelképének és a császár ókori Róma iránti rajongása kifejezésének szánták. A diadalívet Titus római császár hasonló emlékművéről mintázták, amely azonban még javában épült a császár bukásakor.*meséli az idegenvezető az érdeklődő csoportnak, és közben a leányzóban felmerül egy kérdés, amivel kapcsán nem hangzott el semmi.*
- Elnézést, elmondaná, kik építették fel a diadalívet?*szakítja félbe az előadást udvariasan a lány, és szerencsére az idegenvezető, arcából ítélve, nem haragszik emiatt.*
- Igaz is, ezt kifelejtettem. Köszönöm, kisasszony. Szóval a diadalívet Jean-Arnaud Raymond és Jean François Chalgrin építészek tervezték és építették fel. Azonban az építmény csak harminc évvel a rendelet kiadása után épült fel, mert rengeteg dolog akadályozta az építkezést, többek között Napóleon veresége. Maga Napóleon már nem láthatta az elkészült diadalívet, mert tizenöt évvel az elkészülte előtt meghalt.*itt egy kis szünetet tart a férfi, hogy legyen idő megemészteni a dolgokat, de a leányzó ezt már rég megtette, őt már mindjárt más érdekli.*
- Mondja, fel lehet menni?*kérdezi izgatottan, reménykedő tekintettel, miközben felnéz a magasba, a diadalív tetejére. Élőben sokkal nagyobb, mint a képeken, és sokkal szebb.*
- Igen, fel lehet menni, 284 fokos csigalépcső vezet fel a tetejére, de mert a csoportban nem mindenkinek ingyenes a belépés, ezért most nem megyünk fel. Az utolsó napon, a visszautazás előtti napon, aki akar, természetesen visszajöhet, és bemehet, de most nem fogunk bemenni..*magyarázza el türelmesen az idegenvezető, mire Electra bólint, hogy érti, és nem csak ezt, már azt is sikerült kitalálnia, hogy ez a csoport valószínűleg nem véletlenül van így együtt, és több napra jöttek, valaki megszervezte nekik.*
- Az Arc de Tromphe-n számos felirat található, amelyek részben a 174 napóleoni csata helyszínének állít emléket, részben a korszak összesen 660 tábornokának állítanak vele emléket. Az utolsó feliratok 1895-ben kerültek fel rá, mert a felvésett nevek kiválogatása számos sérelmet váltott ki bizonyos „elfeledett” katonák családjai körében. Nézzük meg őket közelebbről..*int a csoportnak az idegenvezető, mire a kb. harminc-negyven fős csoport egy emberként indul meg utána. Electrának sikerül a férfi közvetlen közelében maradnia, így nem fog lemaradni semmiről, amit mond. Egy perc múlva már ott is állnak közvetlen a diadalív alatt, az egyik fal mellett, amin tényleg ott vannak azok a bizonyos nevek. A lány végighúzza a mutatóujját a neveken, közben mosolyog, mert nagyon jó itt lenni Párizsban, a szerelem városában.*
- A nevek mellett a diadalívnél található még az ismeretlen katona sírja, tekintsük meg azt is..*szólal meg az idegenvezető, és most a bámészkodó turisták tömege követi őt a sírhoz. Electra ügyesen még mindig a férfi sarkában tud maradni. Hamarosan oda is érnek a sírhoz, amin rengeteg mécses meg miegymás is áll. Miután pedig mindenki jól megnézte az ismeretlen katona sírját, más kerül szóba.*
- Emellett a gigantikus ív alatt több bronz emléktáblát is elhelyeztek, így például egy Elzász és Lotaringia 1918-as visszatérését ünneplő plakettet, vagy Charles de Gaulle 1940. július 10-én elmondott híres beszédét, illetve megemlékezéseket a 20. század francia háborúiról..*magyarázza tovább a dolgokat az idegenvezető, és ennek a mondatnak a kapcsán egy vékonyka kis hang szólal meg. Egy hétéves forma kislány, kettővel Electra mellett.*
- Ki volt az a Charles de Gall, bácsi?*kérdezi a kislány igen cuki módon, mire mindenki elmosolyodik, Electra is.*
- Nem Gall, hanem Gaulle, és ő volt a Francia Köztársaság 18. elnöke..*magyarázza el külön a kislánynak mosolyogva az idegenvezető, le is hajolva hozzá, majd amint ezzel végzett, felegyenesedik, és már mindenkihez szól.*
- Az Arc de Triomphe korának legnagyobb diadalíve volt. 50 méter magas, 47 méter széles, nagy ívei pedig 29 méter magasak. A hatalmas építmény mintegy 100 ezer tonnát nyom, alapjai pedig 8 méter mélyen a föld alatt fekszenek..*mondja el ezeket az adatokat az idegenvezető, ami a csoport legtöbb tagját lenyűgözi.*
- A diadalíven rengeteg szobor látható, amiknek a megépítésére a diadalívet felavató Thiers adott utasítást 1833-ban, és mind három év alatt elkészült..*mondja az idegenvezető, és még mond ezekről a szobrokról valami mást is, de Electra már magukat az említett tárgyakat szemléli, a csodálatosan kidolgozott munkákat, amik bár nagyon régiek, mégis megmaradtak ugyanolyan szépnek, mint voltak. Miután a férfi befejezi a szobrokról a mondókáját, a többi ember is elbámészkodik közöttük egy kicsikét, majd folytatódik az ismertetés, és a következő téma nagyon is érdekes.*
- Egy időben, amikor még épült a diadalív, az emberek között furcsa pletykák keringtek erről a helyről, mert szerintük furcsa dolgok történtek itt akkoriban..*mondja az idegenvezető, mire Electra felkapja a fejét és újkeletű érdeklődéssel figyel.*
