Gyógyítói rezidencia

*Gyógyszerkeresés közben fut össze Scott-tal, aki mint kiderül háztársa is, hiszen szintén exos, de most nincs a legjobb formában, hiszen mint ahogy azt Alinox megtudhatja, megtámadták Mystral-ban.*
- Még jó, hogy nem esett komolyabb bajod. *mondja kedvesen a lány, bár még nem ismeri a srácot, de mindig is nyitott volt és többnyire közvetlen.*
- Nem, elsős vagyok, ahogyan te. Előfordulhat, hogy nem tudtam elmenni egy órára, ezért nem találkozhattunk ott eddig, de biztos összefutunk még valamikor. *feleli.*
- Akkor az a két nap már semmiség lesz. *áll hozzá pozitívan a dolgokhoz, majd arra terelődik a szó, hogy ki mennyi ideje van itt.*
- Másfél hét nem hosszú idő, de gyorsan repülnek itt a hetek az esetek többségében. Gyakran történik valami, ami nem túl szokásos. Itt még az órák is élvezetesek, nem úgy, mint a régi sulimban. Erről jut eszembe, honnan jöttél? *érdeklődik, majd megtudja, hogy Scott tényleg eléggé unatkozik itt.*
- Hát, ha gondolod benézhetek hozzád ha társaságra vágysz. Úgysincs jobb dolgom, szóval most is itt maradhatok. Addig se vagy egyedül. *ajánlja fel mosolyogva, és mivel nagyon fáj a feje, egy rövid ideig masszírozza a halántékát, hogy jobb legyen.*
- A fejem egész nap nagyon fáj, és már nem bírtam tovább, le kellett jönnöm valami fájdalomcsillapítót bevenni. Remélem hamarosan már hat. *mondja, de próbálja elterelni a gondolatait az érzésről.*
- Mik a hobbijaid? Azt már tudom, hogy olvasni és énekelni szeretsz, de ezen kívül még mivel szereted tölteni a szabadidődet? *kérdezi, és érzi, ahogy lassan múlik a fájdalom.*

//fagy, mert Scott elment vacsizni meg fürdeni és nem tudom mikor jön vissza//

//Olvadás Alinox-szal//
*Újabb klubtársamat ismerhettem ma meg, Alinox személyében. Roppant szimpatikus egyéniség, úgy látom nyitott az ismerkedés felé, mert leült mellém beszélgetni. Végre megszűnik a magány.*
- Vigyázhattam volna jobban is. Azt hiszem még tanulhatok bőven, mert majdnem sikerült elvinni a cuccaim. *okolom magamat a történtekért, de végül is, egy-két -igaz komoly- sebbel megúsztam.*
- Akkor majd egyszer úgy is találkozunk. Tényleg, ezt mindenkitől megkérdezem, te láttad már a házvezetőnket? *kérdezem, hisz Lucius már régóta foglalkoztat, mégiscsak a házvezetőm.*
- Hát ha már hármat kibírtam, ez a kettő remélem gyerekjáték lesz. *próbálok egy fájdalmas mosolyt erőltetni az arcomra.*
- Igen, eddig én sem panaszkodhatok. Rögtön pár nappal az érkezésem után volt a bál, itt van Mystral, lehet sportolni is, sőt, még a Toxicológia is izgalmas volt, pedig azt hittem, hogy nem fog a kedvenceim közé tartozni. *mesélem a lánynak, aki közben kényelmesebben elhelyezkedik, így nagy valószínűséggel még nem hagy itt.*
- Az nagyon jó lenne, köszönöm. Nahát, itt csak csupa jó emberrel találkozom. *válaszolom Alinox-nak, közben remélem, hogy ez a széria meg is marad későbbre.*
- Hát, ha hamarosan nem hat, akkor maximum csak öt. *vetek be egy eléggé szánalmas szóviccet, nem tudom erre mire lesz a reakció.*
- Na, azért énekelni nem szeretek, sőt nem is tudok, de ha már zenét nem hallgathatok itt. De amúgy az Egyesült Államokból jövök, Wisconsin államból. Egy kisvárosban, Green Bay-ben laknak a szüleim. A város amerikai foci csapata elég híres, én is játszottam az ifi csapatban. Na meg 7-8 évet zongoráztam, úgyhogy egy kis műveltség is szorult belém. Na de ne csak én fecsegjek, veled mi a helyzet? *kérdezek vissza, hiszen kissé belefeledkeztem a mondandómba.*