- Milyen furcsa dolgok történtek?*kérdezi izgatottan várakozva, de az idegenvezető sajnos erre nem tud válaszolni.*
- Csak az maradt meg az emberek emlékezetében, hogy történt a diadalív építése közben pár különös esemény, de hogy pontosan mik is voltak ezek, arra már senki sem emlékszik..*feleli sajnálkozva a férfi a lány felé fordulva, majd visszafordul az egész csoport felé.*
- Mint mondtam, az utolsó nap vissza lehet jönni, hogy megnézzék a tetőteret, de most menjünk tovább a következő úti célunkhoz..*erre a kb. harmincöt fős csoport megindul a férfi után, de a szőke leányzó ott marad a diadalívnél, és elmerengve néz fel rá a magasba. Felettébb érdekelné, mi volt az a pár különös dolog, de sajnos ezt már senki sem tudja neki megmondani.*
- Ezek a muglik milyen ostobák. Semmit nem tudnak az igazságról..*üti meg a fülét egy gúnyos hang, mire odakapja a fejét, és egy fekete hajú nőt pillant meg, aki ezt mondta, és egy mellette álló szőkét. A lány gyorsan odaszalad hozzájuk, nehogy elveszítse őket szem elől, és megáll előttük.*
- Elnézést, véletlenül hallottam, hogy muglikat említett, maga boszorkány, igaz?*kérdezi, és megpróbálja a lehető legártatlanabb arcát felvenni, nehogy elrémítse a nőt, aki egyébként eléggé gyanakvó és goromba tekintettel méregeti.*
- Te ki vagy??*kérdezi is meg azonnal gyanakvó hangon a nő, és keresztbe teszi a karját. A leányzó valahol hallotta, hogy ez az elutasítás jele, de reméli, azért megtudja a nőtől, amit akar.*
- A nevem Electra, diák vagyok, és nagyon érdekelne, hogy mik voltak azok a különös események, amik itt történtek? Nem tudja véletlenül?*próbálkozik tovább a lány, de a nő arca alapján sikerelenül. Ekkor a fekete hajú mellett álló szőke hajú nő elmosolyodik és játékosan a másik vállába bokszol.*
- Ugyan, Annabell, épp most panaszkodtál, hogy ezek a muglik mennyire ostobák, nem szeretnéd valakinek elmesélni, mi történt valójában? És még veszély sem fenyeget, mert ez a lány is boszorkány..*győzködi kedvesen a barátnőjét a szőke, és az Annabell nevű nő arcáról végre eltűnik az ellenségesség és leereszti a karját.*
- Jól van, akkor elmondom. De gyere kicsit távolabb, nehogy valaki meghallja..*int neki Annabell, mire ő is és a másik nő is követik Annabellt, aki a diadalív alá áll be, úgy, hogy lehetőleg senki se hallja, miről beszélnek.*
- Mint az a mugli is mondta, az Arc de Triomphe építése közben történt a dolog, pontosabban 1820-ban. Akkor még sok hiányossága volt a diadalívnek, de nem is ez a lényeg. Két szemben álló csoport harca folyt abban az időben, mindkét csoportban kizárólag varázslók és boszorkányok voltak, a muglikat teljességgel kizárták, nehogy meg találjanak valakit gyújtani..*erre Electra elmosolyodik, mire Annabell metsző tekintettel néz rá, mintha félbeszakította volna. A lány bűnbánó arccal elsuttog egy „bocsánatot”, mire Annabell folytatja.*
- A két csoport szemben állása csendes volt, és ahogy mostanában mondják, a kulisszák mögött történt, mert nem akarták felhívni magukra a figyelmet..*meséli tovább Annabell, de Electrának kérdése támad, úgyhogy mintha az iskolában lenne, felteszi a kezét, hogy beszélhessen. Annabell bólint, hogy tegye.*
- Azt értem, hogy ellenségek voltak, de mi volt az ellenségeskedés oka?*kérdez rá erre a nagyon is fontos részletre, mire Annabell bólint, amivel azt akarja közölni, hogy jó kérdés.*
- Az ellenségeskedés oka mi más lett volna, mint a muglik. Az egyik csoport azt akarta, megalomániás vezetőjének köszönhetően, hogy pusztítsák el, vagy legalábbis hajtsák rabigába a muglik fejét, mert másra úgysem jók, minthogy a varázslókat szolgálják. A másik csoport viszont őrültségnek tartotta ezt – nem véletlenül -, és mindenképpen meg akarták akadályozni..*Annabell tart egy kis szünetet ez után a sok beszéd után, majd véve egy nagy levegőt, folytatja.*
- Szóval ez a csendes harc valahogy úgy zajlott, hogy – nevezzük 1-es és 2-es csoportnak őket -, szóval hogy az 1-es csoport mindig kitalált valamit, hogyan hajtsák végre világhódító tervüket, a 2-es csoport pedig ezeket rendszerint megakadályozta..*meséli a dolgot a fekete hajú nő, amivel kapcsolatban Electrának megint eszébe jut valami.*
- És ha amúgy is azt akarta az 1-es csoport, hogy ők legyenek a főnökök, akkor miért volt ez ilyen csendes harc? Nem lett volna mindegy, hogy tudomást szereznek-e róla a muglik?*érthetetlen ez a dolog, ezért is kérdezi meg, Annabell biztos tudja a választ.*
- Jó kérdés. Az rá a válasz, hogy az 1-es csoport vezetője, bár őrült volt, hogy egy ilyen tervet kitalált, mégis elővigyázatos és sunyi alak volt. Először is alá akarta ásni a kormány hatalmát, káoszt szítani, és aztán végrehajtani a tervet először Franciaországban, aztán mindenhol a világban. Ezért kellett csendben intézkedni, mert ha nagy ricsajjal és robajjal tudatta volna a világgal a varázslat létezését, rövid időn belül feldobhatta volna a bakancsot..*feleli meg a kérdést Annabell, majd kérdőn néz a lányra, megértette-e. Ő bólint, ez világos, ám valami még mindig nem tiszta.*