*Örül, hogy újabb exos diákot ismerhet meg, és itt is marad vele beszélgetni a gyógyítói rezidencián. Szó esik a fiút ért támadásról, ami bár szerencsétlen véget ért, de lehetne rosszabb.*
- Igen, találkoztam már vele órán. Misztikus lények ismeretén. Szimpatikus hapsi, az óra is egész jó volt, bár magáért a tantárgyért nem igazán rajongok. Egyébként én is sokáig nem találkoztam a magiszterrel. Gondolom elég elfoglalt a suli dolgaival. *feleli Scott kérdésére.
Társalognak arról, hogy itt szinte mindig pörög az élet, és ebben mindketten egyet értenek.*
- Igazán nincs mit. *mondja, miután elfogadja ajánlatát, miszerint ha akarja, akkor meglátogatja még abban a két napban, amikor itt van.*
- Egyébként tényleg elég kedvesek itt az emberek. Szinte mindenki tök jófej, bár van egy-két olyan egyén, aki magasan hordja az orrát, és lenézően viselkedik. *mondom második felében elsősorban most Lilith-re gondolok. Miközben beszélgetnek, a fejfájása csak kicsit csillapodik, és meg is jegyzi, hogy reméli, hogy gyorsan hat a gyógyszer. Scott szóviccére szemét forgatva mosolyog.*
- Haha. *vigyorodik el a lány, de ez legalább valamennyire eltereli a figyelmét a fájdalomról.
Beszélgetnek arról, hogy ki honnan jött, valamint a hobbijukról.*
- Én kanadai vagyok, Hamiltonban születtem, ott nőttem fel. Van egy bátyám, aki már nem velünk lakott egy ideje, elmúlt már 30 éves. *mondja, majd rátér szabadidős tevékenységeire.*
- Szeretek futni, sportolni, ismerkedni, kalandokba keveredni, új dolgokat felfedezni, szeretem az izgalmas dolgokat. Szeretem a zenét is, főleg a hip-hopot, egy ideig táncoltam is. Zongorázni és fuvolázni is megtanultam, ezzel tudok leginkább kikapcsolódni, vagy esetenként lenyugodni. *válaszolja a lányka.*
- Sikerült ez alatt a másfél hét alatt beilleszkednek és egy-két barátra szert tenni? *érdeklődik, hiszen neki egész könnyű volt, mert egyébként is ilyen a személyisége, de előfordulhat, hogy valaki teljesen más jellem és nehezebben megy a társas kapcsolatok létrehozása.*

//Scott eltűnt, ezért ismét fagy//

//Olvad//
*Egy pillanatra Lucius kerül szóba, és a lány elmeséli, hogy ő bizony már találkozott vele.*
- De úgy látom sikeresen, mert elég baró a suli. Amúgy én a Toxicológia miatt aggódtam, de aztán elég jóra sikeredett az első óra, igaz kicsit még bénáztam. *számolok be az első órámról, ahol sivatagban hullát boncoltunk, aztán egymást kínoztuk. De szép is volt! Allinox felajánlja, hogy meglátogat a hátralévő napjaimban, ennek örülök, hiszen más társaságom úgyse nagyon akad.*
- Igen, akit eddig megismertem, mind jó fej volt. Na és kik lennének ezek a lenéző emberek? *kérdezősködöm, szeretnék több dolgot tudni a közösségről, és jó tudni, hogy ki lehet kedves. Közben a lány elmondja, hogy fejfájás miatt szed gyógyszert, mire én egy elég béna szóviccel válaszolok, de legalább mosolygott rajta.*
- Kanada. Akkor te tudsz franciául is? 30 évesen akkor a bátyád tud mesélni egyet s mást az élet dolgairól. *mondom, hiszen azért mégiscsak tizenakárhány évvel idősebb az a srác... férfi.*
- Nahát akit eddig megismertem az mind szeret sportolni. Nocsak egy igazi művészlélek ül velem szemben. *értem ezt a fuvolára és a zongorára, meg a táncra.*
- Hát azért olyan sok ismerősöm nincs, nem tudom ismered e őket: Vixivel az első napon ismerkedtem meg, de nem túl rózsás a kapcsolatunk, Mona volt azt hiszem, aki beosztott, Corinával az edzőterembe, és Serafinával a klubhelyiségben találkoztam. *hmm ebben volt pici hazugság, hiszen Serafinával a kocsmában ismerkedtem meg.*
- Gondolom te azért több barátnak örvendsz. *tippelem, hiszen már április óta itt van.*