- Már mindent értek, kivéve azt, hogy az Arc de Triomphe-nak mi köze volt ehhez a dologhoz? Az idegenvezető azt mondta, itt történtek azok a furcsa dolgok.*mondja, majd várakozóan néz a nőre.*
- Igaz is, a diadalív. Itt történtek a találkozók, amiknek keretében az 1-es csoport vezetője és pár kísérője találkozott a 2-es csoport vezetőjével és kísérőivel, hogy megpróbálják „megbeszélni” a köztük lévő ellentéteket. Rendszerint egyik találkozó sem sült el jól. A muglik persze hallották a zajokat, de hitetlen agyukkal elsöpörték a jelenséget az agyuk legmélyére. A két csoport harcának egyébként egy elég ocsmány incidens vetett véget..*jegyzi még meg a végén a nő, mire Electra kérdőn néz rá, hogy mi volt az, Annabell pedig egy színpadias sóhaj után nagy kegyesen elmeséli.*
- Szintén egy találkozót szerveztek a diadalívhez, de ezúttal a két csoport két vezetője úgynevezett „biztosításként” megidézett pár erős démont, nagy többségben Vadászokat, ám valami nagyon balul sülhetett el, mert a démonok a találkozó kellős közepén megőrültek, és a varázslókra támadtak, kikerültek az irányítás alól. Megöltek mindenkit, aki csak a diadalív közelében tartózkodott, vagyis a két csoport legtöbb tagját és a vezetőket is. Így ért véget a harcuk, mert ezután a két csoport megmaradt tagjai nem folytatták a harcot..*fejezi be Annabell a mesélést a lánynak, aki nagyon érdekesnek találja ezt a történetet, és még lenne kérdése.*
- És mi lett a holttestekkel?*kérdezi hát meg, mire Annabell felsóhajt, láthatóan már elege van a kérdezősködésből.*
- A holttestek egészen reggelig, az első munkások érkezéséig ott maradtak. A kormány eltussolta az ügyet, így egyetlen civil sem szerzett tudomást a mészárlásról, amire persze nem találtak rendes magyarázatot, a munkásokat pedig befenyegették, hogy soha senkinek nem mondhatnak el semmit, így ez a történet végleg a feledés homályába merült..*fejezné be most már tényleg Annabell, de még egyetlen egy kérdése van a lánynak.*
- Akkor maga honnan tud róla?*kíváncsiskodik tovább, egyre csak húzva Annabell idegeit.*
- Nekem a nagyapám mesélte neki pedig az ük-ük ki tudja kicsodája, egy ősöm, és kész. Remélem már eleget hallottál, mert nekem dolgom lenne..*gorombáskodik egy kicsit Annabell, mire Electra belátja, hogy mostmár tényleg mennie kéne.*
- Igen, persze, elég volt. Nagyon szépen köszönöm, hogy elmondta ezt a történetet, örültem a találkozásnak. Viszontlátásra.*köszön el kedvesen mosolyogva és integetve a szőke lány, amit Annabell barátnője viszonoz, de maga a fekete hajú nem. És mintha Electra valami olyat is hallana Annabell szájából morgáshoz hasonlító hangon, hogy „remélem soha többé”, de már messze van, úgyhogy biztos nem jól hallja. Mindenesetre most megy tovább párizsi útján, mert négyig még van hátra egy kis idő, és neki ennyi ideje van arra, hogy játssza a turistát.*

//Fagy.//

//1. Def-off házi//

Őszintén szólva már kicsit unom a környéket. Mindig csak az iskola és Seol… valami újra vágyom, valami másra, ez is az oka annak, hogy a mai napon Párizst céloztam meg. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra, arra, hogy egy kicsikét én is normális legyek, mint bárki más, vásárolgassak és élvezzem egyszerűen csak úgy az életet, ahogy szinte soha se szoktam. Szeretnék picit megváltozni, nyitottabb lenni és azért tennem is kell… ideje hát elkezdeni. A teleport szobát magam mögött hagyva érkezem meg a gyönyörű fővárosba, méghozzá az Eiffel-torony lábához oda, ahol alapban is nagy a tömeg, így senkinek se tűnik fel éppen megjelenő, csinos alakom, amelyet most egy fekete hosszú nadrág, csizma és egy szintén ilyen színű kabát fed, a hófehér pulóverem pedig jelenleg nem látszik a kabát és az ezüst színű sál miatt, amely a nyakamat melegíti ezen a hűvös napon. A vállamon azért még egy szép, drága fajta, hófehér táska is pihen, hiszen néhány dolog elengedhetetlen a mai naphoz – mint pálca, pénz, és egyéb női kellékek -, így muszáj sajnos valamit magammal cipelnem. Annyira azért nem zavar, a jókedvem egyelőre még töretlen, így némi gyors körbetekintés után meg is indulok egyenesen egy hosszabb főutca irányába, amely mentén üzletek sokasága található. Az első utamba kerülő érdekes kis mütyüröket áruló bolttal kezdem, majd ez után jöhet egy ruhabolt és utána még egy… Az idő telik, én pedig nemsokára már tértágított táskámba egyre több cuccot cipelek magammal. Fel se tűnik egyébként, hogy az a bizonyos torony már mennyire mögöttem van. Tényleg élvezetes a vásárolgatás, eddig miért nem éltem úgy igazán vele? Mostantól tényleg sűrűbben fogok eljönni… mák, hogy ott a teleport szoba, így annak hála tényleg bármikor, bárhova eljuthatok majd.