*Hát ezt a nagy negatívságot nem tudom, hogy kitől örökölte, de rajtam akkor se fog kifogni, hiszen a bátyám, tehát csak elmosolyodom és aprókat bólogatok, mintha úgy lenne, ahogy azt ő mondja. Tehát most már csak tovább sétálok vele, így kezd egyre idegesebb lenni és taplóbb is, de én már tudom az ilyesmit kezelni és azt is, hogy mivel tudom még inkább kikészíteni a másikat. Elé is sétálok és pár fontos alapszabályt még tisztázok vele, de amikor végigsimít az arcomon, azért láthatóan meglepődök. Eddig én értem csak hozzá, ő egyszer se, még a kézfogásnál se, amit egyébként nem akartam, csak elhúzni a kezem, de nem jött össze akkor, így hallgatok el hirtelen és nézek bele a kék szemekbe.*
- Szerintem te a légynek se tudnál ártani, nem hogy nekem és szerintem a stílusommal sincs semmi baj, egyszerűen nem vagy hozzászokva, de erről majd teszünk a jövőben. *lépek egy lépéssel hátrébb tőle, majd hamar meg is fordulok, tehát így érkezünk meg az első emeletre, hol szépen be is tessékelem és nemsokára már le is csüccsenek az egyik kényelmesnek tűn székre, onnan figyelgetve, ahogy ellátják Takot.*
- Hmm, rám? Nem igazán... még a szüleimre se hallgatok, szóval sajnálom, de még mindig meg kell szoknod, az a helyzet. *magyarázom felé tekintve, majd ahogy a nőci lelép, már fel is pattanok, így huppanva le tak mellé az ágyra és nem zavartatva magam dőlök be mellé, fejem pedig szépen a vállára hajtom.*
- Hát jó, 10 percet kapsz, de utána beszélgetünk, rendben? *pillantok rá oldalra fordított fejjel, miközben lábaimat is felhúzom, de a cipő része természetesen lelóg az ágyról, nem mocskolok én össze semmit. Csak halkan kezdek el dúdolni egy kellemes, altató jellegű nótát, amelyet még édesanyámtól hallottam kiskoromba. Szeretem, tehát egyértelműen a fülembe mászott és megtanultam. És hogy mi lehet a furcsa? Tényleg nem beszélek és a hangom is egész kellemes, tehát talán Tak se fog leverni az ágyról ez miatt.*

*Egy rögtönzött kis társalgás veszi kezdetét ismét a folyosón, miközben már egy apró simítást is bezsebelek, de hogy azt minek köszönhetem, hát arról aztán fogalmam sincsen. Na de sebaj, nem zavar a dolog, csak most kezdem úgy érezni, hogy mégse tudtam kiismerni ezt a fiút ennyi idő alatt, pedig azt hittem, hogy nem képes újat mutatni, erre meg mégis. Viszont az ajtót kitárom előtte, menjen csak előre a nagy beteg és miközben a gyógyító ellátja, én már beszélni is kezdek hozzá és ahogy hallom a kérdéseket, ismét halkan felnevetek.*
- Én. *csak ennyit mondok, de csak halkan, nem bunkón vagy bármi, hiszen nem azért jöttem ide, hogy megússza a társaságom, igazából csak miatta vagyok itt. Nem érdekel ez az egész humbuk, a fekete mágia, nekem mindegy lenne tehát, hogy hol tanulok, bár igen csak kényelmes volt otthon, a magán tanáromnál, de talán itt se lesz gond, viszont most még nem az számít, csak az, hogy megismerhessem a bátyámat. Oda is lépek hozzá, majd nem zavartatva magam fekszem be mellé az ágyba és teszem fejecskémet is az izmos vállra. Ahogy érzem, nem lök el és még csak egy kis megjegyzést se kapok tőle, mi azért belül meglep, de ebből mi sem látszik szép arcomon. *
- Nyugi, nem akarom most megnyomkodni, amíg nem vagy bunkó. *tisztázom vele a szabályokat, hiszen engem se kell félteni, tudom ám, hogy miként lehet ártani egy másik embernek. Na de elhallgatok most, hogy adjak neki egy kis pihenésnyi időt és csak nyugodt, halk dúdolásba kezdek, melynél úgy érzékelem, hogy nem zavarja, de ahogy hallom a kérdéseit, hirtelen hallgatok el és fordítom felé a fejemet is.*
- Tudod, szeretem a kihívásokat és te első pillanattól fogva annak tűntél nekem, tehát meg akarlak ismerni és bár úgy érzékelem, hogy te ezt nagyon is bánod, de én kitartó vagyok. *csüccsenek fel végül, majd végül egy gyors puszit nyomok az arcára és már fel is pattanok az ágy széléről.*
- Na de pihenned kell, én pedig úgyis zavarok a csacsogásommal! Jó éjt Takító! *intek felé jókedvűen, még kacsintok is hozzá, majd ez után már ki is nyitom magam előtt az ajtót, hogy hamarosan el is tűnhessek mögötte, őt pedig magára hagyhassam. Úgy érzem, megérte ez a nap és bár túl sokat nem tudtam meg róla, jónak ígérkezik a kezdet és be kell ismernem, valahol mélyen nem csalódtam és nagyon is örülök neki, hogy ő a testvérem.*

*Hirtelen homályosodott el előttem minden, fogalmam sincs már, hogy mi történik vagy mi sem, de az biztos, hogy a gyógyító szépen kitessékeli Takodát, hogy engem le tudjon vetkőztetni, így csak egy kis bugyi marad rajtam, ugyanis felső testem szépen szétégett és kezeim, lábaim is megsérültek, tehát hosszasan ken be valamiféle gyógyító löttyel, majd egy idő után be is csavarja valamiféle fehér gézbe az egész testemet, tehát elég rosszul nézek ki, de legalább majd hatni fog mindez. Fejem amúgy szabad, tehát annak nem esett baja szerencsére és még valamit meg is itat valam, csak ez után sétál ki a fiúhoz, majd szól is neki, hogy most már bemehet, hogyha szeretne. A lényeg az, hogy egy kis ideig a gyógyítónál kell maradnom, mert naponta többször fogja kicserélni a kötést, hogy rendbe jöjjön a bőröm és ismét a régi legyek.
Jó pár percbe beletelik, mire lassan magamhoz térek és ahogy mozdulnék, rögtön fel is szisszenek. A fekete sminkem picit elfolyt az arcomon a sírástól, de most már csak szőke tincseimet látom, melynek alja véres a saját véremtől és az egész testem.*
- Annyira fáj... *motyogom magatehetetlenül, majd zöld szemeim lassan nyílnak ki és kezd összeállni a kép, a konyha, a finom ebédem, amit nem tudtam elfogyasztani és Élias. Még mindig nem értem, hogy vetemedhetett ilyesmire, de ahogy kiszúrom Takodát, csak meglepetten pislogok rá.*
- Te... te hogyhogy itt vagy? *csak ennyit tudok kérdezni két sziszegés közöbb, miközben próbálom nem igazán mocorogni. Borzasztó most ez az egész, sose bántak még így velem és egyszerűen nem is tudom, hogy mit kéne tennem vagy mondanom, most valahogy... gyengének és védtelennek érzem magam.*

*Jessie nem marad a földön, vérben fekve, mert megjelenik egy srác, aki el is indul vele a gyógyítóhoz. El nyugodtan követi tekintetével a másik mozdulatait, különösen nyugodt, nem zaklatta fel magát ezen.*
- Ahogy akarod. Egyébként, nem nevettem... még.*jegyzi meg vállat vonva, szemtelenül. Szerzett két új ellenséget, ez már biztos. Ha ezen már nem lehet változtatni, minek izgatná magát miatta? A srác ezután eltűnik a folyosón a lánnyal együtt. El pedig visszafordul ennivalója felé. Most már tényleg éhes, nem halogatja tovább. Mivel túl macerás lenne megint krumplit csinálni, így marad a szendvicsnél. Mikor ezzel végez, visszasétál a nyugati toronyba.*