~ Mi ez a nagy tömeg? ~- döbbenek is meg néhány méter után, amikor egy főtérnek tűnő helyen jó pár ember gyülekezetét láthatom, közepén pedig egy 40-es éveiben járó férfi ácsorog. Az emberek ámulnak-bámulnak, de egyelőre még nem tudom kivenni, hogy miért. Nem sok minden kelti fel az érdeklődésemet, de valamiért most mégis kíváncsi vagyok erre a dologra, így sétálok közelebb az emelvényhez, kikerülve az utamban lévő muglikat és ekkor válik világossá mindaz, ami ennyire meglephette a közönséget. Egy tárgy összezsugorodik, egy másik megnő, egy harmadik pedig csak úgy lebeg a levegőben. Persze ezt a nézők egyszerű bűvésztrükként fogják fel, pedig ez nagyon nincs így, ezt én biztosra tudom. Az a könyv nem zsugorodhatott volna össze, ahogy az a pénzérme se nőhetett volna meg akkorára, a vasrúd lebegéséről pedig ne is beszéljünk. Akad még néhány egyszerű trükk a férfi tarsojában, ami igazán szánalmas a számomra…
~ Hogy valaki csak ilyesmiből tudjon pénzt keresni, elárulva a mágiát… pff, undorító. ~ - nem vélekedek túlságosan pozitívan erről az egészről, így inkább megcsóválom fejem és már hátat is fordítok, hogy elhagyjam a teret, amikor hallom a következő felkomferálást.
- Most figyeljen. Ennek a különlegességnek nincs párja a földön, ez a kicsinyke drágakő elrejti azt, aki megfogja. – mutatja is fel nekem egy rongyba csavarva a fekete kavicsnak tűnő követ, majd ez után másoknak is. Végül másik kezével kiveszi a rongyból és hoppá… már el is tűnik. Nem hoppanált, mivel most hozzáér néhány emberhez, így pedig tudják, hogy ott a férfi, aki nemsokára ismét látható lesz. Láttam már ilyesmit, tehát az, amit még mond, az tuti, hogy marhaság, de nekem is kell egy ilyen kő.
- Jöjjenek csak jöjjenek, nézzék meg ezt a különlegességet, melynek nincs párja a világban. Ez az egyetlen ilyen kő létezik! – igen, ez az a duma, amit oly sokan mondanak és akkora marhaság. Persze különlegességnek számít egy ilyen tárgy, de mégse olyan ritkaság, mint amit mond, mégis, nekem most milyen jól jönne… vagy bármikor máskor. Oké, meg fogom szerezni, nincs mese! De a probléma az, hogy erre még várnom kell, mivel láthatóan ismét egy kis bűvészkedés következik, amire én aztán nem vagyok kíváncsi… De előbb még tart némi szünetet a férfi, így láthatom, miközben a csalódott tömeg a közelben lévő lakókocsijáig kíséri Castort – ugyanis így hívják a mágust -, majd nemsokára ismét folytatódik minden. Na, most már azt is tudom, hogy hol fogom megtalálni őt. Hülye nem vagyok, nem támadok most, hiszen hatalmas a tömeg, így inkább magukra hagyom őket és bár most már nem megy az igazi ellazulás a vásárolgatással, mégis igyekszem elütni az időt némi lakmározással és nézelődéssel, de agyam csakis az estén jár.
Az idő tehát telik, a Nap pedig lassan nyugovóra tér. Most érkezik el az én időm, így nem is tétovázom, hiszen a Teleport szoba miatt is köt az idő, így nemsokára már meg is indulok vissza, a tér felé, ahol a férfi még mindig nyomja, de pont az utolsó körök mennek le, most éppen tűzgolyókat mutogat a nézőknek. Amint viszont végez, megköszöni mindenki figyelmét és elvonul a lakókocsijába.
~ Most jött el az én időm! ~ - nem hagyhatom, hogy elhúzzon innen, ki tudja, hogy itt tölti-e az estét vagy valahol máshol, így már hallhatja is bent a kopogásomat, amire kinyitja ajtaját, majd mosolyogva rázza meg fejét.
- Sajnálom kislány, mára befejeztem. Nekem is kell némi alvás. – úgy beszél velem, mint egy egyszerű emberrel, mire én még némi mosolyt is arcomra varázsolok. Meggyőzőnek kell lennem, nem kell a felesleges harc, itt nem.
- Én csak a kő miatt érdeklődnék, hogy mennyiért adná el. Elég sokat tudnék fizetni egy mágusnak. – nem fenyegetőzöm, viszont a pénz, amit markomban mutatok neki nem mugli pénz, ebből tudhatja ő is, hogy én se sima ember vagyok, hanem boszorkány.
- Nem kell a pénzed, a kő nem eladó! – és már csukná is be előttem az ajtót, de azért nem ilyen könnyű ám engem lerázni.