*Lassan térek csak magamhoz, hála a gyógyító néninek, ki szépen magunkra is hagy, hiszen azt hiszi, hogy Tak a párom vagy a fene tudja, de tekintetéből talán az indián fiú ezt tudja kiolvasni. Én viszont csak lassan nyöszörögni kezdek, de hamarosan már megérzem kezemet a fiú kezében, így fordítom felé a fejem és figyelem meg a szép, kék szemeket, majd bukik ki belőlem a nagy kérdés, hogy ő miért is van most itt, mert határozottan nem emlékszem semmire se azóta, hogy elájultam.*
- És te már jobban vagy? Egyébként köszönöm, hogy ide hoztál, egy életre leköteleztél. *mosolygok rá lágyan, hiszen tényleg nem hittem volna, hogy ez így alakul, de sejtem, hogyha ő nincs ott, még rosszabb állapotban lennék. Na de ahogy közelebb hajol és teszi fel a nagy kérdéseket, halkan sóhajtok és készségesen válaszolok is a kérdésére, hiszen nincs okom félteni Takot, aki másodikos már és védenem se El-t, aki oly rosszat akart nekem.*
- Nem sokat tudok róla... El-nek hívják és az Inflatusba jár. *bököm ki mindezt, majd a kérdését hallva vállat vonnék, de ez most túl fájó, így húzódik fájó mosolyra arcom és sóhajtok egy aprót.*
- Én nem csináltam most tényleg semmi rosszat, csak picit piszkálódtam, de nem nagyon... szóval én se értem, ez nem normális. Fogalma sincs, hogy mennyire fájt és fáj most is... *hajtom fejemet picit oldalra, majd szorítom meg lágyan Takító kezét is.*
- Ugye velem maradsz még egy picit? Megnyugtat a közelséged. *nézek fel helyes pofijára is és tényleg most valahogy így érzem, szükségem van arra, hogy itt legyen, hogy vigyázzon rám, olyan elveszett vagyok most nélküle és magam se hiszem, hogy ilyet érzek, de most kell nekem. Ha velem marad, ha nem viszont nem vagyok képes sokáig fent maradni már, ugyanis a fájdalom és a gyógyital egyre inkább álmosít, tehát lassan mozognak már szempilláim és végül el is alszom, még mindig a fiú kezét fogva.*

*Nem hagynak nyugodni azok az álmok, melyek folyamatosan zavarnak. Most délután is lepihentem egy kicsit, de úgy egy órával később igen csak verejtékezve ébredtem fel, hála annak, hogy újból és újból átélem azt a szörnyű élményt, amely a klubban történt. Ha akkor nem lett volna ott Cain, én nem tudom, hogy mi lett volna... Lehet, hogy már nem is lennék ez a Vixi, aki vagyok. *
~ Szükségem van valami nyugtatóra vagy valami bájitalra, amitől nem álmodok. ~ *motyogom magam elé és ahogy elkészülök, tehát magamra kapok egy világoskék színű farmernadrágot, egy hófehér pulcsival, melynek nyakánál V kivágás van, útnak is eredek. A lábaimon amúgy fehér sportcipő van, a nyakamban a sárkányos medál lóg, amelyet órán szereztem, de más ékszer nincs rajtam. Szemeimet csak feketével húztam ki, hosszú hajam pedig ki van bontva, mint szinte mindig. Így érkezem meg az elsőre, ahol könnyedén ki is szúrom a gyógyító rezidenciát, majd már kicsiny kezem a kilincsre is téved. Picit bizonytalan vagyok, de végül lenyomom azt, majd benyitok a hófehér terembe. A hideg is kiráz, úgy utálom az ilyen helyeket, de nincs mit tenni, becsukom magam mögött az ajtót, majd elindulok előre, de szemeimnek nem tudok megálljt parancsolni, hogy ne nézelődjek, így szúrom ki legnagyobb megdöbbenésemben azt a fiút, akit oly rég nem láttam és aki szerintem szépen átvert, illetve kerül engem. Látom, hogy baja van, így a hirtelen megkeményedett arcvonásaim ellágyulnak és aggodalom járja át egész testemet, ahogy lassan lépkedem felé, szinte hitetlenkedve nézve, ahogy a fehér fáslikba be van bugyolálva.*
- Gabe... ? *teszem fel halkan a kérdést, szinte suttogva, de amikor már biztossá válik, hogy itt van, ő az és még ébren is van, hirtelen veheti észre, hogy figyelve azért az állapotára, de a nyakába vetem magam és egy puszit nyomok az arcára.*
- Mi... mi történt veled? Nagyon rosszul festesz... *nézek végig rajta, majd el is eresztem, így ülök ágya szélére, nem is törődve most a macskára, ki a másik oldalán van és kezembe veszem hirtelen a kezét, miközben egyenlőre képtelen vagyok mit mondani. Nem hittem volna, hogy így fogunk találkozni és valahogy annyira féltem. Megbántott igen... de ő akkor is a barátom és itt a legjobb, tehát igen csak közel áll hozzám, akármit is tesz... szinte.*