- Elmondhatnám, hogy látványosan mágiát használva keresi a pénzét, ezért pedig az Azkabanba kerülhetne. Mit gondol, megéri mindezt egy kőért? – teszem is fel a nagy kérdést, mire ajka gonosz mosolyra húzódik, láthatóan nem örül nekem, se annak, amit mondok neki.
- Ne szórakozz velem te lány, mert nagyon megjárod. – a pálcám viszont már elő is kerül, mégse támadok még rá, oh nem…
- Nem éppen a jó fajta boszival kezdett ki, tehát azt ajánlom, hogy ne szórakozzon velem. – de a válasz már nem kellemes, mivel szépen terülök el a földön, amelynek hátamat durván neki is vertem és ha nem lennék elég gyors, most már valószínűleg több sebből véreznék is a Sectumsempra miatt.
- Salvio hexia! – védekezek is azonnal, majd már talpra is állok, nem fogom ám hagyni magam csak úgy és már elő is állok egy pyromágiás varázslattal, így célzom be a férfi szívét. Nem érdekel, ha meghal.
- Ego flammatum! – az öngyulladást tervezem használni ellene, ami úgy tűnik, hogy jól is alakulhatna, ha nem lenne ilyen tapasztalt a fószer, hogy máris felhúz maga elé egy tűzburkot, majd ez után némi földrengéssel szeretne arrébb repíteni, de biztosan nem fog sikert aratni. Engem egy senki nem győzhet le. Egy kis koncentrációnak hála nemsokára levitálni is kezdek, így a földmozgás most nem tud már megzavarni és csak miután ezt befejezte hallatszik a következő igém. A fene a pyromágiába, valami hasznosabb kell ide, ahhoz láthatóan jól ért.
- Vena versa. – a pálcámmal a szíve felé mutatok ismét, miközben a véráramát szeretném megrontani, tehát egy kis vérmágia az, ami most hasznos lehet, de ő ismét meglep és bár az átkomat bekapja, ő is eltalál engem, méghozzá némi elektromossággal, amely fájdalmasan járja át a testem. Még jó, hogy most nem jár erre senki se. Nem… én nem mutathatom ki azt, ha fáj valami, le kell győznöm ezt az érzést, éppen eleget szenvedtem már apámnak hála, de legalább valamit tanultam is belőle. Csak szitkozódás az, ami a pasi felől érkezik felém, én felőlem pedig a válasz egy újabb varázsige.
- Aerisiccus. – ismét a mellkas felé célzok, és ahogy az átok betalál, a férfi máris összerezzen, majd össze is csuklik előttem és fuldokolni kezd. Nem, nem fogok segíteni neki, így el se árulom azt, hogy mivel tudja feloldani az átkot, mert ahogy nézem, nem ismeri, akkor nem így reagálna.
- Na végre! – kelek fel a földröl piszkos, izzadt, kissé véres ruhámmal, majd ez után indulok meg a jelen pillanatban már a földön fekvő felé és mivel a kis kő ott van a kabátja zsebében, így pillanatok alatt szedem azt fel a földről, úgy nézek le rá mogorván.
- Kár, hogy nem adta oda, akkor talán életben maradt volna! – hiába próbál könyörgően nézni rám, nem érdekel a dolog. Inkább csak hátat fordítok neki, majd ez után becsapom mögötte a lakókocsija ajtaját és a kőnek hála láthatatlanná is válok. Így sétálok még egy darabig a hűvös, éjszakai levegőn, mely egyébként most nagyon is jól esik, majd amikor az időm lejárt itt, Párizsban, vissza is kerülök a Mysterioba. Azt hiszem, hogy ez egy mozgalmas nap volt, nem számítottam volna erre.

//NRT játék. 2014.07.19 Daphne - Nil.//

Meglehet még tanulok, de azért szegről végről bevállalok néhány maszek munkát, ha már megvannak a képességeim ahhoz hogy végre is tudjam hajtani. Talán még Sideris se akarna belekötni abba hogy minél előbb a saját életemet éljem, hiszen talán ez volt a célja amikor magához vett jó pár éve. Hogy önállóságra tanítson. Nos azt hiszem ez mára már sikerült, és el kell mondjam megvan a saját életnek a maga szépsége is. Például hogy magma döntök a sorsom felől, ez pedig nem kis dolog. S hogy most hol is vagyok? Párizs csillogó városában ahol nyugodt léptekkel haladok át éppen a Pont de Bir-Hakeim hídjának gyalogos részén. Úgy egy órája szabadultam meg a munkaadómtól aki egyébként egy igencsak tenyérbemászó figura, be kell valljam örültem hogy végeztem neki a kémkedéssel mert a francia modorától a falra tudtam mászni. Természetesen mindennek megvan a maga jó oldala is, például az a vastag boríték a szívem alatt igencsak megnyugtató érzés, még akkor is ha tudom hogy Sid bármikor adna kölcsön ha kérnék. Na de mindegy most kicsit élvezem még az itt töltött időmet. Az étteremből ahol a találkozó volt lassan ide gyalogoltam, hogy még egy ideig nézhessem a lassan éjszakába boruló Párizs városát. Régebben nem gyakran csináltam hasonlót, de meg kell vallani nem is olyan rossz, ha az ember csak megáll valahol, majd kissé részletesebben kezdi vizslatni a körülötte folyó világot. Öltözékem egyébént hozzám képest elegánsnak mondható. Fekete öltönynadrágot viselek, hozzá illő fehér inggel, s még egy fekete nyakkendőt is kötöttem, kezemben pedig egy félig üres pezsgős pohár is látható. Nem mondhatni hogy sokat ittam volna talán ha másfél pohárral ezt is belevéve, de hát egy "üzleti vacsora" nem is fordulhat át tivornyába főleg olyannal akiben alapvetően nem bízom. Zakóm a vállamon pihen, én pedig csak megállva a híd közepe táján nekitámaszkodok a korlátnak , majd sötét szemeimmel vizslatom a messzeséget, illetve egy pillanatra tekintetem rávetül a nem túl messze álló Eifel toronyra is.