*Nem éppen beteglátogatásra jöttem, mivel fogalmam se volt róla, hogy van itt valaki, aki fontos a számomra, hanem csak a gyógyító nővel akartam pár szót váltani, de hirtelen most egy fiú válik fontosabbá, így felejtem el a bájitalt és jöttöm célját is hirtelenjében, ahogy Gabrielt ismerem fel, majd már a nyakába is vetem magam, már amennyire ez most lehetséges, de olyan jó érzés látni, én pedig ezt most képtelen vagyok letagadni és nem is akarom. Ahogy hallom a furcsa becézést, amelyet csak ő használ, elmosolyodva bólogatok aprókat, de a további szavakra már csak összevonom szemöldököm és kezem a homlokára teszem.*
- Lázas vagy? Vagy beütötted a fejed? *nézek rá furcsálóan, mivel eddig nem szokott ő nekem így kedveskedni, tehát bizonyára valaminek köszönheti most mindezt, így nem is veszem fel, pedig örülnék neki, ha ez őszinte lenne, de valamiért érzem, hogy nem az, szóval csak leülök mellé, most nem is nézve a cicusra, hanem már érdeklődöm is, hogy mi történt.*
- Megtámadtak? Nem tudom, hogy mi folyik manapság a városban, de... a napokbam engem is. Bár én szerencsére jól vagyok, de te... Remélem hamar felépülsz, mert nagyon régóta nem láttalak és ... *elfordítom picit a fejem, majd suttogva fejezem be mondatom.* - Már nagyon hiányoztál! *de ekkor szúrom ki a macskát, így csillognak fel szép szemeim, ahogy hirtelen a vöröskéhez nyúlok, hogy végigsimíthassak annak buksiján és hátán.*
- Jaj de édes, a tiéd ugye? Csak nem vártál meg vele... bár meg se lep, amennyire kerültél... ~ csak tudnám miért, hogy mit tettem... ~ *csóválom meg fejemet is, de nem érzem úgy, hogy most kéne faggatnom, hiszen nincs jól, tehát csak kezembe veszem a kezét, miközben gyengéden cirógatni kezdem, de amikor meghallom kedves szavait, csak a szemeibe nézek és utána letekintek kezeinkre.*
- Az az én bajom, hogy képtelen vagyok rád haragudni. *jelentem ki halkan, majd eleresztem a kezét és gyorsan lehajolok, hogy kibogózzam a két cipőm fűzőjét, majd már szó nélkül be is fekszem a srác mellé.*
- Na engedj engem is ide. *remélhetőleg azért boxer van rajta, mert felemelem a takarót, hogy be tudjak én is bújni alá, majd ha ez sikerül, akkor a fiú mellé fekszem, egyik kezembe pedig ismét a kezét veszem.*
- Pihenj! Én itt maradok veled. *döntöm picit fejemet az övének, miközben valahol rettenetesen boldog vagyok. Azt hittem, hogy nem kíváncsi rám, de most ezen rossz gondolataim eltűntek, hiszen kedvesen fogadott és most nem akarok elmenni, mert félek, ha megteszem, ismét itt hagy. Ő a legfontosabb nekem a Mysterioban, nem akarom elveszíteni és bizony vigyázni is fogok rá... ez a nagy terv.*