//NRT: Daph és Nil – 2014.07.19.//

Az ember egy kis nyugira vágyna egy ilyen helyen, ahol minden megvan hogy tökéletesen kikapcsoljon, s majd a hajnal első sugaraival térjen haza, de nem úgy tűnik a mai nap ez sem adatik meg. Eredetileg úgy számoltam hogy ez a finom pezsgő után még elsétálgatok még egy kicsit, majd valamikor éjjel ha megunom a banánt haza megyek, viszont amikor észlelem hogy tőlem nem is olyan messze valaki megérkezik, méghozzá mágia útján, nem kérdés hogy oda kapom a fejemet. Elvégre eléggé fura jelenség hogy egy muglik által sűrűn lakott városba csak úgy hopponáljanak, de ahogy látom ezek még harcolnak is egymással. Innen a hídról pontosan rá látok az egész kis csetepatéra, és mit ad ég az egyik éppen ....
- Daphne? Mibe keveredtél te lány? - Morgom magam elé, miközben lehajtom az italom maradékát. Igazából lehet innen nézném végig az egész csetepatét, imádom nézni ahogy egy nő harcol főleg ha az a nő az exem, mert meg kell hagyni minden "hibája" ellenére remekül bánik a pálcával. Azonban ahogy látom most kivételesen ő áll vesztésre, így ha akarná ha nem be fogok avatkozni
~Ezer ördög és pokol, milyen meglepetéseket tartogat még ez a nap?~ Veszem elő a pálcámat, amit most kivételesen magam felé irányítok és ki is mondok egy varázsigét.
- Magicus Combibo - Mondom ki határozottan, a pálca pedig lilás fényben izzik fel. Ezután csak elteszem az eszközt, a következő pillanatban pedig elejtve a poharat már el is tűnik a hídról, s nemsokára a pasas mellett tűnök fel szinte azonnal rámarkolva a vállára ahogy földet érek. Bizony érzem hogy jó nagy adag mágiát szívok el tőle, meg kell hagyni egy kicsit bele is szédülök. Nem mondom nem kis hatalmú varázsló lehet a pasas...
- Szép estét a társaságnak - mondom, egy pillanatnyi reakció időt hagyva az aurornak hogy felfogja, hogy elvettem az erejét, de nem nyújtom bő lére a dolgot, hanem próbálom mihamarabb lerendezni az ügyet. Így Daphne csak annyit láthat hogy a fickó teste hirtelen emelkedik a levegőbe, majd a sikátor falának kenődik, egyszer, majd mégegyszer, majd utoljára, de ezúttal a másik oldalon. Valószínűleg nem öltem meg csak elájult, de jó idő lesz mire magához tér, és örülhet ha csak egy két csontja repedt meg, én viszont megigazítva az ingemet egy cigit elővéve lépek át az eszméletlen teste felett, majd nyugodt léptekkel a lány felé veszem az irányt.
- Csak nem megzavartam valamit ? - Nézek a lány felé , kissé talán sunyi gonoszkás mosollyal miközben a cigit is megnyújtom majd jó adagnyi füstöt kiengedve végig is nézek a leányzó még mindig csinos alakján.
- Elképesztően szexi-k ezek a vágások, de nem fér a fejembe, hogy a fenébe kerültél ide? - Mondom, most már a másik előtt megállva néhány centire, majd kissé elkomolyodva nézek le rá.
- Igazából azon gondolkozok , hogy egy italra, vagy orvosi kezelésre van e több szükséged... Minden rendbe? Ahogy nézem a tag nem adta magát könnyen...- Kérdezem meg  félre téve a viccet elvégre nem tudom ez az egész miből adódott ki és doki se vagyok hogy megállapítsam milyen az állapota, ha pedig nincs jól, nem akarom hogy esetlegesen itt ájuljon el nekem vagy valami ilyesmi.

//NRT: Daph és Nil – 2014.07.19.//

Nem rejtőzködök túl sokáig, hanem látván a helyzet komolyságát, inkább úgy döntök közbe avatkozok mielőtt eldurvulna a dolog. Valahol még mindig kedvelem Daphne-t és eléggé a szívemre venném, ha valaki bántaná. Szerencsére éppen időben érkezek és eléggé hirtelen ahhoz hogy meglepjem az aurort, s miután elveszem az erejét, már könnyűszerrel hatástalanítom párszor neki csapva a falnak. Remélem azért Daphne emlékszik rám, és nem hisz valami idegennek, de ahogy leereszti a pálcát, úgy jelenik meg arcomon az az apró, fura mosoly is, miközben lassan közelítek felé. A "köszöntésen" viszont már meg sem lepődök.
- Ha nem tévedek éppen a hátsódat mentem meg - Válaszolok már tagadhatatlan Nil-es stílusban, mely azért még megvan, hiába vagyok most elegánsba öltözve.
- Egyébként meg éppen éppen herdálom a kemény munkával megkeresett pénzemet. Na és te? - Na jó ennek talán nem lenne itt az ideje, mert ahogy látom eléggé kemény harcban lehetett része, ezek a sebek nem éppen a legszebbek rajta.
- Azt észre vettem, de megnyugtatlak ő most rosszabb állapoban van - intek hátra csak úgy a fejemmel az ájult aurorra miközben oda érek hozzá, majd automatikusan ereszkedek fél térdre, hogy tekintetünk egy szintben legyen.
- Nyugi nem áll szándékomban végig nézni ahogy elvérzel, a hely miatt meg ne aggódj, most már ez is biztonságos - Vágok közbe jelezve hogy nem fogom itt hagyni, de én láthatólag nem aggódok amiatt hogy erősítés jönne az auror részéről, na meg különben is fel vagyok töltve mágikus energiával, és azt hiszem tudom már hogy egy részét mire fogom elhasználni.  Figyelek arra amit mond, de tekintetemet most a sebei kötik le, persze azért kap tőlem egyfajta bókot is, ami nem is hazugság, lévén ő is tudhatja milyen vagyok.
- Még szép... A kinézetedben mindig is a kedvemet leltem, ami pedig a többit illeti senki nem legyőzhetetlen. - Igen még mi sem, ezzel tisztában vagyok, a makacsságához azonban kétség sem fér, így amikor emelkedni kezd, kezeimmel finoman vissza nyomom a földre.
- Maradj a hátsódon legalább addig ameddig összefércellek. Örülhetnél annak hogy még eszméletednél vagy, elég vért vesztettél mára.. Ahogy nézlek még mindig olyan csökönyös vagy mint régen.- Csóválom meg a fejemet, majd kezemet először az oldalán lévő seb fölé téve lassan gyógyítani is kezdem magnetizációval. Amint végeztem jöhet a lábszár, végül pedig az arc is, ami hála a lánynak, piszkos is lett a saját vérétől. Ha minden igaz a vágás sikeresen eltűnik én pedig egyik ujjammal finoman végig is simítok rajta. Lehet fura gesztus tőlem, de régen voltam már ennyire közel hozzá. Természetesen hallottam azt a bizonyos kérdést hogy miért nekem kellett rátalálnom, de nem válaszolok ameddig a gyógyítással nem végzek.
- Igazából én se tudom. Itt voltam ünnepeltem, a jól megérdemelt munkám gyümölcsét erre jössz te akit meg kell hogy mentsek és még össze vérezed a vadi új ingemet is... Csupa kárt okozol Daphne... - Csóválom meg rosszállóan a fejemet, de a szám bal szegletén lévő mosolyból sejtheti hogy korán sem gondolok ilyen zordan erre találkozásra, mint azt szavaimból hihetné. Zsebemből előveszek egy kendőt, amivel végig is törlök az arcán, remélhetőleg leszedve róla a vért, majd fél karommal átfogva a derekát segítek is neki felállni.
- És ha eddig kitartottál most már kár lenne itatni azokat az egereket, láttalak már sokkal rosszabb bőrbe is.. Egyébként meg milyen kérdés hogy miért pont nekem? Drágám, ha valakinek joga van megmenteni téged az én vagyok! Ha pedig most megbocsátasz de ideje mennünk. - Mondom egy félmosollyal a következő pillanatban azonban eldobom a cigimet, s ő pedig érezheti a húzást, aminek következtében egy igen tágas tetőtéri hotelszobában találjuk magunkat, sok emelet magasba. Az utóbbi pár napban itt szálltam meg, és mivel volt pénzem, hát a legdrágább szobát vettem ki. Innen mindent látni a hatalmas üvegablakokon át, de persze a szoba nincs híján a plazmatvnek sem, ahogy a méretes francia ágynak és ilyen olyan extra szolgáltatásoknak sem.

//NRT: Daph és Nil – 2014.07.19.//

- Hát látod akkor úgy tűnik elbíztad magad. Legalább lesz mit ünnepeled ha megkapod - Rántom meg egy sötét mosollyal a vállamat, bár a szavai kissé meglepnek, vagy mégsem? Na igen eléggé zűrös múlt áll mögöttünk amibe nem kevés harag és veszekedés is társult, igazából nem csodálkozok azon amit mond, de most mégis meg kell cáfoljam a gondolatait.
- Bármennyire is meglepő, de nem. Attól hogy nem vagyunk együtt még nem kívánom a halálodat, tudod valahol úgy hiszem a világ kevesebb lenne nélküled - Bele értve minden hülyeségé de ezt most hagyjuk azt hiszem nincs olyan állapotba hogy félre értelmezhető poénokkal bombázzak. A ruhákra csak megrántom a vállamat de egyebet nem mondok, inkább rá hagyom, azonban ezeket a sebeket el kell látni, mégpedig hamar mielőtt még több vért vesztene a kelleténél. A felállást így természetesen nem engedem neki hanem szépen vissza nyomom a formás fenekeire, maradjon csak nyugton, s meg is ejtek néhány szót hozzá.
- Ja kiváltképp te. Szerintem ha levágták volna a lábadat te akkor is fel akarnál állni, csak hogy megmutasd hogy nincs szükséged segítségre... - Csóválom meg rosszállóan a fejemet, miközben vizsgálgatni kezdem a sebeit, viszont amikor a gyűlölethez ér, csak halkan felsóhajtok, tekintetemet pedig egy pillanatra az égre emelem.
- Ahogy mondtad, az emberek nehezen változnak.... De változnak. Nem lenne egészséges az én számomra sem ha olyan miatt gyűlölnélek ami már jó pár éve történt, akkor hogy a fenébe élvezhetném valójában az életemet? - Lehet hogy meglepődik a szavaimon de elég sokat változtam az elmúlt idők alatt. Egy ideje megkomolyodtam és kezdtem átértékelni az életemet, és azt hiszem a múlton is túl tettem magamat. Bele tartott egy kis időbe és természetesen magányba, de azt hiszem célba értem. Sokat segített az is hogy van egy olyan hely, az otthonom ami el van dugva a világ ,vagy legalábbis a mysterios kapcsolataim szeme elől. Nemsokára befejezem a sebek gyógyítását is és bár vért nem tudok adni neki, de legalább azt megakadályoztam hogy több elhagyja a testét. Búcsúzóul még egy apró simítást is kap az arcára, bár a sötétség miatt nem sok mindent látok, de régebben hasonló helyzetekkor rendszerint elpirult. Hogy most is ez történt e azonban titok a szemem előtt. Persze úgy tűnik a nagy egyet értés ellenére azért már tudunk "vitázni" ha arról van szó.
- Én de csak azért hogy segítsek neked... Tudod mit? Egyezzünk ki egy döntetlenbe - Vitába nem tudom nem e maradok alul, szóval maradjunk csak ennél , azonban az ezt követő szavakra, csak kicsit elmosolyodva megrántom a vállaimat.
- Nem tesz semmit, nem hiszem hogy lett volna mit tönkre tenned, éppen After Partyztam, pár méterre a hídon, bááár azt a pár korty Dom Perignon-t megvárhattad volna mielőtt berobbansz ide hogy felforgasd az estém.. - Mondom kicsit zsörtölődve de az arcom közbe mosolyog. Sejtheti hogy nem hibáztatom és persze az igazat megvallva nem tett tönkre tényleg semmit, sőt mintha "picit" örülnék is hogy itt van, bár ezt szavakkal nem adom a tudtára, nehogy a végén elbízza magát. A kendővel viszont le kéne szedni azt a vért az arcáról, ami remélhetőleg sikerül is, s ha ez megtörténik, felsegítve szólok hozzá néhány szót. Ahogy látom lelkileg megrázta a dolog, ez nem is csoda. Világéletében büszke volt ez a lány és ezt is imádtam benne, igazi verseny társ volt nem csak a suliba, hanem a magánéletbe is. A szavakat hallva és érezve a fejét a vállamon pár pillanatig nem teszek semmit, végül aztán mégis megindul a kezem finoman beletúrva a hajába hogy végig simíthassak a fején. Régen volt már ilyen közel, és valahol hiányzott is. Fenéket, régebben is hiányzott, csupán a haragom erősebb volt.
- Hát tudod általában senki nem azt kapja amit érdemel... De be kell érni azzal amit kapunk - Mondom egy apró mosollyal az arcomon, sejtheti hogy már másképp állok én is a dolgokhoz, még ha a szavaim néhol furán is hangzanak.
- De vigyázz mert ha tovább fényezel akkora lesz az egóm hogy bevilágítom vele ezt a sikátort... Teszem hozzá viccesen, na de ideje lenne menni így már hopponálunk is méghozzá egyenesen a szállodában ahol megszálltam. Nem vállaszolok azonnal a kérdésére, előbb egy tükör elé beállva lassan kigombolom az ingemet. Kezd már idegesíteni ez az öltözék, s bár megszoktam hogy hordok ilyesmit is, hogy elegánsan öltözködök, de azért egy egész nap ebben a göncben sok.
- Mondjuk úgy hogy a 21.században is sokat fizetnek a titkokért. Az én munkám pedig hogy titkokat adok el olyanoknak akik megfizetik az árát. Ezért vagyok kém. Kevés olyan van jelenleg a piacon aki akár álmodban is ki tud faggatni. Tisztára olyan lettem mint a 007es - Kacsintok a leányzóra a tükörből nézve, végül ha megvannak a gombok le is dobom az ingemet a bőr kanapéra.
- Szóval ha a bank nem is, de fogalmazhatunk úgy hogy egy ideje megtehetem és ha megtehetem miért ne élvezném ki? Erről szól az élet nem? Hogy azt csinálok amit akarok. - De legalább örülhet, most már nem az a Nil áll előtte, aki minden harmadik nap zülleni ment, és a pénzét piára költötte, kissé megváltoztam, bár akad még bennem bőven a régi énemből. Egy cigire rágyújtva kihajolok az erkélyen hallgatva a kérdését, de fél szememet mindig a leányzón tartom.
- Őszíntén? Először magam is gondolkoztam rajta egy pillanatig, de igazából régen láttalak, és valami azt súgta hogy kár lenne ilyen hamar elengedni téged... - Mutatok körbe a kezemmel amolyan mimika képen. Végül még néhányat szippantok majd kihajítom a cigit az ablakon s nemsokára Daphne elé lépek.
- Nos te már egy csomó dolgot megtudtál rólam, én viszont szinte semmit arról neked hogy mennek a dolgok, talán mesélhetnél, már ha nem titok - Mondom de aztán hirtelen megvillan a szemem, mint aki csak észbe kapott a másik láttán.
- Azaz hogy mondjuk egy fürdés után mesélhetnél. Gondolom neked is jól esne, és még csak azt se kell letárgyalnunk ki menjen először.. A szobához két fürdő is van melyiket akarod a zuhanyt, vagy a kádat? A kádnak van pezsgőfürdő funkciója is - Teszem hozzá ravasz mosollyal, tehát rá lesz bízva mit választ. Én viszont bár koránt sem vagyok annyira leharcolt mint ő, azért leizzadtam, így vagy ő az én vagy én az ő példáját követve tuti hogy elhúzok már ha a kisasszony túlesik a választáson.